Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-16 / 242. szám
12. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Október 16., Kedd | gjj Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő GÁL nevű kedves olvasóinkat. Kelta-ír eredetű név, jelentése: jövevény. Védőszent: Szent Gallus ír szerzetes (t641), aki a germánok között térített és akiről a kalandozó magyarok történetében szereplő szentgalleni kolostort elnevezték. HAJDAN: Október 16-án 120 éve, 1881-ben a Tolnamegyei Közlöny hírül adta, hogy Gottwald Elle Gyönkön leánynevelő intézetet kívánt nyitni. 115 éve, 1886-ban Pakson a vándorszínészek Bérezik Árpád Nézd meg az anyját, vedd el a lányát című vígjátékával kezdték meg vendégszereplésüket. Szekszárdon Albanich György volt '48-as tiszt, híres kereskedő és neje ülték gyémántlakodalmukat. 105 éve, 1896-ban halállal végződött az az őcsényszőlőhegyi vita, amelyben a családtagok azon civód- tak, kié legyen a tanya előtti virág. 75 éve, 1926-ban a Magyar Királyi Operaházban Palló Imre főszereplésével ősbemutatója volt Kodály-Paulini-Harsányi Háry János című daljátékának. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 18,2-5. Lk. 11,37-41. Református: Ez. 18,1-20. Mk. 6,30-44. Evangélikus: lTim. 1,1-8. Lk. 18,18-30. Ortodox: Filip. 2,17-23. Lk. 6,37-45. A NAP KÉL 7.04 órakor, nyugszik 17.55 órakor. A Hold kél 6.10 órakor, nyugszik 18.11 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -10 cm, Paks 130 cm, Dombori 128 cm, Árvízkapu 502 cm. A Sió Palánknál 196 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Ihárosi Ibolya. Tel: 511- 520. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510- 790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660 Horoszkóp MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 0690-230-357. Október közepén fontos hírt hall. A még haja- don/nőtlen Mérleg előtt megcsillan a házasság reménye! Tizen- hatodika nagyon kellemes nap lesz, s a személyes boldogság mellett még anyagi hasznot is ígér. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 0690-230-358. Érzelmi szempontból sokat fejlődött a Mérleg idejében. Úgy érzi, hogy lelkének minden egyes zugát felderítette. Ma újrafogalmazza magában azt is, mit tart értékesnek és mit nem. Az anyagiakhoz való viszonyulása mától megváltozhat. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 0690-230-359. Egy nagyszabású terv előkészítésére alkalmas az időszak, főleg, ha nem fecsegi ki üzleti titkait senkinek. A szerelemben nem a szexualitás kerül előtérbe, fontosabb, hogy kedvesével együtt tervezgessen és jól kibeszélgethesse magát. BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-230- 360. Lelkesedése a tetőfokára emelkedik az újhold hatására. Jutalomban, elismerésben részesítik, az is lehetséges, hogy a ranglétrán emelkedik. Végre egy nap, amikor önfeledt derűvel képes élni. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90- 230-361. A Nap—Hold együttállás kedvező trigont alkot, előtérbe kerül a szerelem és szórakozás. Derűs viselkedésével, mosolyával több sikert ér el, mint szigorúságával. HALAK (II. 21—III. 20.), 06-90- 230-362. Munkája nagy összpontosítást igényel, amiben segítségére van az új hold-hatás, amitől sok új energiát, lelkesedést kap. Kezdeményezzen, tegye meg az első lépést szerelmi téren. KOS (III. 21-IV. 20.), 06-90- 230-351. Az újhold kedvező befolyást gyakorol tervei sikerre viteléhez. Kellemes események középpontjába kerül. Erőt és öntudatot érez magában, amellyel képes jó irányba terelni életét. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90- 230-352. Az újhold hatására nagyszerű ötletei támadnak, amelyek hozzájárulnak a sikerhez. Sok újdonságot hozhat a mai nap. Szíve ha szabad, csinosítsa ki magát és randevúzzon. A horgász egy hatalmas, szép pontyot fogott.