Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-20 / 246. szám

2001. Október 20., szombat KÉK 7. OLDAL T U K 0 R ítélet előtt az aranyügy Ma hoz ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíró­ság Kovács Mihály és két társa ügyében. A há­rom férfit adócsalással és közokirat-hamisítás­sal vádolják. v Budapest Az Agrobank-ügy során hírhedtté vált Kovács Mi­hály másik büntetőpere lassan egy évtizede húzó­dik. A perben elbírálásra váró cselekmények nyolc-tíz éve történtek, a nyomozás hét éve kez­dődött, az ügyészség öt éve nyújtotta be a vádira­tot, a bíróság pedig nem egészen három éve tar­totta az első tárgyalást. Két évvel ezelőtt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter soron kívüli tárgya­lást kezdeményezett, mivel szerinte az eset „a tár­sadalom szempontjából kiemelkedő fontosságú”, az ügy ennek ellenére indokolatlanul elhúzódik. Ez év szeptember 26-án az ügyész felfüggesz­tett szabadságvesztést javasolt, a védelem a vád­lottak felmentését indítványozta. A vád szerint az IBB Kft. munkatársai Kovács Mihály ügyveze­tő igazgató utasítására 1989 és 1994 között csak­nem egy tonna aranyat és 6,5 tonna ezüstöt szál­lítottak át a határon. Több alkalommal megmun- kálatlanul hozták vissza a fémtömböket, majd passzív bérmunka címén lényegesen alacso­nyabb vámot fizettek a behozott ékszerekért, és így több tízmillió forinttal rövidítették meg az ál­lamkasszát. A három vádlott - Kovács Mihály mellett a Ma­gyar Nemzeti Bank volt osztályvezetője, vala­mint az IBB Kft. egykori munkatársa - az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét. Védőik bűncselekmény hiányában felmentést kértek. Védőbeszédében Kovács Mihály ügyvédje kitért arra is, hogy megítélése szerint ebben az Agrobank-ügy folyományának is tekinthető bün­tetőeljárásban a nyomozóhatóságok koncep­ciózusán, nem egyszer törvénysértő módon jár­tak el, és durván beavatkoztak az igazságszolgál­tatás menetébe. Az Agrobank-ügyben a Legfelsőbb Bíróság 1998. április 30-án hozott jogerős ítéletet. Kunos Péter vezérigazgatót és Kovács Mihály elnököt bűnösnek találták több rendbeli vesztegetés bűn­tettében. Kunost két év végrehajtandó szabad­ságvesztéssel, illetve másfél millió forint pénz- büntetéssel, Kovácsot pedig másfél év felfüggesz­tett szabadságvesztéssel, illetve kétmillió forint pénzbüntetéssel sújtották. A vezérigazgató ke­gyelmi kérvényét Göncz Árpád ugyan aláírta, ám Dávid Ibolya nem ellenjegyezte, így Kunosnak le kellett töltenie büntetését. ■ Halálra sebezte az élettársát Nyakához szorított késsel várta a renáőröket Gyilkosság történt csütörtökön este Pécs egyik peremterületi városrészében. Hosszú veszekedés után egy harmincöt éves férfi többször megszúrta huszonöt éves élettársát, majd magába is kést döfött. A rendőrséget a tettes saját nyakához szegezett késsel várta. PÉCS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig VIZSGÁLAT. A Belügyminisz­térium vizsgálja a múlt hét végi Dob utcai gázszivárgással kap­csolatos rendőri intézkedése­ket. Információk szerint Buda­pesten, a Dob utca egyik épüle­tében a rendőrök titkos akció keretében imitálták a gázszivár- _gást, és ennek során ürítették ki az épületet. GYILKOS BILINCSBEN. El 'fogták a két évvel ezelőtti körö­mi gyilkosság feltételezett tette­sét. 1999. szeptember 11-én hajnalban egy idős asszonyt családi házának udvarán olyan súlyosan bántalmazott támadó­ja, hogy a nő helyszínen életét vesztette. A rendőrség csütörtö­kön őrizetbe vett egy 19 éves fiatalembert, aki beismerte tet­tét. Elmondta, hogy