Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-03 / 205. szám

10. OLDAL SPORT 2001. Szeptember 3., Hétfő Aranyos búcsú az angliai világbajnokságtól Jámbor Attila kajak egyesben harmadik, három érmet lapátoltak össze a tolnai ifik Egészen az utolsó versenyszámig kellett várnunk, hogy meg­szülessen az első magyar aranyérem a észak-angliai Stocktonban zajló maraton kajak-kenu világbajnokság záró­napján. Kajak-kenu A világbajnokság legnépesebb mezőnyét, 41 hajót felvonultató kajak egyesek futamában mind a győrj Sága István, mind a tolnai Jámbor Attila remekül kezdett. A két magyar fiú az ausztrál Leverett és az Európa-bajnok spa­nyol Busto társaságában korán meglépett a mezőnytől, és úgy tűnt, egymást segítve, előbb- utóbb lerázzák üldözőiket. A sors azonban az Európa-bajnokság- hoz hasonlóan ezúttal is közbe­szólt. A kontinensvetélkedőn ki­borított Saiga italos zacskójának csöve a második futásnál beakadt a hajójába, és a győriek kétszeres világbajnoki ezüstérmesének sok­ba került a „szerelés”. „Az első futásig nem volt sem­mi gond, ám amíg a „csőgondo­kat” megoldottam, meglépett az élboly, egy újabb négyessel pró­báltam ugyan a vezetők után eredni, ám mivel közülük senki sem diktált iramot, jobbnak lát­tam, ha a vasárnapi párosra tarta­lékolok” - mondta a GYVSE ver­senyzője. Jámbor végig jól tartotta magát, a verseny csak az utolsó ötven méteren dőlt el - sajnos, nem a magyar fiú javára. A remek fizikai adottságokkal rendelkező spa­nyol Busto nyert, míg második helyre az ausztrál Leverett futott be. „Ha a verseny előtt valaki azt mondja, hogy harmadik leszek, gondolkodás nélkül elfogadom, utólag visszatekintve azonban előrébb is végezhettem volna. Az utolsó egy kilométeren elkezdett görcsölni a kezem, és az erősebb húzásoknál féltem, hogy kiejtem a lapátot. Bár lett volna erőm, nem kockáztattam” - mondta a Tolnatext KKSC Európa-bajnoki ezüstérmese. A kenusoknál a mezőny doyene, Pétervári Pál ezúttal is bi­zonyította klasszisát, bár végül nem tudta befogni a remek cseh Pavel Bednárt, nem volt elégedet­len ezüstérmével. „A versennyel semmi gond nem volt, a hosszú futásokat azonban nehezen bírtam. A cseh fiú az utolsó százötven méteres futószakaszon meglépett, s már kevés volt hátra a vízen” - nyilat­kozta a háromszoros világbajnok, 46 esztendős klasszis. Ugyanitt Jakus Béla három perccel lema­radva Pétervári mögött az ötödik helyen ért célba. Miután sem női, sem férfi kaja­kosainknak nem sikerült felka­paszkodniuk a dobogó tetejére, a kenusokra várt, hogy megszerez­ték a magyar küldöttség legfénye­sebb medáliáját. A Csabai Edvin-Györe Attila páros pedig eddig még mindig megfelelt az el­várásoknak. Az immár háromszo­ros világbajnok csepeli duó végül akkora fölénnyel nyert, hogy az már szinte fájt a vetélytársaknak. Persze a másik magyar egységnek sem kellett szégyenkeznie, Koncz István és Gajászki Áron büszke le­het arra, hogy első vb-jén ezüstér­met szerzett. „Jól felkészültünk, egyszer sem volt holtpontunk” - mondta a