Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-08 / 235. szám
I 2001. Október 8., hétfő K É K 7. OLDAL T U K 0 R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELFOGTÁK NÓGRÁDIT. Gödöllőn, egy bérelt lakásban fogta el az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) célkörözési alosztálya pénteken este az emberölés alapos gyanúja miatt körözött Nógrádi Adámot - jelentette be Garamvölgyi László ezredes, az ORFK kommunikációs igazgatója szombaton. Mint elmondta, Nógrádi Ádám tartózkodási helyét a rendőrség maga derítette fel, és nem valamely nyomravezető a kézre kerítésére kitűzött félmillió forint fejében. A 25 éves soltvadkerti férfit apja, Nógrádi József megölésével gyanúsítja a rendőrség. ÍTÉLET VÁRHATÓ. Ma várhatóan kihirdeti elsőfokú ítéletét a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a büntetőperben, amelynek harmadrendű vádlottja Lakatos András, gúnynevén Kisbandi az ügyészség szerint bűnös 444 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás, továbbá közokirat-hamisítás bűntettében. A vádak alapján akár hét és fél éves szabadságvesztés is kiszabható. Lakatos András az eljárás során tagadta bűnösségét. MENEKÜLTEK. Hetvenöt afgán állampolgárt fogtak el a határőrök az ukrán határszakasztól 3 kilométerre, Kispalád térségében - közölte Kretz Vilmos alezredes, a Határőrség Országos Parancsnokságának főosztályvezető-helyettese szombaton. Az alezredes tájékoztatása szerint a csoporthoz 48 férfi, 10 nő és 17 kisgyerek tartozik. RENDŐRKARAMBOL. Két rendőrt kórházba kellett szállítani, két német juhász kutyájukat pedig a tűzoltóknak kellett kimenteni szombaton abból a rendőrautóból, amely a budapesti Váci úton bekövetkezett ütközés után összeroncsolódott - közölte Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője szombaton. Mint elmondta: a városból kifelé vezető úton három, egymás után haladó személygépkocsi ütközött össze, s közülük az első egy rendőrautó volt. GYILKOSSÁG. Megölte édesanyja élettársát egy 25 éves férfi a főváros XVII. kerületében, a Pesti út egyik lakásában szombaton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya. A rendőrségi tájékoztatás szerint M. B. szóváltást követően több késszúrással oltotta ki anyja 70 éves élettársának életét. A fiatal férfit a XVII. kerületi rendőrkapitányság beosztottjai a bűncselekmény helyszínén elfogták. BALESETEK. Több gépkocsibalesetet követő mentési munkálatban is igénybe kellett venni szombaton a tűzoltók segítségét az ország területén - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának sajtóügyeletese. A közlemény szerint Zengővárkony külterületén, a 6-os úton egy BMW típusú gépkocsi ütközött egy kisteherautóval. A személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette, holttestét a pécsi tűzoltók szabadították ki a ronccsá vált kocsiból. A másik baleset Keszthely és Hévíz között történt, ahol egy Peugeot típusú személygépkocsi és egy német rendszámú Mazda kisbusz ütközött. Az ütközés következtében ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek, akiknek mentésében részt vettek a tűzoltók is. Ugyancsak a tűzoltók segítenek annál a balesetnél, amelyben egy Nissan típusú gépkocsi Pilisszentlászlón, a Szentendrei úton egy villany- oszlopnak, majd egy telefon- fülkének ütközött, ezt követően pedig egy körülbelül tíz méter mély árokba zuhant. _________■ Üj abb rekord a vámon Gyomorban hozták a futárok a kokainnal töltött kapszulákat Meggyújtották a temetőbeli kopjafát Nagy mennyiségű, gyomorban szállított kokaint fogtak a vámosok a hét végén Ferihegyen. Az akció részleteiről Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője tájékoztatta lapunkat. Budapest Két bolgár férfi Ecuadorból Amszterdamon keresztül érkezett Budapestre. Sipos Jenő őrnagy elmondta, hogy a turisták a zöld folyosón kívántak átmenni. A vámosok leszólították őket és az egyiküknél találtak egy korallda- rabot. Miután ez a kövület nem tartozik sem az egyszerű szállítmányok, sem a vámmentes holmik közé, elkezdtek kutakodni. A vámosoknak feltűnt a két ember viselkedése, és úgy döntöttek, megröntgenezik őket. A rögtönzött vizsgálat idegen testet mutatott ki a két férfi testében. A bizonyíték hatására bevallották, hogy egyikük 100, a másikuk 20 darab kokainnal töltött kapszulát nyelt le és próbált a gyomrában becsempészni az országba.- Hogyan lehet felismerni azt, hogy röntgenre van szükség?