Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

SPORT 11. OLDAL 2001. Szeptember 18, Kedd A SOSZ-elnökség Szekszárdon Megyei sportfórum országos sportvezetők részvételével A Sportegyesületek Országos Szövetsége ma délelőtt a tol­nai megyeszékhelyen tartja kihelyezett elnökségi ülését. Szekszárd A SOSZ vezérkara Vass Károly el­nökletével - soraiban két Tolna megyei sportvezetővel, a paksi Juhász Sándorral és a szekszárdi Horváth Ferenccel - 11 órától a városi sportcsarnokban ülésezik. A napirend szerint tájékoztató hangzik el a sportegyesületeknek nyújtott támogatásokról, és azok visszafizetési kondícióiról, vala­mint a Tolna megyei sportegyesü­letek helyzetéről. Javaslat kerül az elnökség elé a Sportbál szerve­zőire, a SOSZ szervezeti, műkö­dési szabályzatának módosításá­ra vonatkozóan, és megtárgyalás­ra kerülnek az elkövetkező elnök­ségi ülések témái, helyszínei. Az elnökség tagjait fogadja Ko­csis Imre Antal polgármester, 15 órakor pedig sportfórumon vesz­nek részt, melyre szeretettel vár­ják a megye és a város sportveze­tőit. A kihelyezett elnökségi ülés zárásaként a sportvezetők ge- menci kiránduláson és vacsorán vesznek részt. ■ Folytatódik a BL-sorozat Labdarúgás A 2. forduló mérkőzéseivel foly­tatódnak a Bajnokok Ligája cso­portküzdelmei. A kedden pályára lépő együttesek az Egyesült Álla­mokat ért terrortámadás miatt az első körben nem játszottak (az elmaradt meccseket október 10- én rendezik meg). A nap legérde­kesebb összecsapására Torinó­ban kerül sor, ahol a Juventus a Celticet látja vendégül. Most kez­di el szereplését a címvédő Bayern München, míg a Lille tör­ténete során először játszik a BL­ben, bemutatkozására a Man­chester otthonában kerül sor. A párosítások: E-csoport: Juventus (olasz)-Celtic (skót), Rosenborg (norvég)-Porto (por­tugál). F-csoport: Lyon (fran­cia)-Bayer Leverkusen (német), Fenerbahce (török)-Barcelona (spanyol). G-csoport: Manches­ter United (angol)-Lille (francia), Deportivo (spanyol)-Olimpia­kosz Pireusz (görög). H-csoport: Bayern München (német)-Sparta Praha (cseh), Szpartak Moszkva (orosz)-Feyenoord (holland). Jugoszlávia az Európa-bajnok Sima három játszmában nyertek a plávik Casoli (jobbról) és Fei csak nézi, ahogy a labda a jugoszláv Andrija Gerics (balról) és Boskan alkotta sáncról védhetetlenül vágódik az olasz térfélre Röplabda delmek során már játszott egy­~ mással, az a találkozó is jugo- Az olimpiai bajnok Jugoszláv vá- szláv sikerrel zárult, lógatott nyerte az ostravai férfi Végeredmény: 1. Jugoszlávia, röplabda Európa-bajnokságot, 2. Olaszország, 3. Oroszország, miután a döntőben 3:0-ra (21,18, 4. Csehország. A magyar együt- 20) győzött a címvédő olaszok el- tes nem jutott a nyolc közé. len. Á két együttes a csoportküz- _ __________ ■ Ke rtai vezette az agárdi gólszüretet Rakó hármat rakott a mucsfai zsákba, már második a Majos A megyei II. osztályú bajnokság hétvégi for­dulójának rangadóján a Tengelic és a Pusztahencse megosztozott a pontokon, a Sióagárd