Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-08 / 260. szám
ff; M 2001. November 8., csütörtök KÉK TÜKÖR 7. OLDAL Nincs ítélet Budapest A Fővárosi Bíróság elnapolta a halált okozó testi sértéssel vádolt Lakatos József büntetőperének tegnapi tárgyalását, mert újabb tanút kíván meghallgatni az ügyben. Lakatos Józsefet a fórum 1997 júniusában mint többszörös visszaesőt kilencévi fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől való eltiltásra ítélte súlyos, illetve halált okozó testi sértés miatt. A vádlott 1998 áprilisában eltávozáson volt, amikor megismerkedett egy asszonynyal. Ezt követően Lakatos hét végi eltávozásai alkalmával rendszeresen a nő XIII. kerületi lakásában tartózkodott. A férfi már röviddel megismerkedésük után bántalmazni kezdte a nőt. 1998. október 30-ai eltávozásakor azonban elvetette a sulykot: ököllel, bottal, valamint egy patkószerű tárggyal verte az asz- szonyt, aki elesett és fejét beütötte a szobaajtóba. A férfi kihívta a mentőket, azonban a sértett a koponyasérülései miatt 3 nap múlva ésletét vesztette. Az elnapolt tárgyalást november 28-án tartják meg, akkor valószínűleg megszületik az elsőfokú ítélet. ■ Késeit az udvarló Békés Több emberen elkövetett emberölés kísérletének alapos gyanújával vett őrizetbe a rendőrség egy békési férfit. Tegnapelőtt 16 óra körüli időben a 20 éves helyi lakos, E. J. Békésen megkéselte kedvesét és annak édesanyját. A fiatalember a Tárház utca egyik családi házában a magával vitt 16 cm-es pengéjű késsel barátnőjét, a 17 éves Sz. J.-t nyakon, majd annak anyját, a 41 éves Sz. L.-nét mellkason és háton szúrta. A támadást a szomszédok vették észre, ők hívták ki a rendőrséget. Hanyecz Zsuzsanna, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense tegnap érdeldődésünkre elmondta: a sértetteket a békéscsabai kórházba szállították. Az édesanya sérülése súlyos, őt kedden meg is műtötték. A fiatalember barátnője a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A brutális tett oka, indítéka egyelőre nem ismert. Információink szerint kezdeményezik a bíróságnál E. J. előzetes letar- tóztatásba helyezését. ______ici Ön gyilkos lett a robbantó VÁC Kiugrott a váci kórház negyedik emeleti ablakából tegnap reggel az a férfi, aki vasárnap este a gázt megnyitva robbantotta magára családi házát. A 47 éves váci lakos azonnal meghalt. A férfi - akit a robbanás után fejsérüléssel szállították a mentők a gyógyintézetbe - kórterméből reggel felment a negyedik emeletre, ahonnan a mélybe vetette magát. Az orvosok két percen belül megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Mint korábban megírtuk, a férfi ittas állapotban megrongálta a gázkonvektort, a szoba gázzal telítődött, majd felrobbant. A tettes elvált felesége, lánya és veje a robbantás idején nem tartózkodott közösen lakott házukban. A rendőrség szerint a férfi szándékosan idézte elő a detonációt, ezért eljárást indítottak ellene közösségellenes bűncselekmény alapos gyanúja miatt. Az épület oly mértékben megrongálódott, hogy le kell bontani. A város ön- kormányzata hamarosan lakáshoz juttatja a fedél nélkül maradiakat, addig a család az egyik rokon közeli víkendházá- ban húzza meg magát. (fmi Megtalálták a pimasz hackert Az NBH honlapját feltörő fiatal nem szélsőséges Sikerült a nyomára bukkanni annak az internetes kalóznak, aki több mint egy hónnappal ezelőtt feltörte a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját, és azon egy, az Amerikai Egyesült Államokat támadó levelet tett közzé. Budapest A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megtalálta azt a fiatalembert, aki október 1-jén feltörte a hivatal internetes honlapját, az eredeti tartalmat törölte, és az Egyesült Államok elleni terrortámadással kapcsolatos szélsőséges, uszításra is alkalmas véleményt tett közzé. Az NBH szakemberei a vizsgálat során megállapították, hogy elsősorban a honlap feltörésének ténye, és nem az elhelyezett szöveg tartalma jelentett veszélyt. Az illetékesek szerint nem a terroristákkal szimpatizáló csoportról van szó, hanem egy olyan fiatalemberről, aki szakmai ügyességére kívánta felhívni a figyelmet. A hivatal a szülőkkel folytatott beszélgetés után- függetlenül attól, hogy a fiatalember nem ismerte el tettét - a maga részéről további intézkedést nem tart szükségesnek. Az elkövető azonban az írást a Telnet Magyarország Rt. Internet szolgáltató felhasználói oldalán is elhelyezte úgy, hogy a szöveg felett az NBH főépületének sokak által ismert fényképe látható. Ez azt a képzetet kelti, mintha az írás a hivatal álláspontját tükrözné. Az intézmény levélben szólította fel a Telnet elnökét, hogy töröljék honlapjukról a cikket. Mivel a cég erre nem hajlandó, az NBH jó hírnevének súlyos megsértése miatt polgári peres eljárást indított a Telnet ellen. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága október elején rendelt el feljelentés-kiegészítést az oldal feltörése ügyében, miután az NBH ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. ________■ Me genyhült az ügyész Várhegyi felfüggesztett szabadságvesztést kaphat Enyhítette vádjait az ügyészség a Várhegyi Attila és kilenc társa ellen folyó büntetőper tegnapi tárgyalásán. Az ügyész perbeszédében nyolc vádlottnak felmentést indítványozott, az államtitkár esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést javasolt. Budapest A perbeszédekkel folytatódott tegnap Várhegyi Attila és kilenc társának pere a Buda Környéki Bíróságon. A vádlottak ügyvédei arra kérték a bíróságot, hogy bűn- cselekmény hiányában mentsék fel védenceiket. A kultuszminisztériumi politikai államtitkár ügyvédje felvetette, hogy egy koncepciós jellegű nyomozati eljárás vezethetett a Várhegyi Attila szolnoki polgár- mesteri tevékenységével összefüggésben vesztegetés és hűtlen kezelés miatt emelt vádakhoz. A védők az 1994-ben helyi cégektől a Fidesz szolnoki alapszervezetének juttatott mintegy 1,3 millió forint kapcsán azzal érveltek, hogy a törvény lehetővé teszi a pártok támogatását. Amennyiben pedig a vádiratban szereplő cselekmények büntetendők, úgy tízezreknek kellene a vádlottak padjára kerülni. Simó József másodrendű vádlott, aki kirobbantotta a korrupciós botrányt, és akinek vallomásán alapszik az ügyészi vád, védő nélkül vesz részt a büntetőperben, ezért védekezését is saját maga fogja majd az utolsó szó jogán előadni. Az ügyészség módosította vádjait, és sokkal enyhébb büntetést kért a vádlottakra. Nyolc személy estében felmentést javasolt, Simó Józsefet pénzbüntetéssel, míg Várhegyit felfüggesztett szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel sújtaná. Az eredeti vádirat alapján az önkormányzatot ért kár mintegy 190 millió forint. A tegnap bejelentett vádmódosítás szerint Várhegyi Attila esetében az ingatlanügylet kapcsán nem bizonyítható szándékosság, csupán gondatlanság, így ellene a korábbi hűtlen kezelés helyett hanyag kezelés a vád. A vesztegetési cselekmény Várhegyi Attila esetében az Az államtitkár enyhébb büntetésre számíthat FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY ügyészség korábbi álláspontja szerint hat rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, a tegnapi perbeszéd után azonban már csak egy rendbeli vezető beosztású személy által elkövetett tett. ítélet pénteken várható. ■ Visszaélés a közhivatalokban Gyanúsított a BM és a BRFK néhány munkatársa is Külföldiek bevándorlási, letelepedési és idegenrendészeti ügyeivel kapcsolatos hivatali visszaélések, illetve okirathamisítás miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal. Budapest Bevándorlási engedélyekkel való üzérkedés, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal tizenhárom hivatalos személyt hallgatott ki. A gyanúsítottak között van a közigazgatási hivatal egyik csoportvezetőZsarolással és önbíráskodással gyanúsítják azt a kaposvári vállalkozót, akit kedden látványos rendőri akció keretében fogtak el a somogyi megyeszékhely belvárosában az ORFK kommandósai. Mivel az őrző-védő tevékenységgel, de inkább pénzbehajtással foglalkozó vállalkozó fegyvertartási engedéllyel és lőfegyverrel rendelkezett, nem lehetett kizárni azt a lehetőséget, hogy a fegyje, a BM idegenrendészeti szervének, valamint a BRFK Külföldieket Ellenőrző Osztályának néhány munkatársa, és több vállalkozó is. A gyanú szerint a külföldiek letelepedését intéző vállalkozók illegálisan együttműködtek az állami szervek egyes alkalmazottaival, esetenként hamis okiratokat felhasználva rávették a hivatalos személyeket hatásvérét esetleg használja. A rendőrség ezért indokoltnak látta kommandósok bevonását. Az eddigi adatok szerint a vállalkozó több éve folyamatosan nagy összegű - százezres, sőt alkalmanként milliós nagyságrendű - kölcsönöket adott különböző személyeknek. Ám a feltűnően magas kamat visszafizetése után további pénzt követelt egykori adósaitól, fenyegetései során nem riadt vissza az erőszaktól sem. Alapos a gyanú arra is, körük túllépésére. Nevezetesen arra, hogy a hivatal az általuk képviselt külföldiek ügyeit az ügyintézés szabályait megsértve intézze. A vállalkozók mindezért anyagi előnyben részesítették a köztisztviselőket. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte: a nyomozást a titkosszolgálat által összegyűjtött anyagok áttanulmányozását követően a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése, valamint az általuk átadott bizonyítékok alapján rendelték el. _________________________(UO) ho gy egy étterem tulajdonosát több hónapon keresztül arra kényszerített, hogy havonta 120- 150 ezer forintot adjon át neki. A rendőrség előterjesztést tett a Fővárosi Főügyészségnél az üzletember előzetes letartóztatásának indítványozására. A nyomozást egyelőre nehezíti, hogy az elfogott vállalkozótól való félelmükben a sértettek közül vélhetően többen nem mertek a hatóságokhoz fordulni. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiktől a kaposvári vállalkozó ilyen módon szerzett készpénzt vagy ingatlant. J. E. Kommandó csapott le a zsarolóra Őrizetbe vett egy kaposvári üzletembert a rendőrség. A vállalkozó pénzt kölcsönzött ismerőseinek, ám a hitel és a kamat visszafizetése után még több pénzt követelt egykori adósaitól. Kaposvár - Budapest Tolnában történt GÁZOLÁS A BELVÁROSBAN. Figyelmetlenül lépett az úttestre egy ötvenhét éves asszony tegnap reggel hét óra tíz perckor Szekszárdon, a Széchenyi utcában, a piactéri kijáratnál. Az út külső sávjában közlekedő személygépkocsi már nem tudott megállni előtte. Az asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. NEM ADOTT ELSŐBBSÉGET. Elmulasztotta az elsőbbségadást az a Citroen, amely Szekszárdon, a várost elkerülő út és a Palánki út kereszteződésében ütközött össze tegnap délután félháromkor egy Peugeot Boxer típusú autóval. A balesetben hárman sérültek meg, közülük ketten beszorultak a személyautóba. Őket a szekszárdi tűzoltók mentették ki. KERÉKPÁRBAJ. Egy személygépkocsi és egy kerékpár ütközött tegnap este Dunaföldváron. A baleset következtében a biciklis megsérült, kórházba kellett szállítani. A helyszínelés idejére - amely lapzártakor is tartott - a forgalmat elterelték. A HALÁL OKA: FÜST. Holtan talált az ozorai körzeti megbízott egy hetvenesztendős férfit lakásában. A rendőrségnek a szomszédok jelezték, hogy az idős embert néhány napja nem látták. Halálát feltehetően füstmérgezés okozta: a lakásban kiégett televíziót találtak. A SOFŐR TELEFONJÁT ELEMELTÉK. Egy székesfehérvári sofőr rádiótelefonját emelték el tegnap délután Szekszárdon, a 43-as számú ABC előtt, rakodás közben. Decsen horgászházat, Bátaszéken egy német állampolgár lakóházát rongálták meg. Utóbbi épületbe be is törtek, de nem vittek el semmit. ■ Miért vitték el a békát? Abaliget Ügyészségi utasításra a Pécsi Rendőrkapitányság megkezdte az adatgyűjtést az - egyelőre állítólagos - abaligeti természetkárosítás ügyével kapcsolatban. , Névtelen bejelentők több száz milliós természetkárosítással vádolták meg nemrégiben a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóságát (DDNPI), állításuk szerint ugyanis az abaligeti barlang átadási ünnepsége előtt végzett tótisztítás során a DDNPI megbízásából dolgozó munkások a vízfelszínen úszó szeméttel együtt talicskaszám merték le a védett erdei békák és barna varangyok petéit. Kertész Sándor, a megyei főkapitínyság munkatársa elmondta: körülbelül másfél hét múlva dől el, hogy sikerül-e elég információt gyűjteni ahhoz, hogy nyomozás indulhasson. ■ Kereket nem oldott Lefülelték a kerékpárbolt betörőjét Tolna A néhány nappal ezelőtti hosszú hétvégén betörtek a tolnai kerékpárboltba. A tolnai rendőrök már lefülelték a betörőt, aki tizenegynéhány ezer forint készpénzt, egy Flóbert pisztolyt és mintegy 150 ezer forint értékben biciklialkatrészeket vitt el az üzletből, kereket azonban nem oldott, sem szó szerinti, sem átvitt értelemben. A tettes az üzlet udvari bejáratán keresztül hatolt be a boltba. A nyomok alapján sejteni lehetett, hogy a helyszínt alaposan ismerő ember követhette el a bűncselekményt, mivel kutatás nélkül, célirányosan „dolgozott”, tudta, mit hol talál. Ez alapján a gyanú az üzlet volt alkalmazottjára terelődött, aki Pakson él. A tolnai nyomozók fel is keresték a férfit, akinek lakásán megtalálták az ellopott értékeket. A büntetett előéletű gyanúsított kihallgatása során elismerte a Tolnán elkövetett bűn- cselekményt, és azon kívül még két paksi balhét is „elvitt”. Tolnai Népújság www.tolnainepuisag.hu A Tolnai Népújság lapcsalád weboldala az interneten. OLVASSA! KM f BÖNGÉSSZE! HIRDESSEN RAJTA! Ma ecjtpzer rábait an, nem tudja ottbacjyni! email: tolnalnepujsag@axels.hu Hirdetésfelvétel: 74/511-534 Címünk: Szekszárd, Liszt F. tér 3.