- Egy jó szemű vámos rögtön észreveszi ezt. Egy csempész, aki ilyesmire vállalkozik, legalább 48 órával, de legkevesebb 12 órával a kapszulák lenyelése előtt nem ehet semmit, hogy a csempészárut üres gyomorral tudja szállítani. Egyrészt az éhségtől, másrészt a kábítószer-csempészet izgalmától idegesebb, sápadt, arról nem is beszélve, hogy mozgásában is óyatosabb, mert a szabad levegőn ha egy kapszula megsérül, az menten halált okozhat. A szóvivő elmondta, hogy a vámosok ezzel a fogással rekordot döntöttek, mert az elmúlt három év alatt 14 esetben sikerült gyomorban csempészett drogot feltartóztatniuk. Ekkora sikerrel még egyetlen ország vámosai sem tudnak elszámolni. A két bolgár férfi természetesen őrizetben és megfigyelés alatt van, eddig már 60 kapszulát természetes úton „megszültek”. A drogcsempészek átkerülnek a rendőrséghez, s ott folytatódik a nyomozás. A fő kérdés az, hogy honnan indult a szállítmány, továbbá hogy mely ország és személy szerint ki volt a végcél. KOÓS TAMÁS így néznek ki a kokainkapszulák Szemtanúk szerint a négy gyerek már pénteken a temető körül randalírozott. Rugdosták a gesztenyéket, látni lehetett, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal. Ekkor még néhány felnőtt elzavarta a 10-11 éves sihedereket. Vaskút Szombaton Vaskút egy ünnepség keretében kopjafát avatott a temető sírkertjében a Bukovinából származó székelyek emlékére. Talán senki sem sejtette, hogy mindezt csak egyetlen napra emelték, mert másnap a lángok martalékává válik az egész.- Vasárnap ismét a temetőben szórakoztak azok a fiúk, akiket előzőleg pénteken már elzavartam - nyilatkozta egy szemtanú, aki neve elhallgatását kérte. - Temetői hulladékkal, avarral és koszorúmaradványokkal körberakták a frissen állított kopjafát és mécsessel meggyújtották. Szerintem ezek a gyerekek azt sem tudják mi a politika, ők csakis és kizárólag a bennük lévő többlet- energiát vezették le. Randalírozó rossz kölykökről van szó, akik meggondolatlanul még két sírkeresztet is ledöntöttek. Szóltunk a polgármesternek, hogy tegyen feljelentést, mert az iskolai fenyítés ezeknek a kölyköknek semmit sem ér - tette hozzá a nyilatkozó. A vaskúti temetőben keletkezett károk felmérését szakértők bevonásával végzik. A rendőrség kihallgatta a gyerekeket és azok szüleit. Mivel a gyermekkorú személyek nem büntethetők, így nyílván egy alapos dorgálással fog végződni az ügy - tudtuk meg a bajai rendőrségen. BERKI ERIKA Zárjátok börtönbe! A szülők szeretnék leginkább, ha fiukat becsuknák Szülei jót akarnak: azt szeretnék, ha a 17 éves kamasz fiút Ha a rendbedugnák a börtönbe. Talán ettől észhez tér. Enrico ugyanis őrök elkapják, a legjobb úton van a felé, hogy profi bűnöző váljék belőle. visszaviszik a diákotthonba, hajtását felfüggesztették - azzal egyéb nem a kikötéssel, hogy nem követ el történik. Jogi semmi rosszat. szempontból Csakhogy Enrico nem tartotta ugyanis az ese- magát ehhez. Az iskolát messzi- tek nem minőről elkerülte, s megint csak lo- síthetők bűncselekménynek; az pott; mindent elemeit, ami nem ellopott javak értéke nem haladja volt lebetonozva. Elcsente apja- meg a kritikus határt. Most vi- anyja új Renault-ját, és barátaival szont „végre” foglalkoznia kell a addig furikázott, amíg totálkáros rendőrségnek egy „komoly” felnem lett a járgány. A nagypapa jelentéssel, Enrico tudniillik be- garázsából egy igencsak drága tört egy víkendházba. horgászfelszerelést emelt el a A szülők reménykednek: ha gyerek, és valakinek jó pénzért bíróság elé kerül az ügy, a koráb- elpasszolta. bi felfüggesztett ítélet hatályát A tehetetlen szülők bedugták veszti, és a fiút bezárhatják. Ta- egy kollégiumba, ám a nevelők Ián megjavul. Csakhogy Német- ott sem bírtak vele. Mobütelefo- országban sem túl gyors az igaz- nokat lopott, lába kelt az egyik ságszolgáltatás. Márpedig ha a tanárnő pénztárcájának, és ha kamaszgyerek még sokáig szakimenőt kapott, a boltok polcait badlábon marad, elkövethet egy- dézsmálta meg. két további csínyt... ______toronyi Wüs tenbrand A 39 éves szászországi apa és 36 éves felesége azzal bombázzák a hatóságokat, hogy a gyereket verjék bilincsbe, s vessék tömlöcbe. René G. és Antje G. szeretik ugyan magzatukat, de nem látnak más megoldást. A szőke, göndör hajú fiú látszatra a légynek sem tudna ártani. Szeplős arcáról inkább félénkség, semmint gátlástalanság tükröződik. Pedig van bőven a rovásán. Három évvel ezelőtt kezdte pokollá tenni