Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-22 / 272. szám
I 2001. November 22., csütörtök KÉK 7. OLDAL T U K 0 R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig CLODO-PER. A többek között robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolt Dietmar E. Clodo és két külföldi társa védekezését támasztotta alá a Fővárosi Bíróságon tegnap meghallgatott tanú. A bombagyárosként ismertté vált Clodo és társai részben azzal védekeztek, hogy fenyegetés hatására cselekedtek. Az ukrán származású Gudocs- nyikov - aki az ukrán maffiának dolgozott - megerősítette, hogy Stecura utasította őt a vádlott megfenyegetésére, mert Clodo zavarta üzleti ügyeit. A jelenleg emberölés kísérletének gyanújával előzetes letartóztatásban lévő és a Clodo-per- ben tanúként szereplő Stecura Gudocsnyikov állításait hazugságnak nevezte. FENYEGETŐ. Kedden este a kommandósok elfogtak Tahitót- faluban egy háza felrobbantásával fenyegetőző férfit. A családfő dühét a házaspár délutáni veszekedése okozta. A vita odáig fajult, hogy az asszony két gyermekével elhagyta a Mátyás király utcai házat. A 44 éves férfi fel akarta robbantani otthonát. A családfőt már egyszer 13 évre elítélte a bíróság, mert rágyújtotta a lakást 15 hónapos gyermekére, aki szörnyethalt. HATÁRSÉRTŐK. Afgán és ira- ki határsértőket fogtak el Magosliget térségében. A határőrök 32 személyt állítottak elő, 15 afgánt és 17 irakit. A menekültek közül tizenhármán kiskorúak. Az afgán határsértők - elmondásuk szerint - Kabul bombázása után indultak útnak. Az embercsempészek a tá- dzsik határon át zárt kocsiban hozták el őket Ukrajnába, ahol kedd este csatlakoztak hozzájuk az irakiak. Az ukrán-magyar határon tegnap éjszaka vezette át őket kísérőjük. GYERMEKBALESET. Életve szélyesen megsérült egy kétéves kisfiú Nyíregyházán. A gyermek beleesett egy forró vízzel teli vödörbe. A 13 éves szomszéd fiú meleg vízért érkezett a családhoz. Amíg a bejárati ajtót kinyitotta, a forró vízzel teli edényeket letette a folyosón. Ekkor esett az egyik vödörbe a kisfiú, akit jelenleg is kórházban ápolnak súlyos égési sérülései miatt. TŰZ. Lángok csaptak fel kedden este Budapesten, a XIV. kerületben, egy Fogarasi úti a lakásban. Az egyik első emeleti lakás teljes terjedelmében égett, sőt a lángok az épület mindkét oldalán kitörtek már az épületből. A huszonöt tűzoltó azonban a tüzet két vízsugárral gyorsan eloltotta, így az nem terjedt át az épület többi részére. A kigyulladt lakásból kimentettek egy középkorú férfit. A házból senkit nem kellett kiköltöztetni. A gázművek a lakásban elzárta a gázt. A tűz okát vizsgálják. HALÁLOS BALESET. Frontáli- san ütközött egy Volkswagen Vento és egy pótkocsis vontató Csongrád megyében. A személyautót vezető 37 éves szentesi férfi a helyszínen meghalt, holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsból. A pótkocsis vontató az árokba fordult. VESZÉLYES BETEGEK. Ma gyarországon a mintegy 100 ezer skizofrén beteg közül csak minden második áll pszichiátriai kezelés alatt. A rászorulóknak pedig alig 5-10 százalékát gyógyítják intézeti keretek között. Az ebből adódó társadalmi problémák a bűnözésben is megnyilvánulnak. Szakemberek szerint a pszichiáterek mellett a szociológusok és a jogászok segítsége is nélkülözhetetlen abban, hogy a betegek gyógykezelése időben meg- kezdődjöm _________(Z) ■ Sz orul a hurok Ádám nyaka körül A fiú kihallgatásakor jelzett a hazugságvizsgáló készülék Lezárult a nyomozati szakasz Nógrádi József meggyilkolása ügyében. A rendőrök szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze az előzetes letartóztatásban lévő Nógrádi Ádám