a tavalyi ezüstérmes Madocsa, míg az újonc Bogyiszió a Mucsfa ellen rendezett gólszüretet. Labdarúgás Tengelic-Pusztahencse 1-1 (1-0) Tengelic, 200 néző. V: Fang. Tengelic: Mészáros- Bogyó (Junkuncz), Nagy, Soós, Lakatos- Budavári, Károly (Dombi), Molnár Sz„ Róth- Parrag T. (Vida)t Parrag G. Játékos­edző: Junkuncz Gábor. Pusztahencse: Májik- Vörös, Erdélyi, Hahn, Hanák- Lamm, Kiss, Var­ga (Borza), Gödör (Jóni)— Éberdt, Porga (Krausz). Játékos-edző: Porga István. Jó iramú, feszültségekkel teli szomszédvári rangadó két el­lentétes félidővel. G: Budavári, illetve Borza. Kiál­lítva: Nagy a 85. percben. Jók: Lakatos, Soós, Bo­gyó, Budavári, illetve Kiss, Lamm, Erdélyi, Borza.. KÁSZPÁRI GYÖRGY Sióagárd-Madocsa 7-0 (4-0) Sióagárd, 180 néző. V: Weitner. Sióagárd: Szegedi- Simon, Keresztes, Domokos (Fábián), Dombi- Lambert, Kelemen, Szabó, Páli (Hor­váth J.)- Horváth P. (Acsádi), Kertai. Edző: Fiáth Tamás. Madocsa: Araczki- Kovács (Szili A.), Szili Z., Bujdos, Peti- Vörös, Szintai, Besenczi, Aradi- Árki, Böde. Játékos-edző: Árki István. Szombaton szőlőt, vasárnap gólokat szü­reteltek Sióagárdon. Könnyed játék, szép gólok, magabiztos hazai győzelem. G: Kertai 4 (egyet 11- esből), Horváth P. 2, Simon. Jók: Kertai (a me­zőny legjobbja), Horváth P., Domokos, Kelemen, illetve Besenczi, Peti. finta mihály Mucsfa-Bogyiszló 1-9 (1-4) Mucsfa, 80 néző. V: Csapó. Mucsfa: Rákóczi- Kling, Köröndi Cs., Virág, Makk- Guzorán, Lo­vász, Andrási G., Pfeifer- Böröcz, Darabos (Andrási N.) Játékos-edző: Guzorán Ferenc. Bogyiszió: Berka- Kristály Györgye Zs., Tóbi, Oláh- Bárdos, Györgye M„ Bajusz, Fehérvári- Paksi, Rakó. Ezdő: Simon Ferenc. A fiatal ven­dégcsapat ilyen arányban is rászolgált a győze­lemre. G: Lovász, illetve Rakó 3, Bárdos 2, Paksi 2, Oláh, Berka. Jók: Guzorán, illetve Oláh vezérleté­vel az egész vendégcsapat. zsilka Nándor Magyarkeszi-Bátaapáti 2-1 (0-1) Magyarkeszi, 150 néző. V: Botos. Magyarkeszi: Szabó G.- Franke Sz., Pataki, Páczelt, Pruck- Takács, Krasnyánszki, Végh, Horváth R. (Macher)- Gálosi (Szabó L.), Schneider. Edző: Németh Miklós. Bátaapáti: Végh G.- Szunyogh, Molnár, Végh J., Babanics, Koleszár- Kőkúti, Deák (Füle), Schmidt- Sörös, Ádám (Bagyom). Edző: Marian „Bonyek” Czalka. Küzdelmes mérkőzésen a második félidőben feltámadt a ha­zai csapat. G: Végh 2, illetve Sörös. Jók: az egész hazai csapat, illetve Végh J. orosz miklós Kisdorog-Aparhant 0-2 (0-1) Kisdorog, 150 néző. V: Odor. Kisdorog: Stölkler K.- Kovács K„ Forray G., Horváth G., Schiller Z.- Forrai N. (Fazekas), Pechli (Kiss), Bordi, Schiller L.- Horváth P., Miklós (Szűcs). Edző: Kerekes Ágoston. Aparhant: Bagoly- Ferenc, Heidecker N., Lovász, Heidecker J.