Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-27 / 226. szám

HHH 2001. Szeptember 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Növekvő pedagógusbérek Támogatnák az élethosszig tartó tanulást Budapest Az általános és középiskolák­ban, valamint az óvodákban dolgozó pedagógusok október elejétől a korábbinál 20 szá­zalékkal több bért vihetnek haza. Ezzel a közoktatásban dolgozók átlagkeresete 97-98 ezer forintra nő. A kormány szándékának megfe­lelően októberben valamennyi közoktatásban dolgozó bére 20 százalékkal emelkedik. Az 5749 ön- kormányzati fenntartá­sú iskola túlnyomó többségében már meg­történt az átsorolás, en­nek értelmében 146 043 pedagógus kap október­től több pénzt - jelentet­te be tegnap Pálinkás József oktatási miniszter. Az intézkedést a Pedagógusok Szakszervezete is üdvözli, ugyanakkor az érdekvédelmi szervezet a mostani béremelést csupán egy folyamat első állomá­sának tekinti. Borbáth Gábor el­nök lapunknak nyilatkozva el­mondta: a tárcával közösen feb­ruár óta azon dolgoztak, hogy ősszel valóban mindenkinek egy­szerre biztosítható legyen a bér­emelés fedezete. Tudomása sze­rint csupán néhány intézmény­nél nem végeztek az átsorolási munkával, így októbertől jelentő­sen emelkedik a közel 150 ezer pedagógus bére. Míg 2000-ben a közoktatásban dolgozók átlagke­resete 88 ezer forint volt, addig a mostani emeléssel ez az összeg 97-98 ezerre nő. Borbáth Gábor ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ez nem a pe­dagógus alapbére, hanem egy éves átlag havi összege, amely­ben az alapbér mellett a túlórapénz és a minősé­gi pótlék is benne fog­laltatik. Az oktatási miniszter tegnap a pedagógusok béremelésén túl a parla­ment előtt fekvő, felső- oktatással kapcsolatos törvénytervezetekről is beszámolt. A felnőtt- képzésről szóló törvény - meg­szavazása esetén - anyagilag is támogatja az élethosszig tartó ta­nulást. A fogyatékosok, illetve a munkanélküliek esetén normatív támogatást biztosít, más esetben pedig a képzési költség maximum 50 százalékáig adókedvezményt ígér az akkreditált szakmákat ta­nulóknak. A felsőoktatási törvény módosítása négy félévben maxi­málná a hallgatói jogviszony szü­neteltetését. HORVÁTH MAGDOLHA Osztódó kisgazdák Budapest Immár lehetetlen nyomon kö­vetni, hogy mivé vált a tavaly jogilag még egységes FKGP. Kik kiket zártak ki a pártból vagy a frakcióból, hogyan ala­kult a vezetői névsor, illetve mekkorára rúg az ilyen-olyan nevet viselő, kisgazda-érzüle­tű alakulatok száma. A kisgazdakáosz kibogozásában Lakner Zoltán politológus segít­ségét kértük. Noha a szakembe­rek számára is „kemény dió” a zavarosban való eligazodás, Lakner úgy véli: a lavina idén ja­nuárban, az FKGP országos el­nökségének gödi tanácskozásán indult el, amikor Torgyán József sikeres kísérletet tett a párt első vonalának - főként budapesti ve­zetőség - átalakítására. A Lieb- mann Katalin nevével fémjelzett fővárosi vezetés a pártalkotmány hézagos rendelkezéseire hivat­kozva ellenállt. Végül Liebmannt és társait menesztette Torgyán, míg a kegyvesztettekkel szolida­ritást vállalók önként távoztak. Hamarosan összeállt a Lányi Zsolt vezette reformista szárny, ám az egység pár hónap múlva megtört. Liebmann Lányi távol­létében az úgynevezett Reform Kisgazdapárt élén önállósította magát, mire - nemrégiben - Lá­nyi is pártot alapított Magyar Kisgazda és Polgári Párt elneve­zéssel. Eközben a parlamenti frakció darabokra hullott. Bánk Attilát leváltották a frakció éléről, s párt­főügyészi posztjától is megfosz­tották. Az új frakcióvezetőt, Szentgyörgyvölgyi Pétert nemré­giben a pártból zárták ki, miköz­ben Torgyán Józsefnek - aki most is az FKGP elnöke - a frak­cióból kellett távoznia. Molnár Róbert, Torgyán valamikori job­bkeze és Kiszely Katalin jelenleg a Fidesszel tárgyal. Szabadi Bélát már régen, Csúcs Lászlót később zárták ki a képviselőcsoportból (őt azóta visszavették), Várhelyi András pedig önként lépett ki, de az FKGP tagja maradt. Gyimóthy Gézát, az elnök főbizalmasát a napokban tessékelték ki a frak­cióból - ezzel az Országgyűlés alelnöki