ellen. Kecskemét Az ORFK és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tegnap közös sajtótájékoztatón tárták a nyilvánosság elé bizonyítékaikat, amelyek megalapozzák a gyanút, miszerint Nógrádi Józsefet a kisebbik fia ölte meg. Dr. Kovács Lajos elmondta, hogy az „eltűnéses” gyilkosságok elkövetőinek zöme a családból kerül ki. A rendőrség első perctől kezdve a családra gyanakodott, főként az apával egy háztartásban élő Ádámra. Nógrádi József három éve tűnt el Soltvadkertről, és a fia két hétre rá már teljesen átalakította családi házukat. Az apa személyes tárgyait kidobálta, valamint töltésként használta fel az átépítésnél. Idén augusztusban egy Soltvadkerthez közeli kútból előkerült Nógrádi József holtteste. A rendőrséget erről a helyszínről - amely a Nógrádi család régi szőlője közelében volt - egy személyes részleteket is tartalmazó névtelen levélben értesítették. Ádám az elfogását követően be is vallotta, hogy a levelet ő írta, de azt tagadja, hogy az apját főbe lőtte volna. A nyomozók szerint aki a levelet írta, az tette a holttestet a kútba. Ádám valószínűleg azért fogott levélírásba, mert adósságokat halmozott fel. A fiatalember többször hangoztatta: ha előkerülne az apja holtteste, akkor hozzájutna az örökséghez. Egy éve még okirat-hamisítással is próbálkozott, hogy eladja az apa fővárosi lakását, valamint a családfő részvényeit. A rendőrök úgy vélik, hogy Ádám az apa eltüi^se előtt már tervezte, miként tudná megölni őt. A gyilkosság előtt - a nyomozók szerint - a fiú összetörte az apa kocsiját, aki ezért pofon vágta, majd kijelentette, hogy nem ad több zsebpénzt, és az autót is ki kell fizetnie. A rendőrség kizárja a leszámolás lehetőségét, mert Nógrádi József holttestén szabadidőruha és zokni volt. A poligráfos vizsgálatok során pedig Ádám volt az egyetlen, akinél a lövés szó elhangzásakor jelzett a hazugságvizsgáló készülék. RAJNAI ATTILA Harminc év fegyház Életfogytiglanra ítélték a kettős gyilkosság vádlottját Az első fokon eljáró bíróság döntése értelmében leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra az a 32 éves martfűi férfi, akit különös kegyetlenséggel, előre kiterveltem több emberen elkövetett emberöléssel vádoltak. Szolnok F. Károlyt bűnösnek találták abban, hogy 1999 nyarán 21 pisztolylövéssel kivégezte haragosát, illetve annak barátnőjét egy Martfű melletti hévégi ház udvarán. A férfi az eljárás során mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését. A bíróság rendelkezésére csupán közvetett bizonyítékok álltak, ám a tanúk sokasága, valamint a szakértői vélemények mégis kellő alapot adtak az elmarasztaló ítélet meghozatalához. F. Károly korábban baráti viszonyban volt későbbi áldozatával, K. Jánossal. Kapcsolatuk azonban megromlott, feltehetően azért, mert a vádlott úgy érezte, barátjának sokkal jobban megy a sora. Mindennapossá vált részéről a sikeresebb életvitelű cimbora sértegetése, amit egy alkalommal - a gyilkosságot megelőzően több mint egy évvel - az erős testalkatú K. János úgy torolt meg, hogy F. Károlyt egy kocsmában többek szeme láttára megverte. A vádlott bosszút forralt. Céltudatosan készült arra, hogy kioltsa egykori barátja életét. Beszerzett egy pisztolyt, majd hozzá hangtompítót és lőszereket, lőgyakorlatot tartott a Tisza partján. Számításba vette a leszámolás lehetséges helyszíneit, terepszemlét tartott, majd 1999. július 15-én éjjel kíméletlenül valóra váltotta tervét. A jelek szerint egy cseppet sem zavarta, hogy kiszemelt áldozatán kívül egy fiatal- asszonynak is el kell vennie az életét, csak hogy elérje célját. Kifigyelte, mikor akar távozni a pár a hétvégi