Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-03 / 281. szám

2001. December 3., hétfő K É K 7. OLDAL TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HALÁLOS BALESET. Egy sze mélygépkocsi és egy garázsba tartó autóbusz a fővárosban tör­tént szombati karambolja a sze­mélyautó utasának, egy fiatal nőnek a halálát okozta, a jármű vezetője pedig súlyosan megsé­rült. Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a X. kerületben a Harmat utca és az Újhegyi út kereszteződésében délelőtt bekövetkezett baleset áldozatát és sérültjét a tűzoltók emelték ki az autóroncsból. HASBA SZÚRTA A FÉRJÉT. Egy 58 éves budapesti lakos szombat délután fél 6 körül Bu­dapesten, a XV. kerületben, kö­zös otthonukban szóváltást és dulakodást követően egy késsel hasba szúrta 58 éves férjét. A bűncselekményt követően a sérült férfi kerékpárra ült, és felkereste a legközelebbi orvosi szakrendelőt, ahonnan súlyos, életveszélyes sérülésekkel szál­lították kórházba. Az asszonyt a kiérkező rendőrök a bűncse­lekmény elkövetésének helyszí­nén, azaz a lakásán elfogták. RENDŐRÖKRE TÁMADT. Húsvillával támadt a rendőrök­re, s egyiküket meg is sebesítet- te az a székesfehérvári férfi, akit a lakásáról készültek elő­állítani, mert ellene bírósági elfogatóparancs volt érvényben- tájékoztatott Szabó Ágnes sajtóreferens. FAGY. Személyautók törtek össze és autóbuszok csúsztak az árokba szombat reggel a 81. számú főút Győr és Pér közötti szakaszán; a helyszínről egy személyt vittek a mentők köny- nyű sérüléssel a győri kórház­ba. A gomolygó köd kora reg­gel lefagyott, s a jégpályává vál­tozott úton előbb egy magántu­lajdonban lévő turistabusz csú­szott az árokba. A Székesfehér­várról Bécsbe tartó jármű sofőr­je a jegesedést észlelve ugyan lassan a padkára hajtott, a^kes- keny útszegély azonban nem tudta megtartani a nagysúlyú járművet, így a busz az oldalá­ra dőlt; a turisták a tetőn lévő vészkijáraton tudták elhagyni. ÁRAMÜTÉS. Vasárnap 11 óra körül fényképezni akart egy va­gon tetejéről egy férfi a nyíregy­házi vasútállomáson, amikor súlyos áramütés érte. Testének nagy felülete megégett, és egyéb sérüléseket is szenvedett, ami­kor lezuhant a vasúti kocsiról. A szerencsétlenül járt 22 éves debreceni férfit a mentő válsá­gos állapotban szállította kórházba - tudatta a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság sajtószolgálata. HALÁLOS GÁZOLÁS. Halálra gázolt egy férfit a Budapest felől közlekedő személyvonat Monorierdőnél szombat délután- tájékoztatott az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szerencsétlenül járt embert a tűzoltók emelték ki a vasúti sze­relvény alól; a helyszínre érke­zett mentők már csak halálának beálltát tudták megállapítani. FÁNAK ROHANT. Eddig tisz­tázatlan körülmények között szombat délelőtt fának rohant egy személygépkocsi Ambrózfalva és Nagyér között. Mire a tűzoltók a gépkocsi ve­zetőjét ki tudták emelni a ron­csok közül, addigra már életét vesztette - jelentette a Csong- rád Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószolgálata. KÉT SÉRÜLT. Három sze­mélyautóval ütközött az a ka­mion, amely Nyíregyháza felől érkezett Bocskaikért belterüle­tére. Az ütközéssorozat követ­keztében két személyt szállítot­tak a mentők kórházba, az anyagi kár viszont több millió forint. ■ „Eurórabló” terroristák Itt az alkalom, hogy pénzt szerezzenek a merényletekhez Európa országai attól tartanak, hogy a terro- kereskedelmi elosztóhelyekre, onnan pedig de- risták fosztogatni kezdenek majd a kontinen- cember 15-től „utazik tovább” a pénz a nagyáru- sen, ha a napokban megkezdődik az euró terí- házakba és a kiskereskedelmi hálózat üzleteibe, tése. Ezért az illetékesek - különösen az óla- A veszély mértékét jól illusztrálják a rendkívü- szok - minden eddiginél fokozottabb bizton- li biztonsági intézkedések. A 3 milliárd lírát meg- sági intézkedések bevezetését tervezik. haladó értékű eurót szállító páncélautókat a rend­fenntartó erők két gépkocsijának kell folyamato- Olaszország san