Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-11 / 288. szám

S P ORT 11. OLDAL 2001. December 11., kedd Süvöltős: hat a hatodikon Már csak három csapat hibátlan az Alta-Ripán Teremfoci Megszületett az idei sorozat legjobb egyéni teljesítménye a tolnai sportcsarnokban zaj­ló Alta-Ripa tornán. A hato­dik fordulóban az Atomix já­tékosa, Süvöltős József hat góllal terhelte meg az Anony­mus hálóját. I. osztály Az elit ligában a listavezető Calitas továbbra is százszázalé­kos, ám az idén kissé gyengébben teljesítő Brilliance elleni találko­zóján már „rezgett a léc”. A győ­zelmet, ha kis szerencsével is, vé­gül sikerült kicsikarnia a dunaszentgyörgyi játékos-edző, Horváth József vezette gárdának. Az éllovast öt pont hátránnyal egy hármas üldözőboly követi, így egy botlás már sokba kerülhet a bajnokesélyesnek. Az első hely sorsába még a Pannon Market (korábban Sárszeg Áfész) gárdája is beleszólhat. A jól szereplő „bol­tosok” az öt gólig jutó Hosszú At­tila vezérletével ezúttal a jobb sorsra érdemes TLK-t intézték el. Eredmények: Áfész Tolna-Ép- Fém 7-3, Bitoma-Alimentál 4-2, Rózsaszín Párduc Söröző-Solio 5-4, Pannon Market Rt-TLK 8-4, Calitas-Brilliance 1-0. Az állás: 1. Calitas 18, 2. Áfész Tolna 13, 3. Bitoma 13, 4. Rózsa­szín Párduc Söröző 12, 5. Pannon Market Rt. 9, 6. Ép-Fém 7, 7. Ali- mentál 5, 8. Solio 4, 9. Brilliance 3,10. TLK 3 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 12 gólos: Pusztai G. (Rózsaszín Pár­duc Söröző), 8 gólos: Hosszú A. (Pannon Market Rt.), 7 gólos: Csende I. (ÁfészTolna). II. osztály A második vonalban a K.O. bizto­san vezet, ezúttal - a két forduló után listavezető - Misó FC volt a szenvedő fél. A legnagyobb meg­lepetést a Power United súlyos ve­resége jelentette a dunaföldvári lé­giósokkal teletűzdelt Neutron el­len. Sikerükkel második helyre lé­pő kommandósoknál a három gó­lig jutó, s a góllövőlistát is vezető Farsangnak ezúttal az ugyancsak triplázó Huszti személyében társa is akadt. A harmadik helyre fellé­pő NSB-ben a tengelici Parrag Ta­más triplája, míg az ugyancsak gá­zoló Alimentál 11-ben a „nagyfő­nök”, Hámori Róbert négy gólja érdemel említést. Eredmények: K.O.-Misó FC 5-3, Tolnatej-Dinamo Allah 2-2, NSB-Tolnabau 4-2, Alimentál II-Fadd 10-3, Neutron-Power United 9-0. Az állás: 1. K.O. 18,2. Neutron 13,3. NSB 13,4. Power United 13, 5. Tolnatej 7, 6. Misó FC 6, 7. Ali­mentál II 6, 8. Dinamo Allah 5, 9. Tolnabau 4,10. Fadd SE 0 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 14 gólos: Farsang (Neutron), 10 gó­los: Horváth E. (K.O.), 9 gólos: Velő. (Power United). III. osztály A legalsó osztályban a dobogósok egytől-egyig begyűjtötték a három pontot, ám a Fritt Kft. gárdája kis híján elherdálta előnyét. Az újonc Dynamic majdnem meglepte az egy félidő után 3-0-ra vezető, ám a fordulás után „leülő” ezüstér­mest, ám kifutott az időből. A he­ti góltermésből legjobban az Atomix és a KO-MIX vette ki a ré­szét, a két gárda összesen 22 gólt helyezett el ellenfele hálójában. A góllövésben az Atomix játékosa, Süvöltős József járt az élen, aki hat találatával nemcsak az idény legjobb teljesítményét könyvel­hette el, de a góllövőlistán is az él­re ugrott. A