házból. Kerítésen kívülről terítette le mindkettőjüket. Ezt követően bemászott az udvarra, és közvetlen közelről még jó néhány golyót beleeresztett a már letaglózott emberek testébe. A vádlott és védője felmentésért fellebbez, ezért az ítélet nem jogerős. F. Károly továbbra is ártatlannak vallja magát. ________________________HOT Per az állam ellen Négyszázmillió forint összértékű műkincs sorsáról döntenek Szexrabszolgák Glóriánál Gloria Trevit hazájában - Mexikóban - többre tartják, mint Madonnát, lemezei milliószámra kelnek el Dél-Amerikában. A művésznő azonban most aligha boldog, ugyanis nőrablással és megrontással vádolják. Mexikó Senki sem sejtette, hogy Gloria Trevi a hírnevét arra használta föl, hogy fiatal lányokat szexrabszolgává alacsonyítson. A megbabonázott 13 év körüli lánykákat a hangversenyek után a híresség meghívta magához, hogy megbeszélje velük reménybeli pályafutásukat. A hírek szerint Gloria menedzsere és élettársa, Sergio Andrate (48) is „szemrevételezte” a gyereklányokat. A próbaéneklések után állítólag a kamaszok közül legalább százat kényszerített szexuális szolgáltatásra. A légyotthoz időnként Gloria a szomszédos szobából szolgáltatta a zenei kíséretet. Miután kilenc mexikói lány szülei nőrablás és megrontás vádjával följelentették a művésznőt és társát, a perverz poppárocskának nyoma veszett. Végül Brazíliában tartóztatta le őket a rendőrség. Ám Gloria a brazíliai börtönben teherbe esett. A helybéli jogászok meggyőződése: így akarja megakadályozni, hogy kiadják más ország hatóságának. Hogy lehetett állapotos egy női börtönben? A rendőrség szerint két lehetőség van: „orvosi vizsgálat ürügyén mesterségesen megtermékenyítették, vagy bűntársának friss spermájával teli fecskendőt hajítottak be cellája ablakán, és a többi teendőt a művésznő maga végezte el Ám a brazil kormány úgy döntött, hogy mégis kiadja a popkirálynőt Mexikónak. KULCSÁR Tolnában történt A kmb-s kerítésnél állt meg A körzeti megbízotti iroda kerítésének gurult egy teherautó tegnap délben Gyönkön. Az IFA sofőrje kiszállás után elfelejtette behúzni a kéziféket. Az autóban húszezer, a kerítésben kétezer forintos kár esett. Vitte a sorompót Letörte a vasúti átjáró félsorompóját tegnap reggel hét órakor egy fát szállító Mercedes nyergesvontató Szekszárdon, a Keselyűsi úton. A sofőr valószínűen nem vette észre az esetet, a rendőrök az ipartelepen állították meg. Autó, sofőr nélkül Lesodródott az úttestről, és az árokba borult egy Zastava november 20-án, késő este Nagydorogon. A rendőrök helyszínre érkezésekor az autó sofőrje és egy utasa már elhagyta az autót. A hátsó ülésen ülő két utas könnyebb sérüléseket szenvedett. ■ Vonzó a pörbölyi árok A hétvégi baleset után ismét az árokban kötött ki az 55-ös főúton Pörböly után egy tehergépkocsi. A pótkocsis IFA 11 óra 55 perckor borult fel, mint a helyszínen kiderült, a sofőr ittasan vezetett. Sérülés nem történt. A teherautóból folyt az üzemanyag, emiatt riasztották a szekszárdi tűzoltókat is, beavatkozásukra azqnbá.n nem volt szükség. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Kisebb az áldozatok száma A The New York Times szerdán közölt adatai szerint a korábban feltételezettnél lényegesen alacsonyabb, de még így is szörnyűségesen magas - mintegy 3900 - lehet a szeptember 11-i New York-i terrorcselekmény halálos áldozatainak száma. Ez az adat sem végleges, mert az éltűntként számontartott - és a feltételezések szerint a romok közt életüket vesztett - személyek száma folyamatosan módosul, annak függvényében, ahogyan az eredetileg készített, ösz- szesen több mint 6 ezer halottat feltételező