Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-06 / 208. szám

SPORT 11. OLDAL 2001. Szeptember 6., Csütörtök Kovács Antal: kitűnő Olimpiai bajnoknak friss diplomásként készül Kovács Antal az edzőtáborban jobban megizzadt, mint vizsgáztatói előtt fotó: bj Cselgáncs Eldőlt, hogy szeptember 29- én lép tatamira először a ma­gyar válogatott a kieséses rendszer- csapat Európa-baj- nokság keretében. A mieink az első fordulóban a nők­nél és a férfiaknál is pályaválasztók lesznek, s Románia együttesét fo­gadhatják. Az összecsapásokra vár­hatóan a Nemzeti Sportcsarnokban kerül majd sor, elképzelhető azon­ban, hogy a gyengébb nem küzdel­meiben mégsem indul magyar csa­pat, a legjobbak közül ugyanis töb­ben sérüléssel küszködnek. A világ­bajnoki ötödik helyezett Csizmadia Eszter például műtét után lábado­zik, a fiatalokat pedig nem lenne szerencsés bevetni a budapesti ju­nior Eb előtt. A férfiaknál, amennyi­ben Kovács Antalék túljutnak a ro­mánokon, október 20-án újra pálya- választóként léphetnek szőnyegre, méghozzá a Törökország-Ukrajna összecsapás győztese ellen. Az Atomerőmű SE olimpiai bajnoka (1992, Barcelona), világbajnoki arany- (1993, Hamilton) és ezüstér­mese (2001, München) friss diplo­másként küzdhet majd Románia el­len, Kovács Antal ugyanis hétfőn si­kerrel államvizsgázott - akárcsak a tatamin: kitűnő eredménnyel. ■ A nővér tanácsa segített Brazil fieszta a Lonis Armstrong-stadionban Tenisz Részben nővérének, Venus- nak köszönheti továbbjutását Serena Williams, aki az ame­rikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében három­játszmás mérkőzésen győzte le riválisát, az amerikai Lind­say Davenportot. „Néhány nappal ezelőtt, miközben tévén néztük a mérkőzéseket, Venus azt mondta: az igazi nagy bajnokok nem esnek kétségbe a szoros találkozókon” - mondta a 10. helyen kiemelt ■ Serena Williams. „A harmadik játszmá­ban ez a megjegyzés adott erőt ah­hoz, hogy még jobban koncentrál­jak és ne legyek ideges.” A harma­dikként rangsorolt Davenportot búcsúztató 19 éves teniszezőnő az elődöntőben a világelső Martina Hingisszel csatázhat a fináléba ke­rülésért. Kettőjük eddigi mérlege a svájci klasszis szempontjából pozi­tív (6:4), aki az utolsó három ösz- szecsapásukon is diadalmasko­dott. A Louis Armstrongról elnevezett pályája leginkább a Rio de Janeiró-i Maracana-stadionhoz hasonlított, amikor az első helyen kiemelt bra­zil Gustavo Kuerten háromjátszmás mérkőzésen búcsúztatta a spanyol Albert Costát, s ezzel bejutott a tor­na negyeddöntőjébe, ahol ellenfele a hetedikként rangsorolt orosz Jevgenyij Kafelnyikov lesz. „Ezt neked, Lindsay!" - mutatja Serena Williams Sean Riley Dombóváron folytatja? Az amerikai center Körmend után a vasutasoknál bizonyíthat Teljesülhet a DVMSE új edzőjének, Déri Csabának azon kívánsága, hogy a már szerződtetett két idegenlégiós bedobó - a bosnyák Fedja Jovanovics és az amerikai Patrick Lee - mellé még egy jól megtermett, agresszív külföldi centert iga­zoljon az NB I A-csoportjának szeptember végi rajtjára készülő gárda vezetősége. Kosárlabda Az új együttest építő tréner számára nem ismeretlen a hétvégén próbajátékra érkezett fiatalember, hiszen korábban Körmenden már dolgoztak együtt. Sean Riley akkor jó benyomást tett rá, mert harcosságával Névjegy: Sean Riley Houstonban született 1977. február 26-án. Ugyanott járt középiskolába, majd az Illinois Egyetemen tanult. Mindkét oktatási intézmény csap­atában játszott, majd az „USBL’ eln­evezésű ligában kosarazott. Tavaly ősszel szerződött először külföldre, akkor a Marc-Körmendhez igazolt. A 212 centiméter magas, 115 kilós fiatalember nagy lábon él, ugyanis 52-es méretű cipőt hord. a honi mezőny egyik legjobb középjátékosává nőtte ki magát. Az elmúlt szezonban a fehér bőrű óriás 21 mérkőzésen lépett pályára, melyeken összesen 211 pontot dobott és 108 lepattanó labdát szerzett.