Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-03 / 256. szám
Tolnai Népújság 10. OLDAL Hétvégi Magazin ■ A brazil kőfaragó könyvtára Olvasni nem tudott, hallás alapján tanult verseket Tizenkilencezer kötetes ingyenkönyvtárat üzemeltet Rio de Janeiróban egy sokáig analfabéta kőfaragó, aki nem haragszik meg azért, ha a kölcsönzött köteteket nem viszik vissza. Az immár híres kőfaragót, Evando dós Santost a költészet szeretete - és ennek révén egy pap - tartította meg olvasni. Ma övé a hatalmas város legnevezetesebb könyvtára, amelyet ingyen bocsát a meglehetősen szegény negyed lakosainak rendelkezésére. Dos Santos maga is szerény körülmények között élő családból származik és Aqui- dabából, egy szegény északkeleti településről költözött a nagyvárosba. Mindig nagyon szerette a költészetet, főként szűkebb szülőhazájának poétáit. Minthogy olvasni nem tudott, hallás alapján tanult meg számos költeményt. Rióban egy evangélikus papot meghatotta sorsa és megtanította olvasni. Az irodalom gyönyörűségei így, mintegy csodaképpen, elérhetőkké váltak számára. A véletlen azonban tovább tágította lehetőségeit. Ő maga is olyan helyzetbe került, hogy népszerűsítheti az irodalmat, az olvasást. Az történt ugyanis, hogy egy napon, amikor egy ház lebontásán dolgozott, talált egy halom, kidobásra ítélt könyvet. Hazavitte őket és ezek lettek könyvtárának első darabjai. A fejlesztés már könnyen ment. Szenvedélyének híre elterjedt és ha valakinek feleslegessé vált könyvei akadtak, csak Evando Dos Santost hívta. A könyvtárban, amelyet földijéről, Tobias Barretóról nevezett el, állandó a jövés-menés. Olvasnivaló minden ízlés számára akad. Van itt Proust, Marx, Ken Follett... És a kölcsönzőnek elég a nevét beírnia egy kockás füzetbe. Van is, aki visszaél a helyzettel és a könyvet nem viszi többé vissza. Dos Santos azonban ezért nem haragszik. Fő, hogy olvasnak az emberek - mondja. És az újabb könyvek beszerzése nem probléma. Még íróolvasó találkozókat is szervez. ■ Tolna megyei anekpotatár 86. ____ Me dina feledi ma? A bizonytalan jelentésű Mede falu, amelynek lakói ma is szerbek és magyarok számos érdekes és fontos tényt eleveníthetne föl múltjából. Időben visszafelé haladva dr. Károly István, a könyvkiadót alapító levéltáros emléke kívánna nagyobb megbecsülést. Igaz, a tisztelettel máskor is baj volt, 1935-ben éppen egy medinai mestert büntettek meg bírósági ítélettel kegyeletsértésért, mivel elhullott sertését a görögkeletiek temetőjében hántolta el. Kőszegi Márton helynévgyűjtéséből azt is tudjuk, hogy az egyik utcát azért hívják Meszes utcának, mert „Egyszer a zsákutcába betévedt a meszet áruló kocsis, és csak egy zsák mészért engedték megfordulni az egyik udvarban.” Erre azonban már nyilván senki nem emlékszik, akárcsak Farkas Kálmánra. Róla éppen 1901-ben írt a helyi sajtó, mégpedig nem is akármilyen bámulattal. Egy úriember a Sióban megmártózott az augusztusi melegben, de önözésekor oly lendülettel vette föl mellényét, hogy aranyórája nagy ívben a folyócska közepébe repült. Erre aztán hívatták Farkas Kálmánt, a híres-nevezetes cigány búvárt. Négyszer merült le, s mindannyiszor három percnél tovább maradt a víz alatt, de végül szerencsésen fölhozta a becses ketyegőt a haljárta, iszapos mederből. Jóval kevesebb szerencséje volt 1877-ben azoknak, akiről a Tolnamegyei Közlöny írt március 18-án. „E hó 10-én déltájban a pusztaapáti alsómajorhoz alig 100 méter távolságra Tolnáról jövő szakadáti emberek egy férfihullát találtak megfagyva. Az illető alkalmasint Tolnáról jött, s hihető, már 9-én este indult el; csizmatalpak és faszegek voltak nála. Az összesereglett béresek közül egy felismerte, hogy medinai lakos, csizmadiamester, három gyermek atyja. Azonnal Medinára szállították. Ott már ez évben ez a második ily szerencsétlen eset, ugyanis az év első napjaiban egy egész család, apa, anya és gyermek szobájokban megfúlva találtattak.” Akad azért kedvesen humoros eset is: 1896-ban valószínűleg Székely Ferenc levéltáros tette közzé A vadszamár fiai című írást. „A