Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-05 / 30. szám

I 2002. Február 4., hétfő KÉK 7. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HAZAENGEDIK. Néhány nap múlva hazatérhet a kórházból a bódvarákói barlangból öt nap után kimentett búvár. Szilágyi Zsoltot ugyan még megfigyelés alatt tartják a miskolci kórház intenzív osztályán, ám állapota folyamatosan javul, így várha­tóan már a hét első felében hazaengedik. A hőháztartási zavarok elmúltak, és nincs szükség arra, hogy másik osz­tályra szállítsuk a beteget - nyi­latkozta a fiatal búvárt kezelő ügyeletes orvos, ep HŰTLEN KEZELÉS. Vádat emelt Szabadi Béla ország- gyűlési képviselő, a földműve­lésügyi tárca volt politikai államtitkára ellen a Fővárosi Főügyészség 23 vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt, amelyek az ügyészség szerint összesen több mint egy- milliárd forint kárt okoztak. A vádirat Szabadi Béla terhére ró háromrendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést, kétrendbeli kü­lönösen nagy értékre elkövetett sikkasztást, egyrendbeli jelen­tős kárt okozó csalást, 16 rend­beli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést, és egyrendbeli felbujtóként el­követett magánokirat-hamisí- tást. A több mint negyvenolda­las vádirat minősítése alapján halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható, mti ORVHALÁSZOK. Csaknem 211 ezer forint értékű halat akart eltulajdonítani a Szegedfish Kft. halastavából négy férfi, a biztonsági őr azon­ban észrevette az orvhalászok akcióját. A szegedi rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályvezető­je szerint a gyanúsítottak 351 kilogrammnyi halat fogtak ki úgy, hogy a befagyott tó jegén több léket vágtak. Az orv- halászcsapat egyik tagja a cég egyik munkatársa, egy másik tagja pedig régebben dolgozott az üzemben, ep KOPONYA A KUPACON. Mu­mifikálódott holttestet találtak Hajdú-Bihar megyében a Keleti Főcsatorna Balmazújváros és Hajdúböszörmény között levő hídjának közelében. A tetemre egy gallyat gyűjtő ember talált rá, aki épp egy szemétkupacot akart félretolni, amikor meg­pillantotta a koponyát. Az el­sődleges szakvélemény szerint az illető valószínűleg erőszakos úton halt meg, de csupán a ru­házatából tudtak a szakembe­rek arra következtetni, hogy az elhunyt férfi volt. A halál körül­ményeit a rendőrség jelenleg is vizsgálja, ep SZÍNHÁZFOSZTÓK. Kirabolta a Bárka Színházat két ismeret­len álarcos férfi Budapesten. A tettesek megkötözték a teát­rum biztonsági őrét, majd különböző műszaki cikkeket vittek magukkal. A rendőrség­nek az okozott kárról egyelőre nincs bővebb információja, ep KÉSELÉS. Két személy kön­nyebben megsérült, amikor tömegverekedés tört ki Buda­pesten, a Vaskapu utcában. A dulakodásban az egyik el­követő késsel támadt. A rendőr­ség csak nagy erőkkel tudott véget vetni a verekedésnek, ep BETÖRÉS. Arany ékszereket és laptopot vittek magukkal azok az ismeretlen tettesek, akik betörtek az Új Baloldal elnökhelyettese, Albrecht Péter budapesti lakásába. A laptop­ban számos bizalmas informá­ciót tároltak. Az 53 éves politi­kus elmondta: az ügy érdekes­sége, hogy a tettesek nem for­gatták fel a lakást, és a lakásban található számos értékes holmit nem lopták el. ep _________________■ TŰ KOR Ezerötszáz kilométer cigaretta Tavaly a vámosok 282 esetben mintegy 750 ezer karton csempészett cigarettát foglaltak le a határokon. Ennek értéke 3 milliárd forint volt. A vámosok kiszámolták, ha a cigarettá­kat sorbafektetnék, körülbelül 1500 kilo­méternyi cigarettasoruk lenne. BUDAPEST A cigaretták jelentős utat tesznek meg Euró­pában. Az történik ugyanis, hogy valamelyik EU-országból kihozzák nagy tételben - ex­portáruként és felveszik érte a visszajáró áfát. A cigarettaszállítmány pedig elindul útjá­ra. Valahol megkísérlik becsempészni hoz­zánk, és kivinni a nyugati határon, hogy aztán visszatérve az EU-ba, immár forgalmi áron értékesítsék. Szükség esetén Magyarországon raktárakat is létesítenek a cigaretták számára, majd különféle trükkökkel megkísérlik kiszállítani a zárjegy nélküli dohányárut: legutóbb bútor­ba beépítve, azt megelőzően textiláruba, má­sik