Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-04 / 232. szám
2. OLDAL VILÁG T Ü K Ö R 2001. Oktöber 4., csütörtök Biztonságban érzik magukat Orosz katonai műholdakkal keresik Oszama bin Laden búvóhelyét Minden arab elítéli a terrorizmust, akárcsak a megszállást, és támogatjuk az ellenállást az arab népek szabadsága és függetlensége érdekében - mondta Husz- szein El-Musszávi libanoni nagykövet, a Magyarországon akkreditált arab országok misszióvezetőinek doyenje szerdán azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a kormánynak az amerikai terrortámadással kapcsolatos álláspontját Libanon, Marokkó, Algéria, Egyiptom, Szíria, Líbia, Jemen, Tunézia, valamint a Palesztin Nemzeti Hatóság budapesti külképviseletének vezetőivel. Irak budapesti nagykövete nem kapott meghívást a találkozóra. Budapest Husszein El-Musszávi hangsúlyozta: az egyesült államokbeli események bekövetkezte óta semmiféle olyan megnyilvánulást nem tapasztaltak Magyarországon, amely az itt élő arabok ellen irányult volna, így nem volt szükség arra, hogy bármiféle segítséget kérjenek a magyar kormánytól. Hozzáfűzte: az arab országok köszönetüket fejezik ki azért a kulturált és polgári viselkedésért és támogatásért, amelyben a magyar nép és kormány az itteni arab kolóniák tagjait részesítette.- Voltak bizonyos aggodalmaink, hiszen az Egyesült Államokat ért terrortámadás után az Amerikában élő arab kolóniák tagjai közül többeket értek incidensek - fogalmazott Husszein El-Musszávi, aki lényegesnek nevezte, hogy Magyarországon nem vádolnak olyanokat, akik nem felelősek semmiért. Szerinte ha bebizonyosodik is Oszama bin Laden felelőssége, „Bin Laden testvére éppen úgy nem felelős, mint bármelyikünk”.- A mostani találkozó célja az volt, hogy kinyilvánítsuk: a magyar kormánynak továbbra is szándékában áll az arab országokkal és a Közel-Kelettel 1998 óta eltervezett szoros kereskedelmi és politikai kapcsolat- rendszer fenntartása, elmélyítése - mondta Szemerkényi Réka, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Közölte: a terrortámaA nagykövetek megnyugvással fogadtak Orbán Viktor tájékoztatóját fotó: europress/epa dások elítélését arab országok részéről a magyar kormány nagyon kedvező gesztusnak tartja. A libanoni diplomata arról is beszélt a sajtó képviselői előtt, hogy felfogásuk szerint az arab országok területeinek megszállása egyet jelent a terrorizmussal. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy Izrael három arab ország területeit tartja megszállás alatt, katonái polgári személyeket ölnek meg, lerombolják házaikat és F16-os repülőgépeket vetnek be ellenük.- Az arab békeszerető nép. Szeretnénk Izraellel is békében élni, azzal a feltétellel, hogy valamennyi megszállt területről kivonul - közölte az arab nagykövetek doyenje. Mint mondta, Izraelnek lehetősége van arra, hogy Szíriával, Libanonnal és Palesztinával ugyanolyan megállapodásra jusson, mint korábban Egyiptommal. Orbán Viktor szokásos szerda reggeli rádióinterjújában hangsúlyozta: nem vagyunk veszélyeztetett helyzetben, mégis nekünk is reagálnunk kell a változó világ fejleményeire. Ez azt jelenti, hogy nekünk is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az előre nem látható veszélyeket elhárítsuk. Három csomagot állított össze a kormány. Az első fejezethez tartoznak a belbiztonsági, rendőrségi ügyek, terrorelhárító rendőri egységek készenlétbe helyezése, határőrizeti intézkedések, határátlépések megszigorítása, határvadász századok kivezénylése, az illegálisan belépni akarók eddiginél is szigorúbb ellenőrzése és elfogása, vízumkiadás szigorítása, menekülttáborokban megszorító intézkedések bevezetése. A második