Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-08 / 6. szám
2002. Január 8., kedd KÉK 7. OLDAL TŰKOR Tolnában történt TALÁLKOZOTT AZ AUTÓ ÉS A SOROMPÓ A vasúti átjáró sorompójának ütközött egy személygépkocsi az 55-ös úton, Szekszárd közelében. A keletkezett kár 300 ezer forint. MEGLOVASÍTOTT DRÓTSZAMÁR Szintén a megyeszékhelyen egy nyitott udvarból ismeretlen tettesek eltoltak egy MTB típusú kerékpárt, melynek értéke 10 ezer forint. BENZINTOLVAJOK KÉT HELYEN IS Szekszárdon a Tartsay utcából és Sióagárdról is arról értesítették a rendőrséget, hogy ismeretlen tettesek benzint szívtak le kocsikból. Másik két autót feltörtek a megyeszékhelyen és azokból alkatrészeket tulajdonítottak el, összesen mintegy 300 ezer forint értékben. AUTÓNAK ÜTKÖZÖTT, SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT Kapospulán autónak ütközött egy kerékpáros, aki súlyosan megsérült. KÉSZÜL A TAVASZI FŰNYÍRÁSRA Már a tavaszra készül az a tolvaj, aki fűnyírót és szőlőprést tulajdonított el Dombóváron egy gazdasági épületből. FELPAKOLTA A TŰZIFÁT Az a tettes pedig, aki öt mázsa tűzi fát lopott el Döbröközön, még bizonyára a nagy hidegre gondolt. KIRÁMOLTÁK AZ ÜZLETET Ismeretlen tettes az éj leple alatt betörte Gyulajon a Szent István téren található vegyesbolt ajtaját és a kereskedésből élelmiszerekkel megrakodva - fizetés nélkül - távozott. KÉSZPÉNZT LOPTAK A FIGYELMETLEN SZEMÉLYTŐL Kihasználták egy idős személy figyelmetlenségét Ozorán azok a tet- tesek, aki 140 ezer forint készpénzt loptak el így a kárvallottól. ■ „A közlekedés biztonságáért, a biztonságos közlekedésért!’ A rendőrség közlése szerint az elmúlt 72 órában megyénkben két személyi sérüléses és hat sérülés nélküli közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Az egy fő könnyű és egy fő súlyos sérülést a járművek kivilágítására, a haladásra, a kanyarodásra, a kikerülésre és a sebességre vonatkozó szabályok megsértése okozta. Közlekedési kultúránk jellegzetessége, hogy a szabályok betartását általában csak másoktól várjuk el. Ezt teszik azok a járművezetők, pl. a kerékpárosok, akik a járművükkel világítás nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. Ez nappal, jó látási viszonyok között még nem jelent akkora gondot, mint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. A kerékpárok kivüágítása nem csak hátul, hanem elől is kötelező. Ha nem telik üzemképes és működő lámpára, akkor inkább hagyjuk otthon a kerékpárt. Mindenkinek jó utat, balesetmentes közlekedést kíván a közlekedésrendészet az alábbi gondolatokkal: „Ne feledjék: első a biztonság ! Az úton társak vagyunk! Jobb láthatóság, nagyobb biztonság! Úgy érzi, tud vezetni? Ne aggódjon, el fog múlni!” Fegyveres rablás a fővárosban Két férfi kirabolt egy irodát a főváros XX. kerületében a Téglagyár téren hétfőn. A BRFK sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a két elkövető sapkát húzva a fejére hétfőn háromnegyed három előtt lépett az irodába. Kezükben feltehetően lőfegyverrel megfenyegették az ott tartózkodó alkalmazottakat, egyikük a pénztárból a készpénzt felmarkolta, majd elmenekültek a helyszínről. Személyi sérülés nem történt. ■ Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! tempo baranya, Somogy, tolna ■ Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt I Bátaszék, Perczel u. 30.Vas Zoltán Nagykónyi Autós Porta Kft. Bogyiszló, Petőfi u. 13. Élelmiszerbolt Nogymányok, Casiná Vendéglő, Petőfi u. Merkl Krisztina, Németkér, Hanoi kereskedés Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Paks, Kurcsatov utcai újságárus Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Bölcske, Pásztor Béláné, Esze T. u. Pincehely Szentiné Bojnovics Beáta Vita Porta