Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-05 / 233. szám

MEGYEI TÜKÖR 2001. Október 5., Péntek 5. OLDAL Mondom A Magamét TÓTH FERENC Florida, paradicsom Nemcsak az idősebb generáció, a középkorúak is nosztalgiával idézik fel a Sió valamikori aranykorát. Azt a ma már idillinek mondható állapotot, amikor a Gemenc kishajóból valóban gyö­nyörködni lehetett a tájban, teherszállítók úsztak a Duna felé, mindemellett fürdésre alkalmas vize volt. A kontrasztot nem is a nyáron bokáig ért víz jelenti, hanem, hogy gyakorlatilag tisztított és kevésbé tisztított szennyvíz levezetőjeként, Siófokon szemétlera­kóként használják. A Siót szűk tizenöt milliárdból lehetne víziparadicsommá vará­zsolni. Az egyik ötletgazda a magyar hajózás egyik doyenje, dr. Kopár István, aMahart nyugalmazott hajózási igazgatója, A Sió­projektet felvezető konferencián floridai példát említett, ahol egy hasonló, mesterséges vízfolyás térségét építették ki a vízisportok és a víziturizmus virágzó övezetévé. Az embert, aki Siófoknál vagy Ozoránál bámul a vigasztalan látványt nyújtó mederbe, persze hatalmába keríti némi szkepticizmus, ami az amerikai példák bíztató jellegét illeti. Mondanunk nem kell, hogy a tengerentúlon nagyobb az esélye annak, hogy a jó ötlet pénzzel párosul, mint egy olyan országban, ahol a csatornázásra is felmentést kémek az uniós nagytestvértől, ami nélkül nehezen képzelhető el elfogadha­tó víztisztaság. Hogy továbbmenjünk, fontos állami pénzosztók udvariasan jelezték: nem a Sió-völgy lesz az a térség, amelybe tör­ténelmileg belátható időn belül pénzt akarnának pumpálni. Mindazonáltal azt hiszem, sokan kíváncsiak vagyunk, sikerül-e bárkinek is a magyar Floridát az álmok, projektek szintjéről kéz­zelfogható közelségbe hozni. És persze: milyen pénzből, milyen ci­vil hozzáférés mellett valósulhat meg a Sió-völgy újraélesztése. Megkérdeztük olvasóinkat Megvonná-e a mentelmi jogot? Dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter egy, a korrupció elle­ni küzdelemről szóló tanácskozáson azokról jogszabály-mó­dosításokról beszélt, amelyeket a korrupció elleni hatékony fellépés érdekében dogozott ki a minisztérium. Ezek között szerepel a mentelmi jog szabályozásának módosítása is, Ez­zel kapcsolatban a miniszter álláspontja az, hogy a közvádas bűncselekmények esetén a képviselőt ne védje a mentelmi jog. Mi arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak erről olvasó­ink. Kréth Lajos vállalkozó, Szekszárdi Az, hogy egy képviselő a nép választása alapján bejut a parlamentbe, nem jelenti azt, hogy fel­tétlenül ilyen privilégiuma kell, hogy legyen. A képviselő is legyen olyan, mint egy „mezítlábas” állampolgár. Aki köztörvényes bűn- cselekményt követ el, feleljen érte, és ne bújhasson a mentelmi jog mögé bújni. Mózes Zoltán vállalkozó, Szekszárdi Azért vonnám meg a képvi­selőktől a mentelmi jogot, mert azt tartanám fairnek, hogy nekik is felelniük kelljen az esetleg nem tisztességes cselekedeteikért. Nem is értem, hogy miért létezik ez a jog. Ha egyenlők vagyunk, akkor ebben is legyünk egyenlők. Pekari Bernadett tanító, Tolna: Én nem tennék különbséget poli­tikus és nem politikus között. A politikusoknak is ugyanolyan sza­bályokat írnék elő, mint bármely más ember számára. Szinger János alkalmazott, Szekszárdi Már nyolc éve mondom, hogy messzemenően egyetértenék a mentelmi jog visszavonásá­val. Én lennék az első, aki ezt kezdeményezi. Másképp nem lesz rend a képviselők dolgai körül. Ötödik hely a fináléban Cser Attila remekül motorozott Kiváló eredményt ért el a motoros jár­őrök országos szakmai versenyének dön­tőjében Cser Attila, a Dombóvári Rendőr- kapitányság zászlósa. Győr Több mint negyvenen vettek részt a Rába- parti városban az elméleti és gyakorlati feladatokat egyaránt tartalmazó megméret­tetésen. A rendőrök a közlekedésismereti teszt kitöltése után forgalomirányításból adtak számot, majd egy rutinpályán hajtot­tak végig motorjaikkal. . Cser Attila - aki már tavaly is indult az országos fináléban - ezúttal kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott. A Tolna megyét képviselő fiatalember az elmúlt három hónapban szorgalmasan gyakorolt, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis szakmai ismeretekből jelesre vizsgázott, 600 köb­centiméteres motorral felszerelt Yamaha jár­művével pedig ügyesen forgolódott az akadályok között. A Dombóvári Rendőr- kapitányság zászlósa az ötödik helyet érdemelte ki a döntőben. _____________-gr­„B eszélő” szirénák az erőmű körül Újabb húsz településen épült ki a korszerű riasztórendszer A paksi atomerőmű 12-20 kilométeres körzetében, húsz tele­pülésen 78 darab korszerű, beszéd közvetítésére is alkalmas riasztó-tájékoztató eszközt telepítettek. A tavaly építeni kez­dett rendszer második ütemének ünnepélyes átadása tegnap volt a szekszárdi Vármegyeházán. Szekszárd Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisz­térium politikai államtitkára tájé­koztatott arról, hogy az elmúlt év­ben kezdődött meg a paksi atom­erőmű 30 kilométeres körzetében működő riasztórendszer korszerű­sítése. Első ütemben az erőműhöz legközelebb eső 13 településen sze­relték fel a korábbiaknál lényegesen korszerűbb, hálózati áramszünet esetén is működőképes, a klasszi­kus, szirénás riasztáson túl beszéd közvetítésére is képes, önmagukat felügyelő berendezéseket. Az idei második lépcsőben az erőmű 12-20 kilométeres körzetében további 20 települést láttak el ilyen eszközök­kel, jövőre, a program befejezése­ként 39 település kap efféle védel­met. Az új rendszer körülbelül 1 milliárd forintba kerül, ebből 800 milliót áll a kormány, 200 milliót az atomerőmű. Az önkormányzatok­tól berendezésenként 500 ezer fo­rintnyi hozzájárulást kértek, de a hátrányos helyzetű települések ön­részét is átvállalta az állam. Dr. Bakondi György, a BM Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság főigazgatója hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok azt mutatják: vész­helyzetek esetén a lakosság tájékoz­tatásának, a közvetlen és hiteles in­formációknak rendkívüli jelentősé­ge van, ezért fontos egy ilyen, be­széd közvetítésére is alkalmas rend­szer, amelyet békeidőben is lehet használni, „kisbíróként”. Mácsai Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ve­zetője szerint elképzelhető, hogy a jövőben csökken a jelenleg havon­ként tartott hangos szirénapróbák száma, mivel az eszközök ellenőr­zését e nélkül is el lehet végezni. Szeptember 11., az amerikai terror- támadás óta egyébként a lakosság nyugalmának megőrzése érdeké­ben „szirénacsend” van. Emiatt a tegnapi átadáson is csak demonstrá­ciós eszközökön mutatták be, mi­ként működik a rendszer. -s­Új programok, módszerek Vöröskeresztes bázisiskola Faddon Olyan iskolát szeretnék, ahol mindenkinek szívügye a vörös­keresztes munka és ahol lenne megfelelő forrás a gyermekek munkájának elismerésére - hangzott el tegnap a Vöröske­reszt megyei szervezetének ülésén. Szekszárd Ülést tartott tegnap a Magyar Vö­röskereszt Tolna Megyei Szerveze­te, napirenden többek között a szervezet 2001/2002-es tanévben indított bázisiskola programja sze­repelt. Ennek célja, hogy a kiemelt általános iskolák olyan új progra­mokat, módszereket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amelyekkel még vonzóbbá teszik a Vöröske­reszttel való foglalkozást. A tervek szerint a jövőben ezek a bázis in­tézmények lesznek a szakmai ve­zetői, segítői a programba később bekapcsolódó iskoláknak. Első lépésként idén ősszel min­den magyarországi megyében egy általános iskolában - Tolnában a faddi Gárdonyi Géza Óvoda és Ál­talános Iskola ez az intézmény - kezdték meg az országosan egysé­ges vöröskeresztes munkát. Arról, hogy a legérintettebbek, a gyerekek milyen bázisiskolát szeremének, az ülés résztvevői a vöröskeresztes nyári táborban részt vett gyerekek által írt dolgozatokból - melyek egyikéből a fenti idézet is szárma­zik - jutottak információhoz. Faddon amellett, hogy rendsze­resen tartanak különböző vörös­keresztes rendezvényeket, foglal­koznak egészségfejlesztéssel, ha­vonta egyszer játszóházat rendez­nek, ahol szeretettel várnak min­den érdeklődőt, gyerekeket, szülő­ket, pedagógusokat, mondta So- ponyai Mihályné vöröskeresztes tanárelnök. fké Tudományos ülés a kórházban Az egészségügyi informatika lehetőségekről, a jelenlegi tendenciákról tanácskoztak tegnap Szekszárdon kórházi szakemberek. A Tolna Megyei Kórház informa­tikai osztálya az intézmény fenn­állásának 200. évfordulója tiszte­letére ünnepi tudományos ülést tartott tegnap Szekszárdon. A tanácskozás résztvevőit dr. Muth Lajos, a megyei kórház fő­igazgató főorvosa köszöntötte, hangsúlyozva az informatika szerepét a gyógyításban, az egészségügyben. A szekszárdi kórház informatikai hagyomá­nyairól dr. Bordás István, a GYÓGYINFOK igazgatója szólt, majd Simon Béla informatikai osztályvezető némi történelmi visszatekintés után ismertette a megyei kórházban alkalmazott egészségügyi informatikai rend­szert. Ezután dr. Jávor András, a Népegészségügyi Programiroda igazgatója - aki annak idején ak­tívan közreműködött a szek­szárdi kórházban az informati­kai rendszer létrehozásában -, az egészségügyi informatika távlatairól tartott előadást, végül dr. Surján György, az ÓVSZ in­formatikai igazgatója az európai egészségügyi informatika ten­denciáit ismertette kollégáival. FKÉ Pályázatokról tájékoztattak Szekszárd Információs napot tartottak teg­nap Szekszárdon, a Mobilitás Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsá­gi Szolgáltató Irodában, a Béla téren. Az Ifjúsági és Sport Mi­nisztérium (ISM) a megyeszék­helyre látogató pályázati refe­rensei az 1SM, valamint a Gyer­mek és Ifjúsági Alapprogram ta­nácsa által kiírt pályázatokkal kapcsolatban adtak részletes tá­jékoztatást - telefonon, e-mail- ben és személyesen - az érdek­lődőknek, főként önkormányza­ti ifjúsági referenseknek, peda­gógusoknak és egyházak képvi­selőinek. Az információs napot október 8-án és 11-én megismét­lik. ■ Madármegfigyelő nap A Nemzetközi Madármegfigyelő Nap alkalmából október 6-án, szombaton 7 órától a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tolna Megyei Cso­portjának tagjai autóbuszos ki­rándulásra indulnak Szekszárd- ról Rétszilasra. A résztvevők a terepprogram mellett megtekin­tik a rétimajori halászati múzeu­mot is. ■ Régi problémák és új feladatok Az ÁNTSZ sokrétű munkát végez a megyében A Dél-Dunántúli Régióban a magasvérnyomás betegség és az agyér-katasztrófa jóval magasabb számban fordul elő, mint az Európai Unióban. Tolna megye Pozitív példa is akad Az ÁNTSZ megyei intézete és városi intézete a különböző szakhatósági engedélyek tekintetében szívesen tájékoztatja az érdeklődőket. A szakhatósági előírásokhoz kötött vállalkozást választók közül egyre többen kérik a szolgálat véleményét, tanácsát a beruhá­zás, építkezés megkezdése előtt, belátva, hogy számukra ez a legelőnyösebb. Mind időben, mind anyagilag jobban járnak, ha nem utólag kell átalakításokat eszközölniük, nem is szólva a birságról, vagy a működés felfüggesztéséről. Kisiklott a vonat Kisiklott a Bátaszékről Sár- bogárd felé haladó személy- vonatot továbbító motorkocsi tegnap délután 14.48-kor Szedres közelében, egy vas­úti átjáróban. Személyi sérülés nem történt, de a mindkét tengelyével kisik­lott vontató jármű és a pálya megrongálódott. A baleset után hamarosan megkezdett helyreállítási mun­kák idején Tolna-Mözs és Nagydorog között szünetelt a vasúti közlekedés. A személyvo­natok utasait Tolna-Mözs és Nagydorog, az InterPici utasait Szekszárd és Sárbogárd között vonatpótló autóbuszok szállítot­ták.. A menetrend szerinti forga­lom a MÁV előzetes tájékoztatá­sa alapján valamivel lapzártánk után, az esti órákban állt helyre. A fenti megállapítást dr. Szűcs Mária, az ÁNTSZ megyei intéze­tének osztályvezető-főorvosa mondta el azon az ünnepi tudo­mányos ülésen, melyet a szolgá­lat fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendeztek Szekszár­don. A megyei intézet a hatósági és népegészségügyi feladatok ellá­tása mellett adatgyűjtést és elemzést is folytat különböző té­makörökben, például a megye lakosságát veszélyeztető legfon­tosabb betegségek alakulásáról. Az előadásban a magasvérny­omás és az agyérbetegség alaku­lásáról kaptak tájékoztatást a résztvevők. A két betegség aránya a Dél- Dunántúli Régióban meghaladja az országos átlagot. Az ide tartozó megyék közül a legkisebb arányban Baranyában, a legmagasabb arányban pedig Somogybán fordul elő, Tolna megyében a helyzet nem olyan rossz, az országos átlag alatt ma­rad az arányszám. Az agyér-katasztrófa, szak­nyelven stroke, kialakulását több rizikó tényező határozza meg. Ezek közöd a rizikó-ténye­zők között szerepel például az alacsony képzettség is, mivel az ebbe a körbe tartozók az ismere­tek hiányában nem mérik fel a fi­gyelmeztető tünetek jelentősé­gét. A rossz szűrési gyakorlat is oka a megbetegedéseknek, csak­úgy, mint a nem megfelelő gyógyszerek fogyasztása. Dr. Bezerédy Márta osztályve­zető főorvos azokról a változá­sokról beszélt, amélyek az el­múlt 10 év során új feladatokat hoztak a szolgálat munkájában. Sok új szabály, rendelet keletke­zett, s ezekkel nem mindig tarta­nak lépést az önkormányzatok, a vállalkozók, s emiatt néha bi­zony nehezményezik az ÁNTSZ döntéseit, intézkedéseit. Például egy településen értet­lenül fogadták, miért nem lehet egy épület-komplexumon belül egymás mellett szálloda és vegyi jellegű üzem. Nem aratott sikert a kérelmező számára az a döntés sem, amely megtiltotta a homok kitermelését egy igen sérülékeny vízbázis közvetlen közeléből, ahol az említett homok-réteg a vízbázis szűrését hivatott ellát­ni. Bőven akad más területen is tennivaló, például nagyon sok kicsi, 80 főnél kevesebbet foglal­koztató cég van a megyében, ezeket folyamatosan ellenőrizni kell a munkaegészségügyi elő­írások betartása érekében, csak­úgy, mint az élelmezés-egész­ségügyi szabályok betartását a nagyszámú melegkonyhás léte­sítményben. Az ÁNTSZ megyei intézete munkája során arra helyezi a hangsúlyt, hogy elsősorban a megelőzésben legyen szerepe, ne a keletkezett hibák, károk fel­fedezésében és helyreállításá­ban. VENTER

Next

/
Thumbnails
Contents