kísérnie, s a szállítmányt egy helikopter is kí­séri. A biztonsági kíséret műholdas kapcsolatban Az olasz hatóságok számítanak arra, hogy terro- áll a rendőrség központjával. Minden páncélozott risták megtámadhatják majd azokat a konvojokat, furgonban három, golyóálló mellénnyel ellátott amelyek az új európai valutát, az eurót szállítják fegyveres őrnek kell tartózkodnia, december elejétől az elosztóhelyekre. Bár egész Európában számolnak az átállással járó esetleges rablásokkal, Itáliában legutóbb Rodolfo Ronconi, az Interpol olaszországi részle­gének vezetője hívta fel a figyelmet a veszélyre. Emlékeztetett a különféle terroristaszervezetek el­múlt évtizedekben végrehajtott cselekményeire. Utalt arra, hogy az olasz Vörös Brigádok, a spa­nyolországi Baszk Haza és Szabadság (ETA) és a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egykor mind bankrablásokból finanszírozta a működé­sét. Most azonban megváltozott a módszer; a mai A szállítmány útvonaláról előre tájékoztatni terroristák főleg a kábítószer-kereskedelemből, a kell a közlekedésrendészetet, adott esetben akár a fegyver- és embercsempészetből szerzik a jőve- forgalom ideiglenes leállítását is kérve. A kirako- delmüket - fűzte hozzá. dás idején a furgon motorjának folyamatosan jár­Csakhogy az euróra való átállás „kihagyhatat- nia kell, s a rakodás nem tarthat tizenöt percnél lan” alkalom lehet a terroristák számára is, nem is tovább. Ha letelik ez az idő, akkor az adott helyen beszélve a szervezett alvilágról. December elejétől abba kell hagyni a pakolást, a furgonnak tovább ugyanis nagy mennyiségű bankjegyet mozgatnak kell mennie egy következő „állomásra”, és csak meg az olasz utakon. A hét végén már megkezd- egy későbbi időpontban szabad visszatérnie az ték a papírpénz átszállítását a bankokból a nagy- előző helyszínre.______ ■ Gyilkosság vagy katasztrófa? 1967. január 27-én, tesztelés közben tűz ütött ki az amerikai Apollo-1 űrhajó kabinjában. Mindhárom asztronauta, Virgil Grissom, Edward White és Roger Chaffee szörnyű kínok kö­zött halt hősi halált. Ám Grissom fia most azt állítja, hogy gyilkosság történt az űrhajón. Ma már csak kevesen emlékeznek a tragédiára. Az Apollo-1 kataszt­rófáját máig szerencsétlenségként tartják számon. Csakhogy: Gris­som fia, Scott bizonyítékokkal állt elő a P. M. tudományos magazin­ban. A gyerekként árván maradt férfi nem kevesebbet állít, mint azt, hogy kis híján 35 esztendővel ezelőtt gyükosság történt az űr­hajóban. Scott Grissom: „Nem baleset volt, hanem tudatosan elő­készített és végrehajtott szabo­tázs. Fogalmam sincs arról, hogy egy személy, vagy éppenséggel 50 követte-e el. De teljesen egyértel­mű, hogy gyilkosság volt.” Az 1967. január 27-én elhunyt asztronauta az amerikai űrhajózás történelmének egyik legképzet­tebb, legnagyobb tudású űrhajósa volt. A katasztrófa előtt Grissom többször is kifejtette szakmai véle­ményét a NASA (az Egyesült Álla­mok Űrhajózási Hivatala) illetéke­sei és a közvélemény előtt is: „Az Apollo-1 még nem alkalmas a ne­ki szánt küldetés megvalósításá­ra.” Virgil Grissom mondta akkori­ban: „Meggyőződésem: a misszió­nak csak igen kicsi az esélye a 14 napos repülésre.” Nem sokkal a tűzkatasztrófa előtt Grissom egy citromot akasztott az Apollo űrha­jóra a sajtó jelenlétében. Ezzel a csődöt és a sérelmeit kívánta ki­fejezni. Ezért kellett vajon lakolnia neki és még két társának? Scott Grissom, a fiú tüzetesen átvizsgálta a NASA kutatóköz­pontjában tárolt kiégett űrkabin maradványait. Megállapította, hogy egy kapcsolót egy fémlemez­zel oly módon manipulált valaki, hogy üzembe helyezésekor rövid­zárlat keletkezzék. A fémlapot megtalálta a kabin alatti alkatré­szek között, amelyeket a műszaki­ak annak idején gondosan össze­gyűjtöttek. Lelete erősíti a meg­győződését, hogy édesapjának és bajtársainak a halálát nem gondat­lanság, nem felületesség, hanem „tudatos cselekmény, szabotázs okozta”. Scott Grissom szerint a fő gya­núsítottak a szovjetek voltak. Véle­ménye szerint lehet, hogy