Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-13 / 240. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. Október 13., Szombat Árpi bácsi mesél- Isten óvjon attól, hogy úgy be­széljek a politikáról, mintha politi­káról beszélnék - mondta Göncz Árpád a Tolnai Népújság Vasár­nap Reggel kérdéseire válaszolva Szekszárdon. A holnap megjelenő írásból az is kiderül, hogy a volt ál­lamfő, ha tehetné se szeretne is­mét fiatal lenni. Medicina, hit és szeretet - ez a címe annak az inter­júnak, amelyet Pál Ágnes készített az ismert szívsebész professzor­ral, dr. Papp Lajossal. Az újságban egyebek mellett olvashatnak még a hazai börtönmunkáról, az egy­mással versengő internetes hírpor­tálokról és persze sok-sok sport- eseményről^ ____ __■ NAGYDOROG. A nagydorogi református gyülekezet drogpre­venciós előadássorozatot szer­vez. Az első alkalomra október 14-én, vasárnap 15 órakor a gyü­lekezeti teremben kerül sor, amelyen dr. Szemelyácz János, a pécsi drogambulancia orvosa A drog orvosi szemmel címmel tart előadást. DOMBÓVÁR. Az önkormány­zat rendkívüli ülést tart hétfő délután három órától a városhá­za dísztermében, ahol a helyi au­tóbuszos közlekedésre kiírandó koncessziós pályázatról, az éj­szakai és a hétvégi orvosi ügye­let vállalkozásban történő ellátá­sáról és a református egyház templom-felújításának támoga­tásáról tárgyalnak a képviselők. SZEKSZÁRD. A nagy magyar prédikátorokat bemutató soro­zatban október 14-én, vasárnap 17 órai kezdettel a Bezerédj utcai Református Gyülekezeti Házban a dr. Gyökössy Endre lelkipász­tort bemutató, a Lélekgyógyító című film tekinthető meg. ALSÓNYÉK. Felvonulással kezdődik az alsónyéki szüreti nap ma délután 14 órakor. A me­netben a bátai, a sióagárdi és az alsónyéki hagyományőrző együttesek és a helyi óvodások vonulnak. A csoportok 16 óra­kor műsort adnak a kultúrház- ban, ahol ezt követően 19 óra­kor szüreti bállal zárul a nap programja. _________________■ SZOMBA T Szekszárd, Panoráma, nagy­terem: A majmok bolygója (15.30, 17.30, 20.00). Kamaraterem: Hannibal (17.00, 19.00). VASÁRNAP Szekszárd, Panoráma, nagy­terem: A majmok bolygója (15.30,17.30, 20.00). Kamaraterem: Hannibal (17.00, 19.00). Finomítjuk a családtámogatás rendjét Interjú Harrach Péter szociális és családügyi miniszterrel A magyarországi cigányság számára a munkán és a tanulá­son, nem pedig Strasbourgon át vezet az út Európába - mond­ta a miniszter. Szekszárd A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szekszárdi csoportjának vendége volt tegnap délután Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, a Magyar Keresz­ténydemokrata Szövetség társelnöke, aki a Wosinsky Közösségi Házban tartott fórummal egybekötött előadást.- Miniszter úr, mi jellemzi a kormány szociálpolitikájának ?- Olyan szociálpolitikai fordulatot hajtottunk végre a polgári kormány idején, amelyek az az erőssége, hogy az érintetteket aktivizálja, mégpe­dig úgy hogy a saját helyzetükből kivezető folya­matnak maguk is résztvevői legyenek. Saját lá­bukra állítjuk őket, hozzásegítjük a nehéz hely­zetben lévő embereket, hogy maguk is tegyenek valamit saját sorsuk alakulásáért. Ebbe az irány­ba hat például a családpolitikában a munkajöve­delemhez kötött adókedvezmény, a segélyezés­nél pedig a 30 napos kötelező munkavégzés, ami megelőzi a segélyezést. Másik törekvésünk mun­kalehetőségek teremtése, mint az átmenetinek szánt közmunka és természetesen a tényleges munkahely-teremtés. Kiemelném a cigány lakos­ság sajátos helyzetét, az ő problémájukra az ok­tatás- és foglalkozáspolitika adhat megoldást. A cigányság számára a munkán és tanuláson, nem pedig Strasbourgon keresztül vezet az út Európába.