Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám
MUHI 2002. Február 22., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Emberi és állati ösztön Az elmúlt napokban élénken foglalkoztatta az embereket az a hír, mely a médián keresztüljutott el a kívülállókhoz is. Egy öthónapos csecsemőt, aki akkor életveszélyes állapotban volt, a nagymamája vitt be a kórházba, napokkal ezelőtt. A kicsi azóta is kómában van. Szerdán elkészült az igazságügyi orvosszakértő véleménye is, mely szerint a kiesd megverték. A gyermek édesanyját le is tartóztatták. Vajon hány és hány gyermek él a környezetünkben, a szomszéd utcában, a környéken, a szemben lévő házban, akikről tudjuk, hogy náluk a szülői fenyítés mindennapos?! De ki merne rászólni egy feldúlt anyám, vagy apám, aki éppen nevelési céllal akkorát húz a négy éves forma gyermekének a fenekére, hogy még nézni is rossz? A házban ahol lakom, gyakran találkozom egy fiatal anyukával, aki alig két éves kislányával szokott menni bevásárolni, vagy csak sáálni. Azt is tudom róluk, hogy egy nehéz természetű (iszákos, kiabálás, nagy testű) férfi tartozik hozzájuk, aki alkalmanként jelenik meg az anyánál. Ha éppen oh van, a környéken mindenki tudja, mert hol minősíthetetlen hangon üvölt, hol gügyög a kicsivel, attól függ, mikor mennyi szesz van a kupájában. Eddig még senki nem mert neki szólni, mert ha az anyának jó, akkor egy kívülállónak mi köze hozzá? A kérdés, tudom nem ilyen egyszerű. De nehéz meghúzni a határt, mikor szabad, mikor muszáj, sőt kötelessége lenne egy idegennek is intézkedni. A számok riasztóak, Tolna megyében tavaly a megyei gyámhivatalnál 9650 (országosan 265 ezer!) veszélyeztetett kiskorút tartottak nyilván és 243 alkalommal került sor arra, hogy el is kellett hozni őket a szülői házból. Meg kellett védeni őket azoktól az emberektől, akik a legtöbbet, az életet adták nekik, de a további gondoskodást, törődést már képtelenek felelősséggel vállalni. Nem akarok senkit megbántani, de érdemes megfigyelni az állatokat: amíg a kiesük önállóan nem boldogulnak, akár az életüket is odaadnák értük. Ezt nevezik állati ösztönnek. _____________Megkérdeztük olvasóinkat_____________ Ön miért állna sorba? Óriási tömegközlekedési káoszt, szinte tömeghisztériát okozott a budaörsi műszaki cikkeket kínáló áruház megnyitása. A sokezres tömeget végül rendőrségi segédlettel csoportonként engedték be az üzletházba. Volt, aki már a nyitást megelőző este tábort vert a szakbolt előtt, hogy olcsóbban hozzájuthasson az elektronikai tárgyakhoz. Ön miért állna sorba? - kérdeztük ennek kapcsán olvasóinkat. Árva Anna, Bonyhád: - Nekem nem tudnának olyan árut mutatni, amiért előző estétől fogva sorba állnék. Kíváncsi lennék ugyan, hogy milyen portékát kínálnak olcsón, de ha látnám a tömeget biztosan megfordulnék. Krähling Tamás, Bonyhád: - Nem lenne olyan a világon, amiért ennyit és ilyen körülmények között várakoznék. Sajnos a takarékoskodás érdekében az emberek kivetkőznek magukból. Nem mondom, hogy arra nincs szükség, no de nem minden áron. Én semmi pénzért nem állnék be ilyen sorba. Antal Mária, Bonyhád: - Siralmas volt látni az egymást taposó embereket. Úgy gondolom sokan üzletet láttak a dologban. Rossz érzéssel tölt el azonban, hogy a tegnapi híradások másról sem szóltak. A nálunk történő dolgokat a világon sok helyen figyelemmel kísérik, s nem vet ránk jó fényt, ami a budaörsi áruháznál történt. Amiért én sorba állnék az egyetlen dolog: a másoknak adható józan ész. Puha Jenő, Bonyhád: - Most, ebben a pillanatban nem tudnék olyat mondani, amiért én sorba állnék. Akkor, ha olyan lenne a helyzet, hogy élelemért kellene küzdenem, talán vállalnám, de azért mert néhány száz vagy ezer forinttal olcsóbb egy kenyérpirító, nem állnék be a tömegbe. A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják véle- ményüket a 20/454-36-64-es számon.