székét is elveszítette. Sem az önmagát szétziláló FKGP-nek, sem a belőle kiszakadt új pártoknak nincs esélyük arra, hogy 2002-ben a parlamentbe jussanak - vélekedett Lakner, aki szerint a miniszterként is megbu­kott Torgyán nem képes már megismételni ’94-es bravúrját. A kisgazdákhoz egykor hű szavazó­kat főként a Fidesz szívta fel, so­kan azonban - csalódásuknak hangot adva - el sem mennek majd szavazni. takács mari ahn Visszaindul Kanadába a Munkácsy-festmény Debrecen Szinte már bizonyos, hogy ok­tóber 15-ig vissza kell szállíta­ni Kanadába Munkácsy Mi­hály Krisztus Pilátus előtt cí­mű alkotását, amely hat éve látható a debreceni Déri Mú­zeumban - jelentette be szer­dán Láyer József, a Hajdú-Bi- har Megyei Közgyűlés elnöke. A tisztviselő emlékeztetett rá, hogy korábban a kép kanadai tu­lajdonosa, Joseph M. Tanen- baum egy szerzetesrenden ke­resztül a debreceni Déri Múze­umnak kívánta adományozni az alkotást. Kiderült azonban, hogy a kanadai törvények értelmében így nem juthat hozzá az adomá­nyozással neki járó mintegy százmillió forintos adó-visszaté­rítéshez, ezért úgy döntött, hogy a híres Munkácsy-képet Hamil­ton város művészeti galériájának adományozza. Láyer József beszámolt arról, hogy a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának bekapcso­lódásával tárgyaltak az elmúlt hónapokban a kép Debrecenben maradásának lehetőségéről, de nem sikerült olyan magyarorszá­gi szervezetet találni, amelynek úgy adományozhatta volna a ké­pet a tulajdonosa, hogy megkap­ja az adó-visszatérítést. A kana­dai törvények értelmében - tette hozzá - az ajándékozásra szánt alkotásokat be kell mutatni a ka­nadai műkincstanácsnak, ezért a képet mindenképpen vissza kell szállítani Kanadáira. Láyer József szerint ugyanak­kor jó esély van rá, hogy az új tu­lajdonos örökös letétbe hazánk- nak adományozza a képet. ■ Tökéletesen Mitonságos, és még kamatozik is I KAMATOZÓ KINCSTÁR)EGYI 2002/10 Jegyzési időszak: 2001. szeptember 24. - 2001. október 5. Futamidő: 1 év Kamat: 9,50% A Kamatozó Kincstárjegy fix kamatozású, kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, a lejárat után tovább nem kamatozik. A névérték és a kamat kifizetése a lejárat napjától esedékes. Elérhető maximális hozam mértéke: 9,39% (EHM) Jegyzési árfolyam: 2001. szeptember 24. - 2001. október 2. között: 99,90% 2001. október 3. - 2001. október 5. között: 100,00% Jegyzési helyek: CIB Értékpapír Rt.. Kereskedelmi és Hitelbank Rt., OTP Bank Rt., Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjai, valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózata. A Kamatozó Kincstárjegyet devizabelföldi természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek vásárolhatják meg. E körben a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt korlátozás nélkül átruházható. MINISZTERELNÖKI LÁTOGATÁS, Elégedett volt a tapasztaltakkal Orbán Viktor miniszterelnök a Készenléti Rendőrségnél (KR) tett szerdai látogatása után és megnyugtatónak találta a terrorelhárító egységek felkészültségét. A bemutatón jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter is. Képünkön a minisz- terelnök a szolgálat kézifegyvereivel ismerkedik.__________________________fotó: europress/kallus györgy Adómentessé váltak a nyugdíjak Az ellenzék nem támogatta a A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló javaslat általános vitájá­ban a kormánypárti képviselők elsősorban a nyugdíjak adómentessé tételét méltatták, míg az ellenzék szemfényvesztésnek nevezte az előterjesztést szerdán a parlamentben. Budapest Varga Mihály pénzügyminiszter expozéjában a nyugdíjak teljes adómentessé tételét nevezte a leg­fontosabb lépésnek. Eszerint a nyugdíj 2002. ja­nuár 1-jétől nem képezné az összevont adóalap részét. A pénzügyi tárca vezetője rámutatott arra is, hogy a javaslat értelmében emelkedik az új la­kások megvásárlásához, építéséhez, építtetésé­hez, valamint a meglévő lakások bővítéséhez kap­csolódó hitel esetében az adókedvezmény mérté­ke (a törlesztőrészlet 40 százalékára), míg abszo­lút korlátja 35 ezer forintról 240 ezer forintra