Dalmand Presszó-Falatozó Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Dombóvár, Ady E. u.Tiegel Utazási Iroda Siáagárd, Kossuth u.Szádagyár Dombóvár, Teleki u. 1 -3.Bálintné és TSA'Bt Szedres, Fő u.Vegyesbolt Dombóvár/új/ Hartung Vilmos Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház VI. utcai újságos pavilon Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Gerjen Hajdú-bolt {nagybolt) Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) (Penny Markel) Kajdacs, Tibai virágbolt Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Kocsola Jim-Beam Büfé Tolna, Árpád u.Élelmiszer-csemege Medina, Kossuth u. Afész-bolt Zomba József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Zomba, Fő u. Vegyesbolt, *43214* Újra képernyőn a Kék fény Az egykori műsorvezető, Szabó László is csak néző Tegnap este a Magyar Televízió 1-es csatornáján újra jelentkezett az egykor népszerű bűnügyi magazin, a Kék fény. A műsor csak nevében azonos két és fél évtizeden át sugárzott elődjével: Szabó László nem vesz részt az új stáb munkájában. Lapunk az eredeti Kék fény műsorvezetőjével beszélgetett. Budapest- Honnan jött az ötlet, hogy újra feltámasszák a Kék fényt, a hetvenes-nyolcvanas évek Magyar- országának egyik legkedveltebb tévéműsorát1- Fogalmam sincs, ugyanis az új magazin indulásához nekem semmi közöm. Én is csak a tévéújság ajánlatában láttam, hogy a Kék fény nyitó adására hívják fel a figyelmet. Csodálkoztam, hogy engem senki sem informált egykori műsorom feltámasztásáról. Ám még azon a napon kaptam egy faxot a Magyar Televíziótól, amelyben arra kértek, járuljak hozzá az új műsor létrejöttéhez.- Ezek szerint joga lett volna megakadályozni a legendás műsorcím újrafelhasználását?- Igen, mert néhány évvel ezelőtt levédettem a szlogent, így csak az engedélyemmel indulhat ezzel a címmel műsor. Ennek ellenére minden anyagi és egyéb igény nélkül hozzájárultam a címhasználathoz.t- Hogyan jutott az eszébe, hogy levédesse a magazin címét, hiszen tíz évvel ezelőtt ez még nem volt divat?- Nem az én ötletem volt. Baján, egy halászlé- főző-versenyen találkoztam Sváby Andrással. A barátom két falat között közölte velem, hogy levédette a szlogent a nevére, de egy forintért eladja nekem a jogot. Csak pislogtam rá meglepetten, hogy ő lépett helyettem.- Miért nem kért pénzt az MTV-től a szlogenért, hiszen megillette volna?- Már úgysem használom többé a címet. Tizenkét évvel ezelőtt abbahagytam az újságírást, és népi is tervezem a visszatérést. Ráadásul a kék fény világszerte a rendőrség jelképe.- Miért nem vállal szerepet a műsorban?- Már nem szeretnék szerepelni, ma a fiataloknak kell érvényesülni. Annak idején az adott keretek között éreztem jól magam, a mai körülményekkel és feltételekkel nem biztos, hogy meg tudnék békélni.- Ezek szerint a munka már a múlté, a nyugdíjasok csendes mindennapjait éli?- Dehogy! Azért nem tudok otthon ülni egész nap. 1990-ben megalakítottam az ország első magánnyomozó-irodáját, úgyhogy akad dolgom bőven.- A féltékeny férjek és feleségek ügyei nem túl unalmasak a szövevényes esetek utáni- Félreértés ne essék, a cégem nem foglalkozik privát problémákkal. Inkább gazdasági ügyekMár nem vágyik nyilvános szereplésre fotó: oláh csaba ________Reflektorfényben________ SZ ABÓ LÁSZLÓ (70) Az ELTE jogi karán végzett, mégis újságíró lett. Az ő nevéhez fűződik az 1964 és 1989 között futó televíziós bűnügyi magazin, a Kék fény. A Népszabadság szerkesztőbizottsági tagjaként 1990-ben vonult nyugdíjba mint rovatvezető. Még abban az évben megalapította az ország első magánnyomozó irodáját, a Referens Információs és Bűnmegelőzési Kft.-t. ben vizsgálódunk; például a jövendő partnerek korábbi üzletmenetét illetően a szerződéskötések előtt.