célban Győré Attila. „A franciák remekül rajtoltak, de szerencsére már az elején sikerült leráznunk őket. Gajászkiékkal végig segítet­tük egymást, a harmadik futás után azonban tőlük is meglép­tünk.” Hiába mentek remekül női és féri kajakpárosaink, ilyen-olyan okok miatt végül egyiküknek sem sikerült nyernie. Az Európa- bajnok Saiga István-Jámbor Atti­la kettős egészen az utolsó 150 méteres futószakaszig tapadt az élbolyra, ám a kiszállás-beszállás ezúttal nem úgy sikerült a mie­inknek, ahogy szerettük volna. A norvég és a cseh duó pedig volt annyira rutinos, hogy leszakítsa a magyarokat és külön verseny­ben döntsön az arany sorsáról. Jámborék végül a spanyolok mö­gött negyedikként haladtak át a célon, míg a második magyar egység, a kaposvári Szigeti Krisztián-Faludy András duó az ötödik helyen ért célba. A világbajnokság előtt előzete­sen egy aranyat és néhány érmet várt Borsodi Géza vezető edző, így összességében elégedett volt a magyar válogatott teljesítményé­vel. „Férfi kajak párosban a norvé­gok győzelme részben meglepe­tés, részben nem, hisz Poznan­ban a síkvízi világbajnokságon az ezer párost is fölényesen nyerték. Salgáék végig az élmezőnnyel ha­ladtak, sajnos az utolsó futásnál leszakadtak, s végül nem tudtak beleszólni a csehek és a norvégok külön harcába. A női mezőny is­meretében egyedül Hem- mingséktől féltettem a mieinket, s aggodalmam sajnos beigazoló­dott. Szondáék és az angolok ma­gasan kiemelkedtek a mezőnyből, sajnos a finis az hazaiak javára döntött. Kenu párosban Györé- éktől győzelmet vártam, de szé­pen teljesített az újonc Koncz-Ga- jánszki duó is.” Kitűnően szerepeltek az ifjúsá­gi korú magyar versenyzők, akik számára első alkalommal rendez­tek világbajnokságot. A kajak egyesek versenyszámában a fiúk­nál Botond Balázs ezüstérmes lett, míg a lá­nyoknál a tolnai Faldum Bere- niké klubtársát, az Európa-baj- nokságon har­madik Bartha Nikolettet meg­előzve vb-bronz- érmet szerzett. A párosoknál ket­tős magyar siker született, a Szi- geti-Stér duó nyert a tolnai Barina Balázs és a győri Limp Alpár alkotta kettős előtt. A lá­nyoknál is ezüst jutott a Tolnatext KKSC versenyzőinek: Bartha Ni­kolett testvérével, Diánával állha­tott a dobogó második fokára, míg az Inger Nikoletta-Schmidt Krisz­tina pár az ötödik helyen végzett. {RÓNAI) 9. maratoni világbajnokság, Stockton: Férfiak. K-l. Világbaj­nok: Busto (spanyol) 2:27.05, 2. Leverett (ausztrál) 2:27.07, 3. Jámbor Attila (Tolnatext KKSC, edző: Barina József) 2:27.16. C-l. Vb: Bednár (cseh) 2:51.18, 2. Pétervári Pál 2:51.32, 3. Areal Abreu (spanyol) 2:51.46, 5. Jakus Béla 2:54.34. K-2 36 km: 1. Norsen-Fjeldheim (norvég) 2:15.48, 2. Kolanda-Srámek (cseh) 2:15.50,3. Gonzalez-Guer- rero (spanyol) 2:11.34, 4. Saiga István-Jámbor Attila 2:16.47, 5. Faludy András-Szigeti Krisztián 2:18.02. C-2 36 km: 1. Győré Atti- la-Csabai Edvin 2:35.39,2. Koncz István-Gajárszki Áron 2:38.01, 3. Dubois Dumilac-Sylvoz (francia) 2:39.12. Nők, K-l. Vb: Hemmigs (brit) 2:47.10,2. Inkroini (olasz) 2:47.19, 3. Garcia Mara (spanyol) 2:47.20. K-2 36 km: 1. Hemmings-Güby (brit) 2:32.03, 2. Csay Renáta— Szonda Kornélia 2:32.07, 3. Przybylskla-Sendal (lengyel) 2:34.32, 4. Hudy Bernadett-Ben- cze Beáta 2:36.56. I. ifjúsági világbajnokság: Fi­úk. K-l. Világbajnok: Fleming (ír) 1:34.31, 2. Botond Balázs 1:34.32, 3. Rubenstein (dél-afri­kai) 1:34.34, 4. Varga Dávid 1:36.00. K-2 22 km: 1. Szigeti Gergely-Stér Tibor 1:29.29, 2. Barina Balázs-Limp Alpár 1:29.31, 3. Bretorius-Bartho (dél­afrikai) 1:29.32. Lányok. K-l. Vb: Urban (német) 1:47.57, 2. Taylor (ausztrál) 1:47.59, 3. Faldum Bereniké 1:48.20, 4. Bartha Niko­lett (mindkettő Tolnatext KKSC, edző: Barina József, Barináné Ritt Gabriella) 1:48.29. K-2 22 km: 1. Jardzok-Pajak (lengyel) 1:41.33, 2. Bartha Nikolett-Bartha Diána 1:42.02, 3. Taylor-Carrie (auszt­rál) 1:42.03,... 5. Inger Nikoletta- Schmidt Krisztina 1:46.01. A világbajnokságról a Bajai és Fia Kft. VASUDVAR Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon/fax: 74/443-215,443-553 támogatásával tudósítottunk Bogesz két menete Profi ökölvívás A szekszárdi székhelyű Felix- Promotion őszi idényének első gá­láját a szlovákiai LP Box mene­dzser irodával közösen Érsekújvá­ron rendezte péntek este. A boksz­esten három magyar öklöző lépett kötelek közé, s valamennyien győztesként távozhattak a ringből. A szuperpehelysúlyú Bognár László még két menetet sem töltött a ringben, amikor kihirdették dön­tő fölényét a moldáv Mircea ellen. A váltósúlyú Szakállas Ferenc pon­tozásossal verte a cseh Zubkot, pe­dig Szakállas ütései nyomán a mérkőzésvezető háromszor is szá­molt a „cseh vitézre”. Ugyancsak pontozásos győzelmet aratott Sza­bó Lóránt, a nagyváltósúlyú bu­nyós a szlovákiai Miklós Józsefnél bizonyult jobbnak. A Felix- Promotion saját rendezvényére, a Péntek Esti Frászok sorozat első őszi felvonására szeptember 21-én este kerül sor a Magíódi úti terem­ben. Előbb azonban még a szuper- harmatsúlyú Koczák Sándorért szoríthatunk, aki 15-én Marokkó­ban a francia Medjkoune-tól igyek­szik majd elhódítani az Európa- bajnoki címet. Az agadíri gálán kö­telek közé lép a szuperpehelysú- lyú Nagy János is. ________ ■ Me nesztették Bicskei Bertalant Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége vasárnapi rend­kívüli ülésén úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felbontja Bicskei Bertalan szövetségi kapitány szer­ződését, s a felnőtt válogatott irá­nyításával ideiglenesen Gellei Im­rét, az utánpótlás (U21) együttes szakvezetőjét bízta meg. A magyar válogatott szombat este világbaj­noki selejtezőn 3-1-es vereséget szenvedett Grúziában, s ezzel gya­korlatilag lemondhat a pótselejte­zőt jelentő második hely megszer­zéséről. ■ Jámbor Attila (jobbról) Salgával negyedik lett párosban Kettős győzelemmel rajtolt a SZAC Magabiztos Fastron AC Tolna siker a sportiskolások ellen Streetball a városközpontban Nyolcvan csapat ostromolta a palánkokat Dombóvárott A női NB I 2001/2002-es pontvadászata kettős fordulóval raj­tolt. A