Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-24 / 248. szám
2001. Október 24., SzerdA Mondom A Magamét MEGYEI TŰKOR 5. OLDAL IHAROS1 IBOLYA A szavak hatalma Sosem felejtem el annak az asszonynak az arcát, aki azért jött be a szerkesztőségbe, hogy mindenkinek megköszönje, aki részt Vett az édesapja temetésén, könnyeid át is látszott rajta az öröm, hogy aki neki kedves volt azt olyan sokan szerették, hogy utolsó útjára is elkísérték. Jól esteli a résztvevő szavak, levelek, táviratok, Ritkák az életben az ilykn szomorúan is emelkedett pillanatok, de a mindennapokban' is fontos1 hogy jók , hogy kedvesek légyünk egymáshoz. ! Legalább tíz ember arca derült fel, amikor az egyik szekszárdi üzletben a hentes műbáhatos arccal közölte a vevővel, hogy sajnos most csak kínai csirkével szolgálhat, de a jövő héten már lesz pekingi kacsa is. Az ellenkezője is igaz, egy goromba mondat, kelletlen arckifejezés, lelketlen, mégha jogszerű ügyintézés hatással van a mindennapjainkra. Kedves figyelmesség, ha pz ember Szomszédai időben szálnak, hogy ki kellene már írni a vízfogyasztást, mert holnap elviszik a cédulát, és akkor fizethet az ember valamiféle átalányt. Legutóbb egy lakótársunk a felújítás során keletkező építési hulladék elszállítására konténert rendelt. Hogy meddig áll majd a konténer az autók útjában, azt egy cédulán mindenkinek bedobta a levélszekrényébe. Ha szólnak, ha tájékoztatnak bennünket, sokkal könynyebb elviselni \még az ennél sokkal nagyobb kellemetlenségeket is. Igen sok embernek megkeseríti a napjait, ha tudja, hogy a fiiunkahelyén a háta mögött rosszat mondanak róla, a szemébe rpeg bájolognak. Mennyivel jobb olyan munkahelyen dolgozni, áhol nyíltak és egyenesen - persze tapintatosan, az alkalomnak megfelelő stílusban - megmondják egymásnak az emberek, hogy mi tetszik és mi nem. A munkával és minden mással kapcsolatban is. Gyerekkoromban nem igazán értettem, amikor anyukám azt mondta, hogy szép szóval a vasajtót is ki lehet nyitni. Most már értem. Viva la musical Kórustalálkozó: hat énekkar a színpadon A gyönki gyemekkórus. Gyönk Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is - Kodály ezen szavaival ajánlotta a házigazda gyönki Szivárvány Kórus vezetője, Fehér József a közönség figyelmébe a hétfőn délután a Tolnai Lajos Gimnázium kultúrtermében rendezett kórustalálkozó műsorát. A rendezvényen hat énekkar lépett színpadra: a mezőszilasi női kar, a Simontornyai Művelődési Ház Vegyeskara, a Simontornyai Daloskor, a tamási A Cappella kamarakórus, a gyönki Szivárvány kórus, valamint a gyönki Általános Iskola és Zeneiskola gyermekkórusa. Az összkar Pretorius Viva la Musica című kánonját adta elő, az 1956-os forradalom évfordulóját Berzsenyi A magyarokhoz című verse alapján írt Kodály-kó- rusipűvel köszöntötte. Emlékezés és emlékmű avatás A bonyhádi áldozatok előtt is fejet hajtottak Nemzeti mitológiánkat újra kell fogalmazni, mert mitológia nélkül nincs lelki közösség. Szent István, Szent László, a szigeti várvédők mítosza mellé oda kell kerülnie 1956 történéseinek is - mondta Potápi Árpád országgyűlési képviselő október 23-án, az forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségen. Bonyhád Ünneplők az országzászlónál A római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmise után a Vörösmarty téren tartottak megemlékezést és emlékmű avatást a városban. A Himnusz elhangzása után Potápi Árpád ünnepi beszédében méltatta az 1956-os események történelmi jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ebben a forradalomban és szabadságharcban minden társadalmi réteg képviseltette magát. A polgári átalakulásért, a haladásért együtt küzdött diák, munkás, értelmiség. A hazáért elesettek mellett nem feledhetjük azonban az árulókat, akik máig nem kértek bocsánatot - mondta, majd megemlékezett a két bonyhádi fiatalról, Domokos Piuszról és Szakács Jenőről, akik 1956-ban életüket adták a szabadságért. A megemlékezés