Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-31 / 254. szám
2001. OKTÓBER 31., SZERDA MAGAZIN 9. OLDAL Amikor a legnehezebb a szolgálat Dr. Kovács Éva Nap mint nap találkoznak az elmúlással Nap mint nap találkoznak az elmúlással, mégpedig annak legdurvább, legnaturálisabb fajtájával. Amikor hívják őket, baj van, gyakran végzetes. Ők a mentőorvosok.- A riqsztást követően mire gondol egy mentőorvos? - kérdeztük dr. Kovács Évától, a megyei mentőszervezet főorvosától.- A mentőorvosnak az utazás időszaka a legnehezebb, amikor egy-egy esethez vonulunk. Bár a bejelentésből sejthető mire számíthatunk, de sosem tudhatjuk, mi vár ránk a helyszínen, erre nem lehet előre felkészülni. A kiérkezés után bekapcsol a rutin, automatikusan nekiállunk segíteni, például még a reménytelennek látszó helyzetekben is megkíséreljük az újraélesztést. Ha ilyenkor sikerrel járunk, az a legnagyobb öröm egy mentőorvos számára.- Mi az, ami a legjobban megviseli önöket?- Az, amikor gyermekek és fiatalok sérülnek meg és nem tudunk rajtuk segíteni. A helyszínen a feladatra koncentrálunk, akkor és ott nem érünk rá ezen töprengeni, de később annál élesebben éljük át a veszteséget, azt az érzést, hogy mindent megpróbáltunk és mégsem tudtuk a sérült életét megmenteni. Ezt nagyon nehéz feldolgozni, szinte lehetetlen. Mindegyikünknek magában kell ezzel megbirkózni, de sokat segít, hogy megbeszéljük a dolgokat és meghallgatjuk egymást, hiszen mindannyian átéltük már ezt a traumát. A hivatásunk során az elmúlásnak a legnaturálisabb, legerőszakosabb formáival találkozunk és sokszor lehetetlen körülmények között kell megpróbálnunk mindent megtenni azért, hogy akit még lehet, visszahozzunk az életbe. A szeretet koszorúi Dr. Papp István, pszichiáter főorvos: Az elmúlás és a szeretett lény elveszítését megkönnyíti az, ha tudjuk honnan jöttünk és hová tartunk. Ismernünk kell a múltunkat, őseinket, milyen gondolataik, törekvéseik voltak, abból mi valósult meg. Ha tiszteljük őket, akkor folytatjuk azt, amit ők elkezdtek. A gondolat, hogy majd az én munkámat, az én szokásaimat is tovább viszik a gyermekeim, szeretteim, megnyugtat, hiszen így része lehetünk egy folyamatnak, mely a világ része is. Mint pszichiáter tudom, hogy ez nem csak elhatározás kérdése, hiszen általában jellemző, hogy a gyermekeink ugyanazt az életet élik tovább, csak más „köntösben”, mint amit tőlünk láttak, tapasztaltak. De a szeretet nem csak érzelem, hanem belső parancs is: tiszteld az őseidet, szeretteidet. Voltam már szép temetésen. Ugye milyen furcsa kimondani is, hiSzemerei László Dr. Papp István szén a temetés, meg a szépség látszólag össze nem egyeztethető. Mégis, aki tartalmas, folytatható életet élt, nem élt hiába. Az élet természetes rendje, hogy el kell menni, ezért nem érdemes bánkódni. Inkább arra ügyeljünk, hogy amíg élünk addig adjunk magunkból minél többet a másiknak. A szeretet koszorúit nem csak virágból fonták. Lelkipásztori vigasz az utolsó út előtt A halottak napja a református egyház számára is értelmezhető, mint kiváltképp mély emlékezés az elhunytakra. Ez a nap - hangsúlyozta Szemerei László esperes - a manapság közkeletű megnevezést használva ökumenikus formát ölt, hiszen a hívő családok tagjai nemegyszer vegyes vallásúak.