Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-23 / 273. szám
6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. November 23., péntek Téli esték Lengyelen A Lengyeli téli esték című sorozat szervezői idén is várják az érdeklődőket szerdai előadásaikra, amelyeken szakemberek, egyetemi tanárok lesznek a meghívott vendégek. November 28-án a táplálkozási szokások változása, a biotermékek piaca, az innovatív kistérségek lesz a téma. December 5-én a környezet- és természetvédelem, a vidékfejlesztés területéről szóló esettanulmányok kerülnek a programba. December 12-én pedig a vidék termékeinek közveüen értékesítése, a direkt marketing lesz az előadás témája. A „téli estéknek” a Lengyeli Apponyi Sándor Szakképző Iskola ad helyei, szerdánként 17 órától. _________ ■ Ős zintén a magyar sportról A tolnai Egész-ség Hónap mai, pénteki programján Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság alel- nöke tart előadást Őszintén a magyar sportról címmel, 17 órától, a helyi művelődési központban. 18.30-tól Élvezd az életet fájdalom nélkül, illetve Fénnyel az egészségért és szépségért című referátumok hangzanak el. ■ Bonyhádi Kaszinó Kaszinó létrehozását határozta el Bonyhád néhány, a közélet iránt fogékony polgára. A civil szerveződés programjában így fogalmaz: „pártsemleges, nemre, felekezetre, párthovatartozásra való tekintet nélküli szabad alkalmakat kívánunk teremteni”. Első összejövetelüket november 26-án, hétfőn 18 órától tartják a művelődési központban. Ez alkalommal Napjaink veszélyei és az ifjúság címmel tart vitaindítót Kreiner József, a Bonyhádi Rendőrkapitányság nyomozója, rendőr százados. ■ Szegfű és gerbera, büdöske és rózsa Vizsgám készülnek a virágkötők Lassan hozzászokunk, hogy egy életen át tartó tanulással többféle tudást kell megszereznünk, mert így nem kerülhetünk megoldhatatlan helyzetekbe. Akik fiatalon ráismernek erre lépéselőnyben vannak, oktatási rendszerünk lehetőséget kínál számukra. Lengyel Lengyelen az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Intézetben a nappali rendszerű képzés mellett lehetőségük van a diákoknak virágkötést szakmaként elsajátítani. A kertészetet, női ruha készítést tanulók délutánonként ezzel a mesterséggel ismerkednek. Egyik csoportjuk éppen a decemberi szakmunkásvizsgára készül Rakiczki Zoltánná vezetésével. A számadásra készülő tanulóknak a legnehezebb feladatokkal - koszorú és mennyasszonyi csokor kötés - kell megbirkózniuk, hogy a végzettségüket igazoló bizonyítványt megkaphassák. Erre készülve szervezték meg a mennyasszonyi ruhák és csokrok bemutatóját. Szponzorokra is találtak Sebes Lászlóné bonyhádi mennyasszonyi ruhakölcsönző, és az Illatos kert virágüzlet tulajdonosa, Szabó Lászlóné személyében. Most a vizsgára készülődés finisében kompozíciók sokasodnak előttük, hiszen a növények felismerése, latin és magyar megnevezése mel- lett a vizsgabizottság szeme láttára kell elkészíteniük remekeiket. Van itt biedermeier, vonalas-dekoratív stílusban készült, csepp formájú, háromszög alakú virágköltemény. Csokraikba szívesen használják a rózsát és annak termését, a krizantémot, a szegfűt, a gerberát. A harsogó színű svéd csokorban a büdöske is megjelent. -pálKészül a csokor, a koszorú Harminchat csapat vetélkedett Nyelvtudás, országismeret és szituációs játék Az Illyés Gyula Gimnáziumban három helyi többsége jól ol- középiskola harminchat csapata vett részt a dotta meg. A német nyelvi vetélkedőn. győzelmet Dombóvár Az írásbeli megmérettetésen összesen 144 diák vetélkedett, akik a német nyelvtudásukon kívül számot adtak országis- meretükröl és irodalmi tájékozottságukról, de szerepelt a feladatok között szituációs játék is. A Szilágyi Ferencné és Szóka Bernadett által összeállított tesztkérdéseket a 13-18 éves fiatalok A német nyelvet emelt óraszámban tanuló diákok versenyében az Erős Balázs, Kékesi Gergely, Tillmann Gábor, Kemény Attila összeállítású csapat a második helyet szerezte meg mindhárom kategóriában az Illyés Gyula Gimnázium csapata szerezte meg. A 7-8. évfolyamosoknál Gasparics Eszter, Hosszú Alexandra, Hosszú Barbara és Mágo- csi Martina nyert. Az általános tantervű 9-12. osztályosok mezőnyében Hornicz János, Tamás Norbert, Hangya Péter, valamint Győrffy Eszter diadalmaskodott. A német nyelvet emelt óraszámban tanuló diákok között Vészi Éva Szulamit, Varga Kata, Lofink Krisztina és Juhász Rita végzett az élen. A legjobbak könyveket, tortát és vacsorameghívást vehettek át Szabó Laurától, a Német Kisebbségi Önkormányzat oktatási referensétől. -crKi kicsoda Szekszárdon? Kiadvány, nemcsak helytörténészeknek Több mint ezer közismert szekszárdi polgár kapott az elmúlt napokban levélben felkérést arra, hogy életének közzé tehető adatait, pályájának fontosabb állomásait bocsássa egy, a tervek szerint jövő év elején megjelenő könyv szerkesztőinek rendelkezésére. A Ki kicsoda Szekszárdon? 