- Milyen főbb problémák várnak még megoldásra?- Három és fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani, folya­matosan merülnek fel új kérdések és vannak régóta elhúzódó problémák. A mai napon egy tíz éve húzódó ügyet zártunk el, mégpedig az OTP hiteltaro­zások ügyét. Hangsúlyozom, az elle­hetetlenült családokon óhajtunk segí­teni és nem azokon, akik nem szándé­koznak fizetni. A fizetés fegyelmet erősíteni és nem lazítani akarjuk. A segítség azoknak szól, akik olyan élethelyzetbe kerültek - például halál­eset, munkanélkülivé válás, fogyatékosság, meg­növekedett hitelkamat stb. miatt -, hogy nem tudják adósságukat fogyasztani. A ma született döntés 30 ezer kilakoltatással fenyegetett család életét fogja megoldani. Tovább finomítjuk a csa­ládtámogatás és családpolitika rendszerét, ehhez az alapok már megvannak. Olyan kitörési ponto­kat kell keresni egyes társadalmi rétegek számá­ra, amik hosszú távú megoldást jelentenek, mint például a cigány lakosság helyzetének javítása. Nem mehet tovább, hogy a lakosság lassan tíz százaléka lehetetlen körülmények között éljen, de a helyzet csak az ő aktív közreműködésükkel oldódhat meg. venter Marianna Együtt az ötmillió a szoborra Összegyűlt az ötmillió forint a közadakozásból létesülő szek­szárdi Szent István szoborra, amelynek avatása a jövő év­ben, augusztus 20-án lesz. Szekszárd Szigetvári Ernő, az OTP nyugal­mazott igazgató-helyettese, mint szekszárdi polgár kezdeményez­te 2000 decemberében a közmeg­hallgatáson, hogy közadakozás­ból létesüljön Szekszárdon Szent István szobor. Tegnap arról tájé­koztatta lapunkat, hogy Farkas Pál, a zsűri által már elfogadott szobrának megvalósításához szükséges ötmillió forint együtt van. A posztamensre, s a bronz­alakra elég lesz ez az összeg, de tereprendezéshez, illetve a műal­kotás környezetének kialakításá­hoz még további félmillió forintra van szükség. Mint már beszámol­tunk róla, a kezdeményező több, mint 200 munkahelyet keresett meg, s szinte sehol nem utasítot­ták el. A lakossági felajánlások­nak is számlát nyitott a polgár­mesteri hivatal, s azon is gyűltek a nemes céllal egyetértő szek­szárdiak forintjai. Arról még nem döntött a közgyűlés, hol ponto­san hol álljon majd a Szent István szobor. Azt senki sem vitatja, hogy a Szent István téren van a helye. Szigetvári Ernő elmondta, hogy annak idején 41 évig gyűj­tötték a pénzt a Garay szoborra. Ezért is nagy öröm, s nem csupán a kezdeményezőt dicséri, hogy máris összegyűlt a pénz a Szent István szoborra. ihárosi Foglalkozás-egészségügy: új rendszer A tolnai selyemgyárban gyógyított az első üzemorvos Szekszárd A foglalkozás-egészségügy sokrétű feladatot ellátó szolgálat, feladatai közé nem csak a régi értelemben vett üzemorvosi feladatok tartoznak, fontos szerepet lát el például a prevenci­óban is. taira helyezte a hangsúlyt beszé­dében. Dr. Bíró Zsuzsanna a szol­gálat vezető főorvosa a kórházi foglalkozás-egészségügy történe­tét foglalta össze. Tolna megyé­ben az első üzemorvos a tolnai se­lyemgyárban kezdte meg munká­ját, majd 1973-ban a megyeszék­hely nagy vállalatainak létrejötté­vel folyamatosan bővült az üzem- egészségügyi-szolgálat a megyé­ben. A hálózat kialakításában dr. Koltai Imre szakfőorvos vállalt fő­szerepet 1977-től. A rendszervál­A Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza 200. éves fennállásának évfordulója tiszteletére szervezett rendezvény-sorozat részeként a Szekszárdi Foglalkozás-egészség­ügyi Szolgálat tartott