Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-15 / 216. szám

gm 2001. Szeptember 15., Szombat MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét IHAROSI IBOLYA Világmegváltók Vannak jóhiszemű emberek, akik jobbító szándékukkal üldözik környezetüket. Itt van például az a szekszárdi polgár, aki sok pontból álló javaslatait elküldte, elvitte minden pártnak, levelet írt sok ember­nek, végül a nyilvánossághoz fordult. Nem nyugodott bele ugyanis az udvarias válaszokba, miszerint hasznos elgondolásait mindenkép­pen figyelembe veszik. Mint ahogy igaz is. A lista láttán nyilvánvaló volt, hogy ami valóban hasznára válik a köznek, pénz is van rá, az már nemcsak eszébe jutott a döntéshozóknak, hanem el is kezdték megvalósítani. Nem megnyugtató számára, hogy épül a hipermar­ket, azt hajtogatja, hogy az áruháznak a buszmegálló mellett lenne a helye. Világ- és környezet-megváltónak véli például ama javaslatát, hogy „vezessék be” a trolibusz-közlekedést, mert a troli nem szennye­zi a környezetet. Igaz, de arra nem volt hajlandó gondolni, hogy mennyi pénzbe kerülne, s momentán egy fillér sincs rá. Nem foglal­kozik javaslatainak eme pórias és földhözragadt oldalával. Egy másik ember pedig úgy véli, az lenne a célszerű, ha a megyei könyvtár új épülete a Luther téren létesülne. Nem tudta, vagy nem ér­dekelte, hogy elfogadott koncepáó van arról - ha majd pénz is lesz rá, - hol legyen a megyei könyvtár. Nem tudta, vagy nem érdekelte, hogy megyei intézményről van szó, tehát hiába bombázza javaslatá­val a városházát. Nem tudta vagy nem érdekelte, hogy az érvényes vá­rosrendezési terv ezen a területen nem számol közintézménnyel. A tá­jékozatlanság a világmegváltók esetében rendszerint kitartással páro­sul, hiszen egyikük több, mint 1000 aláírást is összegyűjtött elképze­lései alátámasztására. Az információhiányos és kitartó világmegváltók persze kedvesek és ártalmatlanok, sőt hellyel-közzel még szórakoztatóak is. Baj csak ak­kor van, ha e két tulajdonság például hatalommal párosul. A titkosszolgálatok kudarcai A keddi amerikai terrorcselekmé­nyek kapcsán a titkosszolgálatok nagy kudarcairól olvashatnak a Tol­nai Népújság Vasárnap Reggel hol­nap megjelenő számában. Sokan úgy vélik, hogy az értelmi szerző­ként számon tartott Oszama bin Laden napjai meg vannak számlál­va. Az újságban részletesen lesz szó az eddig érinthetetlennek vélt terro­rista vezérről. A békésebb témák között olvashatnak az élet „fura, fo­rintos fintorairól”, egy szenvedélyes autogram-gyűjtőről, valamint az in­formatika újdonságairól. Arckép ro­vatunkban Albert Flóriánt mutatjuk be, a színészek közül pedig ezúttal Galla Miklós, Koltai Róbert és Usztics Mátyás kerül reflektorfény­be. ■ Munkáspárt: duplázásra készül „Az MSZP a nagytőkét juttatja érvényre” A Munkáspárt szeretné, ha 2002-től lenne Tolna megyei képviselője a Parlamentben, Tolna megyében a cél leg­alább hatezer szavazat meg­szerzése a jövő évi országgyű­lési választáson - mondta Thürmer Gyula pártelnök egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. Tamási Ezzel a Munkáspárt megduplázná négy évvel ezelőtti Tolna megyei eredményét. Úgy gondolom, min­den további nélkül elérjük az öt szá­zalékos parlamenti küszöböt - tette hozzá Thürmer Gyula. A választási előkészületekkel kapcsolatban kije­lentette: a párt nem működik együtt senkivel, „nincs szó baloldali blokk­ról, mind az MSZP mind az SZDSZ a magyar és a multinacionális nagy­tőkét próbálja érvényre juttatni”. A választás előtt ugyanakkor megálla­podást ajánlanak a két pártnak a szélsőjobb előretörésének megaka­dályozására. Egy eseüeges