Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-12 / 10. szám

Tolnai Népújság 2002. Január 12., szombat 9. OLDAL Kevés tapasztalatból sokat tanultak Olyan munka volt, mint embert juttatni a Holdra A reaktorvédelmi rekonstruk­ció a saját kategóriájában a legkomolyabb felújítás, amit élő erőműben valaha is meg­csináltak, s amelyhez sok éves előkészületre volt szükség. Abszolút sikerorientáltra kel­lett venni a feladatot, mert ez olyasmi volt, mint amikor az amerikaiak azt mondták, hogy embert juttatnak a Hold­ra. Minden hiba kudarcnak számított volna. Amíg meg nem született az első siker, ad­dig volt a legnehezebb. Efféle munkát csak nagyon jó team­mel szabad vállalni. Kellett hozzá megfelelő környezet is,' amit az erőmű jelent, bár nem mondom, hogy mindez konf­liktusok nélkül zajlott. Sok idegfeszültség van a sikerben. Annak azért még örülnék, ha a projekt nemzetközi üzleti sikereket is hozna, de ennek, sok ok miatt, sajnos kicsi a sansza - mondta Hetzmann Albert, a Paksi Atomerőmű Rt. Gábor Dénes-díjas üzemviteli igazgatója.- Az erőmű nemcsak erre a pro­jektjére lehet büszke, hanem arra a csapatra és a folyamatos munká­ra is, amit a szakmai területen a 80-as évek vége óta elvégeztek, el­végeztünk. Később sorolta azok nevét, akiknek a munkája nélkül nem születhetett volna meg a sikeres reaktorvédelmi rekonstrukció. Ki­emelte Túri Tamás projektvezetőt, Katies Béla főtechnológust és az osztályvezetőket, akik az irányí­tástechnika területén az üzemelte­téssel és a karbantartással foglal­koznak. Mivel senkit sem akart ki­felejteni, a névsorvasától eltekin­tettünk. Hetzmann Albert nem sokkal családalapítás után, 1979 október elsején Tatabányáról Paksra jött dolgozni, ahova már előbb is hív­ták.- Formálódó szervezetbe kap­csolódtam be. Voltak már felada­tok de az irányítás még a létesítők kezében volt, s lassan alakult az atomerőmű vállalat. A '80-as évek közepétől 2000-ig üzemeltetéssel, karbantartással, valamint fejlesz­téssel, felújításokkal foglalkoztam.- Több mint 20 év munkája van a Gábor Dénes -díjban, mennyit változott azóta az atomerőmű?- Legtöbbet a biztonsági műsze­rezés és a folyamatszámítás-tech- nika területén változott, amiért ta­valy innovációs nagydíjat kapott a cég. Ezen belül a legnagyobb fel­adat volt a reaktorvédelmi re­konstrukció, amiért a Gábor Dé- nes-díjat odaítélték. Úgy gondo­lom, hogy ez az elismerés szól ma­gának a projektnek és annak a te­amnek is, amellyel ezt a munkát elvégeztük, sőt a cégnek magának is.- Milyen nemzetközi kapcsola­tai vannak?- Tíz évet dolgoztam a Nemzet­közi Atomenergia Ügynökség mű­szer- és irányítástechnikai albizott­ságában, de ezt a feladatot egy munkatársarhra ruháztam át, mert a rendszeres elfoglaltságra már nein jutott az időmből. Meghívott előadóként azért egy-egy szerep­lést vállalok. 2000­ben voltam Dél- Koreában, előtte pedig Ljubljaná­ban. A VANO-nál (az Atomerőmű­veket Üzemeltetők Világszövetsége) a 90-es évek elején tevékenykedtem, de 1993-tól az a feladat, hogy meg­újítjuk a paksi erőmű irányítás- technikáját, nemzetközi színtérre került. Rendszeresen találkoztunk francia és német cégekkel, olyan atomerőműveket látogattunk, ahol már vezettek be digitális technikát. Ezen tapasztalatok alapján sike­rült is elkerülni a zsákutcákat. Ha bevittük volna ugyanabba a csap­dába a rekonstrukciót, amibe az angolok belevitték az első nyomottvizes blokkjukat, akkor talán még mindig az egyesblokki feladatokban keringenénk.