Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-04 / 232. szám

Jj 2001. Október 4., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _______________Mondom A Magamét_________________ VI DA TÜNDE Ma diákcsíny, holnap tragédia Ismerősöm mesélte, hogy suhancok dobták, vagy csúzlizták meg a kocsiját. Két, tíz-tizenkét év körüli srác ült az út szélén, s amikor elhajtott mellettük, valami koppant az autó szélvédőjén. A fiúk jót derültek, majd, amikor meglátták, hogy az autó tolatni kezd és so­főrje - öklét vadul rázva feléjük, kiugrik - megfutamodtak. Először mosolyogtam egy jót, talán a helyzet komikumát próbáltam nézni - két unatkozó kölyök, ismerősöm, ahogy hadonászik utánuk... Majd rájöttem nincs min nevetni. Eszembe jutott, amikor én ke­rültem hasonló helyzetbe. Szilveszter-közeli időszak volt, korán sö­tétedett, mindennaposak voltak a petárdapukkanások. Talán edzésről jöttünk haza a fiammal, amikor az iskola udvarán szin­te az orrunk előtt durrant egy. Én egy percig sem gondolkodva, mint egy fúria rohantam a tettesekhez. Tizenéves srácok voltak, öten-hatan. Valószínűleg nagyon elszántnak látszhattam, mert felszólításomra késedelem nélkül mondták a nevüket, és ígérték meg, hogy ilyent soha többet, de igazán. Nem tudtam türtőztetni magam, s főleg nem mosolyogtam, és nem intéztem el azzal, hogy ez egy diákcsíny. Elképzeltem, hogy megsérül a fiam, láttam ma­gam előtt a híradók borzalmait: megvakult, megcsonkított gyere­kekről, akik csak játszottak, vagy egyszerűen rosszkor rossz helyen voltak. Most már nem mosolygok ismerősöm dühén és hevességén sem. Valószínűleg őbenne is lejátszódott, hogy mi lett volna, ha? Ha a letekertet ablakon betalál az a kavics, ha éppen a gyereke ül ott, ha az a kavics egy ökölnyi kő... S talán benne is leperegtek egy né­hány évvel ezelőtti híradó kockái, arról a borzalomról, amit a vo­natablakon behajított kövek okoztak. Megkérdeztük olvasóinkat Előnyben a nem dohányosok? Az egészségügyi miniszter szeretné elérni, hogy a hivatalok­ban, kórházakban, esetleg iskolákban az új munkatársak felvételénél előnyben részesüljenek a nem dohányzók. A dohányzás-nemdohányzás témakörében rendkívül sokrétű az emberek véleménye, vérmérséklettől, beállítottságtól függően nagy számban vannak a tiltás pártiak, de az enge­dékenyebbek is. Van aki az egészségét félti, más inkább az emberek szabadságát, ebben a kérdésben. Szepesi György, bonyhádi középiskolai diák:- Az első a szakmai dolog: ki mennyire van otthon a dolgában, kinek milyen a végzettsége, szerintem nem kellene ilyen megkülönbözte­tést tenni. Aki dohányzik, legyen kijelölt helye. Szarkáné Sallai Erika, Szentgálszőlőhegy: - Szerintem aki dohány­zik, annak hátrányos lenne. Én most éppen olyan munkahelyre tud­tam volna elmenni dolgozni, ahol én voltam előnyben, mert nem do­hányzóm. De talán nem kellene ilyen rendeletet hozni, mert elég sok a dohányos, és ettől nem kellene háttérbe szorulniuk. Csótárné Gazdag Anita, Szekszárd:- Nem tudom, ennyire nem kellene elhatárolni a dohányosokat és a nem dohányzókat, nekem annyi elég, hogy kijelölnek helyeket, aki dohányos, menjen oda. Engem zavar a cigarettafüst, de a munkahe­lyemen betartják a szabályokat. Domokos János szekszárdi nyugalmazott pedagógus:- A kórházaknál, tanintézeteknél már régóta a kijelölt helyeken lehet dohányozni. Úgy gondolom, hogy az ember egyéni szabadságát sér­tené, ha először a nem dohányzókat vennék fel. Mégis csak non­szensz, hogy ők szabják meg: dohányzók, vagy nem dohányzók. Vigyázni is kell a kutyára Többnyire van gazdájuk a kóbor ebeknek Senki nem tud úgy örülni neked, amikor haza