baloldali kormány támogatásáról kérdésünk­re hozzátette: a dolgozók érdekeit szolgáló lépéseket támogatni fog­ják. A Munkáspárt Szekszárdon Boda Pétemét, Pakson Vajnai Atti­lát, Tamásiban Béres Jánost, Bony- hádon Kitanits Lajost, Dombóváron Sebők Vilmosnét indítja egyéni képviselő-jelöltként. T. F. Elismerés a frottír termékeknek A Hőgyészi Vegyesipari Szövet- nem emellett a Magyar Kereske- kezet szállodai frottír termékcsa- delmi és Iparkamara oklevelét is ládja nem csak a Magyar Termék elnyerte nívós termékéért. Nagydíjon kapott oklevelet, ha- : ______________________ " Ha józhatóvá tennék a Siót Ambiciózus vízlépcsőtervek - megtérülés öt éven belül? Öt éven belül megépülhetne, további öt éven belül megtérülhet a ma csaknem szennyvíz- gyűjtővé átalakult Sió-csatorna - elsősorban idegenforgalmi szempontból érdekes - hajóz­hatóvá tétele. A siófoki Advocatus Pro Űrbe Alapítvány tegnapi konferenciáján a vízfo­lyás komplex fejlesztéséről készült tervet mutattak be. Siófok A konferencián résztvevő önkormányzatok a ma hajózhatatlan csatornából „zöld paradicsomot”, a vízi, kerékpáros és konferenciaturizmus számára vonzó térséget, valamint személy- és teherszállítás­ra is alkalmas víziutat szándékoznak kialakítani. A Trend Kft. dr. Kopár István, a Mahart Rt. nyugal­mazott vezérigazgatója nevével fémjelzett tanul­mánya szerint négy vízlépcső építésével megold­ható lenne a 122 kilométeres csatorna hajózhatóvá tétele. A Balaton és a Duna közti tizenhat méteres szintkülönbséget kiegyenlítő lépcsők Siójutnál, Ozoránál, Pálfánál és Medinánál épülnének, más terv nyolc vízlépcsővel számol. Dr. Kopár István szerint a Sió-völgy az ország egyik legkeresettebb idegenforgalmi övezetévé válhatna, a Balatonéhoz hasonló turisztikai kapacitással. Hangsúlyozta: a fejlesztés elő­feltétele a szennyvízkezelés megoldása. Jelenleg a csatorna siófoki szakaszát gyakorlatilag szemétlerakónak használják, a város alatti szennyvíztelepről nyáron kevésbé tisztított, más Zárva a zsilip Dr. Kopár István A Sió mentén élő idősebbek nosztalgiával emlegetik az ötvenes-hatvanas évek vízitúráit, a Gemenc kishajó járatait a természetvédelmi területen. Tavaly még úgy, ahogy, idén már egyál­talán nem lehetett csónakkal közlekedni a Sión, Ozoránál mindössze harminc centiméteres volt a folyó szintje. Csökken a tó vízszintje is; 2000- ben fordult elő első ízben, hogy a Balatonba kevesebb víz került, mint amennyi elpárolgott. A siófoki zsilip tavaly április óta zárva van. Sió-menti településekről pedig tisztítatlan szenny­víz is a mederbe kerül. Emiatt és a rendkívül ala­csony vízszint miatt a csatorna vize fürdésre alkal­matlan. Vízlépcsőkkel a mederben állóvíz létesül, a vízminőséget rendszeres öblítéssel lehet fenntarta­ni. Kopár István lehetségesnek tartotta, hogy a zsi­liprendszerrel a Balaton vízpótlása is megoldható. Jancsó Gábor, a Trend Kft. ügyvezető igazgató­ja elmondta: az első feladat a Sió-völgyét érintő revitalizáció. Kiemelte, a csatornázást a fejlesz­téstől függetlenül meg kell oldani. A tizenöt mil­liárd forintra becsült beruházás Jancsó Gá­bor szerint öt éven belül elkészülhet, továb­bi öt éven belül pedig megtérül. A jelenlévő polgármesterek, önkormányzati vezetők - Tolna megyéből Schranz Istvánné Ozora, Ács István Felsőnyék, Háry János Sióagárd polgármestere, Bárdos László Simontomya jegyzője - társulás megalakítását látták cél­szerűnek; Juhász János, az alapítvány elnö­ke a három érintett megyei önkormányzat összefogását szorgalmazta. Dr. Kopár István elmondta: kész lakossági fórumokon támo­gatást szerezni a programhoz. T. F. Main-Tauber és Tolna