- Ám valamennyien hisszük, hogy csak egyvalaki tesz bennünket képessé arra, hogy az üdvösség, a feltámadás képességében részesülhessünk - folytatta Szemerei László. - Ő nem más, mint Jézus. S bizonyosak vagyunk afelől, hogy jó reménységgel lehetünk nemcsak ebben az életben, hanem az életen túl is. . - Református lelkipásztorként szolgálatához tartozik az a lelki vigasz is, melyet az elmúlás felé közeledő embertársainak nyújt. Személy szerint miként szembesül ezzel a helyzetteli- Először is megpróbálom saját magam beleképzelni ebbe a helyzetbe. Másrészt pedig abba a mögöttünk lévő élet időszakba, amikor lehetőség nyílott felkészülni az utolsó útra. S ezt kell tudatosítani mindenkiben: az elmúlás kivédhetetlen, ám beteljesedést nyújtó esemény. Hiszen amikor megszületik egy gyermek, az attól kezdve elindul a halál felé vezető úton. Ez még akkor is így van, ha erre soha, vagy csak ritkán gondolunk.- Bizonyára megélt már számtalan megrázó pillanatot a földi létből éppen kilépő híve ágyánál...- Természetesen. S ez szolgálatunk talán legnehezebb része. Amikor ott állunk egy halálos beteg ágyánál, s meg kell fogalmazni a vigaszt. Ilyenkor nem hagyatkozhatunk másra, csak Istenre, tőle kérve segítséget. S Krisztus példájára, mely bizonyltja, hogy nem leszünk elhagyatva, amikor átlépünk egy másik világba.- Miként ön is említette, az emberek általában - tudatosan - nem foglalkoznak a halállal. Akik mégis, többnyire bevallják, hogy különböző okok miatt, de félnek a haláltól. Önnek mi a véleménye: kell tartanunk az elmúlástól?- Amennyiben igaz emberként élünk, nem kellene félnünk a haláltól. De miután nem vagyunk angyalok, hanem gyarló halandók, bizony talán nincs is olyan ember, aki valamelyest ne tartana a végórájától. A félelem ellen egyet azért lehet tenni: értelmesen és becsülettel megélni azt a létet, ami nekünk megadatott itt a Földön. PAL AGNES Gyertya és virág ft orladó fakeresztek, égbetörő kopjafák, márványból faragott emlékművek alatt alusszák örök álmukat a holtak. Mégsem ezek tartják életben őket. Emlékszem, édesanyámmal réges-régen, azt játszottuk, hogy a nyári bárányfelhők között nagyanyámat kerestük. Meg is találtuk mindig. Hol az egyik, hol a másik bodros gomolyog szélén könyökölt ki. Aztán jött egy gyenge szellő és ő ellibbent vele. Sosem ismertem, mégis nagyon szeretem. A temető fölött piroslik az ég alja, mutatja az utat. Nem a Nap sugarai köszönnek vissza, ezer és ezer gyertya pislákoló fénye festi bíborszínűre. Mi gyújtottuk azokat, mi, akik itt maradtunk. A szélben hajladozó lángnyelvecskék mellé odatettük virágainkat is. Halottak napjának előesté-jén, Mindenszentekkor elhalmozzuk halottainkat ajándékainkkal. Ők naponta megajándékoznak minket. Lenyomatokat hagytak bennünk, mint kőben a páfrány. A mosolyukat, a mozdulataikat, egy- egy gondolatukat, örömüket, fájdalmukat, de legmélyebben halálukat. Azt, ami számunkra még titok, bizonytalanság. Le jehet, hog 1~, ' minden megszakad. Lehei, hogy van még találkozás ahogy Reményik Sándor írja: a földnek porában, vagy az égi sugárban, var hold udvarán, vagy vi la i éjúton egy csillagon. A gondviselés ajándéka: szeretet Azt mondják az asztrológusok, hogy születésünk időpontja meghatározza személyiségünket. Aki október 31-én, a Világtakarékossági Napon látta meg a napvilágot takarékos emberi — A Felvidéken, Alsó- szeliben született Szabó Sándor október 31- én, kilencvenegy esztendővel ezelőtt. Ebből az alkalomból köszöntötte a Völgység-Hegyhát Takarék- szövetkezet elnöke és helyettese. Sándor bácsi Závodon egyedül él, feleségét nyolc éve veszítette el. A takaros porta előtt mosolyogva fogadja a köszöntőket. Már öregszem - mondja, s a házba tessékeli a vendégeket.