- Lehet erről valamit mondani a szakterület specialitásaiban nem­igen jártas olvasónak?- Annyit mindenesetre, hogy a nukleáris ipar nagyon konzervatív felfogású, az új technikát akkor le­het alkalmazni, ha minden kétsé­get kizáróan jobban teljesíti a fel­adatot, mint a tradicionális beren­dezés. Számos hatóság felügyeli a biztonságot, s részükről, valamint az üzemeltetők részéről is van egyfajta egészséges konzervativiz­mus. Az angolok ráadásul maguk is konzervatívok, mindezek miatt a megbízhatóságot a régihez ha­sonló módszerrel akarták igazolni, de ez természetesen nem megy. Rengeteg mérnöki munkába, idő­be és pénzbe került mind­ez. Mi igyekeztünk tanulni a rendelkezésre álló kevés példából.- Milyen lesz 10-20 év múlva az erőmű? Névjegy Hetzmann Albert, 1948-ban született, okleveles villamosmérnök, a Paksi Atomerőmű Rt. üzemviteli igazgatója. A Lipcsei Műszaki Főiskola után a Budapesti Mű­szaki Egyetem következett. Beosztásai: irányítástechnikai üzemvezető, folyamatirányítási főosztályvezető, irányítástechni­kai főmérnök, majd igazgató. 1996-98-ig a Vértes Erőmű igaz­gatósági tagja volt. A reaktorvédelmi rekonstrukcióért megkap­ta a Gábor Dénes-díjat. Nős, egy fia és egy lánya van.- Az alap-technológiát ületően ugyanaz marad, a felügyelő-ellen­őrző, monitoring rendszerekben pedig tovább korszerűsödik. Két aktuális feladat áll előttünk, az élettartam-hosszabbítás és a blok­kok kapacitásának a növelése. Ugyanakkor a folyamatellenőrző, - iránytó rendszernél az idők szavát nem szabad figyelmen kívül hagy­ni. Az elavuló készülékeket folya­matosan ki kell váltania az újab­bakkal. Ez vonatkozik a digitális rendszerekre is, bár nem a hétköz- nápi értelemben és tempóban.- Mi érdekli a vüágból az atom­erőművön kívül?- Sokminden. Elsősorban a ter­mészet, szeretem a szép tájakat. Nagyon fontos, hogy legyen erre, valamint a barátokra és a családra időm. Fontos számomra, hogy kel­lemes órákat, ha lehet napokat és heteket tölthessek el velük.- Mi lenne a három kívánsága, ha a Jótündér ígérné ezek teljesíté­sét?- A családban legyen jó egészég és békesség. Sikeresen kell lezárni a rekonstrukció utolsó etapját, amit az üzemvitel irányítása mel­lett még felvállaltam. A biztonsági­irányítástechnikai rekonstrukciót úgy szeretném lezár­ni, hogy mind a négy blokkon jól doku­mentált, egységes rendszer alakuljon ki. Utóbbi a jövő éven is túlnyúló fel-' , adat lehet. Azt is szeretném, hogy az erő­mű technikai­lag és gazda­ságilag leg­alább olyan, vagy még jobb évet fusson, mint az idén. IHÄROSI ibolya A táncdalfesztivál jó buli volt A The Connector zenekar: (balról jobbra) Györgydeák Attila, Gazda Zoltán, Pápai László, Tóth Péter, Gáspár Attila, Halmosi Béla _________Dombóvár__________ A Satelit Televízió táncdal­fesztiváljának nemrégiben megrendezett döntőjében a helyi és városkörnyéki zené­szekből álló The Connector együttes a „Subi-dubi kiscsi- bém” című számával a zsűri­től a hatodik helyezést érde­melte ki és elnyerte a vetélke­dőt lebonyolító elektronikus média különdíját is. A tizenegy évvel ezelőtt alakult csapatban több tagcserét követően jelenleg Tóth Péter és Gáspár Atti­la szintetizátoron játszik, Halmosi Béla gitározik, Györgydeák Atüla dobol, Gazda Zoltán basszusgitá­rozik és Pápai László énekel. A fi­atal zenészek hetente egy alka­lommal próbálnak, péntekenként és szombatonként pedig bálok­ban, vagy lakodalmakban muzsi­kálnak. Folyamatosan bővülő re­pertoárjuk széles skálán mozog, minden mulatságon a közönség