- A tavaszi rájátszásban megsé­rült lábam a nyári pihenő alatt tel­jesen rendbejött, amit az is bizo­nyít, hogy augusztusban az USA- ban néhány meghívásos tornán vettem részt - mondta érdeklődé­sünkre a center. - A legutóbbi sze­zonban a bajnoki címért szálltunk harcba a körmen­diekkel, az idén pedig a bennmaradásért kell küzde- nünk a dombóváriakkal. Ez sem kisebb kihívás a számomra, mint volt az előző. Ahhoz, hogy a szakosztály vezetése által kitű­zött célt elérjük, sokat dolgozva jó közösségé kell ko- vácsolódnunk. Ha a próbajátékra érkező Riley ilyenkor szokásos orvosi leletei jó eredményeket hoznak, ő lehet a Dombóvár harmadik légi­ósa, az érkezők száma azonban vele közel sem véges. A tolnai városban kezdheti újra a kosárlabdát a korábban a válogatottban is megfordult Karagits Miklós is, mi több, nem elképzelhetetlen a zalaegerszegi Vavra And­rás megszerzése sem.- A nyár elejéhez képest ragyogóan ál­lunk, ám a célok továbbra is visszafogottak: biztosan benn kell maradnia a csapatnak - tette hozzá Déri Csaba vezetőedző. A dombóváriak a hétvégén Bécsben ve­hetik szemügyre Riley-t, ahol is egy hatcsapatos nemzetközi tornán lépnek parkettre az Albacomp csapatával együtt.-GLAUB­Ötvenéves álom vált valóra Nemzeti Bajnokságot rendez a jubiláló Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Tizenkét éves álom vált valóra a nyáron, amikor az idén fél­száz éves jubileumát ünneplő Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség megkapta a Dráva-csoport NB IlI-as bajnokságá­nak rendezési jogát. Labdarúgás Szinger Ferenc, akit 1989 márciusa óta idén immár harmadszor válasz­tották újra a TMLSZ elnökévé ma is elragadtatással mesél a történetről.- Régi vágyunk teljesült azzal, hogy a nyáron megkaptuk a Dráva- csoport bajnoki küzdelmeinek ren­dezési jogát - kezdi a főtitkár. - Utoljára 1998-ban vizsgálta egy bi­zottság a feltételek meglétét. Altkor önálló iroda, telefon fővonal, fax és fénymásoló, valamint főállású főtit­kár hiányában nem feleltünk meg a követelményeknek. Abban az esz­tendőben Baranya lett a befutó, de attól a pillanattól kezdve azon dol­goztunk, hogy a három éves meg­bízatás lejártakor versenyképes pá­lyázattal állhassunk elő. Sokat kö­szönhetünk a Tolna megyei önkor­mányzat elnökének, és mindazok­nak, akik a Humán Szolgálatok központjának épületében önálló irodahelyiséget biztosítottak szá­munkra, melyben egy magasabb szintű munkavégzés feltételeit is megteremthettük. A pályázatban további két személyi kikötésnek is meg kellett felelnünk. A Versenybi­zottság elnöki tisztét csak főiskolai­vagy egyetemi végzettségű, míg a Fegyelmi Bizottság vezetőjének csak jogi diplomával bíró személyt jelölhettünk. Miután dr. Pal­kó László jo­gász, míg jóma­gam a TF-en diplomáztam, így a TMLSZ a pályázati felhí­vás minden elemének eleget tett.