szekszárdiak tegnap nagy fegyvertényt hajtottak végre, miután szoros mérkőzésen győztek Orosházán. Asztalitenisz Erika és Herczig Gabriella maradt ­ezúttal előbbinek szavazott bizal- Szekszárd AC- TH City Squash mat Sáth Sándor szakmai igazgató 14:4. Szombaton a bajnokság első - míg a SZAC szombati kvartettje az fordulójában már az új szabályok Ausztriából hazatért Simon Nórá- szerint - vagyis a korábbinál némi- val, a rutinos miskolci Karádi Krisz- képp nagyobb labdával, és három tinával és a 18 esztendős szlovák vá- nyert, egyenként 11 poénig tartó lógatott Viera Marcekovával vált tel­A szlovák Marceková (balról) vezérletével nyert Orosházán a SZAC fotó: bakó jenő szettel - zajlottak a mérkőzések. A szabálymódosítások a nézők szá­mára élvezetesebbé, pergőbbé te­szik a találkozókat, a játékosoktól azonban a korábbinál is nagyobb összpontosítást igényelnek, hiszen egyszerűen nincs „idő” ledolgozni a hátrányt. A legtöbb „bonyodalmat” egyébként egy másik, még nem em­lített módosítás okozott: a játékosok ugyanis eztán nem öt, hanem két adogatást követően váltanak. A szekszárdiak felfrissült csapattal vágtak neki az idei szezonnak, hi­szen a tavaly a bajnokságban negye­dik, míg a Szuperligában ötödik he­lyen végzett együttesből csak Pata jessé. A hazaiak esélyt sem adva az egykori Európa-bajnok Szabó Gab­riellával és Bőhm Gabriellával felálló fővárosiaknak zsinórban gyűjtöget­ték győzelmeiket. A legnagyobb csatát a Pata Erika-Fazekas Györgyi összecsapás hozta, melyet a vendé­gek ping-pongosa 3:2-re nyert meg - igaz, ekkor már 10:0 állt a táblán a hazaiak javára. Miután zsebben volt a győzelem, a szekszárdiak alapo­san visszavettek a tempóból, így a különbség a végéig már nem válto­zott. Győztesek: Simon 3, Karádi 3, Marceková 3, Pata 3, valamint a Karádi-Pata és a Simon-Marceková pár, illetve Bőhm 2, Fazekas 2. Statisztika II-Fastron AC Tolna 10:8. A felnőtt válogatott Pótával és Csernyikkel felálló Stat ellen a páro­sok és az első egyes kör után döntet­lenre állt a találkozó. A második egyes kört 3:l-re nyerték a fővárosi­ak, s előnyüket a közel négy órás csata végéig megőrizték. Csak dr. Bolvári Katalinnak volt esélye Póta ellen, de 3:2-re a Stat korosztály Eu- rópa-bajnoka diadalmaskodott. Győztesek: Póta 4, Csernyik 4, Viszti, és a Póta-Csernyik pár, illetve dr. Bolvári 2, Lippai 2, Wittinger 2, Majzik, valamint dr. Bolvári-Majzik pár. Fastron AC Tolna-KSI 13:5. A megnyert párosok után az első for­dulóban még lépést tartottak a haza­iakkal a sportiskolások, miután Ke­rek nagy csatában legyőzte Majzi- kot. A folytatásban azonban csak az ifjúsági korú kínai Li Bin tudott meccset nyerni - igaz ő valamennyi ellenfelét legyőzte -, így végül ma­gabiztosan nyert a Tolna. Győzte­sek: dr. Bolvári 3, Lippai 3, Wittinger 3, Majzik 2, valamint dr. Bolvári-Majzik és a Lippai-Wittin- ger pár, illetve Li Bin 4, Kerek. Orosháza-Szekszárd AC 8:10. A két együttes tavaly még a Szuperli­gában vívott presztízscsatát, idén az NB I-ben