Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-24 / 299. szám
II tfff'2r Alfs Karácsony 2001. december 24., hétfő AZ EGYIK PÁSZTOR KIFORDÍTOTT BUNDÁJÁT RÁZTA, A MÁSIK KENDERMAGOT SZÓRT A KALYHARA MA IS DIVAT A KÁNTÁLÁS ÉS A BETLEHEMEZÉS Ady Endre Karácsony í. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből - Úgy, mint régen - Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermekszívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. III. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. És a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege ' Ha valóm válna, Igazi boldogság Szállna a világra... Az erdélyi emberek mindmáig jobban ragaszkodnak hagyományaikhoz, kulturális örökségeikhez. A romániai magyarságban a karácsonyi népszokások is erősen élnek. Különösen igaz ez a Székelyföld népére. A Székelyföldön nagy hagyománya van a karácsonyi betlehemezésnek. Az idősebbek a mai napig szívesen mesélik, hogy fiatalkorukban miként szervezték meg a betlehemező csapatot. „Tekintélyesebb, idősebb férfi lett a Király, Józsefet középkorú férfi, a Huszárt fiatal házas vagy legény alakította. Morgondit, a fiatal Pásztort legény, Dominuszt középkorú, Vén Karácsont idősebb férfi játszotta. A női szerepekre (Mária, Angyal) többnyire leányos képű legényeket választottak. Fontos volt az énektudás, mert a legtöbb szereplőnek énekelnie is kellett.” A betlehemezést karácsony szombatján délben kezdte a csoport. Estig járták a házakat, majd a szerepeknek megfelelően felöltözve, a betlehemmel együtt mindannyian részt vettek az éjféli misén. A betlehemezők előtt ment a Hírnök, aki minden házhoz benyitott, s megkérdezte, beengedik- e a betlehemet. Ahol igen volt a válasz, oda bevezényelte a kis csapatot. A beérkező éneket követően a Huszár fennkölt hangon előadta a betle- hemezés célját, rövid tartalmát és a házigazdák „testi és lelki figyelme- tességét” kérte. A magyar betlehemes játékok témája a bibliai történet, Jézus születése. A székelyföldi változatban a játék két részből áll: az első a szálláskeresés (József és Mária, mint szegény, megfáradt utas, szállást kér a betlehemi királytól, de az a városszéli istállóba utasítja őket), a másik a pásztorjáték (több mozzanatra tagolódó jelenet). Az 1970-es, '80-as években a betle- hemezés a politikai tiltás miatt veszített jelentőségéből, formájából. Akkoriban a legtöbb helyen karácsonykor csak visszafogott mondókák voltak. Ezzel kapcsolatban nemrég egy erdélyi népszokásokat feldolgozó könyvben Vetési Andrásról olvastam, aki Teremiújfaluban rendszeresen betlehemezni vitte a gyerekeket. — A tanító nem engedte be a betlehemező gyermekeket, visszautasította. Azt kérdezte: miféle katolikus szokás ez? Szidáson, megrováson kívül mást nem kaptam tőle. Nem tudom, volt-e valami köze hozzá, de nemsokára hívattak a milíciára. Megfenyegettek, hogy elvisznek, mert rendszerellenes dolgokra biztattam a gyermekeket. Kutattak a faluban is, de panaszt nem hallottak, így aztán békén hagytak — fogalmazott Vetési András, akinek a milíciára hívásának az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. De aztán néhány évnyi kimaradás után újra elindultak. A betlehemezés az 1990-es évek elejétől tért vissza ismét a székely közösség életébe. Voltak vidékek, ahol a székely humor a betlehemezésnél sem maradt el. A szovátai betlehemezők körében mint másoknak. Egyes székelyföldi településeken a karácsonyi ünnepek alatt istvánoz- nak (vagy ahogy egyes helyeken néA csíksomlyói kegytemplom a Székelyföld egyik legjelesebb egyházi épülete például előfordult, hogy miközben az egyik betlehemi pásztor kifordított bundáját rázta, a másik kendermagot szórt a kályhára. A magok a kályha melegétől szökdösni kezdtek, mintha a bundán tetvek ugrándoznának. A pásztorok kacagtak és maguk is ugrándozva „majorságaikkal” (tetve- ikkel) dicsekedtek. A betlehemezés mellett a másik jelentős székelyföldi karácsonyi népszokás a kántálás. Karácsony szombatján a hat-tizenkét év közötti gyerekek még szürkületkor elindulnak kán- tálni. Az „Elindult Szűz Mária Betlehem városába” kezdetű dallal kezdődik a kántálás, s az „Adja az Isten e házra áldását, / Szívünkből kívánunk csendes jó éjszakát!” sorokkal zárul a zenés előadás. A gyerekek a kántálásért kü- lön-külön kapnak pénzt. Nincs meghatározott