- Juhász, Ki- esz, Minker E„ Farkas (Németh)- Szököcs, Fá­bián (Kőszegi). Játékos-edző: Minker Norbert. A hazai együttes a második félidőre teljesen szét­esett, s még 11-esből sem tudott a vendégek kapu­jába találni. G: Juhász, Minker E. Jók: Bordi, illet­ve Bagoly vezérletével az egész vendégcsapat. BITTNER LEVENTE Gyönk-Majos 0-6 (0-0) Gyönk, 50 néző. V: Sajgó. Gyönk: Boros- Zen­gő, Bruckner, Gyén, Zuschlag (Tornóczi)- Heidt, dr. Szabó (Müller), Kovács, Kiss- Borsányi (Tóth), Brandt. Edző: Klein András. Majos: Schanzenbacher (Jakab)- Szászi (Si­mon), Jónás, Csordás, Kővári- Nagy K., Hadikfalvi, Babai, Nagy Sz. (Varga)- Papp (Miklós), Vita (Sántha). Edző: Lőrincz Antal. Kiegyenlített első félidő után gólzáporos vendég- győzelem. G: Papp 2, Babai 2 (egyet 11-esből), Nagy K., Kővári. Jók: Bruckner, Kovács, illetve Hadikfalvi, Nagy K., Vita. klein andrás Cikó-Váralja 2-2 (1-2) Cikó, 200 néző. V: Bíró R. Cikó: Csibi (Mayer)- Stumpf Z., Márton, Nagy, János- Fazekas (Ba­lázs), Molnár, Stumpf J., Deli- Varga, Török. Edző: Laki Zoltán. Váralja: Pallósi- Szigeti, Pfeil, Amrein, Fábián- Fodor, Sárközi, Sebestyén- Galla, Nyúl (Horváth), Vass (Dara­dics). Játékos-edző: Vass László. Hullámvölgy­ben a hazai csapat. G: Molnár, Varga, illetve Vass, Galla. Jók: Nagy, Deli, Molnár, illetve Amrein,' Pfeil, Szigeti. TÖRŐ ISTVÁN Hőgyész-Ozora 1-2 (1-2) Hőgyész, 100 néző. V: Franczkó. Hőgyész: Pék- Barka, Juhász L, Királyházi, Kántor- Varga, Rill (Maczik), Juhász G.- Nagy A. (Banai), Draskóczi (Máté), Nagy Zs. Edző: Váli István. Ozora: Rajna- Szűcs (Sandi), Surányi, Viszti, Csömör- Kardos, Illés, Miklós- Tolmácsi (Tóth), Kovács (Pokorni), Papp (Dölles). Edző: Végh István. Döntetlenszagú mérkőzésen egy szerencsés szabadrúgásgól döntött. G: Varga, il­letve Tolmácsi 2. Jók: Varga, illetve Nagy Zs., Mik­lós, Surányi, Viszti, Tolmácsi. fonyódi béla * Ifjúsági eredmények:Magyarkeszi-Bátaapáti 0-1, Kisdorog-Aparhant 5-0, Tengelic-Puszta­hencse 2-2, Gyönk-Majos 1-6, Cikó-Váralja 2-2, Sióagárd-Madocsa 8-1, Hőgyész-Ozora 1-3, Mucsfa-Bogyiszló 3-3. A góllövőlisták élmezőnye a 6. forduló után: Megyei I. osztály: 8 gólos: Fejes (Bölcske). 6 gólos: Fritz (Simontomya), Horváth L. (Dunaszentgyörgy), György (Tevel). 5 gólos: Nagy L. (Dunaföldvár), Domonkos (Dunaszentgyörgy). 4 gólos: Szabadi (Bölcske), Farsang (Dunaföldvár), Kajári (Dunakömlőd), Szedlák (Kéty), Lovász (Öcsény), Kecskeméti (Nagymányok). Megyei II. osztály: 11 gólos: Kertai (Sióagárd). 10 gólos: Babai L. (Majos). 6 gólos: Sörös S. (Sióagárd), Böde (Madocsa), Bárdos (Bogyiszió), Varga (Cikó). 5 gólos: Rakó (Bogyiszió), Parrag G. (Tengelic). 4 gólos: Papp (Majos), La­katos (Pusztahencse), Galla (Váralja), Tolmácsi (Ozora). Megyei II. osztály 1. Tengelic 6 5 1­13- 2 16 1 Majos 6 5­i 20- 8 15 3. Pusztahencse 6 4 1 i 16- 4 13 4. Bogyiszió 6 4­2 16- 6 12 5. Kisdorog 6 4­2 10- 7 12 6. Sióagárd 6 3 1 2 21-10 10 7. Ozora 6 3­3 15-10 9 8. Bátaapáti 5 3­2 8-10 9 9. Cikó 6­2 2 2 15-11 8 10. Aparhant 6 2 1 3 12-12 7 11. Váralja 6 2 1 3 7-15 7 12. Madocsa 5 2­3 11-16 6 13. Magyarkeszi 6 2­4 6-16 6 14. Hőgyész 5 1 1 3 8-10 4 15. Gyönk 5­­5 3-21­16. Mucsfa 6­­6 5-28­Rátgéber László: két győzelem kell Kosárlabda Csak akkor kerülünk biztosan a negyeddöntőbe, ha megnyerjük az utolsó két