találkoztak. Hét-hétig fej­fej mellett haladtak a csapatok, miu­tán Fortuna - csuszák és a hálóról leperdülő labdák „képében” - a vi­harsarkiak oldalára állt. A szekszár­diak több meccset is 3:2-re veszítet­tek el, ennek ellenére Marceková ve­zérletével a hajrában jobban össz­pontosítottak, és értékes győzelmet arattak. Győztesek: Lovas 4, Haj- duska 2, Szvitán, és a Lovas-Szvitán pár, illetve Marceková 3, Sünön 2, Karádi 2, Pata 2, valamint a Karádi-Pata pár. _______ ■ Tö bb ezren voltak kíváncsiak az Adidas Streetball Fesztiválra, melyet szombaton első alkalommal rendeztek meg a település centrumában. bóvári kosarasok mutatkoztak be, majd színészek - Bubik Ist­ván, Körtvélyesi Zsolt, Oberfrank Pál, Selmeczi Roland, Gruber Hu­gó -, politikusok - Balsay István, Gyürk András, Bebes István, Kiss Norbert -, a DVMSE korábbi sztárjai - Bálind József, Kollár Ta­Dombóvár A Hunyadi téren átvezető négysá­vos utat legutoljára több mint tíz éve zárták le a járműforgalom elől egy május elsejei felvonulás kedvéért, ám ezúttal egészen másfajta ünnepre készülődtek a szervezők. A kilenc helyszínre ellátogató adidas Streetball Feszti­vál utolsó előtti tornáját tartották a belvárosban, melyet több ezren tekin­tettek meg. A helyi csa­patok mellett szekszár­di, paksi, dunaújvárosi, kalocsai, mohácsi, ka­posvári, jáki, szombat- helyi, körmendi, pápai, salgótarjáni és budapes­ti gárdák léptek pályára. A palánkok alatti csatá­kat kemény, ám sport­szerű küzdelem jelle­mezte. A tét hatalmas volt, ugyanis a győzte­sek az ajándékba kapott díszes serlegek mellett jogot szereztek arra, hogy induljanak a soro­zat szeptember 8-i buda­pesti döntőjében. Míg a gyerekek, a fiatalok, a középkorúak és az idősebb kor­osztály tagjai az aszfalton pattog­tattak, addig a színpadon aerobi- cosok, táncosok és kötélugrók adtak műsort, majd a Groove- house együttes kapott óriási tap­sot zenés-énekes produkciójáért. A VIP-pályán előbb az NB I A-cso- portjának rajtjára készülő dom­A kosárlabdázás utcai változa­tát streetball fesztiválokkal nép­szerűsítő cég vezetője, Kucsera József - az egykori sokszoros vá­logatott játékos - érdeklődésünk­re elmondta, hogy a helyi szerve­zők kitűnő munkát végeztek. Né­meth József és Beákné Zobor Kornélia jól választotta meg a helyszínt, ahol a sportolók, vala­mint a szurkolók egyaránt reme­kül érezték magukat. A centerpályán a politikusok és a színészek csapatai gyűrték egymást más, Czimbalek Csaba, Jászberé­nyi Péter, Czétány László, Bog­dán Győző -, a nagymányoki ön- kormányzat tagjai és a versenyt támogató vállalkozások képvise­lői mérkőztek meg egymással. A város polgármestere, Tóth Attila is tornacipőt húzott, hogy néhány percre beszálljon az egyik csapat­ba. A délutáni eredményhirdeté­sen előbb a torna tizenhárom ka­tegóriájának győzteseit köszön­tötték, majd a különböző ügyes­ségi versenyek legjobbjai - Kumli András, Nemes Máté, Vati Tamás, Haraszti Valér, Haraszti Ferenc és Beák Gábor - vehették át jutalma­ikat.

Next

/
Thumbnails
Contents