a pénzmosás, ha úgy tetszik, a nemzetközi terrorizmus pénzügyi alapjainak az akadályozása, fölszámolása, megszüntetése. A pénzmosásról szóló törvény hatályát ki fogjuk terjeszteni. A bankokban az ügyfeleket gyakrabban kell azonosítani. Harmadik intézkedésünk arról szól, hogy a jeligére, meg bemutatóra szóló betétek korszakát szeretnénk lezárni. ■ __________Hírek__________ A MAGYAR-ROMÁN gazdasá gi, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok, valamint a két ország európai és euro-atlanti integrációs törekvéseinek áttekintése mellett a státustörvény problémája volt az egyik legfontosabb kérdés Áder Jánosnak, a magyar Országgyűlés elnökének szerdán befejeződött bukaresti tárgyalásain. A NÉMET nemzeti egység napja alkalmából Mainzban megrendezett ünnepség külföldi szónoka az idén a lengyel államfő volt. Aleksander Kwasniewski köszönetét fejezte ki a német kormánynak, mert többet tett az európai egység és azon belül Lengyelország EU- elvárásainak megvalósulásáért, mint a többi állam együttvéve. Egyúttal felkérte a jelenlévő Gerhard Schröder kancellárt: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a lengyelek előtt álló uniós célegyenes sikeres legyen. AZ EURÓPAI UNIÓ és Orosz ország kilátásba helyezte a terrorizmus elleni harcban folytatott együttműködésük erősítését, és megállapodott a kétoldalú biztonságpolitikai párbeszéd intézményesítéséről. Vlagyimir Putyin orosz elnök brüsszeli látogatásán értékelték az energetikai párbeszéd eddigi eredményeit és kijelölték a közös európai gazdasági térség kialakításához szükséges további teendőket is. A GREYHOUND nevű amerikai távolsági autóbusz-közlekedési vállalat szerdán óvintézkedésként leállította összes járatát, miután Tennessee államban egy Greyhound-buszon egy utas késsel átvágta a sofőr torkát, és a jármű felborult. A szerencsétlenségben tizenketten életüket vesztették. ■ Internet fogyatékosoknak Brüsszel Az Európai Unió Bizottsága segíteni kívánja a fogyatékosok és idős emberek internethez jutását. Kidolgozták a belga fővárosban a web-hozzáférési kezdeményezést, így a különféle fogyatékosságoktól sújtottak és az idős emberek is könnyen használhatják majd a számítógépes világhálózatot. A Tizenötök országaiban 37 millió fogyatékos él, és az időskorúak száma is folyamatosan emelkedik. Az intézmények elektronikus szolgáltatásainak a bővülésével együtt növekednek a műszaki akadályok, továbbá annak a veszélye is, hogy a népesség tetemes része kirekesztődhet az internethasználatból - áll az EU Bizottságának a közleményében. Erkki Liikanen, az információs társadalomért felelős biztos leszögezte: sürgősen intézkedni kell az akadályok megszüntetésére. A kezdeményezést támogatja a Fogyatékosok Európai Fóruma is (EDF). A szervezet elnöke szerint az információs társadalomban az internet kiemelten fontos kommunikációs eszköz. Ydnnis Var- dakastanis úgy véli: az akadályok jó része kiküszöbölhető a weboldalak megalkotásakor. A különféle hatóságok, szervezetek, intézmények, szolgáltatók internetes oldalainak tervezésekor törekedniük kell a könnyű kezelhetőségre, átláthatóságra. Ma ez az irányzat még csak kevés oldal esetében érvényesül. Ugyanakkor egységessé kell tenni az uniós tagországok közcélú, az állampolgárokat megkülönböztetés nélkül szolgáló internetes kínálatát. Az egységesítésben elöl jár az Europa webszerver, amely ez év végéig meg akarja valósítani az EU Bizottságának és a kezdeményezőknek az ajánlásait. A hivatalos közlemények publikálásáért felelős hivatal kísérletbe kezdett, és műszakilag lehetővé kívánja tenni, hogy a csökkentlátók is tanulmányozhassák a többi között az egységes Európával kapcsolatos szerződéseket