után Oroszki István polgár- mester, Potápi Árpád országgyűlési képviselő és Töt'tös Pál a POFOSZ megyei elnöke leleplezték az '56-os mártírok tiszteletére állított emlékművet. Töttös Pál beszédében kiemelte, hogy 1956 mindannyiunké, nem pártoké, nem szervezeteké, hanem a magyar népé. Az emlékművet Jój nás János apát és Lemle Zoltán református lelkész áldotta meg. Tancz György, a POFOSZ Bonyhád és Vidéke szervezetének elnöke igazi felszabadulásnak a köztársaság kikiáltását nevezte, amelynek e napon ünnepeljük tizenkettedik évfordulóját. Köszönetét fejezte ki az emlékmű állítását anyagilag segítő bonyhádi önkor-j mányzatnak, szervezeteknek, magánszemélyeknek, valamint Stekly Zsuzsa képzőművésznek, és Szép Mátyás kőfaragónak, akik munkájukkal járultak hozzá annak felállításához. Az ünnepség emelkedett hangulatát szolgálj ta Kovács György és Spanicsek Attila tárogatójá-l téka. A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget. _________________________________-pAlVi rágok a márványtáblánál Diákok idézték fel a 45 évvel ezelőtti eseményeket Dombóvár Az önkormányzat által rendezett ünnepség tegnap délelőtt a Bezerédj utcában a település egykori forradalmi bizottságának épülete előtt kezdődött. A zeneiskola fúvósegyüttesének muzsikája után a képviselőtestület és a polgármesteri hivatal, valamint a rendőrkapitányság vezetői helyezték el virágaikat a márványtáblánál. Később a mozi előtti területen mintegy százötven érdeklődőnek az Apáczai Csere János Szakközépiskola diákjai adtak műsort felidézve a 45 évvel ezelőtti eseményeket, majd az oktatási intézmény tanára, Kaszás Zoltán mondott beszédet. Azt követően Szentkirályi Attila, a képviselőtestület kulturális tanácsnoka és dr. Radochayné dr. Molnár Zsuzsanna aljegyző leleplezte azt a kőoszlopot, melyre az 56-os forradalom terét jelző táblát helyeztette el a névadó ünnepség alkalmából á város önkormányzata. A pártok helyi szervezetei koszorúzással emlékeztek a hősökre és az áldozatokra. FOTÓI BAKÓ JENÓ Az 56-os forradalom terét jelző kőoszlop a koszorúkkal Kapitány Ferenc kitüntetése Mádl Ferenc köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át az 1956-os forradalom 45. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 12. évfordulója alkalmából kedden, az Országházban. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta az 1956- ós forradalom és szabadság- harcban, a haza szabadságának védelmében tanúsított önfeláldozó helytállásáért, a nemzet szolgálatában és a forradalmi eszmék ápolásában végzett tevékenységéért Kapitány Ferencnek, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Tolna megyei elnök- helyettesének ______________■ A Borút Egyesület közgyűlést tart Október 25-én, 17 órai kezdettel a Gilde étteremben tartja rendkívüli közgyűlését a Szekszárdi Borút Egyesület. Beszámoló liangzik majd el az elnökségvál- täs miatt kialakult helyzetről, a PHARE program keretében elkészült útbaigazító, központi és tájékoztató táblák további sorsáról, valamint az Utazás 2002 kiállításon való részvétel lehetősé- geiről. ___________________■ Vállalkozóknak, pályázatokról A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Bonyhádi Képviselete tájékoztatót szervez október 24-én 18 órától. A rendezvényen a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési ügynökség munkatársától a 2001-2002. évi pályázati lehetőségekről kapnak információkat a vállalkozók. ■ A Határon Túli Magyarok Fesztiválja Vasárnap rendezték meg a Határon Túli Magyarok X. Fesztiváljának záróünnepségét Pécsett. Köztéri felvonulással, emléktáb- la-avatással, színes gálaműsorral búcsúztak a környező országból érkező vendégek a tíz napig tartó rendezvény-sorozat- tjól. A szülőföldjük népviseletébe öltözött táncosok és zenekarok Pécs főutcáján végigvonulva érkeztek meg a Pannon Magyar Házhoz, ahol felavatták a jubileumi fesztivál emléktábláját. A házban megtekintették a felvidéki népviseletbe öltözött babák gyűjteményéből rendezett kiállítást. A találkozót szeretnék a kisebbségek fesztiváljává fejleszteni. ■ I 1 I I :. . ... |-| | • .!. .. . .