csoportmérkőzé­sünket” - mondta csapata esé­lyeiről a Franciaországban zajló női kosárlabda Európa-bajnok- ság szünnapján Rátgéber László szövetségi kapitány. A váloga­tott kedden a lehetséges tovább­jutó litvánok, majd szerdán az eddig nyeretlen görögök ellen lép pályára. „Két vereség esetén már csak a 9-12. hely jöhet szóba, két győ­zelemmel viszont, melyek közül a litvánok ellenit lesz nehéz ki­harcolni, nincs miért aggód­nunk - értékelte a lehetőségeket a szakvezető. „Helyezésünk az ellenfelek további eredmé­nyeitől is függ. Negyedikként a legjobb nyolc között a favorit franciákkal kerülnénk szembe, így kedden és szerdán ennek az elkerülésére kell törekednünk” - összegezte Rátgéber. A csoport állása: 1. Magyar- ország 5 pont, 2. Oroszország 5, 3. Szlovákia 5, 4. Litvánia 5, 5. Csehország 4, 6. Görögország 3. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 37. hét nettó nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyen­ként 1.624.795 forint. 12 taíála- tos szelvény 9 darab, nyeremé­nyük egyenként 270.799 forint. 11 találatos szelvény 157 darab, nyereményük egyenként 15.524 forint. 10 találatos szelvény 1418 darab, nyereményük egyenként 2865 forint. _______■ Baj noki Tabellák Megyei III. osztály Keleti csoport 1. Gerjen 5 4 1­19- 6 13 2. Pálfa 5 4­1 17- 7 12 3. Dunaföldvár 5 2 2 1 16- 7 8 4. Szálka 5 2 2 1 13-13 8 5. Mórágy 5 2 1 2 11-10 7 6. Szedres 5 1 3 1 7-10 6 7. Németkér 5 2­3 6-17 6 8. Báta 5 1 2 2 12-10 5 9. Fadd 5 1­4 8-15 3 10. Alsónána 5­1 4 5-19 1 Nyugati csoport 1. Kölesd 5 4 _ 1 16-10 12 2. Döbrököz 4 3 1­16- 5 10 3. Csikóstöttős 5 2 2 1 8- 4 8 4. Nak 4 2­2 12- 9 6 5. Zomba 5 2­3 10-10 6 6. Dalmand 4 1 2 1 5- 4 5 7. Izmény 4 1 2 1 9-10 5 8. I regszemcse 5 1­4 8-20 3 9. Felsőnyék 4­1 3 0-12 1 Megyei IV. osztály 1. Tolnanémedi 4 4 _­20- 4 12 2. Kocsola 4 4­­13- 2 12 3. Závod 4 3­1 12- 8 9 4. B.börzsöny 5 3­2 12-12 9 5. Kurd 5 2 1 2 13-11 7 6. Lengyel 5 2 1 2 11-10 7 7. Mőcsény 4 2­2 12-11 6 8. Szakcs 5 2­3 11-12 6 9. Harc 5 2­3 7-19 6 10. Pincehely 5­­5 7-15­11. B.varasd 4­­4 4-18­Helycserék az élen: a Geijen és a Kölesd a listavezető Rangadót nyert a Tolnanémedi, és továbbra is versenyt fut a Kocsolával a negyedik vonalban A megyei III. osztályú bajnokság hétvégi fordulójában a lista­vezető Pálfa Németkéren, míg a Döbrököz Izményben „bot­lott”, így a következő kört már a Gerjen és Kölesd várja az él­ről. A negyedik vonalban tovább tart a Tolnanémedi-Kocsola versenyfutás, sikerével dobogón a Závod. Labdarúgás Keleti csoport Alsónána-Gerjen 1-4 (0-2). Alsónána, 10 néző. V: Monostori. Küzdelmes mérkőzésen megérde­melt vendéggyőzelem. G: Papp, illetve Kovács 2, Domsa, Taba. Jók: Sztankovics, Papp, Kiss, illet­ve Kovács, Palásti, Hajpál, Kródi. Németkér-Pálfa 3-2 (1-0). Németkér, 250 néző. Nyitrai. A hazaiak majdnem elszórakozták előnyüket. G: Anderkó, Balogh, Pomozi, illetve Balogh A., Maráczi. Jók: az egész hazai csa­pat, illetve Maráczi. Szálka-Fadd 4-1 (2-0). Szál­ka, 30 néző. V: Haszeg. Az irreális