Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-12 / 239. szám
I 2001. Október 12., péntek KÉK 7. OLDAL Azonosítás filmen West-Yorkshire Új módszert dolgoztak ki a bűntény elkövetésével gyanúsított személyek azonosítására az észak-angliai West-Yorkshire- ben. A program célja a téves azonosítás és az igazságszolgáltatással való visszaélés csökkentése, illetve kiküszöbölése. A rendőrség munkájában részt vett a Londoni Egyetem egyik pszichológusprofesszora, Tim Valentine, aki egy tudományos konferencián ismertette a VIPER (elektronikus képsorrögzítés videóazonosításra) elnevezésű módszert. A program lényege az, hogy a gyanúsítottról és legalább nyolc másik emberről 20 másodperces videofelvételeket készítenek. A szemtanú vagy az áldozat az azonosítás előtt kétszer megnézi a felvételeket, később pedig bármelyiket vagy mindegyiket újra megtekintheti. A videofelvételek szükségtelenné teszik, hogy a gyanúsított jelen legyen az azonosításnál. A szembesítés ugyanis sokkolóan hathat az áldozatra, különösen akkor, ha erőszakos cselekmény történt. A hagyományos, személyes találkozáson alapuló azonosítási módszer eredményei nem kielégítőek. A téves azonosítás is hozzájárul ahhoz, hogy csupán Angliában és Walesben évente több mint 300 embert ítélnek el és börtönöznek be igazságtalanul - mondta Valen- tine professzor. _____________■ ÜG YELETI NAPLÓ ESTE Ö^TÓL ESTE 6-IG SZABADI SZABADABBAN. A Fővárosi Bíróság engedélyezi, hogy Szabadi Béla a házi őrizet keretein belül az orvos rendelkezése alapján vizsgálatra vagy gyógykezelésre, a nyomozó hatóság és a bíróság idézésére, valamint a parlamenti bizottsági vagy munkacsoporti meghallgatásra rendőri kísérettel lakását elhagyja. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori politikai államtitkára - akit csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - október 4-én került házi őrizetbe, miután a Fővárosi Bíróság megszüntette előzetes letartóztatását. PETŐFI-KRIPTA. Iratísmerte- téssel és a felek álláspontjának ismertetésével tegnap megkezdődött a Megamorv Egyesület és a Belügyminisztérium közötti közigazgatási per a Fővárosi Bíróságon. A pert az egyesület azért indította, mert bár a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője engedélyezte a Petőfi-krip- ta felnyitását, a belügyminiszter felülbírálta Grespik László döntését. OPEL A RENDŐRÖKNEK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztálya számára egy Opel Astrát és egymillió forintot adományozott a UPC Magyarország Kft. Varanyi Lajos, a betörési alosztály vezetője szerint az utóbbi időben speciális csoportok szerveződtek a közterületen elhelyezett kábelek és más technikai eszközök eltulajdonítására. A rendőrtiszt elmondta, hogy nyáron a UPC feljelentése alapján sikerült egy ilyen társaságot felderíteniük, és a tettesek mintegy 15 millió forint értékű zsákmányát lefoglalniuk. HALÁL A SÍNEKEN. Elgázolt a 3-as villamos egy 57 éves nőt a főváros IX. kerületében, az Epreserdő és az Ecs.eri utca kereszteződésében szerdán este. A szerencsétlenül járt asszony figyelmetlenül, féktávolságon belül lépett a villamos elé. A vezető hiába fékezett, a járművet már nem lehetett megállítani. Az asszony a helyszínen meghalt. T U K O R RENDSZÁMTÁBLA-KIÁLLÍTÁS. A Guinness-rekordra készülő kecskeméti Kenyeres testvérek rendszámtábla-gyűjteményéből nyílt meg tegnap időszaki kiállítás a Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeumban. Kenyeres Péter és Tamás gyűjtőszenvedélye 10 évvel ezelőtt kezdődött, s mára 5661 rendszám- tábla van a birtokukban a világ mintegy 70 országából. A különleges gyűjteményt december 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők. fotó: europress/kallus györgy