fordulóban megsze­rezte első pontjait a Tolna VFC ifi: a megyei ifibajnokság éllovasa a Padosz helyett beugró Junkert verte magabiztosan. Eredmények: Akvaplast-Sör- dögök 3-3, Tolna VFC ifi-Junker 3-0, Fritt Kft-Dynamic 3-2, Ato- mix-Anonymus 10-4, Shima- no-Aranynád 5-1, KO-MIX-Favo- rit 12-1. Az állás: 1. Shimano 18,2. Fritt Kft. 15,3. Atomix 13,4. Sördögök 11, 5. KO-MIX 10, 6. Aranynád 9, 7. Dynamic 9, 8. Akvaplast 7, 9. Favorit 6, 10. Tolna VFC ifi 4, 11. Anonymus 3, 12. Junker 0 pont­tal. A góllövőlista élmezőnye: 16 gólos: Süvöltős J. (Atomix), 12 gólos: Karip (Fritt Kft.), 9 gólos: Tornai (Anonymus), Kalmár L. (KO-MIX). Ady-siker a Garamvölgyi-tornán A közelmúltban a palánki sport- csarnokban nyolcadik alkalom­mal rendezték meg a Garam- völgyi László emléktomát. A házi­gazda Csapó Dániel Mezőgazda- sági Szakképző Iskola csapata mellett további hét együttes vetélekedett a győztesnek járó díszes serlegért. A csoportküzdel- mek után az egyaránt veretlen szekszárdi Ady Endre Középisko­la és a dombóvári 516. sz. Ipari Szakképző Iskola gárdája jutott a döntőbe, ahol azután az adysok már esélyt sem adtak ellenfelük­nek (14-0). Végeredmény: 1. Ady E. Kö­zépiskola, 2. 516. sz. Ipari Szak­képző Iskola, 3. Csapó D. Mg-i Szakképző Iskola, 4. Garay J. Gimnázium Szekszárd, 5. I. Béla Gimnázium Szekszárd, 6. Vak Bottyán Gimnázium Paks, 7. Hu­nyadi Mátyás Középiskola Szek­szárd, 8. Mg-i Középfokú Szakok­tatási Intézet Jánoshalma. A legjobb játékosnak Bíró Adriánt (Csapó D. Szakképző Isk.), a legjobb kapusnak Klézl Tamást (Ady E. Középiskola) választották. A gólkirályi címet 8 találattal Horváth Péter (Ady E. Középiskola) érdemelte ki. ■ Mészáros sikere a Sakkfesztiválon A 10 esztendős decsi Pap Gyula szenzációs teljesítménnyel harmadik A hétvégén igen nagy érdeklődés mellett fejeződött be a Szek­szárdi Sakkfesztivál 6 napos küzdelemsorozata, ahol a főcso­portban megyénk sakkozói foglalták el a dobogó mindhárom fokát. Sakk A FIDE-csoport 7. fordulójában az addig is minden várakozás felett teljesítő 10 éves decsi Pap Gyula az éltáblán igen értékes döntetlent harcolt ki a ve­zető Pintér nemzetközi mester ellen. Mészáros és Papp Gábor (mindkettő ASE) rangadókat nyertek Ruck Tamás és Francsics ellen, s így felzárkóztak az élen állóhoz. Komoly hajrába kezdtek a tiné­dzserek is: Simon Zsuzsa (ASE) és Sebestyén Ba­lázs (Decs) szép győzelmekkel csatlakoztak az él­bolyhoz. Már nem is számított meglepetésnek, hogy Pap Gyula a 8. körben is nyert. A két nemzet­közi mester összecsapásán Mészáros Gyula be­gyűjtötte a teljes pontot Pintérrel szemben, s ezzel jelentős lépést tett a végső győzelem felé. Amint a svájci rendszerű tornákon gyakran előfordul, a zárófordulóban már nem kockáztattak az élen ál­lók, és az első három asztalnál békésen megosz­toztak a pontokon. A szombathelyi Ruck - akit elő­zetesen a tornagyőzelemre is esélyesnek tartottak - sötéttel legyűrte Francsicsot, de ez csupán az 5. helyre volt elegendő. Á tornát és az ezzel járó jelentős pénzdíjat végül Mészáros Gyula, az ASE sakkozója nyerte, miután az 5. fordulóban elszenvedett vereségét eredmé­nyes hajrával kompenzálta. A14 éves, de már sta­bil NB I-es