az interneten. __________________________________(KULCSÁR) Lovak a tükör előtt London Helyezzünk el tükröt az istállóban, mert általa fölvidul- nak a szomorú lovak - javasolják brit kutatók. Heteken át figyelték a zoológusok az állatok viselkedését, közöttük a 101 éves angol anyakirályné egykori kedvenc versenyparipáját, Stanpot. Meglepő módon idejük jó negyedrészét azzal töltötték, hogy a tükör előtt „illegették” magukat. A látványtól láthatóan megnyugodtak, nem kapkodták a fejüket idegesen erre-arra, nem kaparták patájukkal a földet - ellentétben tükör nélküli társaikkal. Egyértelmű, hogy elégedetten szemlélték önmagukat, s ettől fel- villanyozódva nem is unatkoztak. A felfedezés nyomán a kutatók szabadalmaztatni akarják „találmányukat”. A lótenyésztőknek azt javasolják, hogy csak törésbiztos tükröket tegyenek a bokszokba, nehogy egy-egy megbokrosodott négylábú megsérüljön, ha esetleg fejjel megy a falnak. Alfred Brehmtől, a nagy német biológustól tudjuk, hogy a lovak „vidámak, mozgékonyak, okosak”. Ehhez most már azt is hozzáfűzhetjük: és hiúak. Mert mi mással volna magyarázható, hogy előszeretettel ácsorognak a tükör előtt. S még csak nincs is különbség kanca és csődör között. Elvégre a ló is csak ember... (tai FELVESSZÜK A RITMUSÁT C1B BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. TELEFON: (74) 529-340 Érvényes: 2001. május 7-étól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamil, 1H Ft telett (%) IKK» 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hót 7,250 (7.35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE »ER-5MR 5-10 MR 10 H FI lelett Lekötési idő éves kunit (N) EBKM éves kenut (%) EBKM éves kamst (%) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9,76) 9,750 (9,89) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat {%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100EFM M Ft 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) SÁVOS kamatai: éves kamat (N) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E R) éves kamat (%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) ' éves kamat {%) EHM' 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 'Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HITELEK Érvényes: 2001. szeptember 1-jétől Magánszemélyek részére éves kamat (%) Folyószámlahitel THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel 20,00 Betétőrző hitel 15,00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétőrző folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott 18,00- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 18,00 1 éves kamatperiódus 11,20 5 éves kamatperiódus 9,60 CIB Új Otthon hitel 5,50 CIB Személyi kölcsön THM: 27,87-37,76%, 1-5 éves futamidőre 23,00 Éves kamat <N) HUF prime rate 13,25 ClB^\o640242242 RÉNES MARCELL Önkormányzatok napja Helyi önkormányzatok napja 2001 - ezzel a címmel rendeztek konferenciát a minap. A tanácskozáson a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárától, Tállai Andrástól tudjuk, hogy információi szerint a települések a gázközművagyon után megkapott, s a használaton kívüli állami ingatlanok átadása révén várható pénzeket nem működési költségekre, hanem elsősorban fejlesztésekre kívánják fordítani. E források a Széchenyi- terv keretében elnyerhető támogatásokkal együtt olyan meglévő önkormányzati tartalékokat hozhatnak felszínre, amelyek által a közeljövőben soha nem látott mértékű önkormányzati beruházások várhatók. Szép vízió, csak nehezen egyeztethető össze az önkormányzatisággal. Utóbbi ugyanis nem csupán abból áll, hogy az emberek helyben választhatnak képviselőket és polgármestert, akik aztán jól-rosszul elvezetgetik