a NASA vizsgálóbizottsága is erre a követ­keztetésre jutott. Csakhogy: ha ki­derül, hogy a szabotázs a szovje­tek műve, akár a harmadik világ­háború is kirobbanhatott volna emiatt” - vélekedik Grissom. Ő maga is elhatárolódik attól, hogy A szerencsétlenül járt űrhajó kabinja FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV a NASA bárkit is meggyilkolt vol­na. Grissom meggyőződése, hogy csak egy újabb, független vizsgá­lat deríthetné ki az igazságot, a szabotázs tényét és okát, továbbá azok személyét, akik a gyalázatos tettet elkövették. A kutatásokat nehezíti, hogy a katasztrófa doku­mentumainak jó része máig titkos. „Legalább tonnányi titkos aktát őriznek valahol az Apollo-l-ről - panaszkodik Grissom a P. M. ha­sábjain. - Nincs mibe betekinteni, ezért aztán egyelőre nem tudható, mi is történt valójában?” EUROPRESS Megölte a gyerekeit Az asszony fél éve nem látta a férjét, a napokban találkoztak ismét. A bíróságon. Hartmutnak, a két meggyilkolt gyerek apjának meg kellett volna magyaráznia: miért tette, amit elkövetett. Hamburg A 27 éves Sandra a végzetes júni­usi napon gyanútlanul nyitott be a gyerekszobába, ám csaknem el­ájult. Ott feküdt az ágyban, átvá­gott torokkal a két fiú, a négyéves Jan-Erik és a kétéves Július. Férje pedig a földön ült, csuklójából ömlött a vér. Zavaros tekintettel nézett az asszonyra, és csak any- nyit suttogott: én még nem, de a gyerekek már alszanak. A házaspár története - a végki­fejlettől eltekintve - teljesen hét­köznapi. A durva, agresszív ter­mészetű férfi napi tizenkét órát dolgozott programozóként; nem barátkozott senkivel, otthon csak üvöltözött, s néha megverte a gyerekeket. Sandra és Hartmut egyre jobban elhidegült egymás­tól; a fiatalasszony mind kevésbé volt képes elviselni az őrmesteri hangnemet. Júniusban beleszere­tett az egyik kollégájába, aki szin­tén biztosítási ügynökként dolgo­zott. El is utazott hozzá Lübeck- be, nem titkolózott a férfi előtt. Amikor hazatért, nyíltan meg­mondta neki, hogy el szeretne válni, sőt hozzáfűzte: „nem aka­rom elvenni tőled a gyerekeket”. Elkezdte csomagolni a holmijait, majd kis idő múlva bement a gye­rekszobába. Azt a látványt, amíg él, nem felejti el. Sandra azóta a kollégájával él. Hartmut pedig várja a feltehető­en igen súlyos ítéletet. A tárgya­láson még odafordult a tanúként beidézett asszonyhoz, és fejét csóválva csak annyit mondott: „Nem értek semmit. Nem hi­A gyerekgyilkos fotó: europress/archív szem, hogy meg fogom érteni. Jó volna beszélni veled, ha vége en­nek az egésznek.” Az asszony nem nézett rá, el­fordította a fejét. TORONYI Tolnában történt TRAGÉDIA A 6-OSON A 6-os számú főúton egy Pécs felé tartó személygépkocsi szombat reggel a síkos úton megcsúszott a fácánkerti elágazónál, majd part­falnak ütközött. A balesetben az egyik utas életét vesztette, valamint egy súlyos és két könnyű sérülés történt. ÁTTÉRT A BALOLDALRA Szombaton kora reggel a 6-os számú főút Rakasd és Bonyhád közöt­ti szakaszán megcsúszott és a bal oldali sávba tért át egy teherkoc­si, ahol frontálisan ütközött a szemben szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetnek egy súlyos és öt könnyű sérültje van. ÁROKBA CSÚSZTAK Szintén szombaton reggel Hőgyész és Kéty között csúszott árokba egy személygépkocsi, a balesetben ketten szenvedtek könnyű sérülést. JEGES VOLT AZ ÚT Vasárnap kora reggel a 6-os számú főút 94-es kilométerénél a jeges úton megcsúszva árokba hajtott, majd az oldalára dőlt egy Budapest felé tartó kisteherautó. A gépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett. A helyszínre műszaki mentésre a paksi önkormányzati és létesít­ményi tűzoltók vonultak. KIÉGETT A SZOBA Szombaton kora délután Kurdon a Hunyadi utca egyik családi házában égett ki egy lakószoba, valószínűleg a kályha melletti tár­gyak kaptak lángra. A tüzet a kurdi önkéntes és a dombóvári önkor­mányzati tűzoltók fékezték meg. LÁNGOLT A KONTÉNER Tolnán egy utcai szemetes konténer fogott tüzet vasárnap délután, a helyszínre a tolnai önkéntes tűzoltók vonultak és oltották el a lán- gokat.