- Melyik „kék fényes” eset maradt meg legélesebben az emlékezetében?- A műsor fénykorában elraboltak egy kislányt a bölcsődéből. A magazinban bemutattuk a gyermek arcképét, az aggódó szülőket, és a lakosság segítségét kértük. Egy tizenöt éves kamasz fiú a televízióban bemutatott fénykép alapján felismerte a kicsit, követte a gyermeket kísérő asszonyt hazáig, majd értesítette a rendőrséget. Nem sokkal ezután megcsörrent a telefonom, az elrabolt csöppség, Orsika hívott, és boldogan újságolta: „Laci bácsi, megvagyok!”. Soha nem felejtem el azt a pillanatot.- Nem fél attól, hogy az új Kék fény inkább a mai televíziózási szokásokat veszi figyelembe, és „hűtlen” lesz elődjének szerkesztési gyakorlatához?- Nyilvánvaló, hogy a régi, jól bejáratott műsorcímmel rengeteg embert le lehet ültetni a képernyő elé. Ám a közönség megtartása már a fiatal stábon múlik. Ha úgy dolgoznak, ahogy annak idején mi tettük, azaz megpróbálnak a dolgok mögé nézni, igyekeznek az esetekből levonni a tanulságot, és ezáltal erősítik az emberek önvédelmi reflexét, büszke leszek a folytatásra. Ha felszínesek lesznek, ha csak a borzalmak naturális bemutatására törekszenek, mint a legtöbb mai bűnügyi adás, a nézők elpártolnak tőlük. Az emberek azonban nem felejtik el a régi Kék fény sikereit. farkas melinda A körmendi gyilkosság rejtélye A rendőrség továbbra is cáfolja, hogy az a férfi követte el a három évvel ezelőtti körmendi gyermekgyilkosságot, akit tavaly december 17-én fajtalankodás közben értek tetten. A bűnténynyel vádolt Tánczos Gábor (képünkön) közben ítéletre vár. Budapest - Körmend- Csak megerősíteni tudom korábban kiadott közleményünket, vagyis Sz. Attila sem írásban, sem pedig szóban nem tett beismerő vallomást. A tavalyi és a három évvel ezelőtti ügy között semmiféle összefüggés nincsen- közölte az Europress-szel Szálai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A gyermekgyilkossággal vádolt Tánczos Gábor ügyvédje azonban másképp látja.- Nem vetne jó fényt a rendőrségre, ha kiderülne, hogy az eddigi nyomozások hiábavalónak bizonyultak - mondta Somos Zoltán, Tánczos védője. - Bízom benne, a vizsgálatok bebizonyítják, hogy védencem ártatlan. Azt nem tudom, hogy ki az elkövető, de a személyleírás alapján akár Sz. Attila is lehetne. Ha beigazolódik, hogy Tánczos Gábor ártatlan, akár milliós nagyságrendű kártérítést is kaphat - fogalmazott Somos Zoltán. Mint ismeretes, Tánczos Gábort vádolják a 11 éves Zsófia meggyilkolásával. A fiatalembert a Vas Megyei Bíróság első ízben 14 évi börtönre ítélte, majd a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte. A megyei fórum újratárgyalta az ügyet, és 13 évet szabott ki a vádlottra. Tavaly novemberben a Legfelsőbb Bizottság ismét tárgyalta az ügyet, de a vádlott idegi kimerültsége miatt félbe kellett szakítani a tárgyalást. ítélethirdetés valószínű- leg január végén lesz, privacsek Szomszédban a segítség Új segélyhívó rendszert dolgozott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A berendezés célja főként az egyedül élők és az időskorúak védelme. A különleges riasztó elsőként a szomszédnál jelez. Miskolc Az S.O.S. szomszédhívó készülék nem új találmány. Vezeték nélküli csengőt ugyanis már hosszú ideje lehet kapni az üzletekben, ám eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy azt riasztóként használja. Pedig a kis készülék 80 méteres körzetben működőképes, így vevőegységét a szomszédban is el lehet helyezni. Vészhelyzet esetén elég csak megnyomni egy gombot, és máris intézkedhet a mellettünk lakó.