medinai magyar lakosok (értsd: kálvinisták) 1761-ben a következő instanciát adták be a vármegyéhez: Tekintetes Nemes Vármegye! Mélységes alázatossággal folyamodni készeríttetünk Nagyságtok és Kegyelmetek kegyes tekinte eleiben evégre, mivel gyermekeink úgy neveltetnek, mint a vadszamárnak fiai. Egyebet az utcákon az istentelenségnél nem tanulnak, hogy azért kegyességben inkább neveltessenek: oly prae- ceptort (tanítót), aki őket egy kis olvasásra és imádkozásra tanítaná, engedni méltóztassanak, melyben Tekintetes földes Uraink is nem ellenkeznek...” Vajon lehetett ilyen szívhez szóló kérvények ellenállni? □R. TÖTTOS GÁBOR KERESZTREJVENY Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: november 16. Az október 19-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Olyan veled, mint a paradicsomban. Nincs semmim amit felvehetnék.” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Acsádi Lajosné Fadd, Váci M. u. 8., Dobosi Anikó Nagydorog, Kiss E. u. 5., Gyuricza Anikó Simontomya, László király u. 16., Márkus Gyuláné Szekszárd, Tartsay u. 10., Speier Viktória Bonyhád, Fáy A. u. 45. Boldog babák aggódó mamái A kismamákat fontos és különös kérdések is foglalkoztatják. Azt is tudni akarják, a magzat klasszikusokat hallgasson a méhben avagy diszkózenét, vagy hogy bántják-e lelkét az anyai köny- nyek? Sokan szeretnék tudni, mit tegyenek, hogy ne csak egészséges, de boldog is legyen a gyermek a hasukban. Ehhez azért az a legfontosabb, hogy a kismama táplálkozzon egészségesen, ne fogyasszon alkoholt, ne dohányozzon, ne terhelje túl szervezetét, és próbálja kerülni a munkahelyi, illetve az otthoni konfliktusokat. Elterjedt, hogy a klasszikus zene nevetésre készteti a magzatot, de a méhben a gyerek még képtelen nevetni, bár kétségtelen, hogy a klasszikus zene megnyugtatja. Az viszont biztos, hogy érzékeli a külvilágot, ezt a tudósok többszörösen bebizonyították. Például a magzat szívhangja felgyorsul, ha megszólal egy csengő. Van olyan anya, aki szerint a gyereke lelke sérül, ha a terhesség idején sokat sír, és gyakran veszekszik a párjával. Ez sajnos valóban előfordulhat, mivel úgy tűnik, az anya lelki problémái negatívan hatnak a babára. Némelyek arra is kíváncsiak, mi a jobb a gyereknek, ha nyáron vagy télen születik? Ez elsősorban attól függ, melyik évszakban érzi magát jobban az anya. Aki nem szereti a kánikulát, inkább a telet részesítse előnyben - feltéve, hogy választhat egyáltalán. Kétségek merültek fel az ultrahangvizsgálatokkal kapcsolatban is, egyesek szerint a túl gyakori vizsgálat nem egészséges. Normális körülmények között valóban elég összesen három alkalom, a tizedik, a huszadik és a harmincadik hét körül. Az orvos egyébként az ultrahangvizsgálat alkalmával a tizedik hét körül megállapíthatja, hogy rendesen fejlődik-e az embrió, esetleg ikrek születése várható, s hogy elegendő-e a magzatvíz. Látja a formálódó fejet, törzset, végtagokat. A későbbi vizsgálatok során már a részletek is kivehetők, sőt észlelni lehet bizonyos rendellenességeket (például a szívfejlődésben). Súlyos kérdés, hogy ha az orvos fejlődési rendellenességet állapít meg, az abortuszt jobb-e választani? A döntést a szülőknek kell meghozniuk. Az orvos csupán felvilágosítással szolgálhat a betegség lényegéről, a probléma jellegéről, következményeiről, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy a modern tudomány több rendellenességet képes orvosolni már a méhben. ■ ként, ehhez a városi park, a lakótelep környéke, de egy csendes hosszú utca is megfelel. Ha a munkahely nincs túl messze, menjünk oda is, vissza is gyalog. Feltétlenül szerezzünk be kényelmes sétacipőt, edzőcipőt, mivel a divatos utcai cipőben szinte biztos, hogy megfájdul a lábunk. Ha valaki dohányzik, itt az ideje, hogy abbahagyja, nemcsak azért, mert rontja a keringést, hanem azért is, mert korai rán- cosodást okoz. A gyaloglásnak sok előnye van: csökkenti a vérnyomást, megszabadít a feszültségtől, az idegességtől, csökkenti a fejfájások gyakoriságát, megőrzi a csontok épségét, enyhíti a visszerek fájdalmát, pihenteti a bőrt és relaxál. Természetesen fogyaszt is: ahhoz például, hogy valaki 2,5 kilót fogyjon, 27 napon keresztül napi 30 percet kell gyalogolnia és mintegy 400 kalóriával kevesebb ételt fogyasztania. ■ 2001. November 3., Szombat „Ember, megmondta neked, hogy mi jó, és hogy mit kíván tőled az Ur! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj sze- retetre, és légy alázatos Isteneddel szemben” Mikeás 6,8 Amikor az ember védekezik, akkor mindig vádol valakit. Keres valakit, vagy valamit, amivel saját magát felmentheü, a másikat beárnyékolhatja. A fent idézett versek előtt azt olvassuk, hogy Isten nagyon sokat kíván az embertől. Az Isten az oka a bűneimnek is, mert túl sokat kíván. Az édenkertben az ember evett a jó és gonosz tudásának fájáról és azóta van az emberben egy belső biztonság-tudat, és azt hiszi, hogy ő tudja mi a jó. Mindig úgy gondoljuk, bizonyosak vagyunk abban, hogy amit mi csinálunk, az csak jó lehet. Fel sem merül az emberben, hogy lehet valaki, aki jobban tudja, áld megmondaná, mi az igazán jó. Az ember elszakadt az Istentől. Ezt az elszakadtságot világosan jelzi, hogy magunkat mindenkitől függetlenítjük. Köny- nyen kimondjuk, hogy ez jó ez pedig nem jó. Elítélünk egy kemény szót, pedig valakinek a legjobbat tennénk vele. Próbáljuk elkerülni az orvos éles kését, mert fájdalmas, de az életet jelentheti és igazán jót tenne vele. Egy rossz dolog lehet a legjobb egy-egy ember számára. Isten megmondta az ember számára mi a jó és mi a rossz. Tudhatja az ember. A kérdés csak az, hogy érdekel-e minket, mit mond az Isten? Honnan kapjuk a tanácsokat? Ha önmagunkat tesszük az első helyre, akkor az Isten helyét foglaltuk el. Istenítjük magunkat és ez bűn. Halálos bűn. Isten a maga dicsőségét nem adja senkinek! Mindennel Istenhez kell szaladni? Igen! Isten minden jónak a tudója. Abban van az embernek örök élete, üdvössége, ha Istennel kapcsolatban van. Isten az, aki megmutatja egy embernek, hogy miben mennyi az igazság és mennyi a jó. Isten az Ő Igéjét, a Bibliát adta az embernek. Az Ige világosan eligazít a jó és a rossz között bennünket. Aki Isten szavát olvassa, hallgatja és megtartja, az jár jó úton. Az Igének a megértése engedelmesség kérdése. Nem kell hozzá teológia, el kell dönteni a szívünkben, akarok engedelmeskedni az Isten szavának. Keressük ezen a hétvégén az istennek hozzánk szóló szavát és a következő héten cselekedjük meg. Ez fog békességet és áldást hozni ránk. CSERNÁK ERZSÉBET LELKÉSZ Hizlaló kortyok Azt mondják, csak az ásványi sók és vitaminok nem hizlalnak. Ez igaz is, egyeüen kalóriát sem tartalmaznak. A legjobb kalóriahordozók a fehérjék, a cukrok és a zsírok, de bármennyire is lemond valaki ezekről, ha a koplalás közben szeszes italt fogyaszt. Az alkohol is gazdag kalóriában! Míg 1 gramm fehérje 4 kalóriát, 1 gramm cukor 5-öt, 1 gramm zsír pedig 9 kalóriát tartalmaz, 1 gramm alkoholban 7 kalória van. Csupán 1 dl fehérborban 70 kcal rejlik, 1 dl pezsgő 84 kalóriát tartalmaz, fél deci rövidital kétszer ennyit. 1 korsó sörben 225 kalória van, annyi, mint 20 deka pulykamellben vagy több, mint fél kiló almában vagy narancsban. Nem csoda, ha szinte pil- lanatok alatt nő a sörpocak. ■ i 4 i « Szabályok a gyalogláshoz Ha valakinek semmi kedve konditerembe járni, mégis szeretne megszabadulni fölös kilóitól, gyalogoljon rendszeresen. Sokkal kevésbé fárasztó és jóval kisebb erőfeszítést kíván, mint az aerobik vagy a testépítés. Gyalogolni sem lehet akárhogy. A gyalogló vegye fel a helyes testtartást, ne legyen görnyedt, nézzen egyenesen előre, és emelje fel rendesen a lábát. Ne menjen túl lassan, de arra is vigyázzon, hogy ne rohanjon. Ha közben szédül, túlzottan izzad, keresse fel háziorvosát, ha pedig krónikus betegségben szenved, még a program megkezdése előtt kérje ki a doktor tanácsát. Ha valaki elszánta magát, rendszeresen végezze a programot, mivel csak akkor mutatkozik eredmény, ha valóban naponta tisztességesen lejárja a távot. Jó tempóban körülbelül 4,5 kilométert illik megtenni órán-