- A rendezés jogát odaítélő Ma­gyar Amatőr Labdarúgó Liga (MALL) augusztus elsejei hatállyal nevezett ki a Versenybizottság elnö­kévé. Azok a megyei szövetségek (Baranya, Somogy, Zala), amelyek­nek csapatai a Dráva-csoportban szerepelnek javaslatot tehettek a MALL-nak, tagként kiket delegálná­nak a Versenybizottságba. A Liga a felterjesztést elfogadta, s ez alapján a bizottság Futó Gyula (Baranya), Műdig József (Somogy), Cuba Béla (Zala) és Teszler Vendel (Tolna) urakkal egészült ki. Az első ülésan megválasztották a három bizottság tagjait, míg Kvanduk Jánost a Vb tit­kárává nevezték ki. A Fegyelmi Bi­zottságot dr. Palkó László elnök irá­nyítja, elnökségi taggá Hamvas Fe­rencet, Joó Lászlót és Földesi Gyulát választották. A Játékvezetői Bizott­ság Dárdai Ferenc elnökletével mű­ködik, munkáját Bogos Márton és Sebestyén Ágoston segíti, míg az El­lenőrző Bizottságban Rózsa Elek el­nök irányításával Schaffer István és Bogos Márton dolgozik. Szinger Fe­renc javaslatára az elnök akadályoz­tatása esetén Teszler Vendel rendel­kezik döntési joggal. Az első ülésén véglegesítették az NB III-as játékve­zetői, asszisztensi és ellenőri kerete­ket, melybe csak azok a „sporik” ke rülhettek be, akik a bajnotó rajt előtt két héttel Pakson megtartott fizikai és szellemi vizsga minden egyes kö­vetelményének megfeleltek. A lebo­nyolítással kapcsolatos újítás, hogy a játékvezetőknek kötelességük a je­lentést hétfőn délig faxon eljuttatni a szövetségbe, hogy a keddre előre­hozott fegyelmi bizottsági ülést ne befolyásolja a Posta „gyorsasága”. További újdonság, hogy a fegyelmi határozatokat nem csak a körlevél­ben közük, de az érintett klub - s azon keresztül maga a játékos is - kézhez kapja azt benne az indoklás­sal és a jogorvoslati lehetőségekkel. Szinger Ferenc szövetségi ellenőri minőségében személyesen győző­dik meg a 14 klub tárgyi és személyi feltételeinek meglétéről. Az elnök eddig Barcson, Mohácson és Szentlőrincen járt, s idén további négy egyesületet keres fel.- A megbízás rendkívül nagy megtiszteltetés, s egyben felelősség-^ teljes feladat is, melyet a lejártáig, vagyis 2004-ig igyekszünk legjobb tudásunk szerint, mindenki meg­elégedésére végezni - mondta Szinger Ferenc, a TMLSZ és a Drá­va-csoport Versenybizottságának el­nöke. (FEKETE) Csak röviden ASZTALITENISZ. Női NB II: Nagykanizsa-Fastron AC Tolna II 2:16. A vendégcsapat hatalmas fö­lényben játszva magabiztosan nyert. Győztesek: Báli 4, Guld 4, Havasi 4, Fenyvesi 2, valamint a Báli-Fenyvesi és a Havasi-Guld pár. AUTÓSPORT. A hét végén Kom­lón megrendezett gyorsulási ve­télkedőt a versenyautók kategóri­ájában a dombóvári Harkányi Zsolt nyerte meg Opel Lotus Reynard kocsijává. A második helyen édesapja - Harkányi Lász­ló - végzett, aki MTX 2-es jármű­vével száguldott végig a 100 méter hosszú útszakaszon. LABDARÚGÁS. Hétfőn megkez­dődött a harmincnyolc csapatot felvonultató dombóvári kispályás focibajnokság őszi szezonja. Az első-, másod és harmadosztály­ban szereplő gárdák hétközben esténként, szom-baton pedig dél­utánonként lépnek pályára. SPORTFÓRUM. A Sportegyesü­letek Országos Szövetségének 15 fős elnöksége - soraiban Juhász Sándorral, az ASE és Horváth Fe­renccel, a Ferropatent SE elnöké­vel - a jövő héten Szekszárdon ülésezik. A helyszínen megyei sportfórumot is rendeznek. TEKE. A dombóvári amatőr csa­patbajnokság szeptember 10-i rajtjára készülő gárdák ingyenes edzésen vehetnek részt szerda délután három órától az Ivanich Antal utcai csarnokban. TENISZ. A Keszthelyen megren­dezett korosztályos országos baj­nokságon a 14 éves lányok mező­nyében Hahn Eszter, a Paksi SE sportolója egyéniben felkerült a 64-es táblára, míg az egri Fiídvégi Adriennel párban a dobogó har­madik fokára állhatott fel. Székes- fehérvár adott otthont az Ikarusz- kupának, melyen a 12 éves lá­nyok között induló Klopcsik Diá­na csak a döntőben szenvedett vereséget, így ezüstérmet szer­zett. ■ Totótippek A Tolnai Népújság tippjei a totó 36. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre: 1. Ferencváros-Debrecen 1 2. Dunaferr-Győr 1 3. Videoton-MTK x 4. Újpest-Kispest x 5. M'gladbach-Leverkusen x 6. Cottbus-Wolfsburg 1 7. Stuttgart-Hertha BSC 1 8. St. Pauli-Schalke 2 9. K'slautern-Bremen x 10. Atalanta-Juventus x 11. Milan-Fiorentina 1 12. Parma-Internazionle 1 13. Perugia-Lazio 2 Pluszmérkőzés: 14. Dortmund-B. München x A szekszárdiak taroltak Vasban A Szenior AC veterán atlétái 18 érmet szereztek a dobógálán Kitűnően szerepeltek a szekszárdi Szenior AC sportolói a közelmúltban megrendezett két versenyen. Jones célba vette a világcsúcsot A brisbane-i Jóakarat Játékok 100 m-es síkfutó számában 10.65 mp, amit 1998-ban futott. „Hi- győztes amerikai Marion Jones kijelentette: jövőre szeretné megdönteni Florence Griffith-Joyner több, mint 13 éve fenálló, 10.49 mp-es világcsúcsát. Veterán atlétika Szombaton Németh Pál mesteredző és bajnok-tanítványai segítségével az új szombathelyi pályán ren­dezték meg a III. Veterán Dobó­gálát. A viadalon taroltak a szek­szárdi Szenior AC sportolói, akik összesen 18 érmet gyűjtöttek be, s ezek egyike sem volt „halványabb” az ezüstnél. A szekszárdiak ered­ményei: Súlylökés, nők, 40 kcs: 1. Koncz Anna 912. 45 kcs: 2. Márton Istvánná 615. 50 kcs: 1. Bárdos Erzsébet 642. 65 kcs: 1. Török Sándomé 876. Férfiak, 65 kcs: 1. Török Sándor 784. Abszolút: 1. Török Sándomé. Diszkoszvetés, nők, 40 kcs: 1. Koncz 29.52.65 kcs: 1. Törökné 23.60, 2. Radács Mária 19.44. Férfiak, 55 kcs: 1. Tóth Ferenc 42.99. 65 kcs: 1. Doszpod András 43.52, 2. Bien János 34.76. Abszolút: 1. Török Sándomé és Doszpod András. Antik diszkosz, nők, 40 kcs: 1. Koncz 19.38.65 kcs: 1. Törökné 16.07. Férfiak, 55 kcs: 1. Tóth 22.35. 65 kcs: 1. Doszpod 21.43, 2. Török 16.51. Abszolút: 1. Tóth Ferenc. Gerelyhajítás: nők, 65 kcs: 1. Radács Mária 19.92. Férfiak, 65 kcs: 2. Bien 32.58. Abszolút: 1. Radács Mária. A dobógála legered­ményesebb női versenyzőjének járó különdíjat Török Sándomé vehette át. Öt éremből négy arany A szekszárdiak öt fős küldöttsége augusztus utolsó hétvégéjén horvát nemzetközi találkozón vett részt Rijekában. A Szenior AC sportolói nagyszerűen szerepeltek, hiszen négy számban is az első helyen végeztek. Eredmények: 400 m, 60 kcs: 1. Dr. Rádi Imre 1:04.2. Súlylökés, nők, 50 kcs: 2. Bárdos Erzsébet 669. 65 kcs: 1. Török Sándomé 890. Férfiak, 65 kcs: 1. Kulcsár István 10.44. Diszkosz­vetés, 55 kcs: 1. Tóth Ferenc 42.99. A Szenior AC Szekszárd szombat­on a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium udvarán rendez orszá­gos veteránversenyt 11.30 órai kezdettel. Atlétika A tavalyi sydneyi olimpia háromszo­ros bajnoka (100 m, 200 m, 4x400-as váltó) az augusztusi, edmontoni at­létikai világbajnokságon - 1997 óta először - vereséget szenvedett a leg­rövidebb távon, legyőzője az ukrán Zsanna Pintusevics volt. „A kanadai kudarc arra ösztönöz, hogy még többet hozzak ki magamból” - mondta Jones, aki a Jóakarat Játé­kok után hosszabb pihenőt tervez. „Remélem, hogy 2002-ben sikerül javítani eddigi legjobb eredménye­men, s a világcsúcsjavítás sem elkép­zelhetetlen.” Griffith-Joyner 1988. július 16-án Indianapolisban, az amerikai olimpiai válogatón állította fel a rekordot, Jones eddigi legjobbja szék benne, hogy minden lehetsé­ges” - tette hozzá a 25 éves sztár. „Tudom, hogy sokak számára utó­pisztikusán hangzik, de szeretnék én lenni az első nő, aki 10 másod­perc alatt teljesíti a 100 métert.”

Next

/
Thumbnails
Contents