Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-17 / 217. szám

12. OLDAL 2001. Szeptember 17.,Hétfő ERRŐL - ARRÓL Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ZSÓFIA nevű kedves olvasóinkat. Görög eredetű név, jelentése: bölcsesség. Védő­szent: II. Béla magyar király (t 1141) szentéletű, Zsófia nevű apáca lánya. Virága: kis virágú dália. A katolikus liturgikus naptárban Bellarmán Szent Róbert püspök, hitvalló és egyháztanító (11621). HAJDAN: Szeptember 17-én 105 éve, 1896-ban a nemzetközi bé­kekongresszus résztvevőit Szekszárd szülötte, Perczel Dezső belügyminiszter francia nyelvű beszéddel köszöntötte. 100 éve, 1901-ben Tolna megye tíz községében terjedt el a takonykór, ezért Faddon kilenc, Pakson 36 lovat kellett kiirtani; a járványért a kóbor cigányokat okolták. 95 éve, 1906-ban Dombóvárott if­jabb Ivanich Antal új típusú gőzekéjét mutatták be. Nakon „az újonnan épített szép, díszes templomot vették át közigazgatási­lag”, avatását Szent Mihály napjára tűzték ki. 90 éve, 1911-ben Csapó Vilmos királyi kamarás, tengelici birtokos Liszt Ferenc megyei emlékeinek megörökítését javasolta. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 27. Lk. 7,1-10. Református: Zsolt. 36. lKor. 14,26-40. Evangélikus: 2Tim. 1,1-6. 4Móz. 23,13-30. Ortodox: Gál. 4,28-5,10. Mk. 6-54-7,8. A NAP KÉL 6.24 órakor, nyugszik 18.52 órakor. A Hold kél 5.57 órakor, nyugszik 19.22 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 250 cm, Paks 415 cm, Dombori 452 cm, Árvízkapu 816 cm. A Sió Pa­lánknál 252 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 526. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Elárverezték Dianának a szobafestőhöz írt levelét Elárvereztek néhányat az autóbal­esetben 4 éve elhunyt Diana wale­si hercegnőnek a szobafestőjéhez írt leveleiből. Vevőre talált az az üveg whisky is, amelyet Diana szép munkájáért a festőnek aján­dékozott. (A palack még mindig tele volt.) A szobafestőt John Munrónak hívták, és a hetvenes évek végén festette át teljesen a hercegnő londoni lakását. 1992- ben bekövetkezett halálát követő­en családja elárverezés céljából át­adta a tárgyakat a Bonham and Brooks aukciós háznak. Az árve­résen egy kereskedő 2300 fontért megvásárolt egy levelet és egy Di­ana által írt néhány sorral ellátott fényképet a hercegnő és Károly walesi herceg 1981 évi esküvőjé­ről. „Remélem, hogy tetszeni fog Önnek az esküvőnket megörökítő, emlékül küldött fotó. Soha nem fo­gom elfelejteni, amit Ön értem tett” - írta Diana a fénykép hátolda- lára a dpa jelentése szerint. ■ Asszonyok szoptatták... A kutya ősének, a farkasnak a há­ziasítása még a Kr.e. 25. évezred­re, a jégkorszakra nyúlik vissza. A tehetetlen kölyköket megsaj­nálták és szoptatták az asszo­nyok, majd a vadászok gondjaira bízták őket. Megkezdődött a te­nyésztés, a kedvező tulajdonsá­gok átörökítése. A 13-9. évezre­dekben már háziállatként tartot­ták a kutyát. Kr.e. 8000 táján már otthonos volt Európában, Elő- Ázsiában, Észak-Amerikában. A macska megjelenése a Kr.e. 8. évezredre tehető, akkor alakultak ki az első állandó települések, ekkor kezd­ték tárolni a gabonát. Az idomítást már az egyiptomi Óbirodalom is ismerte. A macska a fáraók ked­venc állata volt, de a házi cica