érsz, még a házastársad vagy a gyereked sem, mint a kutyád, szokta mon­dogatni egy kedves ismerősöm indoklásként, hogy miért is érdemes az embernek ebet tartania. A megállapítás igaz, csakhogy nem mindegy hogy hol és milyen körülmények között tart valaki kutyát. Manapság egyre több az olyan ember, aki mit sem tö­rődik a szabályokkal. Szekszárdról, Csatáron lakó olvasóink jelezték, hogy a városnak ezen a részén, különösen a Csap ut­cában, az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ku­tyák, illetve az olyan ebek, amelyeknek van ugyan gazdájuk, de mit sem törődnek a négylábúakkal, így aztán azok szabadon kóborolnak az utcán és falkába tömörülve kergetik, támadják meg az arra járókat. A sértettek, elmondásuk szerint, többször szóltak a kó­borló ebek gazdáinak, de ők a figyelmeztetésekkel mit sem törődnek, továbbra sem zárják el támadó kedvű kutyáikat. Történt már itt nem egy kutyaharapás, nadrág le- tépés, biciklis járműről lerántása, hogy csak a leg­utóbbi eseteket említsük. Az, hogy eddig komolyabb baleset még nem volt, annak köszönhető, hogy akik ismerik a környéket, azok inkább messze elkerülik és kitérővel igyekeznek haza.- Szabályozza-e az önkormányzat a megyeszék­helyen az ebtartást? - kérdeztük a szekszárdi városi önkormányzat illetékesétől.- Igen, a szekszárdi önkormányzat az 1993-ban hozott, a kedvtelésből tartott állatokról szóló rendele­tében szabályozza a kutya és a macskatartást - vála­szolta kérdésünkre Bésán Róbert főkertész.- Mit tartalmaz ez a rendelet kutyák esetében?- Többek között azt, hogy közterületen ebet csak szájkosárnál és pórázon lehet sétáltatni.- Mit tegyen az, aki kóbor kutyát lát?- Ha valaki kóbor kutyát lát és bejelenti, akkor a városi gyepmester kimegy a helyszínre és befogja az állatot.- Hol lehet bejelentést tenni?- A polgármesteri hivatalnál az 504-100-as telefo­non, a piacfelügyelőségnél a 315- 413-as vagy a gyepmester 06-30-95- 68-209 számú, illetve az állatmen­hely 20-98-10-558-as mobiltelefon­ján.- Hogyan történik a kutyák befogása?- Csapdával fogják be az állatokat.- Hová kerülnek a kóbor kutyák?- A városi gyepmesteri telepre.- Mi történik a sintértelepre került kutyákkal?- Ha olyan állatról van szó, amelyik nem harapott meg senkit, akkor két hétig kárán- ténben tartják a sintértelepen, majd átkerül a bo­gyiszlói úton lévő állatmenhelyre. Ha viszont az eb megharapott vala­kit, akkor állator­vos megvizsgálja és eldönti, hogy a kutyát el kell altat­ni vagy vihetik a kutyamenhelyre.- Intézkedett- e és hány esetben a gyepmester az utóbbi időben?- Szeptember­ben 11 darab kó­bor kutyát fogott be a szekszárdi gyepmester, ebből 4-et a Csatári-toroknál, 4-et a Tartsay utca végén, a Baráth János utca környékén.- Büntetik-e és mivel azokat, akik nem tartják be a rendeletet? •- Mivel szabálysértést követ el ebtartó, aki nem tartja be ezeket a szabályokat, azért ha bebizonyoso­dik a szabálysértés ténye, akkor az illető pénzbírság­gal sújtható. FKÉ Közterületen kutya csak pórázon tart­ható - és szájkosárral Tízéves a tisztiorvosi szolgálat Ünnepi ülés a Vármegyeházán Tudományos üléssel ünnepelte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) fennállásának 10 éves évfor­dulóját az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete. Az ünnepi ülésnek a Vármegyeháza díszterme adott otthont. Szekszárd A vendégeket dr. Németh Lídia, helyettes megyei tisztifőorvos kö­szöntötte, ezt követően Koltai Ta­más, a megyei közgyűlés elnöke mondott megnyitó beszédet. Dr. Kovács Attila helyettes országos üsztifőorvos a szolgáltat 10 esz­tendős történetéről és a jövő fel­adatairól tartott