tudományos ülést tegnap délután a kórház kul­túrtermében. A résztvevőket dr. Muth Lajos a kórház főigazgató főorvosa köszöntötte, aki az in­tézmény és a szolgálat együttmű­ködésének lehetőségeire és távla­tás után a nagyvállalatok meg­szűntek a megyében, túlsúlyba kerültek a kisüzemek, az egyéni vállalkozók, tehát az ellátási rend­szernek is változnia kellett. A fog­lalkozás-egészségügyi szolgálatok 1995-ben leváltak a rendelőinté­zetről, ahová eddig tartoztak és magánvállalkozásban működtek tovább. A rendelőintézetnél meg­maradt emellett a foglalkozás­egészségügyi szakellátás, egy kis létszámú csoporttal. A foglalko­zás-egészségügy feladatai mára jelentősen kibővültek, a különbö­ző alkalmassági vizsgálatok, a munkakörnyezeti kockázatok fel­mérése mellett megelőző tevé- kenységet is folytatnak. venter Tolnában Történt HIFITORONY TŰNT EL A KIRAKATBÓL. Az éj leple alatt valaki betörte dombóvári Napsugár Áruház könyvesboltjának kirakatát és onnan egy harmincötezer forint értékű mini hifitornyot lopott el. RABLÁS A PÁLMA BÜFÉBEN. Rablást követtet el három személy Szekszárdon, a Pálma büfében. Az elkövetők egy késsel fenyegették meg az ott dolgozó személyt, ezt követően magukhoz vették a napi bevételt, amely közel 150 ezer forint volt. „KANYARGÓS” BALESETEK. Két kísértetiesen hasonló baleset is történt tegnap a megyében. Kora délután a 61-es úton előzés közben egy balra kanyarodni szándékozó tehergépkocsinak ütközött egy személyautó. A kocsi utasa és vezetője könnyű sérülést szenvedett, az anyagi kár 1,5 millió forint. Nem sokkal később a 65-ös úton Ta­mási irányába közlekedve egy busz előzött, s ütközött neki egy bal­ra kanyarodó személygépkocsinak. Az autó utasa könnyű sérülést szenvedett, az anyagi kár 200 ezer forint. TARLÓTÜZEK. Tolna határában mintegy félezer négyzetméternyi tarló fogott tüzet tegnap délután. A lángokat a tolnai önkéntes tűzol­tók fékezték meg. Nem sokkal később Dunaföldvár mellett a 6-os út­nál kapott lángra a tarló, 10 hektárnyi területen. A helyszínre a dunaföldvári önkéntes és a paksi hivatásos tűzoltók vonultak. FELTÖRTEK EGY AUTÓT. Szekszárdon a Martos Flóra utcában feltörtek egy személygépkocsit, amelyből elvitték az óvatlan tulajdo- nos iratait és 10 ezer forintját. ________________________________■ Új helyen, a régi formában Végre otthonra lelt a ZUG Szekszárd Csaknem két évig „ta­karéklángon” műkö­dött a szekszárdi ZUG, nem volt állandó he­lyük. Ez az áldatlan ál­lapot péntek délután óta hivatalosan is meg­szűnt, Kocsis Imre An­tal polgármester ünne­pélyesen átadta az épü­letet az egyesületnek. A ZUG-ban elsőként Sörös Pál kiállítása látható FOTÓ: BAKÓ JENŐ A ZUG Ifjúsági, Művelődési és Művészeti Egyesület Szekszárd kiemelt művészeti csoportjai kö­zé tartozik.- Mikor alakult a ZUG és mi­lyen céllal? - kérdeztük Körtés Jó­zsefet, aki két esztendeje látja el az egyesület elnöki tisztét.- Nyolc éve alakult a ZUG, az­zal a céllal, hogy fiatal helybeli művészeknek adjon bemutatko­zási lehetőséget, csakúgy, mint az alternatív művészeti ágak kép­viselőinek. A hely sajátos, külön­leges ízt, hangulatot adott a vá­rosnak.- Hogyan lettek otthontalanok?- A Béla téri épületben az ön- kormányzat bérelte számunkra a helyiségeket, így amikor a tulaj­donos felmondta a bérletet, fedél nélkül maradtunk. Igyekeztünk továbbra is a megszokott módon részt venni a város életében, tag­jaink felléptek a városi rendezvé­nyeken, a teremhez nem kötött művészeti ágakban tudtunk elő­adásokat tartani, gondolok pél­dául a komolyzenére.- A „hontalanságnak" most vé­ge szakadt, a ZUG otthont kapott a Garay tér 8. szám alatt.- Nagyon örülünk annak, hogy az önkormányzat és számos tá­mogató segítségével végre „meg­találta helyét” a ZUG. ígérhetem, hogy az új helyen is a régi for­mánkat hozzuk majd. VENTER Nemzetközi autóipari beszállító cég felvételt hirdet kábel körülfröccsöntési munkaterületen az alábbi munkakörökbe:- műszakvezető - szerszámkészítő Hasonló munkaterületen szerzett tapasztalat, valamint német nyelvismeret előnyt jelent. Pályázatokat az alábbi jeligére a Sajtóházba várjuk: „Fröccsöntés” Tender: első szintes áruház Ahol tetőtől-talpig felöltözhet a vásárló Egészen a közelmúltig elő­fordult, hogy a megyeszék­helytől távolabb lakó vásár­lók - akik annak idején nem értesültek a változá­sokról - csak az egykori, szekszárdi Skála áruház emeletén nyugtázták: már rég megszűnt az annak ide­jén ott található ruházati osztály. Ám akik nem is olyan régen még csalódot­tan távoztak, azok most kel­lemes meglepetésben része­sülhetnek. A Széchenyi utca sarkán talál­ható, volt Skála első emeletének nagyobbik részén, közel 600 négyzetméteren ugyan­is ismét egy ruházati áruház várja - Tender névvel - a vásárlókat. Méghozzá a minőségi árucikkekhez méltó környezettel: a kelle­mes, esztétikus miliő, az ízlésesen berende­zett, felöltöztetett kör­nyezet valósággal invi­tálja az érdeklődőket Kalmár Zoltánná egy kis körbetekintésre, a különböző termékek közötti vá­logatásra. A választékra nem lehet pa­nasz, az árubőség imponáló, s az üzlet vezetője, Kalmár Zoltánná Klári igyekszik még tovább széle­síteni, folyamato­san megújítani a kí­nálatot. Beszélgeté­sünk idején is ép­pen Budapestről, egy áru beszerző kőrútról tért vissza.- A fehérnemű­től, az alsónadrág­tól kezdve a pizsa­mán, a köntösön keresztül az öltö­nyig és a kabátig minden kapható nálunk - ad átte­kintést az áru skáláról Kalmár Zoltánné. - De egyszerűbben és érzékletesebben fogalmazva azt lehet mondani, hogy a hozzánk betérőket tetőtől-talpig képesek vagyunk felöltöztetni. A hagyo­mányos, mindennapi öltözékek mellett üzletünk rendelkezik egy divatáru, illetve sport- és szabad­idő részleggel is. Ez azt jelenti, hogy mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ruhát, a 14 éves kortól az időskorig bárki. S kiegészítőket is tartunk, ezek kö­zé egyebek mellett a sapkák, sá­lak, kesztyűk tartoznak. A Tender áruház vevőjének akkor sem kell üres kézzel el­hagynia az üzletet, ha netalán va­lamelyik öltözet méretét tekintve nem megfelelő számára. A hely­színen ugyanis azonnal méretre igazítják, felvarrják, szűkítik a nadrágot, zakót, szoknyát, vagy blúzt, a rendkívül népszerű szol­gáltatás természetesen ingyenes. A közelgő ünnepekre tekin­tettel is érdemes felkeresni a Tendert: alkalmi, báli ruhák kö­zött lehet válogatni, s ahogyan a hagyományos öltözetekre, úgy ezekre is érvényes az üzleti filo­zófia: azaz a magas minőség, de azért hétköznapi, megfizethető, árakkal. S ha már a jeles napok­ról, az ezekhez kötődő esemé­nyekről szó esett, Kalmár Zoltánné Klári hozzáteszi: a szalagavató, ballagás előtt álló diákok számára is szolgál meg­felelő ünneplő ruhával az üzlet.- Hetente-kéthetenként külön­böző akciókkal várjuk az érdek­lődőket, a női harisnyák után pél­dául a fehérneműket kínáljuk le­értékelt áron - teszi hozzá az üz­letvezető, aki bízik abban: a Ten­der nemcsak felújítja, folytatja, de a szó átvitt és valóságos értel­mében további tartalommal gya­rapítja a régi, egykor volt áruház megalapozta hagyományt. Mői-Férfi Divatáru 7100 SZEKSZÁRD, Széchenyi u. 1-7. /Skála áruház/ __W74ß12-M______

Next

/
Thumbnails
Contents