Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-04 / 232. szám
11. OLDAL HI 2001. Október 4., Csütörtök SPORT Aranybetűkkel írandó nevek Világbajnoki helyezetteket köszöntöttek Tolnán Dr. Szilák Mihály a bronzérmes Faldum Berenikét köszönti fotó: bakó jenő Tegnap a tolnai városházán fogadást adtak az angliai Stocktonban megrendezett maratoni világbajnokságon kitűnően szerepelt sportolók és edzőik tiszteletére. Kajak-kenu A rendezvényen a Tolnatext KKSC versenyzői, szakvezetői, elnökségi tagjai mellett hozzátartozók, illetve a tolnai képviselő- testület tagjai vettek részt. A város nevében dr. Szilák Mihály polgármester köszöntötte a megjelenteket, s gratulált kiváló eredményeikhez. Mint mondta, immár lehet úgy fogalmazni, hogy egy tízezres magyar kisváros sportolói „az előzetes várakozásnak megfelelően” értek el világ- színvonalú eredményeket. A polgármester rámutatott, hogy a kiemelkedő teljesítményhez szükséges három dolog - a tehetséges versenyző, a felkészült edző és az élsporthoz megfelelő körülmények Tolnán mind adott -, s az idei hazai és nemzetközi versenyeken a városnak is óriási dicsőséget szerzett sportolók és felkészítőik neve aranybetűkkel kerül majd a város valamikori aranykönyvébe. Emlékeztetőül az „aranynevek” (ezúttal még csak fekete-fehérben): Bartha Nikolett és Bartha Diána (K-2, 2. hely), Barina Balázs (K-2, 2.), Jámbor Attila (K-l, 3., K-2, 4.), Faldum Bereniké (K-l, 3.), Inger Nikoletta és Schmidt Krisztina (K-2, 5.), és edzőik, Barináné Ritt Gabriella és Barina József.-ESFehérvár helyett Siófok A bajnok FKSE fiatal csapattal az NB ll-ben Vereséggel kezdte NB Il-es szereplését a tavalyi bajnok Marley FKSE Szekszárd együttese. Kosárlabda Siókosár UK-Marley FKSE Szekszárd 96-87 (24-26, 28-14, 23-19, 21-28). Siófok, 100 néző. Vezette: Farkas, Kollár J. Szekszárd: Tunczinger (31/12), Varga (2), Beák (21/3), Herbert (12), Talabos (9/6). Csere: Császár (9), Szabó (-), Herr (3/3), Bálind (-). Edző: Murvai Árpád. Bizony nem így képzelték az idénykezdetet a szekszárdi férfi kosárlabdával szimpatizálók, illetve az abban tevékenykedők. S most nem a siófoki vereségről van szó. Az igazi probléma az, hogy a csodálatos menetelést követően az NB II-ben bajnoki címet szerzett szekszárdiaknak az NB I B-csoportjában ezidőtájt a Fehérvár KC ellen kellett volna mérkőzniük. Sajnos azonban nyáron kudarcba fulladtak a szakosztályvezetés pénzszerzési kísérletei, s meghiúsult a két Tolna megyei NB Il-es klub, a Bonyhádi KSE és Marley FKSE közötti fúzió is, amely pedig megteremthette volna az osztályváltáshoz szükséges anyagi és szakmai alapot. Az NB Il-es bajnoki nyitányon a jelentősen megfiatalodott szekszárdi játékosok nem tisztelték a rutinosabb Balaton-partiakat, és Tunczinger vezérletével az első negyedben egy kosárnyi előnyre tettek szert. A folytatásban aztán 14 hazai pontra mindössze hárommal válaszoltak a vendégek, s ez a rövidzárlat a későbbiek során döntőnek bizonyult. A fordulást követően Beák is bekapcsolódott a pontgyűjtésbe, ám a vendégek csak az utolsó tíz percben tudtak faragni tetemes hátrányukból. A találkozó pozitívuma, hogy Murvai Árpád együttesében hét olyan fiatal is szóhoz jutott, akik az előző évben kevés lehetőséget kaptak a bizonyításra. A csapat körüli nyári hercehurca tanulságait levonva idén is az NB I-be jutás a cél, melyhez a játékosoknak a pályán, a vezetőségnek pádig a tárgyalóasztalok mellett kell sikerese (bbe)n szerepelniük. (SÓLYOMVÁRI) A Bonyhádi KSC együttese pénteken 19 órától hazai pályán éppen a Siófok ellen kezdi meg idei bajnoki szereplését. __________ji Torna Á rpád a bonyhádi kispadon Nagy Zoltán a jövőben játékosként segíti az Agraco FC-t A sorozatos eredménytelenség miatt - az idei pontvadászatban mindössze egy győzelem és két döntetlen a gárda mérlege - a Bonyhád Agraco FC felmentette az edzői teendők alól Nagy Zoltánt, s a pécsi Torna Árpádra bízta a völgységi klub szakmai munkájának irányítását. Labdarúgás Az új trénerrel - aki tegnap délután már le is vezényelte első edzését új csapatánál - egyelőre a bajnokság végéig kötött szerződést megyénk legmagasabban jegyzett klubja, s a hosszabbításra az eredményesség függvényében kerülhet sor. A völgységi vezetés több edzővel is tárgyalt, Torna Árpádra komoly játékosmúltja és szakmai felkészültsége miatt esett a választás. A tősgyökeres pécsi mestertől - Torna tizenhárom évet húzott le a PMSC-ben - elsődlegesen a biztos bentmaradást várja az Agraco FC elnöksége. Az eddigi játékos-edző, Nagy Zoltán az őszi idény végéig ugyancsak a csapatnál marad, s rutinjával a pályán igyekszik segíteni a gárdát a minél eredményesebb szereplés érdekében. A 35 esztendős játékos épp egy esztendeje, 2000. február elsején vette át az akkor rendkívül nehéz helyzetben lévő Agraco FC irányítását. Vezetésével a bonyhádiak hét győzelemmel, három döntetlennel és nyolc vereséggel úgy zárták a 9. helyen az idényt, hogy az utolsó négy fordulóban egyetlen pontot sem szereztek. Az idei pontvadászat első három fordulójában négy egység jutott a völgységi együttesnek, ám az utolsó négy körben már csak egyetlen pontocska- hazai pályán a Sárvárral játszott 1-1-et a gárda- került a bonyhádiak neve mellé. A városban már a Bodajkon elszenvedett sima (0-3) vereség után lehetett hallani egy esetleges edzőcseréről. A Sárvár elleni döntetlent követően csak felerősödtek a hangok, míg a tatai kudarcnak már egyenes következménye volt a váltás.- Eloszlatva mindenféle pletykát, először is szeretném kiemelni, hogy csak az útolsó pillanatban dőlt el, hogy edzőt cserélünk - mondja Barabás András elnök.- A városban keringő szóbeszéd hozzám is elért, ugyanakkor nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ezek minden alapot nélkülöztek. Nagy Zoltánról - aki rendkívül nehéz időszakban vette át a csapat edzéseinek irányítását - maximális elismeréssel kell szólnom, hisz mind szakmailag, mind emberileg a lehető legtöbbet hozta ki magából. Az, hogy az eredmények nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, nem csak az ő hibája, az egész csapat felelős a jelenlegi helyzetért. Sajnos, néhány játékos nem volt partner a közös munkában, többen elsősorban szemléletben nem ütötték meg az osztály szintjét így nagyon nehéz dolgozni, s küToma Árpád (43) Garami József mesteredző sportiskolájában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Huszonöt éve került a Pécsi MSC-hez, s 1989-ig szolgálta a baranyai megyeszékhely legmagasabban jegyzett fut- ballklubját. Pécsről az NB Il-es Komlóhoz vezetett az útja, majd a finn első osztályú Keni együtteséhez igazolt, ahol 1992-ig profiskodott. A hűvös Észak után Németország következett: 1997-ig alsóbb osztályú csapatokban rúgta a labdát. Hazatérését követően elvállalta az NB Il-es Beremend szakmai munkájának irányítását, ahol három évet töltött a gárda kispadján. Tavaly az NB l/B-s PMFC- hez került, s kezdetben Szapor Gábor pályaedzőjeként dolgozott, később egymaga irányította a piros-feketék edzéseit. A pécsi kispadról idén áprilisban állt fel, s adta át a helyét a jelönösen úgy, hogy nemcsak a kispadon, de a pályán is helyt kell állni. Természetesen nem szeretnénk megválni Nagy Zoltántól, tapasztalatára, rutinjára a jövőben is számítunk.- Torna Árpád rutinos szakember, akitől a biztos bentmaradás kiharcolása mellett elsődlegesen azt várjuk, hogy gyökeresen változtassa meg a csapaton belül uralkodó morált, s javítson egyes játékosok elfogadhatatlan hozzáállásán. Remélem, az edzőváltás új lendületet ad a gárdának, s néhány olyan eredményt sikerül elérnünk, melyekre támaszkodva - egy jó téli erősítéssel - tavasszal biztos középcsapattá válhatunk. Torna érkezésével a sötét mezes bonyhádiak felállhatnak a padlóról g. k. lenlegi trénernek, egykori játékostársának, Róth Antalnak. Bonyhádon nem csak a játékosok hozzáállásával volt baj, sokszor problémát okozott az is, hogy csak az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy a kettős játékengedéllyel rendelkező pécsiek szolgálataira számíthat-e Nagy Zoltán, avagy sem. Berdó, Kutas, Lantos, Sz. Tóth és Kordé amikor pályára lépett, rendre erősítést jelentett a gárdának, ám az, hogy Róth Antal csak a hétvégi találkozók előtti pénteken döntötte el, hogy elengedi- e játékosait Bonyhádra, rendre feszültségeket szült az Agraco öltözőjében. Az edzéseket rendszeresen látogató játékosok, akik - a pécsi idegenlégió érkezése miatt - az utolsó pillanatban kikerültek a kezdőből „jogosan” lázadtak, ezzel is nehezítve az edző munkáját... Torna nem változtat a taktikán-Torna Árpádnak nem ismeretlen a völgységi csapat, az egykori pécsi játékos a közelmúltban többször is látta játszani a bonyhádiakat, s a gárda legutóbbi hazai mérkőzésén, a Sárvár ellen is a közönség soraiban ült.- Vannak elképzeléseim, s úgy látom, van is mit javítani a csapat játékában - mondta az új tréner. - Az együttesben jó képességű futballisták játszanak, úgy gondolom, hogy fogékonyak is lesznek az új dolgokra. Az eredménytelenség miatt többen önbizalomhiányban szenvednek, elsőként azt szeretném elérni, hogy labdarúgóink újra higy- gyenek önmagukban és egymásban. A taktikán egyelőre nem szeretnék változtatni. Vannak elképzeléseim, de ez egy hosszabb folyamat. Természetesen meghallgatom elődöm, Nagy Zoltán véleményét is, hisz közösen sokkal köny- nyebben tudjuk majd orvosolni a problémákat. RÓNAI GABOR A végén megtorpant a Dombóvári VMSE Asztalitenisz NB I/B: Szolnoki Tisza SE- Dombóvári VMSE 11:7. A mérkőzés félidejében még a dombóvári együttes vezetett (3:6), a finisban azonban megtorpantak a vendégek, és a hátralévő kilenc mérkőzésből csupán Tóth szerzett győzelmet, így a pontszerzés is elmaradt. Győztesek: Szokodi 2, Tóth G. 2, Kudlik, Szuhanyik, valamint a Tóth- Szuhanyik pár. Dombóvári VMSE-Postás- Matáv II. 4:14. A korábbról elmaradt mérkőzést vasárnap játszották Dombóváron. Az ifjúsági válogatott kerettagokkal teletűzdelt fővárosi együttes annak ellenére nyert fölényesen, hogy a hazai játékosok is jó egyéni teljesítményt nyújtottak. Győztesek: Kudlik, Drávái, Szuhanyik, Tóth G. NB III: Dombóvári VMSE II- PEAC II 4:14. A jó erőkből álló egyetemi csapat győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Győztesek: Katona 2, Papp E„ és a Katona-Papp E. pár. DVMSE II-Polgárdi 3:15. A régi rutinos ellenfelét most sem sikerült legyőznie a hazaiak második garnitújárának. Győztesek: Katona 2, Vadas. igaál) Kapitulált a listavezető Teke NB II: Nagyberki-Attala-Ten- geriszem-Szanki Olajbányász 6:2 (2902:2771). A listavezető szanki együttes hibátlan teljesítménnyel vezette a bajnokságot, de Nagyberkiben az Olajbányász is kapitulált. A hazaiak jó játékkal magabiztosan nyertek. Pontszerzők: Lukács 513, Németh 506, Lelovics 497, Molnár 479. Vegyterv Budapest-Dombó- vári Spartacus 5:3 (2983:2931). A tartalékosán, Mándli és Horváth nélkül felálló vendégek csupán 52 fával szereztek kevesebbet fővárosi ellenfelüknél. Pontszerzők: Baranyai Gy. 528, Bán S. 523, Lehmann 500. ■ Schumachert nem érdekli a rekorddöntés Forma-1 Michael Schumachert nem érdekli, hogy suzukai győzelmével újabb csúcsot adhat át a múltnak. A Ferrari német sztárja az indianapolisi második helyéért járó 6 ponttal 791-re módosította eddigi összteljesítményét, s így 7.5-tel marad el a francia Alain Prost (798.5 pont) rekordjától.- Sohasem gondolok a rekordokra, csak a győzelemre összpontosítok - jelentette ki az immár négyszeres világbajnok. _■ Vereséggel rajtoltak csapataink Az újonc szekszárdiak helytálltak a bajnokesélyes otthonában Az NB II csapatbajnokság Asztalos csoportjában a korábban magasabb osztályt is megjárt Decs a dobogóért száll harcban, a Tamási és az újonc szekszárdi Gépelem SE célja a középmezőnyben való megkapaszkodás lehet. Sakk Decs 1990 SE-Dunaújváros 4.5:7.5. Az elmúlt években már- már megszokott pocsék rajttal „örvendeztette” meg szurkolóit a sárközi csapat. A tavalyi ezüstérmes kétségtelenül gyengült Balázs Imre mesterjelölt távozásával, mégis győzelemben reménykedtek az idénynyitón a hazaiak. Az erősen tartalékos összeállítás - Prantner, Horváth G., Rudolf L. és Kovács sem állt a decsiek rendelkezésére -, az idény eleji forma és egy jól felkészült, komplett csapattal felálló ellenfél együttesen vezetett a váratlan fiaskóhoz. Talán nem véletlen, hogy a decsiek győzelmeit a bajnoki szünetet is folyamatos sakkozással töltő fiatalok, Rudolf Anna és Papp Tamás szerezték. Szuhai, Pap Gy., Káspári, Sebestyén Bálint és Pap M. döntetlent értek el. A nehezen minősíthető eredmény kapcsán a csapatvezetésnek komolyan el kell gondolkodnia egyes „sérült” játékosok felelősségén is. Nagyatádi VSE-Gépelem Sakk SE Szekszárd 6.5:5.5. Nem kényeztette el a sorsolás a szekszárdi újonc gárdát, hiszen nyomban a csoport egyik legerősebb csapatához, a tavalyi bronzérmeshez utaztak. A vendégek legjobb összeállításukban kezdték a játékot, és végeredményben nagyszerűen helytálltak a bajnokesélyes otthonában. Gál és Heilig szép játszmákat nyertek, Czigler pedig hátrányos helyzetből fordított az időzavaros kapkodásban. Rusz, Andi, Balázs I., Forster és Szűcs értékes fél pontokat gyűjtöttek, amivel jelentősen hozzájárultak a sikernek számító minimális vereséghez. idr. szabói Péti MTE-Tamási KSE-Kólya Kft. 6.5:5.5. A vendégek ahhoz a péü gárdához utaztak, amely ellen két éve NB Il-es osztályozón kétszámjegyű győzelmet arattak. A hazaiak azóta némileg megerősödtek, míg a Koppány-mentiek az éltáblás Reith és a tavalyi szezon legjobb tamási pontszerzője, dr. Csávássy nélkül ültek asztalhoz. Buczkó gyors győzelmével az első pontot a vendégek szerezték, azonban a pétiek fordítottak, és némi szerencsével a mérkőzés végéig megtartották előnyüket. Szembetűnő, hogy a tamásiak valamennyi sötéttel játszott partijukat elvesztették. Dicséret illeti viszont az első táblán bemutatkozó Tóthot, aki mesterjelölt ellenfele skalpját gyűjtötte be, valamint a harmadik táblára előrerukkoló Reményit, aki közel hat órás küzdelemben nyert. Rajtuk kívül Halpert, valamint a magára találó Kiss szerzett teljes egységet, míg Kalányos döntetlent ért el. (LÓDI) SAN REMO, ASZFALTRALI. Péntektől vasárnapig San Remo környékén rendezik az idei rali világbajnokság 11. futamát. Három nap alatt 368 km-en 20 gyorsasági szakaszt teljesítenek a pilóták. A küzdelembe ismét bekapcsolódik az aszfalt-specialista Citroen csapat, ám a másik francia gyártó, a Peugeot szeretné megvédéni a Panizzi- fivérek (képünkön a francia duó pezsgőfürdővel ünnepli sikerét) ál- tal tavaly megszerzett elsőségét. _____________________________ji