__________________________■ Kommunikációs verseny Szekszárdon A feladatlap kitöltésére egy órát kaptak a résztvevők FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola adott otthont tegnap délután a „Nyelvünkben élünk” országos tanulmányi vetélkedő megyei döntőiének. utána következő kommunikációs helyzetgyakorlatokból. Várhatóan a jövő héten hirdetnek eredményt a versenyben, az országos fordulóra két diák juthat tovább. „Ez a családom, itt vannak a barátaim” Sok a jelentkező az idősek otthonába Az idősekről való gondoskodás minden társadalomnak, minden embernek kötelessége. Vannak olyan helyzetek, amelyekben a megoldást az idősek otthonában való elhelyezés jelenti. VÁRALJA Váralján az Őszikék Idősek Otthona átmeneti szállást nyújtó intézmény. Vezetője, Bovári Fe- rencné ajtaja mindig nyitva áll a lakók, a látogatók előtt.- Idős, nem fogyatékkal élő emberek a lakóink, akik meghatározott ideig, általában egy évig ■Willili itt tartózkodásukat. Legtöbben a környező településekről érkeznek hozzánk, de vannak távolabbról jövők is. Sok a jelentkező, jó lenne bővíteni otthonunkat. Ehhez az épületbeli adottság megvan és munkahelyteremtést is hozhatna falunak. Megfelelő körülményeink vannak, de folyamatosan foglalkozunk a korszerűsítéssel. A betegeknek egy elkülöníthető helyre lenne szükségük. Beépített szekrényeket szeretnénk vásárolni, most éppen ehhez keresünk segítséget. Jótékonysági bálunk bevételét erre szántuk, de még nem gyűlt össze a megfelelő összeg.- A Váralján lakó idősekkel is foglalkoznak?- Az Idősek Klubjának működtetésével nappali ellátást nyújtunk a számukra. Az étkezés biztosításán kívül programokat szervezünk a falu időseinek is. Egészségügyi és más ismeretterjesztő előadásokra, szórakoztató estekre hívjuk őket. Nyíri Józsefné Szedresből érkezett, nyolc hónapja él a váraljai idősek otthonában. Mint mondja ez a családja, itt vannak a barátai, a gondozókkal nagyon jó a kapcsolata. Hetvenkét évet megértem, de ilyen szere- tetben, mint itt még nem volt részem. Ennél okosabbat, mint hogy ide költöztem, nem tehettem volna - fűzi hozzá, s indul a társalgóba, mert várják a beszélgetőtársak. Az Oszikék lakói-PÁLHírek SZEKSZÁRD. A Garay János Ének-Zenei Általános Iskolában tegnap tűzoltási és ellenőrzési gyakorlatot tartott a szekszárdi tűzoltóság. A gyakorlat során minden a tervnek és az előírásoknak megfelelően zajlott, a diákok pedig nagy érdeklődéssel kísérték a nem mindennapi eseményeket. TOLNA. Farsangi játszóházat rendez alsó tagozatos diákoknak a tolnai, művelődési ház ma, pénteken délután kettőtől négyig. A foglalkozáson a gyerekek a gipszmaszk-készí- tés fortélyaival ismerkedhetnek. BONYHÁD. A németországi Erdingbe utazott az Arany János és a Széchenyi István Általános iskola tizennégy ifjú futballistája február 21-én. Ellátogatnak a Bayern München egy mérkőzésére, valamint részt vesznek a nagy csapat edzésén, ahol a hírek szerint meglepetés várja őket. Ezen kívül természetesen összemérik labdarúgó tudásukat a németországi diákokkal. A visszavágóra pünkösdkor Bonyhádon kerül sor. GYULAJ. A falu kultúrházában szombat este hét órakor a borverseny eredményhirdetésével kezdődik a szőlősgazdák és kertbarátok farsangi bálja, majd a bonyhádi nyugdíjasklub ad műsort, azután pedig a Reflex zenekar muzsikál. BONYHÁD. Közgyűlésre várja tagjait a Bonyhádi Székely Kör február 23-án 16 órára a művelődési központba. A közgyűlésen számba veszik elmúlt évi tevékenységüket, pénzügyi helyzetüket. SZEKSZÁRD. Metszési bemutatót tart a 25 éves Dicenty Dezső Kertbarát Kör február 23-án szombaton 10.00 órától. Találkozás a 9.15-kor induló 1-es számú helyi járati busz nagybödői megállójánál 9.30 órakor. A személygépkocsival illetve gyalog érkezőket Bocskai köznél illetve a szüc- sényi feljárónál várják. A bemutatót Nagy Jánosnál, a kertbarát kör tagjánál tartják. A bemutató szakmai irányítója a szőlő esetében Kelemen Lajos kertészmérnök, a gyümölcsmetszésben dr. Brózik Sándor kertészmérnök ad tanácsot az érdeklődő kertbarátoknak. DOMBÓVÁR. Az Életmód Természetgyógyász Klub szombat délelőtt fél tíztől „Egészségnapot” rendez a művelődési házban, ahol ismeretterjesztő előadásokat hallgatnak meg