megjelenése az Újbirodalomhoz kötődik. Kr.e. 945 körül érte el csúcspontját a macskának, mint szent állatnak a kultusza. Erről ta­núskodik a kor számtalan macs­ka-múmiája is. A házi cica a Kr. előtti első században tűnt fel Európában, valószínűleg Egyip- tomból jutott el Görögországba. ■ LO ES LOVAS egyaránt erősen Gatcombe Parkban, a szeptember Phillips, az angol királyi családból nesből. koncentrál a gloucesteershire-i 16-i versenyen. A lovas Zara a ló pedig Aurora, a királyi mé­Humor Elmegy egy ember a pszichiá­ternőhöz.- Segítsen rajtam, doktornő. Nem tudok kapcsolatot teremte­ni a nőkkel.- Maga pedig egy magas, sportos, igen jóképű, elegáns fér­fi. Nem értem, mi lehet a gond.- Hát ezt neked kéne tudnod, te félagyú szipirtyó! ★ 9r * Egy vérszomjas kandúr ker­geti az egércsaládot. Egyszer csak az egérapa visszafordul és rányávog a macskára. A macska meglepetésében megtorpan, majd ijedten elfut. Az egérapa büszkén mondja:- Látjátok, milyen jó, ha ide­gen nyelvet tud valaki? * * *- Ha tudnád, milyen jó ez a sajt, békén hagynál engem - mondja az egér a macskának.- Igazad van... megvárom, amíg megeszed... * * * A nagyapa háborús hőstettei­ről beszél:- Egyet árulj el, nagypapa - kérdezi az unoka - Mire kellett a többi katona? * * *- Ha nem veszel feleségül - hüppög a lánykukac -, akkor én bánatomban egy tyúk elé vetem magam...- Ha jól értettem, maga az én vejem szeretne lenni! - mondja a mama a kérőnek.- Hát nem nagyon szeretnék, de ha elveszem a lányát, kényte­len leszek az lenni! ■ Békainvázió A Hawaii-szigeteken öt centis antillai békák (coquik) keserítik meg a helyi lakosok és a turisták életét. A szapora kétéltűeket fel­tehetően a nyolcvanas évek vé­gén, növénypalántákkal cipel­ték be Puerto Ricóból. A párzás idején időnként 100 decibel hangerősségű brekegésükkel so­kakat kis híján az őrületbe ker­getnek. Csak Oahu szigetétől - ahol a szigetcsoport fővárosa - Honolulu is épült, sikerült távol tartani a békákat. ■ Horoszkóp SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.), 06 90-230-356. A szerelem kerüli a Szűz-jegyűt, érzelmeit inkább a szeretet, mint a szexualitás ve­zérli. Pénzügyeiben ma a szeren­cse irányítja. Könnyen ráérez, hogy mikor, hová kell befektetni a pénzét. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06 90-230-357. Végre úgy érezhet- né, Öné a világ. Az újhold hatá­sára a szerelemre és a kikapcso­lódásra is jut ideje. Rámenős, de ezt most nem veszik rossz né­ven Öntől. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06 90-230-358. Egyre gyakrabban megfordul a fejében, hogy bár­csak valóban kettő lenne Önből. Úgy érzi, elviselhetetlenül sok te­her szakad a nyakába, pedig ha az életstílusát tekintjük, most sincs több feladata az átlagosnál. Az önsajnálat jelenti a fő ve­szélyt, nem az élet tényei. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06 90-230-359. Nem lehetetlen, hogy magányosnak érzi magát - még akkor is, ha társkapcsolat­ban él. Tévedés viszont azt gon­dolnia, hogy e helyzet kialakulá­sában Önnek semmi része nincs. Használja ki az egyedüllétet ér­zelmi viszonyainak alapos tisztá­zására. BAK (XII. 22—I. 20.), 06 90 230-360. Az újhold biztonságot és kereseti lehetőséget hoz a Ba­koknak. Önt vágyai magukkal ragadják. Meghívásokat kap, amitől megnő önbizalma. Ha akar, most válogathat a hódo­lókból. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06 90-230-361. Az újhold főként ér­zelmeire hat. Arra vigyázzon, hogy ki ne használják! Hajlamos a pénzszórásra, a hosszú telefon- beszélgetésekre, luxuscikkek vá­sárlására. Bankkártyáját ne hasz­nálja túl gyakran! Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD A fogóval szemben... Az emberek jelentős része hanyagolja a fogorvosokat, s csak akkor ül be abba a bizonyos, rettegett székbe, amikor már nem segít más, csak a fogó. Amúgy pedig nem is igazán olcsó mulatság egy-egy ke­zelés sem, bár a tervek szerint ezen a téren kedvező változások vár­hatók a közeljövőben: ha az országgyűlés elfogadja a tervezetet, no­vember elsejétől ingyenessé válnak a fogmegtartó kezelések - olvas­tam a hírt az újságban. A törvényhozók, illetve az egészségügyi mi­nisztérium szándéka szerint ez ismét megnövelheti a forgalmat a rendelőkben, ami nem is lenne felesleges, hiszen a kimutatások sze­rint a hazai felnőtt lakosság fogainak állapota majdhogynem ag­gasztó. Közülük sokan nemcsak, hogy tartanak, de egyenesen ret­tegnek a kezelésektől: s valljuk be, ki ne halbtt volna már olyan sztorit, melynek a felidézésekor is az ember fogába nyilallik a fájda­lom? Persze, a valóság más, a kabarékból ismert, kerekes, transz- missziós szíjjal hajtott fúrógépet és a fémkalapáccsal vert, kicsorbult vésőt el kell felejteni. Aki ült fogorvosi székben, az igazolhatja: még a tűszúrást is alig lehet érezni, nemhogy azt, ami utána következik. Szóval, az egyetlen, amitől tartani lehet, az nem a beavatkozás, ha­nem a fogorvos jogos érdeklődése az iránt, hogy merre járt eddig a tisztelt páciens? Talán ez a legkellemetlenebb, ami innen következik, az már - az őrjítő fogfájás megszüntetése - maga a mennyország. HALAK (II. 21-111. 20.), 06 90 230-362. Újhold van, és Önt a he­tedik házban találja, vagyis a nyilvánosság és üzleti kapcsola­tai kerülnek előtérbe. Egy lángo­ló szerelem környékezi, ám tar­tós kapcsolatát nem szabad ezért feláldoznia. KOS (III. 21-IV. 20.), 06 90 230-351. Az újhold hatására adot­tak a lehetőségek arra, hogy nép­szerűségét növelje, jó benyomást gyakoroljon az emberekre. Ámor nyila is eltalálhatja, de ez csak akkor szerencsés, ha nem él pár- kapcsolatban. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06 90 230-352. Az otthonával kapcsola­tos ügyek kerülnek előtérbe az újhold hatására. Sokat jelent Ön­nek az igényesen kialakított laká­sa és most újabb változtatást fon­tolgat. IKREK (V. 21—VI. 21.), 06 90 230-353. Szellemi frissességet és jó kapcsolatok teremtését hozza Önnek az újhold. A flör- tölést élvezheti, és jut ideje hobbijára, ami igencsak szóra­koztatja. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06 90 230-354. Az őszelő az évnek vi­szonylag csendes, békés idősza­ka, most mintha kevesebb köte­lezettség nyomná a vállát. A nyár amúgy is nagyon nyüzsgő tem­peramentumos volt. Most csen­desebb időszak következik, eljött a pihenés ideje. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.), 06-90-230-355. Ön most tele van gondolatokkal, ötletekkel. Mint­ha az életét nem a gyakorlati dolgok, hanem az eszmék és a politikai irányzatok határoznák meg. Az Oroszlán-jegyű ma olyan emberek társaságát kere­si, akik intellektuálisan ösztön­zők, s élvezi a velük való elvont beszélgetést. A neandervölgyi gyermek arca Ha felöltözve végigmenne az ut­cán, nem tűnne föl senkinek - állít­ja Christoph Zollikofer. A zürichi neurobiológus Marcia Ponce de Le­ón antropológusnővel együtt kel­tette életre a négy év körüli gyerme­ket - számítógép-program segítsé­gével. Ez a 150 ezer esztendővel ez­előtti ősember első, virtuális „újra­teremtése. Zollikofer csupán a kis­lány orrát alkotta meg a saját fantá­ziája szerint. A gyerek újjászületé­séhez mindössze öt csontkövületet használtak föl. A leleteket Dorothy Garrod angol régésznő találta évti­zedekkel ezelőtt Gibraltárban. A kövületeket komputertomográffal elemezték, majd a gép programjá­ra bízták a kiegészítést. Addig-ad- dig foltozgatták a koponyát, mire teljesen kiegészült. Miután a fej a képernyőn immár térbe helyezve megjelent, műgyantából elkészítet­ték a koponya csontvázát. Elisabeth Deynes párizsi szobrász- művész alkotta meg az arcot. ■ Gyerek és mobiltelefon Dallam és lógó mézesmadzag Ausztriában arra figyelmeztetnek a fogyasztóvédők, hogy a fiatal mobil-tulajdonosoknak lógókat és csengésdallamokat ajánló cégek meglehetősen kétes üzleti stratégiát követnek, s bizony a divatos kellékek beszerzése csillagászati összegek­be kerülhet, főleg a szülőknek. A Kurier című lap figyelt fel arra hogy elszaporodtak az ilyer ínyencségeket kínáló cégek hír detései az ifjúsági lapokban, főlej a Bravo címűben, amelynek leg utóbbi számában már hat ilyen találtak, A cégek egy emelt díjt telefonszámot adnak meg, s rend szerint nem közük tényleges tele fonszámukat, de még internet címüket sem. A felhívott számor ugyan figyelmeztetik a fiatalokat hogy percenként 50 (!) schilling be kerül a hívás, de aztán kérik í telefon típusát, számát s méj védelmével foglalkozó ombuds­man elmondta: egyre gyakorib­bak a panaszok mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Az ifjú telefontulajdonosok - márpedig Ausztriában a középiskolások je­lentős részének van mobilja - gyakran nem tudják, mibe kerül ez a szórakozás. Az ombudsman még azt is hozzátette: aligha vé­letlen, hogy a Kurier két kísérlete során nem működött a dolog zökkenőmentesen, mert a magu­kat ajánló cégek közül a jelek szerint sok éppen további hívá­sokra igyekszik rábírni a fiatalo­kat, akik ez ellen nemigen tehet­nek sokat. Az ombudsman taná­csa: ne hívják a hirdetett számo­kat. LETAROLNAK EGY CUKORRÉPATÁBLÁT a génmanipuláció ellen tiltakozók Alevinben, Észak- Franciaországban. Az akciót szombaton, szeptember 15-én hajtották végre. ________________________■ , több más adatot, amelyeknek 1 rbebillentyűzésébe jó négy perc- beletelik, ami máris 200 schilling- ’ be került. Ezután a Kurier kísérle­- teinél az egyik esetben megj ött az t új lógó, de nem az, amit rendel- í tek - ez esetben telefonszám híján- újra kell kísérletezni újabb 200- schillingért -, a másik esetben- nem jött semmi. Igaz, ennél a í cégnél a tudakozó meg tudott ad- , ni egy hívható telefonszámot, s az- ott elmondott reklamáció után i csak megjött a megrendelt dal- ' lám. A lapnak a gyerekek érdek-

Next

/
Thumbnails
Contents