talajhoz jobban alkalmazkodó ha­zaiak megérdemelten nyertek a jól játszó vendégek ellen. G: Drinóczi, Kadosa, Szabó, Mózsik S„ illetve Pesti. Jók: Drinóczi ve­zérletével az egész hazai csapat, illetve Pesti, Szabó. Szedres-Mórágy 1-0 (0-0). Szedres, 200 néző. V: Bencsik. Küz­delmes, kemény mérkőzésen meg­érdemelten nyertek a hazaiak. A ta­lálkozón a vendégek játékosa, Dér Károly súlyos bokasérülést szenve­dett. G: Karip. Jók: Karip, Papp, Far­kas L, illetve lieszkovszky, Acsádi, Vecsei, Kiss L. Báta-Dunaföldvári STE 2-2 (2-2). Báta, 80 néző. V: Kiss. A két csapat első egymás elleni mér­kőzése jó iramú, színvonalas küz­delmet hozott. Második félidei helyzeteik alapján a hazaiak kö­zelebb álltak a győzelemhez. G: Kovácska 2, illetve Gallai 2. Jók: Schaffer, Braun Cs., Péter, Kovács­ka, illetve Berényi, Fehér. Nyugati csoport Kölesd-Dalmand 1-0 (0-0). Kölesd, 50 néző. V: Pápista. Egyenlő erők küzdelméből a ha­zai csapat egy szerencsés találat­tal került ki győztesen. G: Szép. Jók: Szűcs (a mezőny legjobbja), Seregély, Pilisi, Szép, illetve Tóth, Nagy L. Izmény-Döbrököz 2-2 (2-2). Izmény, 100 néző. V: Nagy J. A 73. perctől emberhátrányban fut­ballozó hazaiak csapkodó játék­kal is otthon tartottak egy pontot. G: Balogh Á. 2, illetve Szieber, Szűcs. Kiállítva: Balogh Á. Jók: Antal, Szabó, illetve Horváth L„ Erdős, Szieber. Zomba-Csikóstőttős-Kapos- szekcső 0-1 (0-0). Zomba, 100 néző. V: Varga A. A sok helyzetet elpuskázó hazaiak a 93. percben kapott góllal veszítettek. G: Szimcsák L. Jók: Faust, Balogh J., Janó, illetve Schumann, Lódri. Nak-Iregszemcse 2-3 (1-2). Nak, 100 néző. V: Stefik. A sze­rencsésebb csapat nyert. G: Né­meth, Túri, illetve Somogyi 2, Császár. Jók: Székely, Balogh, il­letve Somogyi vezérletével az egész vendégcsapat. Megyei IV. osztály Tolnanémedi-Bonyhádbörzs öny 5-1 (2-1). Tolnanémedi, 60 néző. ,V: Hegyi. Színvonalas mérkőzésen jó ellenfelet győzött le a fegyelmezetten és nagy aka­rással játszó hazai csapat. G: Szabó, Nádasdi, Győré N., Ba­logh, Szilágyi, illetve Csobot. Jók: az egész hazai csapat, illet­ve Kiss, Szőnyi. Závod-Pincehely 3-2 (1-0). Závod, 80 néző. V: Tamás. Keser­ves hazai győzelem a lelkes vendé­gek ellen. G: Jordáki, Lovász, Spiel, illetve Szép II, Túrós. Jók: Sebes­tyén, Szász, Spiel, László, illetve Góman. Kocsola-Szakcs 1-0 (0-0). Kocsola, 70 néző. V: Nagy. A mér­kőzés végig támadó hazaiak nehe­zen nyertek a lelkes vendégek el­len. G: Varga. Jók: Horváth, Fábi­án, Lajos, Szabó Z., Varga, illetve Szabó R. Mőcsény-Kurd 2-4 (0-2). Mőcsény, 60 néző. V: Illés. A kur­diak maximálisan kihasználták erőfölényüket, és megérdemelten nyertek. G: Mester L. 2, illetve Nagy J. 2, Szőts, Ihász. Jók: Csányi, Mester L., Herner, illetve az egész vendégcsapat. Lengyel-Harc 1-2 (1-0). Len­gyel, 50 néző. V: Bagdi. A máso­dik félidőre széteső hazaiak ellen megérdemelt a lelkes vendégek sikere. G: Miilei, illetve Mester, Varga. Jók: Miilei, illetve Erdős, Szerecz. ■

Next

/
Thumbnails
Contents