igényeihez és hangulatához iga­zodva adják elő dalaikat. A leg­gyakrabban Dombóváron, Sás- don, Komlón és Nagykanizsán áll­nak színpadra. Professzionális hang- és fénytechnikájukra sok pénzt költöttek, ám annak meg­óvása nem könnyű feladat, ugyan­is a rengeteg szállítás, össze- és szétszerelés nagyon megviseli a* drága berendezéseket. A Satelit Televízió által meghirdetett tánc­dalfesztiválra a nyár végén küldte el jelentkezését az együttes. Egy pécsi zeneszerző, Végh Róbert „Subi-dubi kiscsibém” című szá­mát játszotta el a The Connector a fővárosi Lurdy Házban lévő stúdi­óban lebonyolított előselejtezőn. A közel 300 produkciót végignéző és -hallgató szakembereknek any- nyira megtetszett a dombóvári és környékbeli muzsikusokból álló zenekar által előadott dal, hogy to­vábbjuttatták azt a középdöntőbe. A következő megmérettetésen is megállta a helyét a csapat, hiszen a Somló Tamás, Horváth Charlie és Zoltán Erika nevével fémjelzett bírálóbizottság magas pontszám­mal jutalmazta a bemutatót. A nemrégiben megrendezett finálé­ban a sorsolás nem hozott szeren­csét a gárdának, ugyanis elsőként kellett a közönség és a zsűri elé lépnie. A társaság ennek ellenére újból remekelt és a hatodik helye­zést érdemelte ki, valamint elnyer­te a versenyt kiíró elektronikus média különdíját is. A táncdal­fesztivált jó bulinak minősítő The Connector három kazetta után most egy CD-t szeretne kiadni és készül annak a műsornak a felvé­telére is, melyet az érdeklődők a Satelit Televízióban láthatnak, -gr­Tajgai romantika, hanti módra Szibériát hosszú ideig a titokzatosság homálya borította. A harmincas évekig külföldi csak delegáció tagjaként léphetett erre a területre, s őket biztonsági emberek kísérték, csak azt nézhették meg, amit a politikai vezetés meghatározott. Ezt az elzárkózást katonai szempontokkal indokolták, ami teljesen mulatságos. A legügyesebb kém is hamarosan eltévedne, vagy elsüllyedne a végtelen mocsarak világában, télen pedig a ke­gyetlen hidegben megfagyna. Legközelebbi nyelvrokonaink a hantik és a manysik, tőlünk 5500 km-es távolságban élnek Nyugat- Szibériában, az Ob folyó partján. Egész Európa és mi magyarok is, helytelenül voguloknak és osztjá- koknak nevezzük őket a régi oro­szoktól eltanulva. A hantik a mél­tóságteljes Ob alsó és középső fo­lyása mentén, valamint e szakasz mellékfolyóinál élnek. Egy 1970-es népszámlálás adatait alapul véve - a kínaiaknak nem kell attól félni­ük, hogy a hantik népességben le­körözik őket -, mindössze huszon­hatezerre tehető a számuk. Az elo- roszosító politika (orosz ajkú óvó­nőket és pedagógusokat helyezett az államapparátus a nemzeti intéz­ményekbe) és a természetes asszi­miláció következtében ma már ke­vesen beszélik a hanti nyelvet. Háromszáz km-re Nyizsnye- vartovszk várostól, az egyik jelen­tős olajbányászati központtól északra, az Ahan folyó mentén, a külvilágtól teljesen elszigetelten él egy fiatal Lanti házaspár. Arkagyij Ajvaszéda nyenyec nemzetiségű területi újságíró társaságában, fél­Egyszerű körülmények között élnek órás helikopterút után landoltunk a házaspár nyári szállásánál. Bizal­matlanul fogadott minket a házi­gazda Pável, olajbányásznak né­zett, azt hitte, kutat szeretnék fúr­ni a területén, s alkudozni jöttem. Haragszik rájuk, mert a régi szál­láshelyükön orvul lelőtték a rén­szarvasait, mely állatok a megélhe­tést jelentik család számára. Némi magyarázkodás után enyhült csak meg a kissé húzott szemű házigaz­da, majd beljebb invitált a