szülei életét, bár mindene megvolt. A helyi temetőben idős asszonyok kezéből kitépte a táskát, és a zsákmánnyal elszaladt. Amikor elkapták, és bíróság elé került, egyévi javító-nevelő munkára ítélték, de ennek végreÚj, kamerás figyelőrendszer Az autólopásokat szeretnék csökkenteni A hét végén helyezték üzembe a Dombóvártól néhány kilométerre lévő üdülőtelepen azt az új kamerás figyelő- rendszert, melynek kiépítéséhez három millió forinttal járult hozzá a város önkormányzata. Gunaras- Az 1990-es évek közepén az autótolvajok sajnos a sokak által kedvelt nyaralóhelyen is megjelentek és azóta több tucat külföldről érkezett vendég nagy értékű járművét tulajdonították el- mondta Végh Lajos őrnagy, a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A lopások számának csökkentése érdekében négy évvel ezelőtt elkészült egy kamerás figyelőrendszer, mely az üdülőtelep három bevezető útjának fogalmát rögzítette. A szolgálatát teljesítő körzeti megbízott mellett járőrök és polgárőrök is gyakran tűntek fel az utcákon, ám a bűnözők őket kijátszva továbbra is nagy számban vitték el a jobbára német és osztrák rendszámú Volkswageneket, illetve Audikat. A város képviselőtestülete Gunaras közbiztonságának növelése érdekében az idén úgy döntött, hogy három millió forintért korszerűsíti és fejleszti a figyelőhálózatot. Az önkormányzat a régi - fekete-fehér - kamerákat áttelepíttette a strandfürdő területének azon részeire, ahol az elmúlt években gyakran tűntek el a fürdővendégek csomagjaiból pénztárcák, mobiltelefonok, cipők és ruhák. Helyükre a biztonság- technikai szakemberek új - színes felvételeket készítő - berendezéseket szereltek fel, melyek képét már nem videoszalagra, hanem digitális adatrögzítőre veszik fel. Ezzel egyidőben árkokkal és oszlopokkal lezárták azoknak az utcáknak a végét is, melyeken korábban gyorsan el lehetett hagyni az üdülőtelepet. A település és a rendőrség vezetői azt remélik a személygépkocsik azonosítására is alkalmas figyelőrendszertől, hogy az a Gunarast időről időre felkereső bűnözőket az eddigieknél jobban elriasztja majd.-GRAz üdülőtelep bejáratánál tábla hívja fel a figyelmet a kamerás figyelőrendszerre Halott apja nyugdíját költötte Baja - Budapest Valószínűleg többszörös mulasztás révén jutott hozzá egy férfi édesapja nyugdíjához. Négy éven át egyetlen kézbesítőnek sem tűnt fel, hogy egy halott nyugdíját hordja ki, s veteti fel az elhunyt fiával. Hogy ki hibázott, azt most a rendőrség deríti ki. A nyugdíjfolyósító igazgatóság feljelentésére csak a pénzt felvevőjét gyanúsítják bűncselekménnyel. Elhunyt édesapja helyett összesen 1349325 forintot vett fel jogtalanul a bajai P. Z. több mint négy éven át. A férfit a fővárosi nyugdíjfolyósító igazgatóság jelentette fel a bajai rendőrségen. Eszerint csalás bűntett alapos gyanúja áll fenn. A vizsgálat folyik, ám nem biztos, hogy kizárólag csak a pénzt felvevő férfi a hibás.- A halál tényét írásban kell bejelenteni a fővárosi nyugdíjfolyósító igazgatóságnál, egyszer az önkormányzat részéről, egyszer pedig az elhunyt hozzátartozója, vagy a felette jogszerűen intézkedő személy részéről. Ha ez nem történik meg, akkor az igazgatóság nem tud arról, hogy a nyugdíj folyósítását meg kell szüntetni. Mi nem tartjuk nyilván, hogy kinek kötelezettsége bejelenteni a halálesetet, de valakinek mindenképp jeleznie kellett volna - nyilatkozta dr. Szenoraczki Berta, a bajai nyugdíjfolyósító kirendeltség vezetője. A posta kézbesítője bizonyos összeghatár alatt átadhatja a nyugdíjat a címzett gyermekének - személyi igazolvány bemutatása mellett. De nem teheti ezt meg 12 hónapon keresztül. Ha a címzett ágyban fekvő beteg vagy kórházban van, orvosi igazolást kell mellékelni, bélyegzővel. A kórházba pedig utána lehet küldeni a pénzt. Elképzelhetetlen, hogy négy éven keresztül egy kézbesítő ugyanannak a személynek odaadja a nyugdíjat úgy, hogy nem győződik meg arról, mi van valójában a címzettel. Ha új kézbesítő lép munkába, meg kell ismernie a címzettet személyesen, vagy a szabályzatnak megfelelő meghatalmazást kell kérnie, amit folyamatosan megújított orvosi igazolással és bélyegzővel látnak el - nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó postai alkalmazott. Az elhunyt fiával szemben a nyugdíjfolyósító igazgatóság kártérítési igényt érvényesít, s bírósági úton követeli vissza a jogtalanul felvett pénzt - tudtuk meg a rendőrségtől. BERKI ERIKA I >