Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-02 / 1. szám

2002. Január 2., szerda KÉK 7. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ÉJSZAKA. Négyszáz hívást kaptak az év utolsó és az újév első óráiban szolgálatot teljesí- • tő mentősök. Ez az esetszám 30 százalékkal több a szoká­sosnál. Az ellátottak között sok volt az ittas, köztük mintegy száz fiatal és néhány 14-15 éves is. Az éjszakai petárda­robbantások közben is történ­tek balesetek: 10-15-en sérültek meg, legtöbbjük ujjroncsoló- dást szenvedett. Több erősza­kos bűncselekmény is történt az éjszaka. Verekedéshez, szurkáláshoz 4-5 esetben kel­lett a mentőknek a helyszínre vonulniuk. Egy esetben épp a mentősöket támadta meg egy elmebeteg férfi, aki a mentőko­csiban is komoly kárt okozott. TŰZESET. Budapesten két súlyos tűzeset történt az új esztendő hajnalán. A XXII. kerületben egy ötszobás lakás nagy része teljesen kiégett és a benne tartózkodott hat személy megsebesült. A lakás nagy része teljesen kiégett. A tűz okának vizsgálata folya­matban van, de az biztos, hogy a lakásban tartózkodók aludtak, amikor a lángok ke­letkeztek. A másik tűzeset a XVIII. kerületben történt: itt két faház égett a hozzátartozó melléképületekkel valamint egy személygépkocsi. A lángo­kat a tűzoltók habosított víz­sugárral eloltották. Személyi sérülés nem történt. GYEREK. Két év körüli, kék szemű, szőke kislányt találtak vasárnap este Gödöllőn a Palotakertben. A kislány nem tudta megmondani, kik a szülei, hol lakik, csak any- nyit, hogy Pankának hívják. Amikor megtalálták piros, kapucnis, mackómintás kabát, világoskék nadrág és sötétkék csizma volt a kislányon. Pan­kát az előírásoknak megfelelő­en a fővárosi VI. kerületi csecsemőotthonba vitték, az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jár el. MADARAK. Tíz védett madár tetemét próbálta kicsempészni Magyarországról két olasz va­dász. Kocsijukban további 79 lelőtt szárnyast találtak a vá­mosok. Ellenük természetká­rosítás bűntette miatt indul el­járás. Az elrejtett víziszárnya­sok közül 10 védett madár volt, eszmei értékük darabon­ként 50 ezer forint. Az Olasz­országba csempészni kívánt madarak összértéke meg­közelíti a 800 ezer forintot. FELJELENTETTE. Emberke reskedelem bűntettének ala­pos gyanúja miatt indít el­járást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy kecskeméti férfi ellen. A rend- , őrség egy 18 éves lány felje­lentése alapján kezdte meg a nyomozást, aki azt állította, hogy egy ismeretlen férfi elad­ta öt 250 ezer forintért a férfi­nak, aki prostitúcióra kénysz­erítette őt, és egy kecskeméti lakásban fogva tartotta. A rendőrség hétfő reggel sikeres akciót tartott a lakásban, ahol megtalálták a férfit és még öt nőt. Közülük hárman elmond­ták, hogy őket is 200-300 ezer forintért vásárolta meg a férfi, és a prostitúcióval keresett pénzüket elvette. A nyomozás és az ügy részleteinek kivizs­gálása folyamatban van. GÁZOLÁS. A helyszínen éle­tét vesztette az a 81 éves asz- szony, aki Vállaj községben te­herautó elé lépett hétfőn dél­előtt. Az idős nő a gyógyszer- tárból jött ki és nem nézett kö­rül, amikor az úttestre lépett. Az ott szabályosan közlekedő tehergépkocsi alá esett, s a kerekek halálra gázolták. ■ TŰK O R A Magyar Köztársaság nevében... Az elmúlt év is sok munkát adott a bírósá­goknak. Az alábbiakban a 2001. év legnagyobb visszhangot kiváltó pereiből idézzük néhányat. Budapest A Budakörnyéki Bíróság novemberben hirde­tett első fokú, nem jogerős ítéletet Várhegyi Attila kultuszminisztériumi politikái államtit­kár és kilenc társa ellen folyó büntetőperben, amely szerint a politikus bűnös hanyag keze­lés vétsége miatt, és ezért őt háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság ugyan­akkor felmentette Várhegyit - az ügy másik kilenc vádlottját is - a veszte­getés vádja alól. Várhegyi Attila még az ítélet napján lemondott államtitká­ri posztjáról, Orbán Viktor miniszter­elnök elfogadta a lemondást. Az 1956-os sortüzek miatt a rendszervál­tást követően megindult büntetőeljá­rások közül júniusban első fokon le­zárult a mosonmagyaróvári, legalább 50 halottat és számtalan sebesültet eredményező vérengzés büntető­pere. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság fegyházbüntetést szabott ki Dudás István nyugállományú határőr ezredesre, ez azonban egy 1990-es közkegyelmi rendelkezés folytán nem hajtható végre. A három halálos áldozatot követelő 1956-os tatai sortűz büntetőperében a LB novemberben kihirdetett jogerős ítéletével ötéves végrehajtandó szabadságvesztésre ítél­te a 72 esztendős Korbely János nyugalmazott alezredest. Az ’56-os vérengzések miatt tíz éve megindult több mint 30 büntetőeljárás során az 1997-ben az LB-n jogerőre emelkedett sal­gótarjáni sortűzper után ez volt a második olyan ítélet, amely jogerősen letöltendő bör­tönbüntetést állapít meg. Az 1956-os, több ha­lálos áldozatot követelő Nyugati pályaudvari sortűz kapcsán decemberben első fokon há­rom és féléves letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a FB Mátai Ottó nyugállományú rendőr ezredest. A 2000. évi tiszai ciánszennyezés nyomán a magyar állam által a romániai Aurai cég ellen indított per decemberben kezdődött el a FB-on. Az állam 28,6 milliárd forintos kár­térítést követel. Az illetékes tárca szerint a ma­gyar környezetvédelem történetében ehhez hasonló mértékű, emberi tevékenységből faka­dó környezeti katasztrófa még nem követke­zett be. Első fokon, nem jogerősen két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte Lakatos Andrást, gúnynevén Kisbandit a bíróság októ­berben. Kisbandit felbujtóként elkövetett több mint négyszáz rendbeli csalásban találták bű­nösnek. Majd ügyészi indítvány nyomán a bíróság azonnal szabad­lábra^ helyezte a korábban az Egye­sült Államokból az FBI közreműkö­désével, nemzetközi jogsegély kere­tében hazahozott férfi. Első fokon pert nyert a whiskys. Ambrus Attila azért nyújtott be keresetet a BVOP ellen, mert a sátoraljaújhelyi bv- intézet parancsnoka megakadá­lyozta, hogy nyilatkozzon a Play­boy című folyóiratnak. Szintén személyiségi jogi pert nyert a bűn- szervezet létrehozásával, irányításával, illetve más súlyos, erőszakos bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péteraz országos rendőrfőkapi­tánnyal szemben. A bíróság kimondta, hogy Tasnádi jó hírnevét sértette a rendőr tábornok televíziós nyilatkozata. Befejezéséhez közele­dik a bizonyítási eljárás a FB-on a Tocsik-per- ben. Erkölcsi érdekekre hivatkozva zárt ajtók mögött kezdte meg a FB a 11 éves Kocsis Fran­ciska másfél évvel ezelőtti megölésével vádolt 15 éves M. Vifctóriabüntetőperét. A budapesti 4-es metró 100 milliárd forintos nagyságrendű kártérítési perben a LB kimondta, hogy az ál­lamnak nem kell fizetnie. Tagadta bűnösségét a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán független, korábban kisgazda országgyűlési képviselő. Fináncszív, fináncszimat Akcióban a Vámkommandó tagjai: „Van, amikor megérezzük, van itt keresnivalónk. A jó szakember tudja, hogy biztosra megy”. . FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Az elmúlt évben szinte napon­ta hallhattunk a Vámkom­mandó sikeres fogásairól a híradásokban. 2001-ben mint­egy hárommilliárd forint érté­kű csempészárut foglaltak le, ami csaknem kétszerese a 2000-ben elkobzott áruk érté­kének. A csoport hatékonyság gának okairól Zsömle Istvánt, a Vámkommandó parancsno­kát kérdeztük. Budapest Zsömle István pénzügyőr alezre­des, 37 éves, két gyerek apja. Ti­zennyolc évesen, érettségi után került az Országos Vám- és Pénz­ügyőrség kötelékébe. A ranglétra minden fokát megjárva egy esz­tendeje a Központi Járőrszolgálat vagy ahogyan emlegetni szoktuk, 'a Vámkommandó parancsnoka. Nálunk nincsenek papíron közölt feljelentések, nincs titkos nyomo­zás, nyíltan, egyenruhában, csí­kos autókkal érkeznek a hely­színre, és a munka végén csak­nem mindig eljárást kezdemé­nyeznek. Hatáskörük országos. Amikor a vámcsalásokat leplezik le, akkor az állam érdekeit védik. Amikor a csempészárut, a hamis márkajelzéssel forgalomba ho­zott cikkeket kobozzák el, a tisz­tességes kereskedelmet védik a csaló konkurenciától és nem utolsósorban a lakosságot attól, hogy gyenge minőségű árat vásá­roljanak.