alkalommal televíziókészülékek között találtak vámosaink cigarettát. A tavalyi rekor­dok: Hegyeshalom: 42 ezer karton, 183 millió forint; Kópháza: 34 ezer karton, 150 millió forint,--------------------------------­FARKAS MELINDA VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉGI CIGARETTAFELDERÍTÉSEK a 2001. évben (282 eset) 746 316 karton V Parassapuszta (2 eset) Vámosszabdi (1 eset) 25 959 Rajka (1 eset) 19 800 VP Győr- Moson- Sopron megyei NyH (1 eset) Hegyeshalom (163 eset) 311094 Sopron (30 eset) 19132 Kópháza (1 eset) 33030 Kőszeg (6 eset) Búcsú (2 eset) 32065 VPKJP (3 eset) VP Békés megyei NYH (1 eset) VP Csongrád megyei NYH (2 eset) Szeged (1 eset) Nagylak (22 eset) 54858 IRöszke (6 eset) 42 362 Kelebia (23 eset) Fegyveres gyermekmegrontó Videofelvételek festői díszletek között A tíz legkeresettebb bűnöző listájára tették az Egyesült Álla­mokban azt a férfit, aki több hónapon át szexuálisan molesz­tált egy kilencéves kislányt. Washington Alapos a gyanúja annak, hogy bizonyos Michael Bliss - miköz­ben fél éven át autózott egyik államból a másikba - többször is erőszakot követett el áldoza­tán. A vád ellene: fiatalkorú szexuális aktusra való csábítása vagy kényszerítése utazás ürü­gyén; nemi erőszak gyermek el­len; gyermek szexuális kizsák­mányolása. A helyszín az Egye­sült Államok keleti partvidéke, Vermont, New Hampshire és Massachussetts állam volt; a gyanúsított a festői tájakat használta háttérként azokhoz a videofelvételekhez, amelyeket a kislánnyal folytatott szexuális együttlétekről készített. Bliss rovott múltú, a kéj uta­zás előtt két hónappal szaba­dult a börtönből, ahol három kiskorú megrontása miatt ült. A körözés szerint 85-91 kilós, barna hajú és szemű férfi 36 éves. Azt is tudják róla, hogy szenvedélyes dohányos, aki maga sodorja a cigarettáját, to­vábbá hogy jól ért a számító­gépekhez, szereti a baseballt és az autóversenyzést. Az FBI, a szövetségi nyomo­zóiroda feltételezi, hogy a bű­nöző fegyvert is hord magánál. Az is valószínű, hogy a pedofil videofelvételeket a többi között azért készítette, hogy feltegye az internetre. 50 ezer dollár üti a markát annak, aki Michael Bliss nyomára vezeti a hatósá­gokat; az FBI arra figyelmezteti az állampolgárokat, hogy ma­guk ne próbálják feltartóztatni a körözött személyt, hanem ér­tesítsék a rendőrséget. Az sem kizárt, hogy Bliss már a határon túlra szökött, ezért a külföldi amerikai konzulátusokat is tá­jékoztatták a körözésről. Michael Bliss a 470. személy, aki a „Ten Most Wantes Fugi­tives” körözésben szerepel. Az amerikai szövetségi nyomo­zóiroda 1950-ben hozta létre a tíz leginkább keresett személy listáját. Azóta 441 bűnözőt si­került elfogni vagy beazonosíta­ni, 143-at a lakosság közremű­ködésével. (CSÁK) Drogteszt hajszálakból Akár a gyerek tudta nélkül is megbizonyosodhat a gyanakvó szülő, vajon fogyaszt-e gyermeke kábítószert. A munkáltatók is gyakran megvizsgáltatják az állásra jelentkezőket, a hon­védségnél rendszeresen tesztelik a sorkatonákat. Budapest Néhány hajszál elég ahhoz, hogy igazoljuk vagy cáfoljuk a szülők gyanúját - mondta la­punknak Barabás Gábor, egy budapesti detektíviroda vezető­je. A cég Magyarországon egye­düliként foglalkozik hajszál­alapú drogtesztekkel. A két­kedő anyukáknak 60 ezer forin­tot kell kifizetni, és néhány hé­ten belül már meg is kaphatják a választ. A hajszálakat ugyanis kóddal látják el, és Amerikába küldik. Ott különleges berendezések­kel, többek között sugárspekt­rométerrel 90 nap múlva is ki tudják mutatni a kábítószer-fo­gyasztást. Akár egyetlen mari­huánás cigarettát is. Évente több mint százan keresik fel az irodát, köztük munkáltatók, akik alkalmazottaikat kívánják ellenőrizni. Ehhez azonban már szükséges a vizsgált alany beleegyezése is. Amerikában elter­jedt, hogy a munkál­tatók drogteszteket végeznek az állás­ra jelentkezőkön - mondta Topolánszky Ákos, az ISM kábító­szerügyekért felelős helyettes államtit­kára. Hazánkban a honvédség és né­hány magánvállalkozó szűri a sorállományát, illetve a dolgo­zóit. Az eltávozásról vissza­érkező kiskatonáktól például rendszeresen kérnek vizelet­mintát. Az