lopni ment az idős asszony udvarára, a nő azonban felébredt. A tolvaj megrémült, ezért rátámadt a házigazdára, bántalmazta, majd magára hagyta. PER. Tegnap megkezdődött a fővárosi Nyírő Gyula Kórház Mikola Istvánnal szemben indí- . tott személyiségjogi pere a Pes­ti Központi Kerületi Bíróságon. A kereset szerint a kórház jó hírnevét sértette meg az egész­ségügyi miniszter február 26-i és későbbi nyilatkozataival. A kórház képviselői úgy vélik, a Nyirő kórház ápolónője, a több ember halálba segítésével gyanúsított F. Tímea esete kap­csán elhangzott miniszteri érté­kelések és állítások valótlansá­gokat tartalmaztak és hátrányo­san mutatták be az intézményt és az ott dolgozókat. A kórház azt kéri a bíróságtól, hogy a mi­nisztert tiltsa el a hasonló tartalmú nyilatkozatoktól, és kötelezze nyílt elégtételre. TŰZ A CSIRKETELEPEN. Ki­gyulladt egy csirketelep tegnap Szentgotthárd-Jakabházán. A gazdasági épületben 17 ezer baromfi volt, amikor a helyiség 500 négyzetméteres felső szint­je lángra kapott. A tűz tovább­terjedését sikerült megállíta­niuk a környékről odavezényelt tűzoltóknak, de még nem lehet tudni, hogy hány állat vált a lángok martalékává. A kár az előzetes becslések szerint több millió forint. BETÖRŐK RENDŐRKÉZEN. A Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei rendőrség elfogott öt fiatal- I embert, akiket azzal gyanúsít, ! hogy hétfőre virradó éjszaka betörtek a dögéi polgármesteri hivatalba. A gyanú szerint a férfiak az önkormányzathoz, az óvodába és egy vendég­látóhelyre is betörtek. A tette­sek egymillió forint értékű szá­mítástechnikai berendezéseket és 45 ezer forint készpénzt loptak el a polgármesteri hiva­talból. A gyanúsítottak közül egy 21 és egy 20 éves dögéi la­kost őrizetbe vettek, a többiek szabadlábon védekezhetnek. ■ Hangos veszekedésről, dulako­dásról tett bejelentést a pécsi rendőrkapitányság ügyeletén egy férfi csütörtökön, nem sokkal ki­lenc óra után. A környékbeli la­kók már a délutáni órákban is hal­lották a ház falai mögül kiszűrődő zajokat, estére azonban annyira elmérgesedett a helyzet, hogy az egyik szomszéd nem bírta to­vább, értesítette a rendőrséget.- A bejelentés után perceken belül a helyszínre érkeztek a jár­őrök, akiket döbbenetes kép foga­dott: a lakás szobájában egy fiatal hölgy holtteste feküdt, egy másik A vállalkozó elmondta, hogy B. Miklóstól - volt üzlettársától - 3 millió forintot kért kölcsön. A férfi havi 600 ezer forintos ka­mattal adott hitelt ismerősének - tájékoztatta lapunkat az eset­ről Lengyel György alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. Az adós hónapo­kon keresztül fizette a tartozá­sát a 38 éves alattyáni férfinak. helyiségben pedig egy vérző férfi állt, és kést szorított a saját torká­hoz - mondta dr. Kertész Gábor százados, a Baranya ( Megyei Rendőr-főkapitányság ’ sajtóre­ferense. A feldúlt ember üvöltve közölte a rendőrökkel, hogy ne közelítse­nek hozzá, mert kárt tesz magá­ban, de a járőröknek és a Baranya Megyei Bűnügyi Készenléti Szol­gálat időközben megérkező mun­katársainak sikerült lebeszélniük őt öngyilkossági szándékáról. A helyszíni intézkedések és adatgyűjtés során a rendőrség megállapította, hogy a harmincöt éves pécsi férfi a délután és az es­Amikor már mintegy 6 millió fo­rintot adott át különböző rész­letekben, B. M. újabb és újabb összegeket követelt. A gyanúsí­tott azzal fenyegette volt üzlet­társát és annak élettársát, hogy kiirtja a családjukat, felgyújtja a házukat, amennyiben nem tör­lesztik - már rég visszafizetett - adósságukat. Előfordult, hogy