Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-18 / 41. szám
2002. Február 18., hétfő SPORT 11. OLDAL Új csapat alakul a Völgység fővárosában Az első és a második vonalból igazolt a Szekszárd, Bíró Norbert Decsen, Osztermdjer Gábor Pakson folytatja Labdarúgás Pénteken éjfélkor lejárt a téli átigazolási időszak. Megyénk valamennyi NB-s csapatánál történtek változások. A legaktívabbak az NB Il-es bonyhádiak voltak: a Völgység fővárosában egy teljesen új együttes fut majd ki a gyepre a március 10- i bajnoki nyitányon. A játékosok közül többen nem fogadták el az új vezetés feltételeit, p más csapat után néztek. Az őszi keretből szinte a teljes kezdő tizenegy távozott: a kapus Bogyay az NB I/B-s Pécsi MFC-hez, Nagy Zoltán Mezőfalvára, Somogyvári Hidasra, Papp Bajára, Goretich Bácsmonostorra, Benedeczki és Osztermájer a Paksi SE-hez, a tehetséges ifjúsági korú középpályás, Miklós Nagymányokra, Dani pedig Szászvárra szerződött. Mivel a régiek közül mindössze Gergely Cs„ Nagy Zs„ Tálas, Kovács és Míg azonban az NB Ill-asok a minél jobb tavaszi szereplés érdekében erősítették meg kereteiket, a bonyhádiak nem önszántukból forgatták fel együttesüket. Mint korábban már írtunk róla: a főszponzor távozásával a völgységieknél anyagi problémák merültek fel, s hogy a bajnokságot folytatni tudják, megszorító intézkedéseket vezettek be az NB II Hummel csoportjának őszi idényét tizedik helyen befejező gárdánál. Köllő maradt hírmondónak, a vezetésnek új játékosok után kellett néznie. Az új szakmai stáb fontosnak tartja, hogy a jövőben csak olyan játékosok szerepeljenek a Bonyhád VLC mezében, akik valamilyen módon kötődnek a klubhoz, elsődlegesen korábbi játékosaikat igyekeztek visszacsábítani. Biliczki Zsolt és Csordás István Nagymányokról, Hosszú Attila Németországból, Tóth Lajos Kétyről, Rákóczi Ferenc Mucsfá- ról, Máté Norbert pedig az NB I/B- s PMFC-től tért vissza, s két tehetséges fiatal, Weisz József és Frast Ádám a Paksi SE mezét cserélte fel a bonyhádiakéra. A Torna Árpádot váltó Incze Zoltán hat ifistának is bizalmat szavazott: tavasszal Fricsi Mihály, Tóth András, Till Norbert, Varga Ákos, Taba Benő és Palkó Bálint is a felnőtt csapat keretéhez tartozik. Az NB Ill-asok közül a Dráva- csoport őszi bajnoki címét begyűjtő Szekszárdi UFC-Hyundai csapatánál volt a legnagyobb a játékosmozgás. A 21 esztendős Molnár Bálint az MTK-tól, míg a 23 éves Kiss Tamás az NB I/B-s Hévíztől érkezett a megyeszékhelyre, s az előkészületi mérkőzéseken mutatott játékuk alapján kijelenthető: tavasszal erősségei lesznek a bajnoki címre és feljutásra törő alakulatnak. Dienes Pál, a gárda edzője a felkészülési mérkőzéseken három ifistának, Pulcz Tamásnak, Vörös Milánnak, és a kapus Klézl Tamásnak is megadta a lehetőséget a bizonyításra, s mivel a fiatalok éltek is vele, valamennyien a felnőtt kerethez kerültek. Az együttes egyetlen távozója, Bíró Norbert fél évig kölcsönben Decsen futballozik. A sárközieknek jól is jönnek majd a lesipuskás támadó góljai, a decsiek nem titkolt célja ugyanis, hogy megőrizzék hatodik pozíciójukat. Ennek érdekében igazolták le Bojás Zoltánt az UFC-től és Kniesz Tamást Kakasáról, akiknek elsősorban a hátsó alakzat stabilabbá tétele lesz a feladata. A távozók közül Kapás Csaba Őcsénybe, Pusztai Gábor Bátaszékre igazolt, Kocsis László pedig abbahagyta az aktív játékot. Az ificsapatból Bona Árpád került fel a felnőttek közé. A Paksi SE együttesénél a fentebb már említett . Osztermájeren és Benedeczkin kívül a Nagy- dorogról érkezett Barkóczi Tamással bővült a keret, a felnőtt együttesből Gulyás Újszászra tette át székhelyét, míg Frast és Weisz Bonyhádon próbál szerencsét. A legkisebb játékosmozgás a Dombóvári FC-Rutín háza táján volt a télen. Horváth Árpád játékos-edzőnek mindössze a Nagyberkibe szerződött Horváth József