birodal­mába. A másfél méter magas ajtónak köszönhetően a negyven centimé­ternyire a földbe süllyesztett ge­rendakunyhóba csak lehajtott fej­jel lehetett belépni. Egyszerű be­rendezés fogad minket, a szegé­nyes bútorzatot Pável fabrikálta.. Televízió természetesen nincs. Ha­marosan megérkezett a feleség, Tamara az erdőből, aki csodálkozó tekintettel nézett az idegenekre, majd az urára. A bemutatko­zás után gyorsan tea­vizet tett fel a vasdo­bozból átalakított tűz­hely-kályhára. A hu­szonéves asszonyka szülei mellett annyira elszigetelten nőtt fel, hogy Szibéria köze­pén oroszul nem is tud, csak hantiul. Nyelvrokonsá­gunkról, érthető okokból még nem hallottak, s kiült ar­cukra a döbbenet, mi­kor a messziről jött ro­kon számolni kezdett "hantiul", vagyis ma- a szerző felvételei gyárul. Háromezer éve „költöztünk el” a szomszédsá­gukból, de a legfontosabb alapsza­vak se náluk, se nálunk nem vál­toztak meg. Egytől tízig hasonlóan ejtik a számokat, csak a kilenc hangalakja változott meg annyira, hogy nem értjük meg egymást. Egyes testrészeink hangalakja és jelentése még mindig teljesén azo­nos a két nyelvben, például ilyen a „szem” szavunk. A „kar” szónál a hangalak maradt, de már hantiul Egyhangúan táplál­koznak, rengeteg ha­lat és húst esznek, szárított, nyers és füstölt formában is. Gyakran a fiatal rén­szarvas vérét és puha agancsát is elfo­gyasztják. A téli vita­minszegény időszak­ban a halzsír össze­zúzott bogyós gyü­A nyári szállás berendezése nagyon szegényes az összes végtagot jelenü. Évezre­dek óta leghűségesebb állatunk a kutya, vagyis az „eb”, hantiul „emp”-nek ejtik. A házaspár nehéz körülmények között él. Huszonöt rénszarvasuk most a téli szállás körül legelészik, harminc kilométerre innen a nyári szállástól, a folyó szemközti'olda­lán. Tamara erdei, mocsári gyü­mölcsöket, gombát szokott gyűjte­ni az erdőben, Pável halászik a fo­lyón, vízimadarakra vadászik. mölcsökkel keverve kerül az asz­talra. Ügyes kézzel áldotta meg a sors a fiatal nyelvrokont, fából épített asszonykájának kenyérsütő ke­mencét. Óriási fatörzsből faragta ki halászcsónakját, a rénszarvas- szán-készítést még apjától tanulta. Kezdetleges, orosz típusú szaunát is fabrikált, melyben hetente egy­szer tisztálkodnak. Mielőtt rájuk sütnénk, hogy koszosak, gyorsan jegyzem meg: a szibériai éghajlat Pavel, a gazda Tamara, a háziasszony és a tiszta levegő miatt az ember bőre jóval később „pálpusztaiso- dik meg”. Illemhely nincs, hiszen a tajga elég nagy. (Elég kellemetlen lehet mínusz 40 fokban a nadrágot letolni!) A kunyhó közelében két méter magas cölöpökön álló kam­rában tárolják a szárított húsokat, hogy a vadállatok az élelmet ne tudják elrabolni. A gazda kéthetente - az évszak­tól függően - csónakkal, moto­rost!), vagy rénszarvasszánnal be­megy a legközelebbi, 40 km-re fek­vő faluba, ahonnan a szükséges fel- szerelési tárgyakat és a lisztet hoz­za haza. Kevéske pénzre háziállatai húsának eladásából tesz szert. Népviseletüket szívesen hord­ják, a szibériai telek zordsága mi­att a szőrmebundák itt sohasem fognak kimenni a divatból. A rén­szarvasszőrméből varrt bundában és csizmában -50 fokos hidegben is ki lehet feküdni a hóra akár hu­zamosabb időre is. Ritka zord de­cemberen vagyunk mi is túl, de azért remélhetőleg nem leszünk rászorulva arra, hogy a hideg miatt legközelebbi nyelvrokonainktól kelljen ilyen hatásfokú szőrme­bundákat importálnunk. O. JAKÓCS PÉTER { k >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents