Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-04 / 232. szám

m 2001. Október 4., csütörtök KEK 7. OLDAL TŰKOR Lemészárolta családját Waedenswil Egyelőre csak találgatják az ille­tékes rendőrkapitányság nyo­mozói, mi váltotta ki az apa szörnyű tettét, miért gyilkolta meg szeretteit. Az alpesi ország pszichológusai arra figyelmez­tetnek: a feszültségeket egyes családokban képtelenek kezelni, ami végül tragédiához vezethet. Több család is lakik abban a házban, ahol az események le­játszódtak. Annyi már bizo­nyos, hogy a lövések puffanását hallotta valaki, ám nem gondolt arra, hogy a szokatlan zajt fegy­ver okozhatta. Az sem tűnt föl a lakóknak, hogy a szóban forgó család tagjaival nem találkoztak több mint egy hete. Csak akkor értesítették a rendőrséget, ami­kor észlelték az elviselhetetlen szagot, amelyet a bomlásnak in­dult holttestek árasztottak. A nyomozás eddigi állása szerint a családi dráma áldozata a két szülő és két gyermekük. Az 51 éves apa maroklőfegyverrel vég­zett két évvel fiatalabb feleségé­vel, illetve 17 éves fiával és nyolcéves lányával, majd ön­gyilkos lett. Nem tudni, hogy az egyébként „derék embernek” tartott szomszédot mi dühíthet­te fel ennyire, hiszen veszeked­ni nem hallották, józan és dol­gos férfinak ismerték a házban. Tettének indítékait keresve sváj­ci pszichológusok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a férfi­ban már jó ideje gyűlhetett a fe­szültség, s lelki problémái meg­oldásához nem kért és nem kapott segítséget. __________itai ÜG YELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELÍTÉLT SZAKÉRTŐ. Első fo­kon 4 év 4 hóníp börtönbünte­tésre ítélte a baranyai rendőr­főkapitányság volt fegyverszak­értőjét a Zala Megyei Bíróság. A vádirat szerint Molnár Attila a neki vizsgálatra és tárolásra átadott fegyverek közül öt év alatt 85-öt értékesített. Az ügy­ben fordulópontot jelentett egy pénzszállító kocsi ellen, 1997- ben történt rablótámadás: a 380 millió forintot zsákmányoló tetteseknél ugyanis a szakértő gyűjteményéből származó pisz­tolyt találtak. A volt rendőrtiszt végig tagadta a vádakat. BETÖRÉS. Kifosztották az idő­sek otthonát a Somogy megyei Cserénfán. A tolvajok elvitték a gondozottak televízióját, mikro­fonokat és hangfalakat. A kár mintegy 300 ezer forint. KAMASZ GENGSZTEREK. Két fiatal egy budapesti játszó­téren késsel megfenyegetett és bántalmazott egy 16 éves fővá­rosi fiút, majd elvették karórá­ját és aranyláncát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás alapos gyanúja miatt eljárást indított a 16 éves H. László és a 17 éves C. István ellen. BALTÁVAL TÁMADT. A 44 éves L. Imre tegnap hajnalban Csongrádon a nyilvános fülké­ben baltával megpróbálta szét­verni a telefonkészüléket, hogy a benne lévő pénzt megszerez­ze. Ám az éppen arra járőröző rendőrök tetten érték. L. Imre ekkor alkalmi fegyverét a ható­ság képviselője felé fordította. A másik járőr azonban társa segít­ségére sietett, és együttes erő­vel elfogták a dühöngő férfit. ÚJSÁGÍRÓRA RONTOTT. Ke zében késsel támadt egy újság­íróra egy férfi Szegeden a Stefá­nia parkban. A sértett éppen autójából szállt volna ki, ami­kor egy fiatalember odament hozzá és késsel hadonászott, közben összefüggéstelenül be­szélt. A járőrök a személyleírás alapján még a közelben elfog­ták a tettest, K. Róbertét. ■ Milliós fiktív szerződések A múlt héten még mindössze 64-en voltak még a rendőrség látókörében, mára azonban 80 főt is meghaladja a fiktív cégeladásokban szerep­lők száma. Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a Kalocsa környéki bűnbanda olyan cégeket vásároltatott fel nincstelen szemé­lyekkel, amelyek hatalmas összegekkel tar­toztak, illetve csődbe mentek. ző szöveggel: „Adóssággal terhelt cégét megvásá­roljuk.” Érdeklődni mobilszámon lehetett. A fi­nanciális problémákkal küszködő vállalkozások, bt.-k, kft.-k a rendőrség szerint tömegével hívták fel „mentőangyalaikat”. A közvetítők megegyez­tek a cégvezetőkkel, hogy az adásvétel a követke­zők szerint köttetik meg: az adósággal küszködő cégből először az esetleges értéket, eszközöket, gépkocsit, berendezési tárgyakat a tulajdonosok kivehetik magáncélra. Ezután egy (általuk jogtisztának hitt) adásvételi szerződésben a céget egy magánszemélynek eladják. A vevők vagyon­talan hajléktalanok voltak. Pontosan azért, hogy utólag semmit se lehessen behajtani rajtuk. így a cég eladója is jól jár, mert megszabadul a jókora tehertől, a cég vevője csupán aláír egy papírt pár ezer forintért, s a közvetítő is megkapja a maga jutalékát. A szerződések ügyvédei is gyanúsított­ként szerepelnek. Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: szinte napról napra nő a gyanúsítottak száma. Akadt olyan vevő is, aki negyven adásvételben is érintett. A cégek köztartozásai és magántartozá­sai még felderítetlenek, de a rendőrök szerint itt is hatalmas összegekről lehet szó. _______berki erika Kalocsa A z ügyben a rendőrség szerint mintegy 250 cég érintett, több tucat vevő, s az ügyleteket jogi for­mába öntő ügyvédek kisebb hada. A gazdasági bűncselekmények sorozata sok­milliót hozott a közvetítők zsebébe. A rendőrség 100 milliós nagyságrendű adóelvonásról beszél, de - állításuk szerint - az ügy vége még nem lát­ható. A Bács-Kiskun megyei rendőrök egyébként szinte véletlenül bukkantak rá a bűncselekmény­sorozatra, amelynek felgöngyölítése talán még hónapokat vesz igénybe. A Kalocsa környéki fik­tív cégeladások közvetítői jó hasznot reméltek az ügyleteikből. Egy ideig valóban jelentős profitra tettek szert. Apróhirdetéseket adtak fel a követke­17 éves a leányvári drogbáró Előzetesben a bűnbanda fiatalkorú vezére Az iskolák mellékhelyiségeiben bonyolították az üzletet képünk illusztráció Két droghálózatot lepleztek le az esztergomi rendőrök. A húsz-harmincévesekből álló csoport mellett eljutottak egy túlnyomórészt fiatalkorúak- ból álló hálózathoz. Keil Ist­ván őrnagy, az esztergomi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője tájékoz­tatta lapunkat a részletekről. Budapest - Esztergom A csapathoz tartozás egyben a drogfogyasztást is jelentette. Elő­fordult, hogy a fiatalok az iskolák­ban, a mellékhelyiségben szerez­ték be a szükséges adagot. A két droghálózat nem működhetett egymástól függetlenül. Többször előfordult, hogy az idősebbek ép­pen a fiatalabbaktól szerezték be az árut. Egy 17 év körüli leányvári fiú volt a kulcsfigura, az összekö­tő, aki barátaival a fővárosban vá­sárolt kábítószert terítette Eszter­gom környékén. Rendőrségi akció során lettek figyelmesek az egyik dorogi üzemanyagtöltő állomáson né­hány drogos fiatalra - köztük egy 15 éves lányra. A vecsési tini azt állította, hogy életében először, kí­váncsiságból próbálta ki a marihu­ánát. Barátnője, egy 21 éves doro­gi lány azonban kihallgatása so­rán mindent tagadott. Azt vallotta, tartott társai megjegyzéseitől, ezért úgy tett, mintha ő is bele­szívna a marihuánás cigarettába. A lány vallomását igazolta a vize­letvizsgálat is. A nyomozás során olyan huszonévessel is találkoz­tak a rend őrei, aki néhány hónap után kiszállt a bandából, s ma már nem él a szerrel. A csoport egyik vezetőjének, a leányvári fiatalembernek csák- nem húsz állandó kuncsaftja volt. Az egyik ismerőse kendert is ter­melt a kertjében. A fiatal fiúnál tartott házkutatáson törvénytele­nül másolt CD-kre is bukkantak. Egy 18 éves piliscsévi fiatalember­nél illegális szoftvereket találtak. A hálózat tagjai a beszerzett ká­bítószer értékesítéséből származó bevételből szórakoztak, a mara­dék pénzből pedig megvásárolták saját adagjukat. A házkutatások alkalmával előkerültek a kábító­szer-fogyasztáshoz szükséges esz­közök. A szerek árfolyama változó volt. Egyesek ezer, mások kétezer forintért jutottak marihuánás ciga­rettához, a fű alkalmanként két­ezerbe került. A por alakú marihu­ánás pakettért háromezret is el­kértek. A leányvári fiú gyakran lá­togatott el iskolákba. A fiatal díler az üzletet a mellékhelyiségekben bonyolította le. A több mint húsztagú bűnban­da két tagja - a 25 éves pilis- vörösvári és a fiatalkorú leányvári fiatalember - hónapok óta előze­tes letartóztatásban van. A rendőr­ség a vádemelési javaslatot elküld­te a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészséghez. ______sugár gabi Re ndőrkézen a maffiavezér Őrizetben a Clodo-ügy koronatanúja Leonid Sztecurát (Loncsik), az ukrán-orosz maffia magyar- országi vezetőjeként ismert vállalkozót egy négy évvel ez­előtt elkövetett emberölési kísérlet és emberrablás alapos gyanúja miatt hétfő éjszaka őrizetbe vette az ORFK Szerve­zett Bűnözés Elleni Igazgatósága - értesült a Világgazdaság című napilap. Budapest Leonid Sztecura az alvilág ismert személyisége, akit az éjszakai életben a leszámolásos merényle­tek megbízójaként ismernek. Magyarország legveszélyesebb bűnözője kiterjedt rendőri kap­csolatokkal rendelkezett, része volt a Dietmar Ctodo elleni eljárás­ban, kapcsolatba hozták a me­rényletek egy részével. Loncsik korábbi vallomása sze­rint azért tett bejelentést a püis- szentlászlói bombagyár és Diet­mar Eduard Clodo német üzlet­ember ellen, hogy a vele szemben felmerült gyanúsítások alól tisz­tázza magát. A bombagyár labo­ránsa, Leonid Kolchinski állítása szerint azonban a labor Sztecuráé volt, a bombákat ő rendelte, és a munkát ő finanszírozta. Az alkal­mazott azt állítja, hogy valójában nem Dietmar Clodo, hanem Lon­csik a bombagyáros. Clodót a csa­ládja ellen irányuló életveszélyes fenyegetéssel vették rá, hogy részt vegyen a rendőrség által provokált „álvásárlásban”. Clodo szerint korrupt rendőrök játszottak össze az ukrán-orosz maffia vezetőjé­vel, hogy a robbantások valódi el­követőiről eltereljék a figyelmet. Sztecura letartóztatása fordula­tot hozhat a Clodo-ügyben, és a felderítetlen alvilági leszámolások nyomozásában. Loncsik eddig - annak ellenére, hogy koronatanú - nem jelent meg a Clodo-ügy bí­rósági tárgyalásain. A másik koro­natanú, Borisz Grubin ugyancsak eltűnt, és a védelem állítása sze­rint Loncsik életveszélyes fenye­getései miatt nem változtatta meg az eddigi terhelő vallomását. Sztecura börtönbe kerülése fordu­latot hozhat, miután korábbi al- vezérei közül Szergej és Gosa ne­vű emberei is szembefordultak ve­le. A rendőrség már korábban le­tartóztatta Loncsik egyik végre­hajtóját, Vladimir Goducsnyikov (Valik) ukrán állampolgárt, aki szintén a maffiavezér ellen vallott. Leonid Sztecura rendőrkézre kerülése többtucatnyi gyilkosság és emberrablás meg­oldását eredményezheti, és fordulatot hozhat az ukrán-orosz maffiának dolgozó rendőrök elleni nyomozásokban is. Sztecura ugyanis korábban azt ígérte: őrizetbe vétele esetén leleplezi az orosz maffia rendőri kapcsolatait. A férfi szerepe tisztázat­lan a kispesti Szöllősi József biztosítási kárszakértő és Muskovics Gyula vállalkozó elleni merényletben, Zubovics Gyula szentendrei, Németh Zoltán szegedi, Molnár Péter veszprémi vállalkozó felrobbantásában, Szlávy Bulcsú eltűnésében, Prisztás József megölésében, a szentendrei úti lövöldözésben, majd azt követően hat orosz lány meggyilkolásában, a Boros