helyettesét kell megtalálnia. Rossz hír a csapat szurkolóinak, hogy az ősszel négy találatával házi gólkirály Savanyú sérülése miatt - átmenetileg - abbahagyta a játékot. Farkas Imre visszatért Döbrö- közről, míg László Balázs és Kőhalmi Tamás az ificsapat szerelését cserélte a felnőttek mezére. _________________________(RÓNAI) Futball-mozaik NÉMETORSZÁG. Óriási lehetőséget szalasztott el a Bayer Leverkusen együttese a Bundesliga legutóbbi játéknapján. Miután az éllovas Dortmund hazai pályán csak döntetlenre (1-1) volt képes a tavasszal meglehetősen jól szereplő Schalke ellen, a gyógyszer- gyáriaknak mindössze győzniük kellett volna a St. Pauli otthonában, hogy átvegyék a vezetést a tabellán. A Bayer hiába érezte azonban magát páholyban egészen a találkozó legvégéig, a 90. percben Meggle büntetőből egyenlített (2-2), s ezzel megőrizte a sárga-feketéknek az első helyet. A címvédő Bayern Freiburg- ban kezdte meg megtépázott renoméja helyreállítását. A bajorok Lizarazu és Elber találataival (2-0) hozták el a három pontot a Dreisam-stadionból. A Királyt és Dárdait egyaránt soraiban tudó Hertha ismét nyert - az edzőváltás óta másodszor, ráadásul Király ezúttal sem kapott gólt -, a szenvedő fél az 1860 München csapata volt (3-0). SPANYOLORSZÁG. A Villareal otthonában remiző (1-1) Valencia csapata vette át a vezetést a Primera Divisionban, miután az addigi éllovas Real Madrid kikapott (1-2) az Athletic Bilbao otthonában. A királyi klub mögé a Barcelona zárkózott fel: Rivaldó- ék remek hajrájuknak köszönhetően a Deportivo La Coruna ellen (3-2) győztek. OLASZORSZÁG. A Juventus vette át a vezetést a Serie A-ban. A torinói „zebrák” szombat este a Trezeguet és Del Piero góljaival győzték le a Fiorentínát (2-1), s mivel az eddigi éllovas AS Roma vasárnap délután csak döntetlent (0-0) ért el Bresciában, nem is kellett átadniuk helyüket. A rómaiaknak ellenben sokba került a pontvesztés, a fővárosiakat ugyanis a Veronában diadalmaskodó Inter (3-0) is megelőzte. A negyedik helyre az Udinében nyerő (1-0) Bologna kapaszkodott fel. ■ Totóeredmények A totó 7. heti szelvényén szereplő mérkőzések lapzártáig beérkezett eredményei: 1. Freiburg-B. München 0-2 2 2. Stuttgart-Wolfsburg 2-1 1 3.1860 München-Hertha 0-3 2 4. M'gladbach-Hamburg 2-1 1 5. St. Pauli-Leverkusen 2-2 x 6. Dortmund-Schalke 1-1 x 7.1. FC Köln-Bremen 0-0 x 8. Milan-Atalanta 0-0 x 9. Brescia-Roma 0-0 x 10. Parma-Torino 0-1 2 11. Perugia-Lecce 2-11 12. Udinese-Bologna 0-12 13. Verona-Internazionale 0-3 2 Pluszmérkőzés: 14. Lazio-Chievo Simonék jutottak legtovább Asztalitenisz Nem kísérte szerencse megyénk két NB I-es klubjai, a Szekszárd AC és a Fastron AC Tolna versenyzőinek szereplését a hétvégi Budapest Bajnokságon. A honi mezőny legjobb női és férfi ping-pongosait felvonultató rangos viadalon a legtovább a szekszárdi Marcekova, Simon kettős jutott: Sáth Sándor tanítványai az elődöntőért a Lovas, Fazekas (Orosháza, Statisztika) formációval szemben maradtak alul (0:3). Egyéniben Simon a legjobb nyolcba jutásért Éllőtől (Postás-Matáv) szenvedett vereséget, Marcekova pedig a 16-ba kerülésért 3:l-es előnyt adott el Szvitánnal (OMTK) szemben. Nem sok siker kísérte a SZAC másik két játékosának; Herczignek és Patának a szereplését sem. Előbbi csapattársától Simontól, míg utóbbi az Ausztriában légióskodó Benétől szenvedett vereséget ugyancsak a legjobb 16 közé jutásért. A Wittinger, Majzik, Havasi, Guld összetételű tolnai együttes legjobb eredményét Wittinger és Majzik szállította. Előbbi a 16 közé jutásért Csernyikkel (Statisztika) szemben kapitulált (1:4), míg Majzik az ugyancsak „statos” Fazekastól (0:4) kapott ki. ■ Szabotin „pontmentő” akciója Kiss Tamás góllal tért vissza Szekszárdira Labdarúgás Nagyüzemben játsszák a felkészülési mérkőzéseket megyénk NB-s és alacsonyabb osztályú együttesei. Új Dunántúli Napló-kupa, A-cso- port, 6. forduló: Dombóvári FC- Rutin-Harkány 1-1 (1-1). Dombóvár, 150 néző. V: Kiss. DFC: Szabados- Horváth Á. (Regényi), Hopp (Banai), Szabotin (László)- Tóth, Nagy, Várai, Steiger (Kőhalmi), Bán- Kása, Varga (Fehér). Játékos-edző: Horváth Árpád. Kiegyenlített mérkőzésen Szabotin „pontot mentett” a Harkánynak. G: Varga, illetve Szabotin (öngól). Felkészülési mérkőzések: Hidas-Szekszárdi UFC-Hyundai 0-2 (0-0). Hidas, 150 néző. V: Haraszin. UFC: Horváth (Szabó M.)