- Most hazaviszlek vacsorára! - mondja a horgász.- Köszönöm, már ettem - feleli a ponty. Nem mehetnénk inkább moziba?- Adja ide gyorsan a táskámat! - szól az idősebb orvosnő a nővérnek. - Most telefonált ide egy férfi, hogy ha nem megyek azonnal, meghal.- Bocsánat, doktornő! - pirul el a nővér. - De az a hívás nekem szólt. KarPC Karszámítógépet fejlesztett ki az IBM japán leányvállalata és a Citizen Watch. Az új személyi számítógépet csuklón lehet majd viselni, akár egy karórát. A Watchpad elnevezésű szerkezet súlya bő négy deka - 43 gramm - és a Linux informatikai rendszer alkalmazására épül, folyékony kristályos kijelzővel és kis billentyűzettel rendelkezik. A kísérleti példány tömeggyártásának időpontjáról még nem döntött a két cég, de márciustól már diákok és kutatók rendelkezésére bocsátják, ki- próbálásra - jelentette az AFP. ■ IKREK (V. 21—VI. 21.), 06-90- 230-353. Személyisége vonzó oldalát mutathatja be társaságban, a Nap és a Hold együttállása kedvező hatást fejt ki a szerelem és kalandok szempontjából. Olvasson újságot, könyveket, sok érdekes információra tesz szert. RÁK (VI. 22-VII. 22.), 06-90- 230-354. Úgy látszik, mintha nem tudná abbahagyni a múlt heti nyüzsgést. Még mindig „felpörgetett” állapotban van. Fogja vissza magát egy kissé. Nézesse meg a vérnyomását. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.), 06-90-230-355. Eltöpreng a közösségben betöltött szerepén. Példás állampolgár szeretne lenni. Szeretné megmutatni, hogy az adott szónak ugyanolyan értéke van, mint egy írásos szerződésnek. Becsületességével, szavahihetőségével kivívja környezete tiszteletét. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90- 230-356. Érzelmi élete túlfokozott. Szexuális élete a Mérleg idejében kiemelkedő. Ma nagyon együtt érző, de könnyen válik féltékennyé vagy titkolódzóvá. ■ Egy parasztasszony a vásárba hajtja a tehenét a járdán, maga előtt. Nagy sietve odalép hozzá egy rendőr, és azt mondja:- Nénikém, nem tudja, hogy a járda csak a gyalogosoké?- Miért? Tán azt hiszi, hogy a tehenem kerekeken jár? Az alacsony termetű őrmester leszidja a vele szemben álló kétméteres újoncot. A jól megtermett katona lehorgasztott fejjel nézi a felbőszült őrmestert, aki végső adujaként kivágja:- Előre nézzen, ha magával beszélek, ne a földre. Az újonc kihúzza magát, s emelt fővel előretekint.- Őrmester úr, azt hiszem, mi többé nem látjuk egymást! ■ Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 41. heti ötös-, hatos lottó, valamint Joker játék nyereményei a következők: Ötös lottó: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 2.399.763; a 3 találatosokra 13.059; a 2 találatosokra 763 forintot fizetnek. Nyerőszámok: 31, 36 48, 50, 54. Joker-szám: 363985. Hatos lottó: 6 és 5+1 találatos szelvény nem volt, az 5 találatosokra 230.049; a 4 találatosokra 4.427; a 3 találatosokra 868 forintot fizetnek. Nyerőszámok: 8, 12,25, 29, 30,43. Pótszám: 28. Joker: A Joker játékban, az első nyerőosztályban 2 darab nyertes szelvény volt, nyereményük egyenként 36.474.380 forint. ■ ruházat;? e.po Tacskófaló óriásharcsa Lehet, hogy megfeküdte a gyomrát Mönchengladbach Nem járt eredménnyel két tucat horgász hétvégi próbálkozása, hogy horogra akassza a mönchengladbachi Volksgar- ten tavában rejtőző óriásharcsát, amely állítólag felfalt egy tacskót. A pecások a helyi önkormányzat engedélyével és biztatására vetették be horgaikat a park tavába, válogatott ínyencfalatokkal (piócák, giliszták, büdös sajt, csirkemáj) próbálva meg lépre, azaz horogra csalni a Kuno névre keresztelt fenevadat. A dörzsölt harcsa azonban túljárt az eszükön: még csak