tarifa, az összeg évről évre változik, de rokon és szomszéd gyermeknek több jár, piesen mondják: „istványoznak”) is. Karácsony másodnapján a legények István napját köszönteni járnak. Ennek a szokásnak az eredetét a vallási néprajz kiváló tudósa, Bálint Sándor középkori liturgikus hagyományban gyökerezteti. Eszerint december 26- án, illetve 27-én István és János köMÁR AZ ISKOLÁBAN ÜNNEPELNEK A Ceausescu-éra idejében nemcsak a magyar, hanem a j román tannyelvű iskolákban is elképzelhetetlen volt a karácsonyra való utalás, megemlékezés. A rendszerváltást követően viszont Erdély egyre több településén ismét lehetőség nyílik arra, hogy iskolai keretek között is jelen le- j gyen a karácsony. — A kányádi iskolában a téli szünetet megelőző utolsó tanítási napon tartjuk a karácsonyi ünnepséget. Az eseményre a szülőket is meghívjuk, s mind az alsós, mind a I felső tagozatos diákok az alkalomhoz illő műsort adnak. Minden gyermek karácsonyi csomagot kap. Korábban i ezt a csomagot a helyi értékesítési szövetkezet biztosítot- j ta a gyerekeknek. Amióta viszont a szövetkezet gazdasá- j gilag meggyengült, ezt a szponzori szerepet nem tudja j felvállalni. így az utóbbi években már a szülőktől kell összegyűjtenünk a csomagokra a pénzt. A műsorokat és a karácsonyi csomagok kiosztását követően kötetlen beszélgetésekre nyílik lehetőség, sőt igény szerint néha ! táncolni is lehet — mondta érdeklődésünkre Szabadi Kin- j ga Zsófia, a Kányádi Általános Iskola pedagógusa. F erike apai ágon a nagybátyám volt, hét esztendővel idősebb nálam. Hat éves lehettem, amikor megmentett a biztos haláltól. Csikorgó tél volt s — elég rosszcsont gyermek lévén — veszettül szánkózni akartam a Kerülőben. Rohantomban a tükörjéggel borított országút szélén kapta el a gra- bancomat, még éppen időben ahhoz, hogy ne egy Dacia kerekei alatt végezzem. ■k Abban az esztendőben későre jött a tél. Máskor - ott fenn a Hargitán — már november végén békés, fehér dunna borított mindent, de akkor mintha valamilyen okból váratott volna magára. Már december elejét írtuk, s még nyoma sem volt a hónak. Szent Miklós püspök ünnepén fekete volt a táj, s a falu feletti dombok fái — meg- kopasztva lombjaiktól — megannyi torzóként meredtek a világba. Élettelen, fagyos ágaikkal, mint üszkös csonkokkal integettek. Csak a fenyvesek zöldje csillogott titokzatosan, feketén. Ha a falu szélén, a keresztre feszített bádog-Krisztus előtt megállt az ember, s elnézett Nyugatra, hallotta a szél zúgatta rengeteg sejtelmes suttogását. Abban az esztendőben aszályos volt a nyár, kevés széna termett. Még november végén is mindenki kihajtotta a jószágot. Igaz, Gergő, a pásztorlegény csak tíz óra tájban rittyentett karikásával a faluszélen, s háromkor már hazafelé terelte a csordát, mégis vörösre fagyott a metsző szélben. A dér pirította határban alig akadt harapnivaló, és a jószág borzolt szőrrel, szaporán szedte a lábait a délutáni szürkületben. Az útszéli tócsák jegén reggelente sihederek próbálták bakancsukat. A csizma elé tévedt, tovarúgott göröngy keményen koppant a csonttá fagyott földön. Távolról csak a falu füstöt pipáló kéményei jelezték az életet. A portákon — látszólag — az évszázadok óta megszokott kerékvágásban döcögött az élet. A ház ura napközben a gazdaságban tevékenykedett, a fehérnép bent szorgoskodott. Az istállókban éjszakánként jámbor marhák kérődztek, s lovak ropogtatták az illatos szénát. A ház apraja a betűvetés csínját- bínját tanulta a falu iskolájában. Jómagam akkor nyolcadikosként koptattam a padokat. Rorátéra jártunk, s a falu templomának évszázados falai között, a posztószagú és tömjénfüst illatú hajnalokon Borsos plébános az adventus, a megérkezés misztériumáról beszélt prédikációiban. A bban az esztendőben 1989-qt ír-' tak. Decemberben aztán nemcsak a templom ódon falai közé fészkelte be magát a várakozás, hanem az emberek leikébe is. Ez a reménykedés - ellentétben a korábbiakkal — amolyan különös, kétségekkel terhes, feszült várakozás volt, de beteljesülésében az eleve elrendelt dolgok bizonyosságával hittek az emberek. Aztán az első hóval — a Szabad Európa és a Kossuth Rádió hullámhosszán — kedvező hírek érkeztek, igaz, a határon túlról. Számomra akkor mindössze annyi volt világos, hogy Kelet-Európa néhány országában véráldozat nélkül