- A szolgálatot az egész ország területén ellátni, még egy kisebb országban is, összetett feladat és nagy létszámot igényel.- A járőrszolgálat maroknyi csapattal kezdett öt évvel ezelőtt. Ma már 150-en vagyunk. Négy akcióosztályunk van, két járőrha­jónk a vízi határokat ellenőrzi, a Mercur bevetési egységünk pedig felkészült a kemény harcokra. Ne feledjük, a sok százmilliós szállít­mányok feltartóztatása érzéke­nyen érinti az alvilágot. A „forgal­munkra” jellemző, hogy a félév­vel ezelőtt kapott járműveink má­ig már 80 000 kilométert futottak. De csaknem mindenben önellá­tók vagyunk. Szaktanfolyamaink vannak, magas szintű önvédelmi harcképzés oktatása is folyik ná­lunk, és a kábítószer-kereső ku­tyák képzését is mi végezzük.- Ezek szerint a vámkom­mandósok ezermesterek.- Nem! A jó pénzügyőr érzés­sel dolgozik. Ehhez pedig finánc­szem, fináncagy és fináncszív kell! Mert ki tudja megmondani, hogy a piacvizsgálat során miért pont azt a raktár nyittatta ki a kol­légám, amelyikben a biztonsági őrök a csempész petárdákat őriz­ték? Vajon miért épp arra a hol­land turistabuszra szálltak fel el­lenőrizni, ahol több száz csomag drog került elő és a kutyák még a zakók zsebében lévőket is meg­érezték. Van, amikor megérez­zük, itt van keresnivalónk. A ta­pasztalt pénzügyőr - intézkedés­kor - az előtte álló ember viselke­déséből, szeme villanásából, egy- egy mozdulatából már tudja hogy „biztosra megy”. De az is igaz, hogy a nagy ügyekhez min­denkor külső szakembert is vi­szünk magunkkal.- A nagyobb piacokon arról le­het tudni, hogy megjelent a járőr­szolgálat, hogy az ideges hangu­lat pillanatok alatt átterjed min­denkire.- Mi nem azt tartjuk elsődleges feladatunknak, hogy az eladó­térben keressük a kábítószert, a hamis márkájú vagy csempész­útón bekerült árut. Nekünk a köl­dökzsinórokat kell elvágni a gyár­tók és a raktárak, a raktárak és az üzletek között. Az egyik pesti pi­acon feltűnően olcsón árulták az olasz cipőket. Kiderült, hogy tő­lünk néhány száz méterre, a Szál­lás utcában volt a több ezer pár cipővel teli raktárak. Egy vidéki piacon a szakértőnk megállapí­totta, hogy a neves márkát viselő pólók és atlétatrikók silány minő­ségűek. Ez a vizsgálat az ottani raktárhoz, onnan pedig a főváros­ba vezetett. Egy román állampol­gár, bérelt garázsban, tíz bérelt varrógépen varratott világhírű márkajelzést a távol-keletről be­hozott, silány minőségű pólókra és trikókra. Több ezer pólót, tri­kót foglaltunk le és több ezer márkajelzést, amelyet a követke­ző szállítmányokba kellett volna bevarrni. De lefoglaltunk már nem is egy teljes szeszfőzdét ma­gánházak pincéjében, sőt még üvegfúvó üzemet is, ahol értékes „külföldi” dísztárgyak készültek.- Készítettek már leltárt az elmúlt évről?- A végleges adatok még nin­csenek meg, de hárommilliárd forintra becsüljük az idei felderí­tések értékét, ami csaknem két­szerese a tavalyinak. KOÓSTAMÁS Olvasónk írja Nem az enyém a dicsőség! Tisztelt Szerkesztőség! Köszönöm, hogy a lap kará­csonyi számában megemlékez­tek a Tolna megye tűzoltói részé­re adott ajándékról, a bajbajutott tűzoltók megsegítésére létreho­zott alapítványról. Az ott leírtak tökéletesen iga­zak. Azonban meg kell emlékez­ni azokról az állampolgárokról is, akik négy éven keresztül az adó­juk 1%-át erre a célra átutaltatták. A pénzt a szövetség gyűjtögette és e nemes tervet most sikerült megvalósítani. A megyei szövetséggel létre­hozott alapítványt egy kuratóri­um kezeli. Az elnöke Tóth Ferenc nyugalmazott megyei tűzoltópa­rancsok, a titkára Farkas Attila, Bonyhád város hivatásos tűzoltó- parancsnoka, gazdasági ügyinté­zője Schneider Mihályné, a szek­szárdi tűzoltóság titkárnője, ku­rátorok: Szinger Ferenc, a megyei labdarúgó szövetség elnöke és dr. Schutzbach Ferenc, Tamási jegyzője. Mint látható, én csak egy kis „fogaskerék” vagyok ebben a me­gyei tűzoltói részére létrehozott lélekemelő ajándékban. Azoké a dicsőség, akik az elgondolás meg­valósításában mellettünk voltak. Akik nem vitatják, hogy a tűzol­tás és mentés veszélyes foglalko­zás. Köszönet érte mindenkinek. Kívánok nekik és a megye minden állampolgárának az újév­ben egészséget és boldogságot. Tűzoltóink és családjaik legye­nek