- Magyarországra 1947. május 13-án kerültünk. Sokáig nem jártam otthon, 1954- ben még édesapám temetésére sem mehettem haza. Itt gazdálkodtunk, aztán kénytelenek voltunk belépni a termelőszövetkezetbe. Mikor a takarékszövetkezetet megalakították, alapító tagként én is ott voltam a többiek között. Száz forintot kellett befizetni, ami akkor nagy pénz volt. Húsz forintért már egy liter bort lehetett kapni. Aztán a vezetőségben majd az intézőbizottságban dolgoztam. A gyűléseken mindig ott voltam. Ezek ünnepszámba mentek. Itt döntöttük el, ki kaphat kölcsönt, ki nem. A dologkerülőknek nem adtunk. Egyet nem tettem meg soha. Kezességet nem vállaltam, a postás szerepét azonban igen. A részjegy utáni osztalékot én hordtam szét a faluban. Ez jó volt arra is, hogy beszélgessek, szervezkedjek. Szép idők voltak.- Csínján bánt a pénzzel, takarékos volt egész életében?- Bizony meggondoltam hová teszem, de amit hasznosnak gondoltam, arra sosem sajnáltam. Most kötöttem egy tízéves szerződést a takarékszövetkezettel a szennyvíz elvezetésre. Ha már nem lesz időm visszafizetni, a családom biztos megteszi. Nagy kegye a sorsnak, hogy ilyen fiam, menyem, unokám, rokonaim vannak. Nagy szeretettel vesznek körül, ez a gondviselés hatalmas ajándéka. ____ -PÁL„K orrepetálás” helyett hintázás Öngyógyító játékokkal a tanulási zavarok ellen Ha a gyerek nehezen írja le a betűket, a hagyományos recept szerint „orrvérzésig” gyakoroltatják vele. A szenzoros integrációs terápia (rövidebben: játékos mozgásfejlesztés) ezzel szemben az egyensúlyozó rendszert fejlesztő önfeledt játékot - pl. hintázást - ajánl a tanulási zavarok leküzdésére. Erről beszélgettünk Salló Katalin tatabányai mozgásterapeutával, aki a módszerrel kapcsolatos tanfolyamon adta át tapasztalatait Tolna megyei pedagógusoknak.- Több-e a magatartászavaros, hiperaktív, illetve a tanulási zavarral küzdő (dyslexia, stb.) gyermek mostanában, vagy csak többet foglalkoznak ezzel a témával?- Úgy gondolom, egyrészt a szülők nagyobb teljesítményt várnak a gyerektől, másrészt az iskolák nagyon gyorsan próbálják a diákok fejébe beletömni a tudást. A felgyorsult életmód - ami egyben mozgásszegény életmód is - lehet egyik oka annak, hogy egyre többet kell foglalkozni a tanulási és magatartászavarokkal.- Konkrétan mi okozza ezeket a problémákat?- Minden esetben idegrendszeri éretlenség, amit bizonyos mozgásfejlődési fázisok kimaradása okoz, akár már egészen pici korban. Ez létrejöhet úgy is, hogy a gyereket hajtják, erőltetik a fejlődésben, de úgy'is, hogy elhanyagolják, nem biztosítanak neki elég ingert, vagy túlságosan védik, nem hagyják mozogni. Gyakori, hogy a pici a bölcsődében, vagy az óvodában is a nap nagy részét ülve tölti, és esetleg fel sem tűnik, hogy ügyetlen, hogy nem tudja az életkorának megfelelő mozgásokat elvégezni. Otthon pedig TV-t néz, számítógépezik, nem mozog. Az elégtelen mennyiségű mozgás aztán iránytévesztést, térbeli tájékozódási zavart okoz, nem alakul ki a megfelelő időben a kéz dominancia, rossz a gyerek egyensúly érzékelése, nem lesz megfelelő a követő szemmozgása, ami akadályozni fogja az olvasásban, írásban.