játékosnak számító, sokszoros korosz­tályos bajnok, Papp Gábor ezüstérme nem számít különösebb meglepetésnek, annál inkább az a 10 éves Pap Gyula érett, kitűnő játékkal kiharcolt har­madik helye. A fiatal decsi sakk­palántának alighanem ez élete eddigi legnagyobb, de biztosan nem az utolsó sikere. Az érmesek mellett feltétlen kiemelést érde­mel, hogy Tolna megye folyamatosan fejlődő ifjú­sági játékosai ezúttal is letették a névjegyüket: Se­bestyén Balázs (Decs) 6., Simon Zsuzsa 8., Mácsik Tamás (mindkettő ASE) 11. és Rudolf Anna (Báta- szék) 13. helyezése jó eredmények számít az igen erős mezőnyben. Kustár és a Vasas a villámbajnok A Sakkfesztivál keretében a szombati szünnapon bonyolították le a jubileumi, 25. Szekszárd-kupa egyéni és csapat villámversenyt. A 11 fordulós tornára 9 egyesület 53 játékosát nevezte. A mezőny erősségére jellemző, hogy a résztvevők között 11 nemzetközi cím­viselő, köztük 5 nemzetközi mester ült asztalhoz. Végig élvezetes, nagy csatában végül Kustár Sándor (Fabulon SC) nemzetközi mes­ter diadalmaskodott, megelőzve a versenysorozat korábbi négysze­res győztesét, a Vasas színeiben induló Tamássy Zoltánt. A legjobb megyénkbeli villámjátékosnak Mészáros Gyula bizonyult. A csapat- versenyt az előzetes várakozásnak megfelelően az NB l-es Vasas gárdája nyerte. Egyéni villámverseny (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer): 1. Kustár Sándor (Fabulon SC) 9.5, 2. Tamássy Zoltán (Vasas SC) 9, 3. Binder Tamás (Vasas SC) 8, 4. Kopasz Róbert (Zenta) 8, 5. Szabó József Zsolt (Vasas SC) 8, 6. Mészáros Gyula (ASE) 7.5. Csapat villámverseny (9 csapat, 11 forduló, svájci rendszer): 1. Vasas SC 30.5, 2. Fabulon SC 29, 3. Zentai Vasutas 27. Mészáros Gyula győzött a FIDE-csoportban fotó: bakó jenő A B-csoportban szintén az egészen fiatal, 10 év körüli sakkozók játszottak vezető szerepet. Nagy meglepetésre győzött a pécsi Kőhalmi Endre, az ezüstérmet a decsi Pap Misi vehette át. Meglepő, hogy az értékszáma alapján előzetesen biztos fa­voritnak számtó Ruszin Tibor (Tamási KSE) jelen­tős ponthátránnyal csupán az ötödik helyet tudta megszerezni. idr. szabói A II. Szekszárdi Sakk­fesztivál végeredménye: FIDE-csoport (31 induló, 9 forduló svájci rendszer): 1. Mészáros Gyula (Atomerő­mű SE) 7, 2. Papp G. (ASE) 7,3. Pap Gy. (Decs 1990 SE) 6.5,4. Pintér G. (BEAC)6,5. Ruck T. (Szombathely) 6,6. Sebestyén B. (Decs 1990 SE) 6 ponttal. B-csoport (23 induló, 9 fordulós svájci rendszer): 1. Kőhalmi (Pécs) 8, 2. Pap M. (Decs 1990 SE) 7.5, 3. Frank J. (Dunaharaszti) 7, 4. Tóth S. (KÖSZOLG SC) 5.5, 5. Ruszin T. (Tamási KSE) 5, 6. Dobrovitz Piros­ka (Decs 1990 SE) 5. ■ Bizonytalan Radulovics játéka Nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a bokaszalag-hú- zódással bajlódó Radulovics Bojana pályára lépjen kedden (18 óra) a Kína elleni trentói nyolcaddöntő mérkőzésen az olaszországi női világbajnokságon. Kézilabda A magyar válogatott erőssége, aki a spanyolok elleni csütörtöki mér­kőzésen hétméteres dobás köz­ben sérült meg, hétfőn már koco­gott, és csak közvetlenül a találko­zó előtt dől el, hogy játszhat-e. To­vábbjutás esetén viszont a csütör­töki - várhatón oroszokkal szem­beni - negyeddöntőben már szere­pelhet. Kína az A-csoportban lett harmadik az olimpiai bajnok Dá­nia és a világbajnoki ezüstérmes Franciaország mögött. Előbbitől 36-24-re, utóbbitól 29-18-ra ka­pott ki. Legyőzte viszont az Eb­második ukrán (32-29), valamint a holland (24-23) és a macedón (32-25) együttest. Az ázsiai or­szágban az utóbbi évben, főleg már a 2008-as pekingi olimpiára készülve, rengeteg pénzt fordítot­tak - többek között - a kézilabdá­ra. Külföldről szerződtettek szak­embereket: például az a dél-koreai Csun lett a szövetségi kapitány, akinek csapata az 1995-ös osztrák­magyar közös rendezésű vb bécs­újhelyi fináléjában a Laurencz László által irányított magyar gár­dát 25-20-ra legyőzte.- Ellenfelünk nagyon kellemet­len, sok gyors mozgásra alapuló stílusban játszik. Ezzel párosul az a taktikai fegyelem, amelyet Csun megkövetel. Nehéz mérkőzésre számítok. Most már nem szabad hibázni, könnyelműsködni, mert az végzetes lehet - nyilatkozta Mocsai Lajos. _______________■ Gá l Attila négy aranya Sopronból Úszás Dr. Csík Ferenc olimpiai bajnok úszóra emlékezve 23. alkalom­mal rendeztek úszóversenyt Sop­ronban. A 400, zömében után- póüás korú versenyzőt felvonul­tató két napos viadalon a Szek­szárdi Vízmű SE úszói is rajtkőre álltak. A teljes mezőnyből is ki­emelkedve Gál Attila korosztálya öt versenyszámából négyet meg­nyert. A szekszárdiak eredményei: 1988-as születésűek, fiúk: 33 m gyors: 1. Gál Attila 17.68. 33 m pillangó: 1. Gál 19.50. 100 m gyors: 1. Gál 59.62.100 m hát: 1. Gál 1:08.74. Lányok, 33 m gyors: 2. Keresztes Éva 19.38. 100 m gyors: 4. Keresztes 1:06.00. 100 m mell: 3. Keresztes 1:27.20. Fel­nőttek, 33 m gyors: 7. Klein Mik­lós 17.14. 100 m gyors: 4. Klein 56.37. 100 m hát: 3. Klein 1:03.48. * * * A Bonyhádi Úszók Sportegyesü­lete rendezésében a közelmúlt­ban 17 versenyszámban rendez­tek városi bajnokságot. A nyílt vi­adalon a házigazdák mellett har­kányi, hódmezővásárhelyi, szen­tesi és szigetvári sportolók küz­döttek a helyezésekért a városi tanuszoda 25 méteres, négy pá­lyás, feszített víztükrű medencé­jében. A remekül megszervezett, színvonalas versenyen a vendég­látók vitrinje 14 éremmel gyara­podott. A BÚSÉ dobogósai: lányok, 25 m pillangó: 3. Daradics Vivi­en (1992) 22.26. 50 m gyors: 1. Daradics 39.16.100 m hát: 1. Da­radics 1:35.70, 2. Kovács Kinga (1992) 1:37.62. 100 m mell: 1. Popp Edina (1987) 1:25.74. 200 m vegyes: 1. Popp 2:36.92. Nők, 50 m pillangó: 2. Bändel Barbara (1985) 33.04. 3. Popp 33.20. 100 m gyors: 2. Popp 1:05.74. 100 m hát: 1. Bändel 1:15.06. Fiúk, 25 m pillangó: 3. Nagy Dániel (1992) 24.75. 50 m gyors: 3. Dobos Szilárd (1992) 39.60. 100 m pillangó: 2. Dobos 1:44.54. 100 m mell: 3. Dobos 1:51.22. ■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 49. hét totónyeremé­nyei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 3 db, nyereményük egyen­ként 1.980.471 forint. 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 383.317 forint. 12 talá­latos szelvény 244 darab, nyere­ményük egyenként 11.782 forint. 