- Ha valaki nincs jó viszonyban a szomszédjával, a rendszer a rendőrségen is jelezhet - mondta lapunknak Sinkó Imre, a program kidolgozója. Ez a megoldás azonban költségesebb. Amíg a kereskedelmi forgalomban beszerezhető'kapucsengő 3-5 ezer forintért kapható, addig a rendőrségi riasztás költsége a 100 ezres nagyságrendet is elérheti. A Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség Sárospatak területén 40 készüléket telepít, de más települések is jelezték vételi szándékukat. A rendőrség nagykereskedelmi áron juttatja a lakosokat a riasztóhoz. A borsodiak a programtervet elküldték az Országos Rendőr-főkapitányságnak, ahol más megyék is érdeklődtek már az S.O.S. szomszédhívóról. Szakemberek szerint a technikai rendszer otthoni rosázullét, illetve baleset esetén is eredményesen alkalmazható. inedi ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig EMBERÖLÉS. Kettős gyilkosság történt a Pest megyei Gyálon. A tettes egyelőre ismeretlen. A tetemeket egy rendőrjárőr fedezte fel, miután a pár egyik ismerőse a helyi kapitánysághoz fordult segítségért. A férfinak ugyanis feltűnt, hogy az 51 éves G. István és a 48 éves B. Sára hosszú ideje nem jelentkezik. Az előzetes adatok szerint rablógyilkosság történt, de az még nem bizonyítható, mit vittek el a házból. mti ÜZEMANYAGTOLVAJ. Ben zint próbált csapolni Szombathelyen két parkoló autóból egy győrvári férfi. A gépkocsikból 15-15 liter üzemanyagot lopott el a tanksapka felfeszítésével, de a rendőrségnek állampolgári bejelentést követően sikerült elkapnia. EP CSEMPÉSZET. Tizenegy- millió forint értékű műszaki berendezést próbált az országba csempészni egy magyar férfi a hegyeshalmi határátkelőnél. A csempész 39 mobiltelefont, 14 videokamerát és 22 digitális fényképezőgépet rejtett el gépkocsija egyik speciálisan kialakított üregében. A szállítmányt a vámosok lefoglalták. ep TŰZ. Vasárnap óta ég a nádas a Fertő tó mellett. Szakemberek szerint nincs szükség beavatkozásra, a lángokat a természet fékezi majd meg, és a lakosság sincs veszélyben. A tűz feltehetően osztrák területről terjedt át Magyarországra. Legutóbb az ünnepek között volt hasonló tűzeset a Fertő tónál. mti BIZTOSÍTÁSI CSALÁS. Nyolcmillió-nyolcszázezer forintot vett fel munkáltatójától hamis szerződésekre egy salgótarjáni biztosítási ügynök. A férfi fiktív ajánlatokat mutatott be cégének, amelyeket saját kezűleg írt alá a szerződő felek helyett. ep ÖRÖMLÁNYOK. A prostituáltak már kiválasztották'azokat a rózsadombi utcákat, amelyekben a napokban dolgozni kezdenek. Földi Ágnes, a lányok érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint így próbálnak tiltakozni az ellen, hogy a főváros két éve nem tesz eleget kötelezettségének, és nem jelöli ki a türelmi zónákat. ep ÁSÓVAL TÁMADT. Volt élet társára támadt egy kisvárdai, foglalkozás nélküli férfi, lakásának ablakát betörve megsebesítette a középkorú hölgyet. A tettes többszöri felszólításra sem hagyta el a helyszínt. A sértett az arra járőröző rendőrtől kapott segítséget. ep SZOBORRONGÁLÓK. Isme rétién tettesek eltulajdonították a szegedi korzó egyik díszét, egy bronzgalambot. Annak, aki visszajuttatja a figurát a rendőrséghez, 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel a szegedi kapitányság. A galamb a Kárász utcai sárgabronz szoborcsoport részét alkotta. EP FAGYHALÁL. Újabb áldozatokat követel a kegyetlen hideg Magyarországon. Legutóbb a Veszprém megyei Szentgálon egy 82 éves, a Heves megyei Noszvajon pedig egy 53 éves férfi halálát okozta a kihűlés, ep RÁCS MÖGÖTT. Elfogták azt a férfit, aki augusztus 27-én hajnalban dulakodás közben megkéselt három embert. Egy budapesti szórakozóhelyen két társaság összeszólalkozott, és miután távozásra szólították őket az alkalmazottak, az utcán folytatták a vitát. A tettest Szigetszentmiklóson vették őrizetbe. ep