az adott falut vagy várost. Az önkormányzatiság alappillére (volna) a gazdasági önállóság is, ami korántsem azonos a kormányzati pénzosztogatással. A rendszerváltozás hajnalán még arról volt szó: a helyben beszedett adók helyben is maradnak. Ehhez képest 1990 óta mindegyik kormány azon igyekezett, hogy minél nagyobb összeget vegyen el az önkormányzatoktól, s tegye be a „közös kasszába”, ahonnan majd normatívák, címzett és egyéb támogatások formájában a központi elképzeléseknek megfelelően osztható vissza. Ma a személyi jövedelemadó alig öt százaléka marad az önkormányzatoknál, a szerencsésebbek - főként a tőkét vonzó nagyvárosok - ezt helyi iparűzési és egyéb adóbevételekkel egészítik ki, a többiek legfeljebb a vagyonfelélésben jeleskedhetnek. Mert ami pénzt ezenkívül „lecsurgat” az állam, arról megmondják, mire költhető, költendő. Egyszóval így néz ki nálunk az önkormányzatok napja. Pontosabban: a mindennapja. EGYETÉRTEK: 06-90-330<303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 * LACZI ZOLTÁN Állati kincsek Minden évben állatfajok tucatjai sodródnak visszafordíthatatlanul a kipusztulás szélére, s ez a folyamat túlnyomó részben nem evolúciós okokra vezethető vissza. Napról napra szűkül szinte minden populáció élettere, s ha a népességrobbanás a jelenlegi ütemben folytatódik, a vadont már csak képeskönyvekből ismerhetik meg unokáink. Ugyanakkor az is igaz, hogy új fajok nyomára bukkanunk a Föld azon szegleteiben, ahol az ember még nem igazán tudott gyökereket verni, például az óceánok mélyén vagy az esőerdők lombkoronaszintjén. Az állatvilág páratlan gazdagsága azonban csakhamar a múlté lehet, ha továbbra is így szennyezzük a környezetet, ilyen ütemben pusztítjuk a még megmaradt, érintetlen ökoszisztémákat, ha évente sok millió hektárt „hódítunk” meg a természettől. Jelenleg több százezer faj túlélését pusztán az garantálja, hogy a világ nagyobbik fele a fejlett országokhoz képest minimális energiát használ föl. Ha viszont a Eöld egykoron kifogyhatatlannak tetsző erőforrásait a szegény országok is hozzánk hasonló módon pazarolják, nem nehéz elképzelni, milyen összetételű lesz a légkör, s hogy az erdőket rövid időn belül sivatagok váltják föl. Bár nekünk, magyaroknak is rengeteg tennivalónk van az élő környezet védelmével kapcsolatosan, európai viszonylatban büszkék lehetünk állat- és növényvilágunk gazdagságára, a természet (sz)épségére. Nem csupán ma, az állatok világnapján kell azonban elgondolkodnunk azon, hogyan bánjunk otthoni, ház körüli kedvenceinkkel, hogyan biztosítsunk minél elfogadhatóbb környezetet az állatkertek lakóinak, hogyan tartsuk stresszmentesen haszonállatainkat, s végül hogyan járuljunk hozzá a magunk eszközeivel a világ roppant bonyolult és érzékeny ökoszisztémáinak megóvásához. Mert ezek a teremtmények nélkülözhetetlenek az emberiség számára. Éreznek, örülnek és szomorkodnak, megpróbálnak megérteni bennünket, olykor társaink a bajban. Nem szabad pusztán táplálékot, ipari és genetikai alapanyagot, orvosi segédeszközt, miegymást látni bennük. Már éppen elég bűnt követtünk el ellenük. Ideje, hogy levonjuk a következtetéseket. Amíg nem késő. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON!!), ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási dfj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ____________________ÁLLÁSPONT_____________________ EM LÉKKONCERT. „Jöjjünk össze: Egy éjszakát John Lennon világáért és muzsikájáért” - címmel jótékonysági gálát rendeztek New Yorkban a Világkereskedelmi Központ áldozatai családjának megsegítésére. A koncerten megjelent a legendás Beatles-fiú özvegye, YűkO OllO iS. FOTÓ: EUROPRESS/EPA : Á 4