- És akkor jön a játékos mozgás fejlesztés. V A hagyományos szemlélet alapján egy első osztályos esetében úgy gondolhatják szülők, pedagógusok, hogy ha nem megy az írás, olvasás a gyereknek, azt majd „kinövi”, majd megtanulja, ha sokat gyakorolja. Ma már, remélem, egyre inkább terjed az a szemlélet, hogy az írásolvasás elsajátításának a zavara mögött más okokat kell keresni. Ha a gyerek térbeli tájékozódását, egyensúly-reakcióit próbáljuk fejleszteni, akkor attól tanul meg könnyebben írni-ol- vasni, míg a túl sok gyakoroltatás miatt esetleg megutálja az írás-olvasást, és kudarcként, büntetésként fogja megélni. Salló Katalin- Milyen speáális eszközökkel, gyakorlatokkal végzik a terápiát?- Az idegrendszer érésének a késése 10 éves korig behozható, ha lehetőség van az élettani szükségleteknek megfelelő mozgásokat végezni. A gyerek egyébként magától, öngyógyításként is pótolja azt a mozgást, ami nála kimaradt, ha hagyják. Mondjuk ugrálna ő az ágyon, csak leállítják, hogy ne tegye tönkre a bútort. Az Amerikában a ’70-es években kidolgozott módszer Magyarországon tíz éve kezdett terjedni. A lényeg, hogy az egyensúly érzékelő rendszer erőteljes ingerlésével tudjuk az agyi érést felgyorsítani. Az egyensúly fejlesztéséhez lengésekre, forgásokra, billenősekre, csúszásokra, stb. van szükség, az eszközök ennek megfelelően mennyezetről lelógó hinták, hálók, kötélhágcsók, ugráló asztalok, gördeszkák, hengerek, billenő talpak, stb. Egy ilyen eszközökkel ellátott környezetben a gyereknek nem is kell magyarázni, hogy mit csináljon, csak azt kell mondani: megyünk játszani. Mivel a mozgás életta- nilag örömteli dolog, így egy önfeledt játék révén történik a fejlesztés.- Mennyire ismert ez a módszer a „mezei” általános iskolákban, óvodákban?- Iskolákban még kevés ilyen eszközökkel felszerelt terem van, de azért akad kisebb településeken is. Örvendetes viszont, hogy egyre több óvodában szerelik fel ezeket az eszközöket.- Nyilván tapasztalt már a módszer eredményezte látványos fejlődést.- Volt például egy harmadik osztályos dyslexiás fiú, aki annyira gátolt volt a mozgásban, hogy egy tornapadra nem mert felállni. Kiderült róla, hogy a szülők nagyon féltették, még 3 éves korában is ölben vitték, nem engedték, hogy a földön legyen, agyon öltöztették, így még az is gátolta a mozgásban. A gyerek másfél éven keresztül próbálta behozni a számára ki- m'aradt mozgásokat. Nagyon nehezen lendült bele, de aztán egyre bátrabb lett, és végül magas szintre jutott. A tanulási zavara ugyan teljesen nem javult meg, mert ő már 10 éves elmúlt, viszont személyiségében fejlődött, mert már játszani, focizni, verekedni tudott, ugyanolyan gyerekké vált, mint a többi. '-Ha a megfelelő mozgást biztosítják-a gyerekeknek, akkor biztosan nem lesznek dysjexiá- sok?- Én közvetlen összefüggést látok. Nem tudom elképzelni, hogy egy nagyon ügyes mozgású gyerekkel, akinek rendben van az egyensúly érzékelése, a tapintásos érzékelése, az irány érzékelése, probléma legyen. Lehet, hogy rossz tanuló, de nem küzd tanulási zavarral.