úgynevezett URIN-tesz- teket, amelyeket testnedvekből végeznek, magánszemélyek is elvégeztethetik a háziorvossal. Ezt azonban a tb nem támogat­ja. Azok a vizsgálatok, amelyek csak egy kábítószer-származék kimutatására szolgálnak, 1000- 1200 forintba kerülnek, a pon­tosabb mérések ára a 3000- 3500 forintot is elérheti. Ezek a tesztek azonban csak 1-2 napig érvényesek, a THC kivételével ugyanis ennyi idő alatt felszí­KÁBÍTÓSZERES ESETEK MEGOSZLÁSA A VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ALAPJÁN negatív pozitív 1996 347 212 1997 603 824 1998 733 855 1999 1274 1481 2000 1741 2421 . (forrás: ISM) vódnak az anyagok. Magyaror­szágon a kilencvenes években két és félszeresére nőtt a kábí­tószert kipróbálók száma. Ez a robbanásszerű folyamat egy idő után lelassult, Budapesten pedig meg is állt. A kábítószer­fogyasztók száma bár messze alulmúlja az európai és a ha­sonló adottságú kelet-európai országok átlagát, mégis sokan próbálják ki a gyilkos szereket. NAGY ESZTER DÓRA Tolnában történt ELLOPTAK A KONYHASZEKRÉNY AJTAJAT Két tanyát törtek fel szombaton Bátaszéken, s mindösszesen egy há­romezer forintot érő metszőollót vittek el. A rongálási kár azonban 25 ezer forintnyi. Domboriban nyaralót törtek fel, s meglepő módon egy konyhaszekrény ajtaját vitték el, és két fiókot. Simontornyán egy présházban már nagyobb volt a zsákmány, elektromos kéziszerszá­mokat loptak le 355 ezer forint értékben. AVARTŰZ SZEKSZÁRDON ÉS SZEDRESEN Két avartűz és volt szombaton Szekszárdon. A Bocskai utca felett egy hektárnyi területen égett a bozót. Ugyancsak avartűzhöz riasztották a tűzoltókat a Kerékhegyre is. Szedresen szintén szemét, bozót, avar égett. Mindhárom tüzet a szekszárdi hivatásos tűzoltók fékezték meg. Dunaföldváron a Penny Market áruház mögötti nádas égett, de csak 30 négyzetméternyi területen. A paksi hivatásos és helyi önkén­tesek dolgoztak a tűz oltásán. SÉRTETTEKET KERES A RENDŐRSÉG Csalás alapos gyanúja miatt folyik az eljárás. K. János alsónánai la­kos ellen. A férfi az eddigi adatok alapján 2001 szeptemberében kül­földi munkavégzés céljából több emberrel munkaszerződést kötött, s ezért személyenként tizenötezer forintot vett át. A külföldi munka- vállalás nem jött létre, a pénzt mégsem fizette vissza. A rendőrség azok jelentkezését várja, akik az alábbi hirdetésre vá­laszoltak. „Németországi szüreti munkára 50 főt felveszek. 06-30/31- 60-429” A rendőrség kéri, hogy a károsultak jelentkezzenek a Szek­szárdi Rendőr-kapitányságon. Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! tempo baranya, somogy, tolna I Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt! Bótaszek, Perael u. 30.Vas Zoltán Bogyiszló, Petőfi u. 13. Élelmiszerbolt Merkl Krisztina, Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Bonyhád, Mágel lános, Kossuth u. 20.. Bölcske, Pásztor Béláné, Eszel u. Dalmand Presszó-Falatozó Dombóvár, Ady E. u.Tiegel Utazási Iroda Dombóvár, Teleki u. l-3.Bálintné és TSA Bt Dombóvár/új/ Hortung Vilmos VI. utcai újságos pavilon Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Gerjen Hajdu-bolt (nagybolt) Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) Kajdacs, Tiboi virágbolt Kocsola Jim-Beam Büfé Medina, Kossuth u. Afész-bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Nagykónyi Autós Porta Kft. Nagymányok, Casiná Vendéglő, Petőfi u. Németkér, Honol kereskedés Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Paks, Kurcsatov utcai újságárus Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Sárszentiőrinc, Lengyel-bob Siáagárd, Kossuth u.Szádagyár Szedres, Fő u.Vegyesboh Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóhoz Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. (Penny Markel) Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Tolna, Árpád u.Élelmiszer-csemege Zomba József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt Zomba, Fő u. Vegyesbolt, E EG Tolná Népújság előfizetésére Megrendelő neve: címe: Fenti címre 1.170,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. Valamennyi Tolnai Népújságot megrendelő könyvet kap ajándékba. )

Next

/
Thumbnails
Contents