2001 kötet kiadója és szerkesztői - közismert szekszárdi újságírók - arra vállalkoznak, hogy a dunántúli városok ki kicsoda sorozatának 15. tagjaként elkészítsék a tolnai megyeszékhely köztiszteletben álló, a város jelenét formáló személyek, és az itt működő kisebb-nagyobb gazdasági, intézményi, közéleti közösségek lehető legszélesebb körű regiszterét. Mint Szepesi László, a könyv szerkesztőbizottságának vezetője, újságíróként a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Szerkesztőségének tudósítója elmondta, a személyes adataik átadására felkértek maguk döntik el, hogy akarnak-e szerepelni a kiadványban. A sorozat eddig megjelent győri, székesfehérvári, szombat- helyi, nagykanizsai, zalaegerszegi, keszthelyi, tatabányai köteteinek készítése során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a felkértek többségétől nem idegen az ilyen féle közszereplés. A kötet második fejezete jeles szekszárdi közösségeknek kínál bemutatkozási lehetőséget. Ez a „közösségi ki kicsoda” intézményeknek, civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyújt lehetőséget arra, hogy e kötetben rögzítsék: milyen eredményeket értek eddig el, s mivel gazdagítják az ezredfordulós Szekszárd életét. A Ki kicsoda Szekszárdon? 2001 kötet szerzői rendkívüli figyelmet fordítanak az adatok pontosságára, ezért a rendelkezésükre bocsátott információkat, illetve az ezek alapján készült szócikkeket megjelenés előtt többször is egyeztetik az érintettekkel. Az így kialakuló, forrás értékű kiadvány reményeik szerint nem csak a jelen olvasóinak az érdeklődését elégíti ki, hanem a közeli és távolabbi múltat - jelenünket - kutató helytörténészeinek is hasznos kézikönyve lehet. ■ Székelyek ünnepe Hertelendyfalvára utaznak a hét végén Bonyhád Hertelendyfalván fennállásának 40. évfordulóját ünnepli a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület. A vajdasági civil szerveződésnek nagy érdemei vannak a magyar nyelvű kultúra megőrzésében, a hagyományok ápolásában. A szombaton, Hertelendyfalván megrendezésre kerülő ünnepségen Potápi Árpád, országgyűlési képviselő vezetésével részt vesz és köszönti az egyesületet a Bukovinai Székelyek Szövetségének elnöksége, a bonyhádi Székely Kör Kórusa és a Hidas Néptáncegyüttes. Képviselteti magát a Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint az Illyés Közalapítvány igazgatója, dr. Veress László is megtiszteli a rendezvényt jelenlétével és köszöntőjével. A program vendége lesz Egeressy Sándor, a Vajdasági Parlament elnöke. ■ Ez a betétreklám nemcsak a biztonságról beszél, hanem a magas hozamról is. Erste Bank Plusz Betét *750.000 Ft feletti lekötött összeg esetén, EBKM 10,14%. Az akció 2001. november 15-től 2002. február 28-ig tart. Hozzon ki többet a pénzéből! www.erstebank.hu Nehéz dolga lenne annak, aki olyan szempontot próbálna találni, amelynek az Erste Bank Plusz Betétje nem tud megfelelni. Magas hozamra vágyik? A Plusz Betét 2 hónapos lekötés esetén évi 10%*-os fix kamatot garantál. Kényelmes befektetésre gondolt? A Plusz Betét a futamidő lejártakor automatikusan meghosszabbítható. Részletekkel kapcsolatban forduljon fiókjaink munkatársaihoz vagy hívja Információs Vonalunkat: 06-40-555-444. Megújul a legnagyobb nemzeti energetikai vállalat, a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság Az új villamosenergia-törvény és az európai uniós csatlakozás hamarosan versenyt hoz a hazai árampiacon. Ebben a versenyben mi a fogyasztók oldalán állunk. A Magyar Villamos Művek Részvénytársaság mindent megtesz a villamos energia árának kedvező alakításáért, küldetésének tekinti a környezetbarát áramtermelést, elkötelezett a megbízható, magas színvonalú ellátás mellett... ... és a versenyre készülve megjelenésében is megújul. MVM - AZ ÁRAM FORRÁSA A Bölcskei Tűzoltó Egyesület tisztelettel köszöni meg támogatóinak, akik jövedelemadójuk 1%-át, e civil szervezet részére felajánlották. A befolyt 48.359 Ft-os összeget a gépjárművek működtetéséhez használtuk fel. A 2002-es évben is kérjük a polgárok támogatását. Adószám: 18852792-1-17. Számlaszám: 70600054-13000055.-43664Gyógyászati segédeszközöket forgalmazó vállalat képviselőt keres Tolna megye területére. Feltételek;- felsőfokú egészségügyi végzettség- B kategóriás jogosítvány- agilis, kreatív, megbízható személyiség Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem- gépkocsi- biztos egzisztencia Proficsapat várja fényképes önéletrajzát. Tel./fax: Ö6-1/319-1904. •43500* Akciós áraink november 21-tól visszavonásig érvényesek CSAK á MKSI TEMPO aWBR®««™*1! Paks, Kurcsatov u. 6. Telefon/fax. 75/319-081 Sertés hosszúkaraj (kg) 969 Ft Sertés rövidkaraj (kg) 999 Ft Sertés comb (kg) 929 Ft Sertés lapocka (kg) 929 Ft Sertés tarja (kg) 899 Ft Hitelkártya elfogadás minden pénztárban! Nyitva tartás: hétfő: 6.30-18.00 óráig szombat: 7.00-13.30 óráig kedd-péntek: 6.00-19.00 óráig vasárnap: 8.00-12.00 óráig Ahol a minőség és a választék naponta találkozik! 4 I <