előadást. Az „Egészséges nemzetért” országos népegészségügyi program kap­csán elmondta, hogy a kiemelt alprogramok közül néhány már a teljes készültség stádiumában van, ezek egyike a lakossági szűré­sek megszervezése. Az emlő-, a nőgyógyászati és a tüdőszűrés a lakosság legszélesebb rétegét érin­ti és a betegségeket még csírájuk­ban kimutatja, így hatásosan gyó- gyíthatóak. Jelenleg az emlőszű­rés megszervezése van folyamat­ban, a tervek szerint fél év alatt el­érik az országos lefedettséget. A továbbiakban elhangzó előadá­sokban szó volt az egészségügyi ellátórendszer változásairól, a me­gye közegészségügyi helyzetéről, a városi intézetek munkájáról, a tisztiorvosi szolgálat történetéről. Az ünnepi ülés végén a tíz év alatt kiemelkedő munkát végzett mun­katársakat jutalmazták emlékpla­kettel. A kitüntetést dr. Bezerédy Márta osztályvezető főorvos, dr. Diriért Jenőné, Krasznai Lajos, Leposa Béláné közegészségügyi felügyelők és dr. Sudár Géza tisztifőorvos vehette át. ■ Ingyenes szűrés időseknek SZEKSZÁRD Az Idősek Világhete alkalmából ingyenes koleszterin- és vércu- korszint mérést, veseszűrést, il­letve vérnyomásmérést szerve­zett a Vöröskereszt Szekszárdi Emlékművet avatnak Dávid Ibolya igazságügy-mi­niszter és Karl Räuber pápai nuncius lesznek a község ünnepségének vendégei ok­tóber 8-án, hétfőn. Millenniumi emlékművet avat­nak a németkér-hardi katolikus templomnál. Az ünnepség délután 16 óra­kor kezdődik a templomkert­ben, először a marosszent- györgyi unitárius egyházköz­ség által adományozott kopja­fát avatják fel, majd Kari Räuber pápai nuncius mutat be szentmisét. A mise után dr. Dávid Ibolya leplezi le az emlékművet, ame­lyet a nuncius megszentel. RG Magyar hét Waregemben Mintegy harminc fős delegáció indult tegnap Waregembe, Szekszárd belga testvérvárosá­ba, ahol közel egy hetes ünnep­ségen és vásáron a megyeszék­helyt mutatják be. A hagyományos vásáron ez alakalommal ugyanis magyar hetet is rendeznek. A delegáció tagjai borászok, kézművesek, a Bartina Egyesület tánccso­portja és zenekara és egy-egy képviselő a közgyűlés frakciói­ból. ■ Elkél a tengelici oktatási központ? Előszerződést kötött a tengelici egykori oktatási központ épüle­tének megvételéről a paksi Lavi­na Kft. a megyei önkormányzat­tal. A létesítmény hasznosításá­val kapcsolatos elképzelésekről a végleges szerződés - a tervek szerint még ebben a hónapban történő - aláírását követően ígértek részletes tájékoztatást az illetékesek. ■ Szükség lenne egy iskolabuszra Iskolabusz vásárlására nyújtott be pályázatot a kölesdi önkor­mányzat. A járművel Kölesd borjádi te­lepülésrészéről, illetve - iskola- fenntartó társulás révén - az Ud­varihoz tartozó Alsópélről szállí­tanák az iskolásokat, óvodáso­kat Kölesdre. A gyerekeket jelenleg céges „munkásjárat” hozza-viszi, ám valószínű, hogy ez a lehetőség hamarosan megszűnik. Várha­tóan decembertől lenne szükség az iskolabuszra, de az idő rövid­sége miatt előfordulhat, hogy si­keres pályázat esetén is kell majd más, átmeneti megoldást találni a gyerekek szállítására. ■ A Vadrózsa éltető gyökerei Egyre többen ismerik el a munkáját Mi ösztökél arra egy bolti eladót, hogy néptánc csoportot, rendezvényeket szervezzen, együttest alapítson, vezessen? Választ talán az kaphat, aki ismeri Lisztmájer Henriknét, Honát, a lelkesedését, a közösség iránt való elkötelezettségét. ifjú népdalénekes hölgy, de ez talán egy másik történet.) A múltat nem érdemes bolygatni, tény, hogy négy éve az együttes akkori vezetője tá­vozott, a szülők azonban nem adták fel. Úgy döntöttek, a falunak, a gyer­mekeknek szükségük van a nép­táncra