megye, együtt A német és a magyar himnusz egymást követve csendült fel tegnap Szekszárdon, a régi vármegyeháza dísztermében. Az ünnepélyességet egy jeles alkalom indokolta: Main-Tauber Kreis és Tolna megye megerősítette azt a partneri kapcsola­tot, mely éppen tíz esztendős múltra tekinthet vissza a két fél között. Tolna megye-Main-Tauber Kreis Koltai Tamás, Tolna Megye Közgyű­lésének elnöke - miután köszöntöt­te az együttes ülés résztvevőit, a megjelent külföldi és hazai vendé­geket, járási vezető tisztségviselőket és országgyűlési képviselőket - ün­nepi beszédében egyebek mellett hangsúlyozta: szűkebb pátriánk egy évtizede méltó partnert kapott Euró­pa nyugati feléből. - Tíz esztendő el­teltével joggal valljuk: nem választ­hattunk volna jobban, mint akkor tettük. Önök értékes társaink. Georg Denzer, Main-Tauber Kreis elnöke arra mutatott rá, hogy az elmúlt idő­szak nem üres reményeket, hanem tartalommal telített baráü kapcsola­tokat hozott. - Azt mondhatom, amikor Tolna megyébe indulunk, nemcsak barátokhoz, hanem csalá­di találkozóra érkezünk. A megerősítést tartalmazó dí­szes doku­mentumot - al­kalomhoz illő zene közepette - egymás mel­lett helyet fog­lalva látta el kézjegyével Georg Denzer és Koltai Ta­más, majd a je­lenlévők felállva, hosszas tapssal fe­jezték ki egyetértésüket. Az emelkedett pillanatok után, már a megyeháza udvarán kötetle­nebb percek várták a résztvevőket, elsősorban Main-Tauber járás elnö­két. A szekszárdi Alisca Borrend ugyanis különböző próbákat rótt Georg Denzerre, aki azonban vala­mennyit sikerrel teljesítette, így jog­gal lett szekszárdi borlovag, -szá­A megerősítést Georg Denzer (a képen balról a második) és Koltai Tamás írta alá fotó: gottvald károly HÍREK TOLNA. A tolnai Nyugdíjas Sza­badidő Klub vasárnap 15 órai kezdettel szüreti felvonulást tart. A menet a művelődési háztól in­dul, majd visszatér ide, ahol a felvonulás után bált rendeznek. PAKS. Szüreti nap lesz ma Pak­son, a program 13 órakor a mű­velődési központnál kezdődik, a Sárgödör téren 16 órától műsor és nyitott borospince várja az érdeklődőket. SZEKSZÁRD. Vasárnap 18 óra­kor Szekszárdon, a Bezerédj ut­cai Református Gyülekezeti Ház­ban a balatonszárszói értelmisé­gi konferencia záró istentisztelet­ét hallgathatják meg - hangka­zettáról - az érdeklődők, Pápai Szabó György igehirdetésével. DOMBÓVÁR. Szombat délelőtt tíz órától tekinthetik meg az ér­deklődők A kölcsönkapott föld című fotókiállítást a művelődési házban, ahol Bordi Imréné Polecsák Irénnek és Fodor Zsolt­nak a Tüskei-tóról, illetve a Kon- da-patakról készített felvételei lesznek láthatóak. SZEKSZÁRD. Véradás lesz szeptember 17-én, hétfőn Szek­szárdon, a véradó állomáson. Az önkéntes véradókat 8 órától 15 óráig várják a szervezők. ______■ Bő rgyógyászok tudományos ülése Tudományos ülést tartottak teg­nap Szekszárdon, a vármegye- háza dísztermében a megyei kórház bőrgyógyászati, bőr- és nemibeteg gondozó infektoló- giai és kórház-higiénés osztályai az intézmény fennállásának 200. évfordulója tiszteletére. Az ülésen az osztályok rövid törté­netének bemutatása után elő­adások hangzottak el többek kö­zött az infektológia várható jö­vőjéről, a kórház-higiénia fejlő­déséről Semmelweistől napjain­kig és a hepatitis elleni második generációs oltóanyagról. ■ Pécsi diplomások találkozója Jövő szombaton, szeptember 22-én tartja első találkozóját a Pécsi Diplomások Köre. Az egész napos rendezvényre az If­júság úti épületbe nem csupán a 2001 januárjában megalakult Pécsi Diplomások Köre tagjait várják, hanem valamennyi Pé­csett végzett hallgatót. A találko­zót jelenlegi és egykori