albán, illetve ukrán bűnözőkre hivatkozott, akik majd végre­hajtják a pénzbehajtást, és fegy­te folyamán is veszekedett volt élettársával, egy huszonöt éves pécsi hölggyel. A gyanú szerint a heves vita odáig fajult, hogy a fér­fi nyolc óra után több alkalommal megszúrta a nőt. A szerencsétle­nül járt hölgy egykori párja okoz­ta sérülései olyan súlyosak vol­tak, hogy életét vesztette. Bár a telefonos bejelentő még veszeke­désről, kiabálásról tájékoztatta a rendőrség ügyeletesét, a kiérkező mentőorvos már csak a halál be­álltát tudta megállapítani. A felté­telezett elkövetőt kórházba szállí­tották, ahol életmentő műtéten esett át. A férfit - akit állapota miatt még nem lehetett kihallgat­ni - a rendőrség őrizetbe vette és gondoskodott az őrzéséről. Az ügyben a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság Vizsgálati Osz­tálya folytatja le a vizsgálatot. verrel is nyomatékot adott a kö­vetelésének. A zsaroló utoljára néhány nap­pal ezelőtt a szolnoki Galéria étte­remben találkozott áldozatával, ahol ismét megfenyegette a párt: ezúttal újabb egymillió forintot követelt. Ezt követően a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság nyomozói és a Pelikán csoport rendőrei elfogták és őrizetbe vették B. Miklóst. A gyanúsítottat időközben a bí­róság előzetes letartóztatásba he­lyezte, a büntetőeljárást a főkapi­tányság vizsgálati osztálya foly­tatja le zsarolás bűntettének ala­pos gyanúja miatt. S. G. Rács mögött a veszélyes zsaroló Halállal fenyegette adósát Zsarolót lepleztek le és fogtak el a napokban a rendőrök Szol­nokon. A történet a közelmúltban kezdődött, amikor egy budapesti vállalkozó és élettársa segítséget kért a rendőrség­től, mivel egy korábbi üzlettársa életveszélyesen megfenye­gette az üzletembert. Szolnok Lelőtte az anyukámat! Erkenschwick A kisfiú gyakran keresi föl édesanyja sírját; persze nem egye­dül, hiszen még csak négyéves. Leggyakrabban a nagyapja viszi magával, aki maga sem öreg, most töltötte be a 48-at. cokat. A negyvenéves, munka- nélküli férj csak ült otthon, és semmi jelét nem adta annak, hogy dolgozni akarna. „Te is tehetnél végre valamit, Friedhelm” - fakadt ki gyakran a holtfáradt anya. Ám a helyzet nem változott, így a fiatalasszony fogta magát, és a gyerekkel visz- szaköltözött a szülőkhöz. Az el­hagyott férj hívogatta: beszéljék meg a jövőt. Sonja el is ment hoz­zá: „majd ha dolgozol, vissza­költözöm” - mondta, amitől Friedhelm annyira dühbe gurult, hogy lelőtte. Ezután elásta felesé­„Szia anyu, itt vagyok” - mondja Nino, megsimogatja a márványt, és puszit cuppant a kőbe vésett képre. Sonja - a mama - éppen húszéves volt, amikor két évvel ezelőtt lelőtte a gyerek apja. Azóta a fiúcskát a nagyszülők nevelik. A fiatal nő alig töltötte be a ti­zennyolcat, amikor megszülte Ninót. Senkinek sem lehetett rossz szava a csinos, szorgalmas asszonykára. Nappal pékségben dolgozott, éjszaka pedig egy bevá­sárlóközpontban töltötte fel a pol­gét a pincében, kész­betont rendelt, ráterí­tette, majd amikor apósa kereste a lá­nyát, azt válaszol­ta: fogalma sincs, hol lehet. A későbbi házkuta­tás eredménnyel járt. A gyilkost tízévi bör­tönbüntetésre ítélte a bíróság. Két évet ült le ed­dig, ám minthogy ez „jár” neki, szabadsá- A kisfiú már csak a temetőben találkozhat édesanyjával got vehet ki. Fried- helm él is a lehetőséggel, aminek a nagyszülők nem örülnek. „Olyan, mintha kísértet bukkant volna fel a faluban” - mondja az anyósa. Nino a tragikus eset óta nem látta az apját, de érthetően nem is érdeklődik