____________________________________________■ Egy pofon ára: egy év börtön Kalocsa Botrány az iskolában. A po­font egy felbőszült apuka ad­ta, míg szenvedő alanya egy pályakezdő pedagógus volt. Bírósági ügy lett az intéz­ményben elcsattanó pofon­ból. A vád közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és sú­lyos testi sértés. Tegnap a bíróság egy évre ítélte az apát. Tegnap gyorsított eljárás kereté­ben hozott ítéletet első fokon a városi bíróság. Az eset november 21-én történt. A kora délutáni órákban hívtak mentőt Kalocsán a Belvárosi Általános Iskola Sző­lőhelyi Speciális Iskolájához. Egy pedagógust úgy megütött egy szülő (J. János), hogy a tanár eszméletét vesztette. A rendőrségi nyomozást köve­tően az ügyészség vádat emelt. Kiderült, hogy Cs. Gábor nap­közisnevelő a tanteremben, az asztalánál ült, amikor az egyik ta­nuló apja odament hozzá és megütötte. A tanár nekiesett a radiátor­nak, orrcsontja tört és hámsérü­léseket szenvedett. A szülő a rendőrségen elismerte tettét. A tárgyaláson a sértett elmondta, hogy a vádlott fiával nem volt kü­lönösebb összetűzése. Aznap délután megkérte a diákokat, hogy pakoljanak össze, ám erre többen nem voltak hajlandóak. Közöttük a felbőszült apa gyer­meke sem. A férfi szerint azon­ban a tanár bántalmazta fiát, ezért ment be az iskolába. A bíróság J. Jánost bűnösnek találta közfeladatot ellátó sze­mély elleni erőszak és súlyos tes­ti sértés bűntettében. Halmazati büntetésként 1 év börtönre ítélte a vádlottat, a végrehajtást 3 évre felfüggesztve. Az ítélet nem jog­erős, mivel az ügyész súlyosbítá­sért, végrehajtandó börtönbünte­tésért fellebbezett. Lapunk tudó­sítójának az iskola igazgatója is nyilatkozott. Asztalosné Kuczy Ágnes el­mondta, hogy a fiatalembert 1 hónapra szerződtették nap­közis-nevelőnek. Szerződése le­járt, tegnap már nem dolgozott. Egyébiránt az igazgatónő szigo­rúbb bírói ítéletet várt. Vélemé­nye szerint hasonló incidens előfordulhat a város bármely is­kolájában. Úgy gondolja, nem derítették fel kellő alapossággal ezt az ügyet. Tudomása van ar­ról, hogy a vádlott az ájult tanárt felemelte, majd újra földhöz te­remtette. Az igazgató asszony szerint a gyerekek kordában tar­tásához erős kezű, megfelelő fel­lépésű tanár kell. PÁNCSICS HAJNALKA A pilóta is okolható a tragédiáért Budapest A roppant erejű vihar és a pi­lóta mulasztása együtt okozta a Cessna 210-es kisrepülő nyár eleji, tapsonyi balesetét. Ezt állapította meg a Légügyi Igazgatóság most elkészült vizsgálata - mondta kérdé­sünkre Pető György, a Légügyi Igazgatóság kommunikációs igazgatója. Mint ismert, a kisrepülőgép, fe­délzetén a Synergon cég vezérka­rával és két pilótával, Zágrábból indult Siófok felé. Tapsony köze­lében azonban óriási viharba ke­rültek. A szakértők egyértelmű álláspontja, hogy az iszonyú erejű felfelé, ugyanakkor lefelé irányuló légáram leszakította a gép jobb szárnyát. Az így hátra­csapódó elem leszakította a ve­zérsíkot is, így a légijármű ment­hetetlenné vált. Minden olyan gyorsan történt, hogy a gép piló­tája csupán a viharról és az egy­befüggő felhőről tudott be­számolni a légiirányításnak. A megcsonkított repülő 11 ezer láb, vagyis 3500 méter magas­ságból zuhant le Somogybán. A gép mind a hat utasa azonnal szörnyethalt. A vizsgálat meg­állapította, hogy a pilóta csak az indulás előtt egy órával kért meteorológiai jelentést Zágráb­ban. Közvetlenül az indulás előtt még annak ellenére sem, hogy a korábbi jelzések is arra mutattak: a Balaton felett gyor­san mozgó és nagy kiterjedésű viharfelhő van. Szakértők sze­rint a rutinos pilóta ebből akár azt is kiszámíthatta volna, hogy a vihar éppen a kisrepülő útjába kerül majd a légtérben. Pető György lapunknak el­mondta: az iszonyatos erejű vi­harral szemben a gép teljesen védtelen volt. A szakemberek kiderítették azt is, hogy a gép korábbi sérülése és javítása nem okozhatta még közvetve sem a tragédiát. _____fábos erika

Next

/
Thumbnails
Contents