- Kiss Cs. (Takács), Fehér (Pulcz), Mosonyi, Mészáros I.- Torma (Vörös), Bozsér (Molnár B.), Tolnai (Galambos), Veszter- gombi (Tóth P.)- Máté, Kiss T. Edző: Dienes Pál. A második félidőre elfáradó hazaiak ellen az UFC további gólokat lőhetett volna. G: Kiss T„ Galambos. Paksi SE-Szakmár 4-1 (1-0). Paks, 50 néző. V: Bencsik. Paks: Licker (Katona)- Wolf (Liszt- májer), Jenei (Iván), Debreceni, Prantner (Rém)- Abonyi (Aracz- ki), Benedeózki (Hencz), Osztermájer- Lilinger, Szili, Czapkó (Barkóczi, Hoffer). Edző: Klement István. A csapatok közti osztálykülönbség az eredményben is megmutatkozott. G: Szili 2, Lilinger 2 (egyet 11-esből), illetve Tóth Z. Decs-Kakasd 2-1 (2-1). Decs, 100 néző. V: Horváth G. Decs: Prantner (Cziráki)- Sztehló, Po- zsár, Nagyfalusi, Bojás- Kalmár (Szilágyi), Hegedűs L„ Csende. Boros (Mss J.), Kniesz T.- Bíró, Hegedűs A. (Bona). Játékosedző: Kiss János. Rakasd: Csonka- Ettig (Galambos), Paróczai, Kara- Farkas, Rikkers, Kvanduk, Nagy (Szabó), Horváth- Takács, Tóth A. Edző: Kniesz Mátyás. A három sérültjét nélkülöző, sok hibával játszó hazai csapat nehezen nyert a lelkes kakasdiak ellen. G: Kalmár, Hegedűs A., illetve Farkas. További eredmények: Sombe- rek-Bátaszék 1-0 (0-0). Somberek, 50 néző. V: Tóth. Tolna-Bogyiszló 1-2 (1-0). Tolna, 100 néző. V: Fazekas. G: Klein M., illetve Lépő, Rakó. Tol- nanémedi-Tamási 0-5 (0-2). Tolnanémedi, 50 néző. V: Lieszkovszky. G: Molnár 2, Stircz 2, Szakács. Bojás Zoltán és a decsiek a kakasdiak fölé magasodtak _______fotó, bakó jenó Né gy között a Varga Trans-Fer NŐI TEREMFOCI Csoportelsőként jutott az NB I-es terembajnokság legjobb négy együttese közé a Varga Trans-Fer Szekszárd gárdája, miután a Nyugati csoport középdöntőjének szombaton Szekszárdon rendezett záró fordulójában mindkét ellenfelét legyőzte. Török Bálint tanítványai a nyitótalálkozón Hodován és Nagy két-két góljával a Tatabányát ütötték ki (4-0), míg az első hely sorsáról döntő mérkőzésen a két védő, Mecseki és Marosi találataival a Postás- Renova gárdáját fektették két vállra nem mindennapi izgalmak közepette (2-1). A nap harmadik mérkőzésén a Postás második félidei jobb játékának köszönhetően győzte le a Tatabányát (3-0). A szekszárdiak és a második helyel/ASARNAP A hűség kamatozik Tolnai Népújság — VASÁRNAPI Tolnai Népújság AJÁNDÉK! Márciusban minden előfizetőnknek Kiskegyed Konyháját, negyedéveseknek Kfskegyedet a Vasárnap Reggel előfizetőknek Ügyest adunk ajándékba. ismét nagyot fog nézni! Legyen kellemes az ünnepük! Márciusban valamennyi kedves előfizető RÉSZT VESZ SORSOLÁSUNKON! Legyen márciusban is előfizetőnk! Nyerje meg Ön a ROTAKAPAT! Márciusban már a Húsvétra készülünk! GYERMEKÉNEK, UNOKÁJÁNAK ^ImMiíbüúl AŐhmh íEtuümafMmmáhjllL ÁPRILISBAN Az áprilist ismét bearanyozzuk: karkötő, nyaklánc, flllbevaló. Ajándék KÓPÉ a VR előfizetőknek I S MÁJUSBAN ...! Mobil telefonokat sorsolunk és ajándék ŰGYES-tadunka VR előfizetőknek. Tolnai Népújság előfizetésére Megrendelő neve: ... Fenti címre 1.170,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelői eveid: helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. A látszat csal: Simon lövése elkerülte a Postás kapuját fotó: bakó jenö zett fővárosiak mellett a Keleti csoportból a Szentes és a Salgótarján csapata jutott a négyes döntőbe. _ ■