meg sem piszkálta a bevetett csalikat. Ebben persze bizonyára szerepe volt az akciót kísérő csinnadrattának: minden horgász mögött több tucat bámészkodó, plusz legalább egy tv-kamera (reflektorokkal, mikrofonokkal kiegészítve) várta a nagy eseményt, a kapitális kapást. Kunónak azonban sok volt a lárma, inkább meghúzódott az iszapos víz fenekén. AligOlvastam - Láttam - Hallottam TÓTH FERENC Anthrax helyett Most, hogy vélhetően Osama b. L. összes ismerősét felkutatták, s a világ újságíróinak tekintélyes része azzal van elfoglalva, hogy lehetséges lépfenetámadások', a biológiai és légiterrorizmus módozatait boncolgassa, a nemzetbiztonság, tisztifőorvosok és katasztrófavédelmisek pedig a lakosság megnyugtatásával töltik idejük jó részét, nem csoda, ha a mi kis Dunaszigetünk szép publicitást kapott. Mint ismert, e szigetközi falut szombatra finom fehér por lepte el, polgárai nem minden alap nélkül aggódtak a por eredetét illetően. Mindez azonban csak a környezetvédelmi hatóság bejelentéséig tartott: a por, bár nem tudják, honnan jött, valószínűleg valami műtrágyagyár, vagy élelmiszeripari üzem mellékterméke lehet, szervetlen anyag, tartalmaz nitritet is, de a lakosságnak nincs oka félni, vízben oldódik és ilyen mennyiségben nem mérgező. Vád tehát nem érheti az illetékeseket, a diagnózis gyors és pontos. Hogy megnyugtató lenne, arra az erős túlzás is gyenge kifejezés. Azt még csak „megesszük”, hogy fehér porok mászkálnak a légtérben szépen analizálható összetételben, az már rágósabb, hogy mindez esetleg élelmiszeripari maradék. Megkockáztatom, semmi szükség biológiai fegyverekre, ez önmagában is elég katasztrófa. hanem zavarta őt a két táborra oszló közvélemény harcsacsatája is: míg az állatvédők „Szabadságot Kunónak!” jelszót harsogva, azonos szövegű transzparenst kifeszítve vonultak fel s alá a Volksgartenben, addig a harcsától rettegők „Hány kutyának kell még elpusztulnia?” feliratú plakátok alatt sorakoztak fel, sikerre buzdítva a pecásokat. Utóbbiak 12 órás virrasztás után feladták a kilátástalan küzdelmet. „Ekkora cécó mellett lehetetlen a sikeres horgászat. Persze a küzdelmet nem adjuk fel, de legközelebb nézőközönség meg tv-kamerák nélkül próbálkozunk” - mondta egy horgász. Mások kételkednek abban, van-e egyáltalán óriásharcsa a tóban. Szerintük ha csakugyan létezne Kuno, akkor vasárnap bizonyára horogra akadt volna. „Az természetes dolog, hogy harcsák vízimadarakat rántanak le a mélybe, és megeszik őket. A tacskóval azonban az itteni példány alighanem túl nagy falatra harapott rá, és ez alkalmasint a pusztulását okozta” - vélekedett a szakértő. ■ Megfulladt a klónozott borjú Az első klónozott kínai borjú mindössze 80 percig élt. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint az állat megfulladt, miközben tejjel táplálták. A borjú 39 kilós súllyal a hét végén jött a világra. Csen Jong-fu génkutató szerint a borjú korai pusztulása nem von le a klónozás terén Kínában eddig elért eredményekből. Tavaly óta mintegy 1300 szarvasmarha és birka embriót klónoztak, és közülük több már kihordás alatt van anyaállatok méhében, néhánynak pedig rövidesen várható a világra jövetele. Kínában augusztusban egészséges ikreket hozott a világra egy felnőtt állat sejtjéből klónozott kecske. A világon az első klónozott állat az 1997-ben Skóciába született bárány, Dolly volt. Az első klónozott borjú 1998-ban Japánban látta meg a napvilágot - emlékezte- tett az AFP jelentése. ■ Két év garancia Kilométer- korlátozás nélkül Megduplázott nyugalom hosszabb távon Október 16-tól minden újonnan vásárolt Fiat, Lancia és Alfa Romeo gépjármű 2 év garanciával Érdeklődjön márkakereskedéseinkben, vagy hívja információs számunkat: 06 40 245 245.