%-■ «>:■.! ... .. • ,. / ;.p , Egy tempó előnnyel nyerhet! Az elmúlt napokban sokan megállították munkatársainkat az utcán, rengeteg telefont is kaptunk. A kérdés mindig ugyanaz volt: mi az a titokzatos piros csík a Tolnai Népújságban, amelyben egyre több betűt láthattak. Mára már fény derült a titokra. Lapcsaládunk ismét gyarapodik: megszületett új apróhirdetési újságunk, a Tempó. apróhirdetéseket közlő lapra, amelyben olvasóbarát betűmérettel jelennek meg a hirdetések szövegei. Másrészt a Tempóban a Tolna megyeiek eladási és vásárlási szokásait figyelembe vevő apróhirdetéseket találnak mind- azdk, akik megvásárolják lapunkat. Azaz Tolna, Somogy, Baranya kínálatát olvashatják, illetve a három megye olvasóközönségét biztosítjuk mindazoknak, akik a Tempón keresztül kínálják portékáikat. Nem kell tehát az olvasóinknak szentgotthárdi vagy nyíregyházi aprókon átrágniuk magukat ahhoz, hogy rábukkanjanak a számukra elérhető közel)ÜJ LAPCSALÁDTAG A péntekenként megjelenő lap - a születése körül bábáskodó kiadói és szerkesztői stáb szándéka szerint - egyrészt törzshirdetőink régi igényét elégíti ki, másrészt rendkívül olvasóbarát újság lesz.- Friss, aktuális, megyei és olvasható. Ezzel a négy szóval tudnám tömören jellemezni a Tempót - mondja dr. Murzsa András, az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna megyei irodavezetője. - Olvasóink, hirdető partnereink jelzései alapján úgy gondoltuk, hogy szükség van egy friss, „élő” November 9-étől új apróhirdetési újság ségben kínált ingatlanra, autóra, álláslehetőségre vagy apróságokra, mint amilyen a használt bútor vagy a babakocsi. Nagyon lényeges szempont tehát, hogy lehetőséget kínálunk olyan apróhirdetések megjelentetésére is, amelyekben használt dolgokat, kis értékű portékákat kínálhatnak az itt élők megvételre, cserére. Szintén olvasóinkra gondoltunk akkor, amikor az újság alakját meghatároztuk: a praktikus A4-es formátum mellett döntöttünk. Ezzel is azt szeretnénk, hogy kellemes legyen kézbe venni a Tempót, olvassák azt akár autóban, vonaton, buszon.- És a hirdetők?- Szándékaink szerint új apró- hirdetési lapunkkal törzshirdetőink régi igényét is teljesítjük, hiszen lapcsaládunk legfiatalabb tagjával immáron a hirdetési lehetőségek teljes skáláját tudjuk felkínálni. Az újság színes borítóján és természetesen belső oldalain is elhelyezhetik keretes, akciós hirdetéseiket üzleti partnereink - barátságos áron. Aprót pedig minden magánszemély feladhat ingyen, aki kivágja a lapból a hirdetési szelvényt. Ezt nemcsak minden hirdetésfelvevő irodánkban adhatják fel, de a Tolnai Népúj- ság-lapcsalád kézbesítőinél is, vagy bedobhatják a településeken kihelyezett postaládákba, az üzletekben található gyűjtő dobozokba. Az elkövetkező napokban érdemes keresniük munkatársainkat a szekszárdi Tesco hipermarketben, a nagyobb vásárokon, egyes üzletekben is! Egyetlen kikötésünk van: csak Ingyenes apróhirdetések IMI A-tól Z-ig BARANYA, SOMOGY ÉS TOLNA HIRDETÉSI LAPJA ajánlati ár megadásával fogadunk el aprót. Azt szeretnénk, na a Tempó a hirdetések szaklapja lenne Tolnában, Baranyában és Somogybán: a legaktuálisabb, tematikusán rendszerezett hirdetések kiadványa. A hirdetések mellett persze más olvasnivalót, hasznos információt is találhatnak az újságban.- Hol és mennyiért lehet majd hozzájutni a Tempóhoz?- Dombóvártól Bátaszékig, Simontornyától Dunaföldvárig, 2001. november 9. \ azaz Tolna megye minden településén meg lehet vásárolni az újságot. A lapot a Pannonhír, illegve a Tolnai Népújság saját hálózata terjeszti, s természetesen elő is lehet fizetni. Ára 95 forint lesz - terjedelmét, a lap nyomdai minőségét, a hirdetések mennyiségét figyelembe véve a legolcsóbb a megyében. November 9- én és azt követően minden pénteken érdemes keresni az újságárusoknál, kézbesítőinknél! »