megbukott a diktatúra. Esténként apám, mint vadászkutya, hegyezte a fülét, hogy a recsegő öreg készüléken hallhassa a legfrissebb híreket. Aztán először csak halkan, később egyre hangosabban suttogtak a felnőttek, hogy nem véletlen a diktátor közel-keleti látogatása, vesztét érzi a Ceausescu házaspár. Homályos decemberi estéken várakozva ülték körül a bükkfahasábokkal perlekedő tűzhelyet a szomszéd férfiak. Ilyenkor szemükben titokzatos fények gyúltak, s bozontos bajuszuk alatt félszavakat morogtak, az akkor még fényévnyire tűnő szabadságról. Szinte szikrázott a levegő a feszült várakozástól. Sejteni lehetett, hogy történnie kell valaminek. Valaminek, amire régóta epekedve várt a történelme, nemzetisége s anyanyelve miatt mindennapos megaláztatásokra kárhoztatott erdélyi magyarság. Temesváron akkor már javában zajlottak az események, s Tőkés püspök nevét már az egész ország ismerte. szöntése, az istvánozás és jánosozás szokása a bibliai István első vértanú és János evangélista hajdani kultuszát, a Szent István, illetve Szent János pohara néven emlegetett szentélményt idézi. A szentélménnyel az egyház a pogányságból megtért népeknek a téli napfordulóhoz kötött mágikus évkezdő mulatságát, áldomásait akarta mérsékelni, szelídíteni István és János oltalma alatt, szentelt borral. A liturgikus hagyomány a századok során elvilágiasodott, a szakrális mozzanatok többnyire kiváltak belőle, s névnapköszöntö szokásként Erdély több vidékén gyakorolták. Leírások és adatok bizonyítják, hogy az istvánozás és jánosozás szokása a XX. század közepéig főleg a közép- és dél-erdélyi térségekben, valamint a kelet-erdélyi katolikus székelység körében maradt meg, de még ma is több településen divat. Egyes falvakban összeolvad a karácsonyi kántá- lással. A legáltalánosabb formája az, hogy a házas férfiak vagy legények csapata éjszaka sorra felkeresi az Istvánokat és Jánosokat. Énekkel, verssel köszöntik őket. Házi mulatságot rögtönöznek, pohárköszöntőket mondanak. Néhány faluban a helyi szokás jellegzetes mozzanata a megkötözés is. A felköszöntött Istvánt, Jánost megkötözik, s csak bor ellenében engedik szabadon. Az istvánozó csapat tagjai mindig hasonló ruhában keltek útra. Régebben a népviselet volt a „módi”, mára viszont a legtöbb településen a népviselet már lument a divatból, helyette az istvánozó fiatalok farmert öltenek. De amennyire egységes volt a legények régi népviselete, szinte any- nyira egységes ma a farmer viselete is: ugyanolyan anyagból készült, ugyanolyan szabott nadrágok, dzsekik feszülnek rajtuk. Egy valamit azonban megőriztek az egykori téli népviseletből: a báránybőr kucsmát. Ezen a kucsmán egyeseknél virágbokréta díszeleg. A bokréta azt jelenti, hogy a kucsma viselőjének van már szeretője, s ő tűzte a legény sapkájára. Olyan eset is előfordul, hogy valaki istvánozáskor (ha a kiszemelt lány családjához is mennek) kér remélt kedvesétől bokrétát. Végezetül álljon itt egy istvánozó ének: „Héli- busznak völgye zeng, / Jézusunknak szava cseng, / A Barátság társasága / Énekestől zeng. // Reng a föld, ahol állunk, / Mert itt egy Istvánt látunk, / Kinek neve Gy. István, / Ki előtt állunk. // Örvendj hát te is, István, / Mert örömöd napjára / eljutottál és virradtál / Neved napjára. // Adja az egek ura, / Majd ha üt a végóra, / A mennybe szállj, és ott találj / A legfőbb jóra.” Magyari Barna Nap nap után telt, s 22-én délben, első hallásra hihetetlennek tűnő hírek hangzottak el a krónikában: az évtizedekig rettegett kondukátor menekült, a Fekete-tenger felett találták meg gépét, amelyet visszafordítottak. A falu örömmámorban úszott! Aztán a boldogság egét a faluba érkezett katonai gyásztáviratok felhői borították el. * F eri abban az esztendőben katonáskodott Temesvárod. Élve legutoljára októberi otthonjártakor láttam. A katonai gyásztáviratot követőn lezárt koporsó érkezett, s Karácsony negyednapján temettük. Mintha a magasságos Isten is gyászolta volna Ferit. Azon a napon reggeltől estig szakadt a hó, s a gyász- szertartás ideje alatt puha pelyhek lejtettek alá az égből. A sírgödör mellett, könnyeimet nyelve, egy hajdanvolt téli napra, a rakoncátlanko- dó kisfiúra, s immár őrangyallá lett fiatal megmentőjére gondoltam. Azóta is karácsonyaim örök része az a pillanat. Both Imre Advent a Hargitán i A t I