módosító csomag elfogadását emelkedik. A miniszter ismertette azokat a ked­vezményeket is, amelyek a családi mezőgazdasá­gi vállalkozások erősítését célozzák. Eszerint e vállalkozások tagjai 4 millió forint helyett 6 millió forint éves bevételi határig jogosultak az átalány- adózás választására. Emellett a vállalkozó család tagjai jogosultak az 50 ezer forintot meghaladó ér­tékű tárgyi eszközöket is költségként elszámolni. A kormánypárti bizottsági előadók támogatá­sukról biztosították a javaslatot, míg szocialista és SZDSZ-es képviselők kisebbségi véleményt fogalmaztak meg. Bárány Sándor (MSZP) kifejtette: a Fidesz a magas jövedelműek által igénybe vehető kedvez­ményeket szereti, a kispénzűeket ugyanakkor ki­rekeszti a segítségből. Bauer Tamás (SZDSZ) közölte: a törvénycso­mag az elfogadását pártja nem tudja támogatni, mert alkotmányellenesnek tartja, hogy egy cso- magban ennyi jogszabályt módosítsanak. ■ Hírek MEGÁLLAPODÁS. A két párt megállapodása után a Fidesz és az MDF országgyűlési frakciója is együttműködési megállapo­dást kötött egymással a válasz­tásokon való sikeres szerepelés és a polgári kormányzás folyta­tása érdekében. A képviselőcso­portok közötti megállapodást szerdán írták alá Budapesten. LEVÉL. A világ minden pontján a sajtó munkatársainak felada­ta, hogy teljessé tegyék az em­berek szabadságát azáltal, hogy felelősen bánnak a kezükben lévő értékkel, az információval- tartalmazza Mádl Ferenc köz- társasági elnöknek a Médiahajó utasaihoz címzett tegnapi leve­le. A köztársasági elnök miután örömét fejezte ki azért, „hogy a magyar újságírás igenis birtoká­ban van annak a szakmai tudás­nak és igényességnek, ami kell, hogy jellemezze az emberek tájékoztatására szegődött újság­írókat”, azt is hangsúlyozta, hogy „a hiteles tájékoztatást gyakran elnyomja az utóbbi években nálunk is egyre nép­szerűbb szenzációhajhászás és a politikacsinálás igénye”. ÖNKORMÁNYZATOK. A ti­zenegy éve működő önkor­mányzati rendszer további kor­szerűsítéséhez mindenekelőtt a finanszírozást kell hatékonyab­bá tenni - hangsúlyozta Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a félezer települést tömörítő Községi Ön- kormányzatok Szövetségének háromnapos tanácskozásán, amelyet szerdán nyitottak meg Dobogókőn. Egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hogy az önkormányzatok elég hatékonyan használják-e fel a kapott összegeket - mondta. INDÍTVÁNY. A személyi jöve­delemadó 1 százalékának fel­ajánlásáról szóló törvény kiegé­szítését indítványozta az Or­szággyűlésnek az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki hivatalból indított vizsgálatot a Gyermekrák Alapítvány és az APEH nemrégiben lezárult jog­vitájához kapcsolódva - közölte az Országgyűlési Biztosok Hivatala szerdán. EGYENLŐTLENSÉGEK. Az elmúlt tíz évben mind a köz-, mind pedig a felsőoktatási rendszer rendkívül gyors át­alakuláson ment keresztül, a változásokból fakadó új kérdé­sekre pedig mindeddig nem sikerült megfelelő válaszokat találni - derült ki azon a kon­ferencián, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány rendezett szerdán Budapesten. Radó Péter, az Open Society Institut kutatója, szerint a jelenlegi közoktatási rendszer egyik legnagyobb problémája az, hogy - bár a beiskolázási ada­tok kedvező képet mutatnak- az egyes tanulói csoportok között az egyenlőtlenségek növekednek. SAJÁT ÚT. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIEP) álláspont­ja szerint a világgazdasági vál­ság az Amerikai Egyesült Álla­mokat ért terrortámadás nélkül is előre látható volt, ezért Ma­gyarországnak félre kell tennie az európai uniós ábrándokat, és saját útra kell térnie - közöl­te Csurka István, a MIÉP elnö­ke, parlamenti frakcióvezetője szerdán. ELHUNYT AZ ÁLLAMTITKÁR. Skultéty Sándor, a Környezet- védelmi Minisztérium (KÖM) közigazgatási államtitkára 56 éves korában, tragikus hirtelen­séggel elhunyt - közölte a tárca sajtóosztálya szerdán. Skultéty Sándort a KÖM saját halottjá­nak tekinti és osztozik a család fájdalmában, gyászában - áll a közleményben.

Next

/
Thumbnails
Contents