11 találatos szelvény 2994 darab, nyereményük egyenként 960 fo­rint. 10 találatos szelvény 20.723 darab, nyereményük egyenként 231 forint. A telitalálatos tipposzlop: 2, 1, 2, 2, 2, x, x, 1, 2,1,1, 2, 2, x. ■ Mikulás-kupa: drog helyett sport Labdarúgó teremtorna Dombóváron középiskolás diákoknak A dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szak- középiskola kollégiumának nevelőtestülete az Ifjúsági és Sport Minisztérium drogellenes programjának támogatásá­val rendezte meg a Mikulás-kupát, melyen dél-dunántúli ok­tatási intézmények csapatai vettek részt. Teremfoci Nagy Roland és Kerecsényi Márton gratulált a lányok között gólkirályi címet szerzett Horváth Renátának David Beckham a BBC favoritja London A sportújságírók után a BBC tele­vízió szakértői is David Beck- hamet választották az év legki­emelkedőbb brit sportszemélyi­ségévé. A labdarúgó az angol vá­logatottban és a Manchester Uni- tedben nyújtott kiváló teljesítmé­nyével érdemelte ki az elisme­rést. Sikere annál is inkább érté­kes, mivel olyan vetélytársakat előzött meg, mint például a vitor­lázó Ellen McArthur, a kiváló évet záró, liverpooli labdarúgó Michael Owen, a teniszező Tim Henman, vagy a profi ökölvívó­világbajnok Lennox Lewis. A BBC ünnepségén életműdíj­ban részesült Sir Álex Ferguson, az Manchester United vezetőed­zője. Az év külföldi sportolója a wimbledoni bajnok horvát Goran Ivanisevic lett. ■ A vendéglátó iskola diákjai szur­kolásukkal kitűnő hangulatot te­remtettek a nézőkkel zsúfolásig telt sportcsarnokban, ahol So­mogy és Tolna megyei kollégiu­mok csapatai mérkőztek meg egymással a díszes serlegekért, valamint a fényesen csillogó ér­mekért. A lányoknál a döntőben a pa­lánki Csapó Dániel Mezőgazda- sági Szakképző Intézet - Horgos Elvira, Kiss Orsolya, Pumer- schein Éva, Schmidt Orsolya, Hóhner Erika, Bódai Brigitta, Var­ga Ildikó, Szilágyi Dóra, Marcz Szilvia, Szilágyi Éva összeállítású - gárdája 1-0-ra győzött a házi­gazdák ellen. A harmadik helyet a kaposvári Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola együttese szerezte meg a szek­szárdi Rózsa Ferenc Középiskolai Kollégium remekül focizó ama­zonjai előtt. A legjobb kapusnak járó díjat a dombóvári 516-os szá­mú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola gárdájának tag­ja, Balog Patrícia vihette haza, a gólkirályi címet pedig csapattár­sa, Horváth Renáta érdemelte ki. A fiúknál helyi, tamási, bonyhá­di, szekszárdi és a somogyi me­gyeszékhelyről érkezett fiatalok mérték össze futballtudásukat. A fináléban a kaposvári Rippl-Ró- nai szakiskola csapata gólnélküli döntetlen után hétméteresekkel bizonyult jobbnak a dombóvári Apáczai Csere János Szakközép- iskola kollégiumának gárdájánál. A bronzérmet drámai csata után - ugyancsak büntetőkkel - a tor­nát rendező oktatási intézmény együttese gyűjtötte be a tamási Vályi Péter Szakképző Iskola tár­sulatát megelőzve. A legeredmé­nyesebb csatár a kaposvári Holló János lett, a hálóőrök közül pedig a szakemberek Bognár István­nak, az ezüstérmes csapat tehet­séges játékosának ítélték oda a jól megérdemelt ajándékot, egy spe­ciális kesztyűt. A serlegeket és a különdíjakat Kerecsényi Márton, az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola kollé­giumának vezetője, valamint Nagy Roland nevelőtanár adta át. GLAUB

Next

/
Thumbnails
Contents