és különféle bemutatókon vehetnek részt az érdeklődők. Költségvetési szigor Tengelic Ebben az évben is nagyon szigorú gazdálkodásra van szükség a tengelici önkormányzatnál - derül ki a nemrég elfogadott községi költségvetésből. Idén is működési forráshiánnyal kezdődik az év, a község ismét pályázik az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok állami támogatására. Nagy volumenű fejlesztés ebben az évben nem várható Tengelicen, de támogatják az első lakáshoz jutókat, és lecserélik a falugondnoki gépjárművet. Ezen kívül főként az idei évre áthúzódó kötelezettségeket kell teljesíteni, így többek között a szirénarendszer korszerűsítésével, a közvilágítás rekonstrukciójával, illetve az új sportcsarnok felépítésével kapcsolatban.-TSSzázezres kezdő bér: realitás A PSZ konkrét ígéreteket vár a kampányban Az ígéreteket keményen „csekkelni” fogjuk. Az Országgyűlés nem térhet ki az elől, hogy június végén napirendre tűzze a közalkalmazotti bértábla módosítását - jelentette ki tegnap Tamásiban közalkalmazottaknak tartott fórumán Borbáth Gábor, a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) főtitkára. Tamási A sztrájknak most nincs értelme, hiszen a Parlament már csak búcsúülést tart - fogalmazott a szakszervezeti vezető. - A feladat most minél több konkrét ígéret „ki- provokálása”. Ha ezeket nem tartják be, akkor lehet szó demonstrációról. A közalkalmazottak jelenleg 216 ezer aláírással alkotmányos kényszert gyakorolhatnak az Országgyűlésre, hogy tűzze napirendre a közalkalmazotti bértábla módosítását. A pedagógus életpályamodellel kapcsolatban hangsúlyozta: miután csak ötszáz intézmény írt véleményt a programról, az oktatási tárca megbízta a Tárkit egy felméréssel, amely a minisztérium igazolására szolgál, holott a szak- szervezetnek több intézmény elküldte kritikus véleményét. Borbáth Gábor kérdésünkre elmondta: - A célunk egy, a minimálbérhez illesztett alapbértábla. Azt gondoljuk, hogy egy ilyen rendszerben minimális elvárás, hogy egy főiskolát végzett pedagógusnak százezer forintos kezdő fizetése legyen. Mind a Fidesz, mind az MSZP hasonló táblában gondolkodik. Mi azt szeretnénk, hogy az ehhez vezető lépések már szeptembertől érezhetőek legyenek. Az MSZP részéről volt erre jelzés, és a Fidesz is jelezte, hogy a pedagógus életpályaprogram kapcsán szeretné felgyorsítani ezt. Az életpályaprogram a minisztérium által kidolgozott alapelvrendszere most van túl az első vitán, a PSZ a bérstruktúrára vonatkozó tárgyalási ajánlatot vár. Mi a kampány alatt arra fogunk koncentrálni, hogy nagyon konkrét végrehajtási határidőket „passzírozzunk” ki mind a két fél részéről. T. F. Összefogás az olimpiáért Négyszázezer aláírás másfél hónap alatt Dombóvár- Harangozó László, a DVMSE elnöke írta alá négyszázezredikként azt a nyilatkozatot, melyet a 2012-es nyári olimpiai játékok magyarországi megrendezésének támogatására gyűjt a Fidesz-MPP néhány más szervezettel közösen - jelentette be Deutsch Tamás, ifjúsági és sportminiszter a művelődési házban tartott tegnap esti fórumon. A tárca első embere Fehérvári Tamás országgyűlési képviselő meghívására látogatott a városba, ahol megtekintette a DVMSE épülőfélben lévő sportcsarnokát, melynek bővítéséhez az ISM 45 millió forintos támogatást nyújt. Azután nagy érdeklődéssel kísért fórumot tartott a kultúrotthon- ban, ahol bejelentette, hogy a helyi vasutasklub elnöke, Harangozó László látta el kézjegyével négyszázezredikként a Magyar Olimpiai Nyilatkozatot. A Fidesz-MPP és néhány más szervezet a január elején indított aláírásgyűjtési akciójával a 2012-es nyári ötkarikás játékok budapesti megrendezését kívánja támogatni. Deutsch Tamás reményét fejezte ki, hogy március végén több mint egymillió honfitársunk nyilatkozatát tudja majd átnyújtani a NOB hazánkba látogató elnökének, Jacques Rogge-nak.-GRA nyelvi-kommunikációs versenyen az általános iskola 7. és 8. osztályából érkezett mintegy 20 diák vett részt. A megmérettetés két fordulóból állt, a szövegértésen alapuló írásbeli részből és az