Óvintézkedés lépfene ellen A hatóságok nem kívánnak pánikot kelteni, de megkezdődik az egészségügyi dolgozók felkészítése egy esetlegesen felbukkanó lépfene-megbetegedés gyors diagnosztizálására. Budapest Dr. Bánhegyi Dénes, a fertőzőbetegségek ellátására szakosodott Szent László Kórház osztályvezető főorvosa lapunknak elmondta, hogy Magyarországon az 1920-as években fordult elő a lépfene okozta - tüdőt érintő, súlyos, halálozással járó - betegség, mégpedig a gyapjúfeldolgozók körében. Jelenleg a lépfene kórokozója évente egy-egy, lényegesen enyhébb lefolyású, bőrfekélyt okozó betegség képében jelentkezik. Elsősorban az állattenyésztők és feldolgozók a veszélyeztetettek. A főorvos hangsúlyozza: emberről emberre nem terjed a kór. Miután Floridában valószínűsítik, hogy a napókban elhunyt, illetve megbetegedett emberek postai levélen keresztül fertőződtek meg, jogos az aggodalom az újfajta hadviselés miatt. Bánhegyi főorvos szerint komoly problémát jelent, hogy a most, Amerikában azonosított bacilus valószínűsíthetően már baktériumfegyverként kifejlesztett kórokozó. Minden bizonnyal célzottan került a levélküldeménybe. A kórházi és a háziorvosok felkészítése azért is fontos, mert egy esetleges fertőzésnél a gyógyítás esélye órákon múlik. Ha a beteg nem kap idejében megfelelő ellátást, akkor többnyire halálos kimenetelű a kór. Mivel a kezdeti tünetek az influenzához hasonlatosak, fontos, hogy a lázas betegeket minden esetben lássa orvos. A decemberre, illetve januárra várható influenzajárványt is sokkal komolyabban kell venni, mint korábban bármikor. Világszerte megerősített figyelőszolgálatokra lesz szükség. Bánhegyi főorvos tanácsa pedig az: érdemes élni az influenza elleni védőoltás lehetőségével. Azok, akik beoltatják magukat, nagy valószínűséggel elkerülhetik a jelenlegi, háborús helyzetben „megtévesztő”, izomfájdalmakkal és levertséggel járó lázas állapotot. Értesüléseink szerint a lépfene elleni vakcinát eddig csak katonai célokra állították elő. Szükség esetén Magyarországra a tisztiorvosi szolgálat hozatná be. _______n. zs. Tol nában Történt ELLOPTÁK A FELEDÉKENY DOLGOZÓ FIZETÉSÉT A kaposszekcsői Liget-lakótelep mellett működő ipari park egyik lakatosműhelyének nyitva felejtett öltözőszekrényéből ismeretlen tettes ellopta az egyik munkás irattárcáját, melyben az aznap kézhez kapott fizetését - 73 ezer forintot - tartotta. ELFOGOTT GYANÚSÍTOTTAK Egy 17 éves fiatalembert vett őrizetbe a Szekszárdi Rendőrkapitányság, aki alaposan gyanúsítható egy korábban elkövetett rablás kísérletével. Lopás vétségének alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe egy személyt Pakson, akit a helyi bíróság körözött. Őrizetbe vett egy személyt a Bonyhádi Rendőrkapitányság a városi bíróság által kibocsátott elfogató parancs alapján. GYERMEKBALESET MADOCSÁN Két 14 éves fiú karóiddal játszott tegnap Madocsán a Kishegyi úton. A fiúk a karbidot bedobálták egy aknába, majd meggyújtották. A szúró lángtól a két iskolásnak a lába égett meg. A sérülteket kórházba szállították. VESZÉLYES CSATORNA ÉS FA A dombóvári tűzoltók tegnap veszélyessé vált csatornát szedtek le egy házról a Dombó Pál utcában, s hasonló okokból kivágtak egy fát a Rózsa Ferenc utcában. GAZ, AVAR, GUMI ÉGETT A szekszárdi tűzoltók az Epreskert utcában oltották el tegnap délután az avartüzet. A mintegy 100 négyzetméteren a gaz mellett kido- bott autógumi is égett.,_____________________________________■ Cs eh politikusok étekfogói Akárcsak hajdan a királyoknak, biztonsági megfontolásból előkóstoló embere van több cseh politikusnak - adta hírül a Lidove Noviny című cseh lap. Mielőtt Stanislav Gross belügyminiszter a minap betért egy prágai étterembe, különleges