Tamás és Seress Zoltán elleni leszámolásos gyilkos­ságokban és számos emberrablásban. Tolnában történt Villásrakodó és motoros Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyarkeszi férfit, aki segédmotor-kerékpárjával ütközött egy villás homlokrakodóval fel­szerelt erőgéppel. Kerékoldás Faddon, egy intézmény udvarán parkoló Zsiguli mind a négy kerekét leszerelték eddig ismeretlen tettesek. A tulajdonos kára húszezer forint. Hőgyészen két személygépkocsit törtek fel; a járművekből ira­tokat és táskát vittek el negyvenezer forint értékben. Tengelic Egy régi malom épülete fogott lángot tegnap négy óra előtt nem sokkal Tengelicen. A három kocsival a helyszínre vonult szekszárdi tűzoltók fél órán belül eloltották a tüzet. A lángok, amelyek eddig ismeretlen körülmények között keletkeztek, a burgonyatárolásra használt épület két gerendájára terjedtek át. Személyi sérülés nem történt. ■ Rablókat keresnek Fegyvert szorítottak az autós nyakához SZEKSZÁRD A Szekszárdi Rendőrkapi­tányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik 2001. szeptember 18-án 14.00 óra­kor a 6-os számú főközleke­dési úton a vöröskereszt és a tolnai vasúti átjáró közelében megállították egy svéd állam­polgár gépkocsiját, majd egy lőfegyvernek látszó tárgyat szorítottak a nyakához és ér­tékei átadását követelték. Az autó vezetője a kérést teljesí­tette. A tettesek egy sötétkék vagy fekete színű, valószínűsít­hetően Volkswagen Passat típusú személygépkocsival közleked­tek, a kocsinak sötétített ablakai voltak. Az egyik elkövető személyleírá­sa: 30 év körüli, kb. 170 cm ma­gas, erősebb testalkatú, rövid fe­kete hajú, fekete felsőrészt és fe­kete nadrágot viselt. A rendőrség kéri azokat, akik a bűncselekmény elkövetésének idején a 6-os számú főúton jártak és az esettel vagy az elkövetéskor használt járművel kapcsolatosan információval rendelkeznek, je­lezzék a 06-74/501-100/3643-as telefonszámon vagy bármely rendőri szervnél. Rendőrségi felhívás Jelentkezzen a gépkocsivezető SZEKSZÁRD Szekszárdon, a Szent István tér 1. szám előtt, az 50-es ABC-nél található gyalogátke­lőhelyen, szeptember 26-án, szerdán 9.43 órakor súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. A balesetet okozó jármű a vasút­állomás felől közlekedett a Garay tér felé a külső sávban, amikor a gyalogátkelőhelyen elütötte a ne­ki balról jobbra gyalogosan köz­lekedő személyt, akinek már a belső forgalmi sávban egy jármű elsőbbséget adott. A rendőrség kéri annak a sze­mélynek a jelentkezését, aki a baleset időpontjában a kijelölt gyalogátkelőhely előtt járművé­vel a belső forgalmi sávban állt. A jelentkezés történhet személye­sen, írásban a szekszárdi rendőr- kapitányság közlekedésrendé­szeti osztályán, a Várköz u. 4. szám alatt, vagy szóban a 74/501- 100-as, valamint a 107-es szá­mon. ■ ŐSZI A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLÜ! 2001. október 8-án 15 óráig magánszemélyek is tehetnek vételi ajánlatot az FHB most kibocsátandó, új, hatéves futamidejű, fix kamatozású jelzáloglevelére amelynek kamatlába évi 9,5%!!! Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A kamatot az FHB évente kétszer fizeti, a tőketörlesztés a futamidő végén egyÖSSzegben történik. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, □ tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: a CIB Értékpapír Rt., az MKB Ép.Rt., a Raiffeisen Ép. Rt., az Aegon Ép.Rt., a CAIB Ép. Rt., a Concorde Ép. Rt., a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További részletekről érdeklődjön az aukciós értékesítési helyeken, és az FHB 06-40-200-115-ös hitelvonalán. ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. I

Next

/
Thumbnails
Contents