összegzés különböző részösszetevőinek az adatai változnak. E részösszetevők az egyes vállalatok és intézmények, továbbá utazási irodák, légitársaságok, szállodákilletve bejelentést tevő magánszemélyek listái. A hetek múltával az egyes eltűntlisták között számos átfedést találtak, és így csökken a feltételezhetően a terrortámadás követ- keztében elhunytak száma. ■ Olvasott már VASÁRNAP REGGEL egy igazán Önnek szóló izgalmas, sokszínű lapot? Ha még nem, akkor most itt a lehető legjobb alkalom, hogy ezt megtegye. Mi ugyanis most ingyen visszük otthonába a Vasárnap Reggel kész számát. Önnek csak az alábbi megrendelőlapot kell kitöltenie és címünkre elküldeni. Ha nem csak a két számot szeretné elolvasni már most előfizethet a Vasárnap Reggel-re. —[ VASÁRNAPI]“®!i Tolnai Népújság A sokszínű, hétvégi olvasnivaló ..............................................................................................xg MEGRENDELŐLAP (nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!) Megrendelő neve: Irányítószám: ....................... Település:.................................... Út , utca, tér:......................................................Házszám: Te lefonszám:................................................................ | | Igen, szeretném a Vasárnap Reggelt előfizetni (280 Ft/hó) /ajándék egy milleniumi Receptlexikon (415 Ft értékű) | | Igen, szeretném a Vasárnap Reggelt próbaolvasásra (2 lapszám) INGYEN megrendelni A megrendeléseket a Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. alá szíveskedjék küldeni, vagy hívja a 74/511-539-es telefonszámot munkanapokon 8-16 óráig. I Tegnap kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyben egy ötven éve Magyarországról az Egyesült Államokba távozott házaspár jogutódja 31 festmény visszaszolgáltatását kéri. Az eljárás a Magyar Nemzeti Galéria, a Szép- művészeti Múzeum és a magyar állam ellen indult. Budapest A műkincsek értéke összesen mintegy négyszázmillió forint. A vitatott festmények között vannak többek között Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Rippl-Rónai József, Bemáth Aurél, Csók István, Barabás Miklós, Benczúr Gyula és Brocky Károly képei is. A kereset szerint D. Géza és felesége 1948- ban letéti szerződést kötött a Szépművészeti Múzeummal, és ez alapján az intézet főigazgatójának ideiglenes megőrzésre átadták a tulajdonukban lévő képeket. A házaspár később az Egyesült Államokba költözött. 1954-ben arra kérték a magyar hatóságokat, hogy adják ki a képeket. Az illetékesek azonban erre nem volt hajlandóak, mert védett műkincseket nem lehet kivinni az országból. Ám két évvel később hazánkban élő személyeknek sem adták ki a festményeket. Döntésüket azzal indokolták: a műalkotások értéke szükségessé teszi, hogy azokat közgyűjteményben őrizzék. 1999-ben, illetve 2001-ben a házaspár jogutódai szerették volna visszakapni a képeket, ám ezúttal a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma utasította el kérésüket. A tárca érvelése szerint a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok között 1973- ban megkötött - amerikai állampolgárok a magyarországi államosítás kapcsán keletkezett igényeit rendező - vagyonjogi egyezmény értelmében a festmények állami tulajdonba kerültek. A felperes azonban azt állítja, ügyében sem államosítás, sem kisajátítás nem történt. Álláspontja szerint a döntés szempontjából a házaspár és a Szép- művészeti Múzeum között ideiglenes őrzés céljából 1948- ban megkötött letéti szerződés az irányadó. A festményper következő tárgyalása május 29-én lesz, és nem kizárt, hogy akkor ítélet születik.______________■