boldogok, teljesítsék tovább­ra is esküben vállalt kötelességü­ket. Ezt kívánja egy öreg tűzoltó, akit mindenki úgy ismer, hogy: Csőglei Pista bácsi A biztonsági gyermekülésről A biztonságos közlekedésért SZEKSZÁRD A gyerekeket a személyautó­ban már egy váratlan fékezés is veszélyezteti, ezért most január 1-től kötelező a biz­tonsági gyermekülés haszná­lata. A közúti közlekedés szabályai, va­gyis a KRESZ 2002. év január else­jén ismét változott. Többek között hatályba lépett a gyermekülések kötelező használatáról szóló rész is - tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizott­ság. A jogszabály a 48. § (5) bekez­désében foglalkozik a passzív biztonsági eszközök kötelező használatával. Ebben kimondja: .... A személygépkocsi hátsó ül ésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacso­nyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni. ...” A (6) bekezdés értelmében: „A személygépkocsi első ülésén 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak akkor szállítható, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, és a gyermeket biztonsági gyermekülésben helyezték el..” A rendelkezés elsősorban a gyermekek életének és testi épsé­gének védelme érdekében válto­zott. A módosítás kihirdetése óta eltelt idő elegendő volt arra, az autósok megtalálják a járművük­höz és gyermekük testi adottsága­ihoz leginkább megfelelő megol­dást. A gyermekek sérülésének kockázata már akkor is magas, ha hirtelen fékezni kell. A járműhöz megfelelően nem rögzített üléssel a gyermeket nem tudjuk megvé­deni. A cél tehát kettős, gyerme­keket úgy kell rögzíteni, hogy bal­eset esetén sem a biztonsági elemtől, se más módon ne szen­vedjen sérülést. A sérülést ugyan­is sok esetben az okozza, hogy a jármű belsejében valamilyen szi- lárd tárgynak ütköznek. ______mi Tí z hónap, hétezer halott Tavaly mintegy hétezer ember halt meg közlekedési baleset kö­vetkeztében Németországban és ez a szám a legalacsonyabb az­óta, hogy 1953-tól kezdve sta­tisztikát vezetnek a végzetes bal­esetek számáról - közölte a janu­ártól október végéig regisztrált adatok alapján a szövetségi sta­tisztikai hivatal. A halálos kimenetelű balese­tek számának csökkenése 38 szá­zalék, ha összevetjük az 1991- ben bekövetkezett 11 300 halálos balesettel. Ami a közlekedési balesetek­ben megsérülteket illeti, a 2001- es évben 490 ezerre becsülik számukat, ami három százalék­kal kevesebb, mint 2000-ben volt. A csupán anyagi kárt okozó közlekedési balestek száma - 1,97 millió - csaknem változatlan maradt. A tavalyi év első nyolc hónap­ját számítva, a közlekedési bal­esetekben elhunytak száma főleg az autópályákon (18 százalékkal) és a belvárosi negyedekben (11 százalékkal) csökkent - olvasha- tóaz Árjelentésében.________■ Ha apró, akkor tempó! Eladó az egés2 világ! tempó baranya, somogy, tolna B Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt I Bátaszék, Perczel u. 30. Vas Zoltán Bogyiszló, Petőfi u. 13.Élelmiszerbolt Merkl Krisztina, Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Bölcske, Pásztor Béláné, Esze T. u. Dalmand Presszó-Falatozó Dombóvár, Ady E. u. Tiegel Utazási Iroda Dombóvár, Teleki u. l-3.Bálintné és TSA Bt Dombóvár/új/ Hartung Vilmos VI. utcai újságos pavilon Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Fadd, .Faház“ Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Gerjen Hajdu-bolt (nagybolt) Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) Kajdacs, Tibai virágbolt Kocso/a Jim-Beam Büfé Medina, Kossuth u. Áfész-bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Nagykónyi Autós Porta Kft. Nagymányok, Casinó Vendéglő, Petőfi u. Németkér, Hanoi kereskedés Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Paks, Kurcsatov utcai újságárus Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Sárszentlörinc, Lengyel-bolt Sióagárd, Kossuth u.Szódagyár Szedres, Fő u. Vegyesbolt Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. (Penny Market) Tolna, Alkotmány u. Diszké ABC Tolna, Árpád u.Élelmiszer<semege Zomba József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt Zomba, Fő u. Vegyesbolt,

Next

/
Thumbnails
Contents