rendőrcsapat kutatta át a vendéglő minden zegét-zugát és mintákat vett a miniszternek szánt ételekből. A belügyminisztérium szóvivője szerint az eljárásban nem volt semmi rendkívüli, a rendőrség szóvivője viszont még azt sem volt hajlandó felfedni, hogy az ételek előzetes ellenőrzése mtineljárás-e vagy pedig a szeptember 11-i amerikai merényletek nyomán elrendelt szigorúbb biztonsági intézkedések része. Václav Havel cseh államfő hivatalának szóvivője sem volt túl közlékeny az elnöki ételkóstoló feladatköréről, de azt elárulta, hogy van ilyen ember a rezidencián. Hasonló „falatőri” foglalatossága van valakinek az gazságügy- miniszter környezetében is. A külügyminiszter kosztját viszont senki sem kóstolja meg előzetesen - csak akik főzik. „Száz százalékban megbízunk a szakácsainkban, ezért aztán senki sincs a minisztériumban, aki előkóstolná az ételeket” - idézte a lap a külügyminisztérium szóvivőjét. Ami a kormányfőt illeti, az ő szóvivője semmit sem árult el a konyhatitkokról, még azt sem, hogy van-e egyáltalán elő-ételkóstoló a rezidencián. Mint mondta: a biztonsági kérdések nem publikusak. ■ Megtalálták az áldozatot és a tettest Hét év elteltével derült ki, hogy egy eltűnt budakalászi férfit meggyilkoltak. Az agresszív iszákos embert elkeseredett az élettársa ölte meg. tés érkezett, amely arról szólt, hogy a férfit feltehetően megölték. A rendőrök ezek után a nyilvántartóban megkeresték Sz. Zoltán adatait, ahol kiderült, hogy a lakásáról kényszerkijelentővel távozott. Elővették a személyi igazolványa törzslapját, s ösz- szevetették a törzslapon szereplő aláírást a kényszerkijelentő alján lévővel. írásszakértő nélkül is meglehetett állapítani, hogy a két aláírás nem egy embertől származik. A környezettanulmányok és az ismerősök meghallgatása során a rendőrség gyanúja M. Lászlónéra terelődött. Első lépésként poligrá- fos hazugságkészülékkel is megBudakalász Sz. Zoltán 42 esztendős budakalászi lakos közös háztartásban élt M. Lászlónéval és három kisgyerekükkel. A férfi goromba, durva ember volt, gyakran ütötte-verte élettársát, gyermekeit, különösen amikor részegen tért haza. Az is sűrűn előfordult, hogy napokig vagy hosszú ideig nem volt otthon. 1994 őszén történt, hogy Sz. Zoltán elment hazulról, de senki nem is kereste, mert ez gyakori jelenség volt a családban. Teltek az évek és még a rokonai sem hiányolták Sz. Zoltánt. Az idén nyáron a tanútelefonon bejelenvízsgálták; ekkor alapossá vált a gyanú, hogy ő ölte meg férjét, amit röviddel ezután el is ismert. Az történt, hogy a férj ismét részegen jött haza, agyba-főbe verte az asszonyt, majd ruhástul elaludt az ágyon. Késő éjjel volt, a gyerekek már aludtak. Az elkeseredett nő kiment a konyhába, behozott egy bárdot, a férje fejére sújtott, majd addig ütötte, míg a fejét szét nem verte. Ezután lepedőbe becsavarva kihúzta a fészerbe, ahol többórai munkával 3 méter mélyre elásta. Másnap reggel a gyerekek felébredtek, iskolába mentek, ment minden a maga útján, mint régen, mindenki úgy tudta, apuka megint elment hazulról. M. Lászlóné előzetes letartóztatásban van, a gyerekek a nagyszülőkhöz kerültek. KOÓSTAMÁS Bújtatott leányanya A megrontónak a haja szála sem görbült Mind nagyobb hullámokat ver a 46 éves szatír ügye. A német férfi teherbe ejtett egy 12 éves lányt, ám azóta is szabadon jár-kel - írja a Bild című újság, s felteszi a kérdést: miféle igazságszolgáltatás az ilyen? SCHWINDEBECK Az alsó-szászországi állam- ügyészség nem látott okot arra, hogy őrizetbe vegyék Detlef B.