felőle. telefon? .empó Tolnában történt MEGZAVART BETÖRÖK A bölcskei polgármesteri hivatalba akartak „körülnézni” azok az ismeretlenek, akiket megzavart a riasztóberendezés. A tettesek letörték a hengerzárat és már a folyosón jártak, amikor észlelték a készülék jelzését, ekkor gyorsan elhagyták az épületet. MEGRONGÁLTÁK A SOROMPÓT A szekszárdi tanítóképző főiskola Mátyás király utca felöli bejáratát lezáró sorompót rongálták meg ismeretlenek péntekre virradóra. A kár 80 ezer forint. TÉVÉT ÉS MŰHOLDVEVŐT VITT EL A TOLVAJ Döbröközön egy lakatlan családi ház ajtaját törte be az a tolvaj, aki az épületből egy színes televíziót és a műholdvevő berendezést lopott el, mellyel az ingatlan tulajdonosának nyolcvanezer forintos kárt okozott. ■ Nyugdíjas prostik A német parlament alsóháza által pénteken elfogadott törvény értel­mében az országban működő mintegy 400 ezer prostituált a jö­vőben jogosult lesz társadalom- biztosításra, munkanélküli segély­re, nyugdíjra, és jelentkezhet a munkaközvetítő központok által kínált, államilag támogatott átkép­zések bármelyikére is. A prostituáltaknak a jövőben joguk lesz megtagadni bizonyos szexuális szolgáltatásokat, elkül­deni a nekik nem tetsző ügyfele­ket, és bírósághoz fordulni, ha va­lamelyik ügyfél megtagadná az el­végzett szolgáltatás kifizetését. Az új törvény védelmet nyújt a prosti­tuáltaknak a kerítők és az ügyfelek túlkapásaival szemben, valamint lehetőséget teremt arra, hogy át­képzésen vegyenek részt, és a jö­vőben ne testük áruba bocsátásá­ból kelljen élniük. Christine Bergmann német családügyi mi­niszter szerint épp itt volt az ideje, hogy véget vessenek a képmuta­tásnak, amely eddig hátrányos megkülönböztetéssel sújtotta a prostituáltakat, akik pedig ugyan­úgy üzemek adót, mint "normális munkát" végző honfitársaik. ■ TÁJÉKOZTATÓ AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT HELYÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓL Tájékoztatjuk a megye lakosságát, hogy a családtámogatási ellátásokkal, valamint a fogyatékossági támogatással kapcsolatos személyes ügyintézés helyszíne megváltozik. 2001. OKTÓBER 24-TŐL AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT A TOLNA MEGYEI TERÜLETI ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIVATAL, SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 48-52. ELSŐ EMELETI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁJÁBAN MŰKÖDIK. Az ügyfélszolgálat helyszínének megváltozása nem érinti az ügyfélfogadás ideiét, amely továbbra is az alábbi időpontokban vehető igénybe: hétfő, kedd, csütörtök 8-13 óráig szerda 8-17 óráig péntek 8-11 óráig Tolna Megyei Területi Államháztartási Hivatal •40717* da FERROPATENT, KFT. F—Jk mtO A Ferropatent Kft. REKORD Építőanyag Kereskedésében alaptól a tetőig, rendkívül jó minőségű és olcsó építőanyaggal kíván kedveskedni a jelenlegi és leendő vásárlóinak. Ne feledje, hogy az építéssel kapcsolatban minden megtalálható. „Nejárja le a lábát, nálunk jobban jár másnál." Akciónk keretében a következő anyagokat kínáljuk:- KEMIKÁL termékek nagy árengedménnyel, (homlokzati vakoló anyagok kültéri és beltéri ragasztók, favédő és beton javító anyagok),- fagyálló cementlapok gyári áron­- mediterrán lábazati és térburkolók csak nálunk,- import és hazai nyílászárók nagy választékban- jó minőségű faanyagok kedvező áron. 7100 Szekszárd-Ebes, Árnyas u. 2. (volt vascentrum) Nyitva tartás: hétköznap 7.30-16.30-ig, szombaton: 8-12 óráig Tel: 74/412-300, 74/529-669 Telefax: 74/529-668. •«őse1

Next

/
Thumbnails
Contents