és új együttest ala­kítottak. Vezetőket válasz­tottak és mert Ilonának mindig, mindenről volt vé­leménye, ő lett a Vadrózsa Együttes szervezője. Csak­hogy az együttesnek szak­mai vezetőre is szüksége volt, ez okozta a legna­Lisztmájer Henrikné Pakson született 1955. augusztus 12-én. Végzettsége: bolti eladó. Tizenkét esztendeje él családjával Dunaszentgyörgyön. Férje rokkant- nyugdíjas, három gyermekük van. gyobb fejtörést. -A véletlen segí­tett, Szekszár- don járt az Álla­mi Népi Együt­tes, ott voltak a szentgyörgyiek is, és olyan szak­emberek, mint Szabadi Miska bácsi, Matókné Ka­pási Jula - meséli Hona. Tőlük kér­tem tanácsot, közben jött lefelé a lépcsőn Huszárikné Böröcz Rózsi. Vele beszéljen - mondták - azon nyomban le is támadtam, azóta is itt dolgozik, mindannyiónk megelége­désére. Együttes tehát volt, van, szakmai vezető is. Pénz már jóval kevesebb, pályázatokból, vállalkozók adomá­nyaiból működik az együttes, első szempont így a takarékosság. Prog­ram viszont akad bőséggel, hiszen Üsztmájemé már korábban tervez­getett, írta az ötleteket. Ezek egyi­ke, talán a legsikeresebb a gyermek néptánccsoportok és citerazene- karok évente megrendezett szent- györgyi találkozója, a Nyárbúcsúz­tató. Persze nincs olyan esemény a faluban, amelyen fel ne lépne a Vadrózsa. Hona szerint azonban nem ez a legfontosabb, hanem a gyermekek közösségé formálása, a hagyományok őrzése. Személyes sikerként pedig azt könyvelheti el, hogy nemrégiben újra választották, hogy egyre többen elismerik a falu­ban azt a munkát, amelyet a Vadró­zsa körül szorgoskodó emberek vé­geznek. RÁKOSI GUSZTÁV Tolnában nem mozgósítanak Kaposvári katonák NATO-gyakorlaton Szekszárd - Pécs Több, mint négyszáz tartalé­kos katona vonult be a na­pokban a pécsi Zrínyi Miklós Tüzérdandárba. Tolna me­gyei nincs közöttük, me­gyénk tartalékosai egyelőre nem is számíthatnak behívó­ra. Négyszáztizenhét tartalékos honvéd vonult be október 1-én a 101. számú Zrínyi Miklós Tüzér­dandárhoz, ahol kéthetes kikép­zés után éles lövészettel egybe­kötött harcászati gyakorlaton vesznek részt Várpalotán. A behí- vottak között Tolna megyei tarta­lékos nincsen - tudtuk meg Zsigovics János alezredestől, a Tolna Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság mozgósítási alosz­tályvezetőtől, aki elmondta: több, mint egy éve megtervezett gyakorlatról van szó. A kiképzésnek nincs köze a NATO afganisztáni fellépéséhez. Zsigovics János hozzátette: nem számít arra, hogy Tolna megyei tartalékos hadkötelesek idén to­vábbképzésre kapnak behívót, tájékoztattak bennünket az illeté­kesek. Nincs összefüggésben az Egyesült Államokat ért terrortá­madással az október 1-én Török­országban, a Magyar Honvédség részvételével kezdődött közel négy hetes NATO-gyakorlat - kö­zölte a Honvédelmi Minisztéri­um. A gyakorlatban háromszáz magyar katona, köztük a kapos­vári Boczonády Fabó József lo­gisztikai ezred néhány katonája vesz részt. t. f. t Városi Nyugdíjas Alapszervezete í a megyeszékhely nyugdíjasainak, s A Civil Házban megrendezett s szűrésen mintegy 180 idős ember i vett részt. A vizsgálatok elvégzé- i sében közreműködött a szekszár- 1 di műveseállomás, Wagner Gyula c főorvos és az ÁNTSZ munkatár­sai. A kezdeményezés a nyugdíja­sok körében nagy sikert aratott, mert itt nem kellett várakozni, rö­vid időn belül mindenkire sor ke­rült, mondta Zádor Béláné, az alapszervezet titkára. ■ Dunaszentgyörgy Kezdetben volt a faluban a Rozma­ring együttes, ahol Lisztmájerék lá­nya, Ilonka is táncolt. (Azóta orszá­gos sikerekkel, öt arany minősítés­sel dicsekedhet a ma már húsz éves

Next

/
Thumbnails
Contents