-t, pedig változatlanul pokollá tette a falu egyik családjának életét. A férfi magához édesgette a szomszéd ház kamaszlányát, majd magáévá tette. A szülők nem vették észre, hogy terhes a gyerek, így már nem volt lehetséges a művi vetélés. Michaela időközben megszülte kisfiát, Marwent, aki most egy hónapos. A történet itt véget is érhetne, ám az apa, akiről hallani sem akar a „szégyenben maradt” lány, azóta is ott ólálkodik a ház körül, és félreérthetetlen ajánlataival ostromolja. Természetesen följelentették, de ezek után sem történt semmi. Detlefnek a haja szála sem görbül, az illetékes védelmi hivatal viszont a „veszély elhárítására” úgy intézkedett, hogy a leányanyának és gyerekének egy ilyen célra létesített otthonba kell vonulniuk. A határozat jogerős: tehát nem a zaklató férfit távolítják el a faluból, hanem Michaelát, az áldozatot. Aki egyébként a döntésről értesülve sírva borult édesanyja nyakába: „Mama, ne engedd, hogy elszakítsanak tőled!” TORONYI DÉL-PANNON ESÉLY Regionális szociális közmunkaprográm A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, mint pályázó elnyerte a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális közmunkaprogram megvalósítására kiírt pályázatát. Ennek keretében 124 dolgozó foglalkoztatására nyílik lehetőség a régióban 2001. július 1-je és 2002. december 31-e között. Az elnyert támogatás összege 238 millió 375 ezer Ft. A pályázat megvalósítására a tanács a Dél-Pannon Esély Konzorciumot bízta meg. A konzorcium gesztor szervezete a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., tagjai a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Baranya megyéből, a pata- lomi Park Szociális Módszertani Otthon Somogy megyéből és a gyönki Tolna Megyei Önkormányzat Módszertani Otthona. A konzorcium megyei képviselői közvetlen kapcsolatban állnak a közmunkásokkal. A pályázatban vállalt feladatok között szerepel a közmunkások számára szervezett két képzés; egy kistelepülési szociális segítő képzés és egy szociális asszisztensképzés, amelyek indítása a közeljövőben várható. Ezenkívül az ügynökség és a forrásközpont a pályázatban vállalt feladatokon túl szükségesnek tartotta és vállalta egy szakmai fórumsorozat megszervezését is. Ennek keretében egy-egy, 12 alkalomból álló előadássorozatot terveztek külön a közmunkások és külön az őket foglalkoztató intézmények dolgozói, illetve más érdeklődők számára. A forrásközpont szervezésében zajló, közmunkásoknak szervezett szakmai fórumsorozat már tart, az ügynökség által szervezett előadás sorozat várhatóan októberben kezdődik. A képzésekről bővebben: • Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont: Tasnádi PéterSzabó Mónika Gyurokné Dr. Bódi Csilla Telefon: 72/514-100 • Park Szociális Módszertani Otthon, Patalom: Gyertyás Lászlóné, Richterné Vati Lívia Telefon: 82/371-022 • Tolna Megyei Önkormányzat Módszertani Otthona, Gyönk: Debrei Hajnalka Telefon: 74/448-350 A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (DDRFÜ) nyílt eljárást hirdet a Regionális Innovációs Stratégia a Dél-Dunántúlon című pályázat arculati elemeinek kidolgozására Ajánlatot az alábbi elemek kidolgozására várunk: ■ Kisarculat, illetve kiadványborító megtervezése kizárólag elektronikus formátumban ■ Internetes honlap tervezése és feltöltése. ■ A program során megrendezendő konferenciákhoz kapcsolódó marketing ajándékok kidolgozása és legyártása. A pályázati dokumentáció megvásárolható - előzetes bejelentkezés alapján - az ajánlati felhívás közzétételének napjától kezdődően, munkanapokon 9,00-12,00 óra között, 2001. október 19. 10,00 óráig a DDRFÜ II. emeleti irodájában Pécsett, a Tímár u. 23. sz alatt. Az ajánlati felhívással és elvégzendő feladattal kapcsolatban az érdeklődők helyszíni tájékoztatást kaphatnak a DDRFÜ irodájában 2001. október 15-én 10.00 órakor kezdődő helyszíni konzultáción, ahol lehetőség nyílik kérdések feltételére is. >