egyetemi zenekarok fellépése, valamint országos és nemzetközi hírne­vet szerzet sportolók, zenészek, színészek, médiaszakemberek, tudósok színesítik, akik egyko­ron a pécsi alma materben vé­gezték egyetemi tanulmányai­kat. ■ A politika visszadobta a labdát Még kérdés, közgyűlés elé kerül-e a MIÉP beadványa Ha a kórház vezetői és alkalmazottai nem támogatják a MIÉP javaslatait, akkor azok megvalósítását nehezen tudja elképzelni nyilatkozta lapunknak Koltai Tamás a megyei közgyűlés elnöke. Tolna megye Horthy Miklós és két hajdani szek­szárdi díszpolgár, dr. Pesthy Pál igazságügyi miniszter és dr. Vass Jó­zsef népjóléti miniszter szobrának visszaállítását indítványozza a MIÉP megyei szervezete. Ázt javasolják, továbbá, hogy a kórház alapításának 200. évfordulója alkalmából nevez­zék el az intézményt dr. Babits Mi- hályról, a költő dédapjáról. Koltai Tamás, a megyei közgyű­lés elnöke a MIÉP beadványáról el­mondta, hogy annak egyik pontja, ami a kórház alapító okiratát érinti, nevezetesen a névadás egyértelmű­en a közgyűlés kompetenciája. Hogy tárgyalják-e egyáltalán a té­mát, azon is múlik, hogy a testület kíván-e vele foglalkozni, hiszen minden közgyűlés azzal kezdődik, hogy a napirendet meghatározzák. A kórházzal kapcsolatban csak a költségvetést érintő kérdések tartoz­nak a közgyűlésre. Az, hogy a fő­igazgató saját hatáskörében miként csinosítja a környezetet, akár szob­rokkal is, az az ő kompetenciája, de hozzátette: a MIÉP-nek nyilván nem a környezet csinosítása volt a szán­déka. Koltai Tamás jelezte a kórház fő­igazgatójának: hogy kéri az alkal­mazotti és a szakmai fórumok véle­ményét a MIÉP beadványáról, (A kórház vezetése már kérte a köz­gyűléstől, hogy az intézmény ismét Balassa János nevét vegye fel.) A szakmai vélemény birtokában dönt arról, hogy a névre vonatkozó javas­lat milyen formában kerüljön a köz­gyűlés elé, s mi legyen a szobrok fel­állítására vonatkozó javaslat sorsa. Döntésében azt is figyelembe veszi a megyei közgyűlés elnöke, hogy el- fogadtatóak-e a 200 éves kórház mai dolgozói számára a történelmi indo­kok, valamint a szimbólumok visz- szahelyezésének indítványai, hi­szen mindez a jövőben az ő intéz­ményüket fémjelzi. Közbeveté­sünkre, miszerint ezzel a kéréssel a politika visszadobja a labdát az or­vosi szakmának, holott a Horthy szobor visszaállítása mégiscsak po­litikai döntés, a közgyűlés elnöke azzal válaszolt: nem szeretné, ha politikai döntés születne.- Elvitathatatlan, hogy a kórház mai fenntartója, dolgozói, valamint azok is, akik a kórházi ellátást, mint szolgáltatást igénybe veszik, a 200 éves évfordulót Horthy kormányzó­nak, s a két miniszternek is nagyban köszönhetik, hiszen a kórház a megszűnés fenyegetettségéből kö­zel háromszorosára bővített, magas fejlettségű intézménnyé vált az ő te­vékenységük következtében. Hoz­zátette még azt is: ha a szakma nem tudja támogatni a MIÉP javaslatát, akkor azok megváósítását nehezen tudja elképzelni.__________ihárosi TOLNÁBAN TÖRTÉNT GÁZPALACKOT LOPOTT A BETÖRŐ Dombóváron a Tinódi utca egyik lakatlan házának ablakát nyomta be az az ismeretlen tettes, aki az épületből egy gázpalackot lopott el. PRÉSHÁZBÓL VITTÉK A PÁRNÁT ÉS A TAKARÓT A kapospulai szőlőhegyen lévő présházak egyikének ajtaját fes­zítette ki az éj leple alatt valaki, majd elvitt onnan néhány ágyneműt. VISZIK A KÉSZPÉNZT Befeszítette egy ház ajtaját egy ismeretlen betörő Bátaszéken, majd a készpénzt és ékszert összegyűjtve, angolosan távozott. A kár 50 ezer forint. Készpénzt vittek el Szekszárdon is, a Mikes utca egyik boltjából. Az elkövető pillanatok alatt, egyenesen a pénztárgépből emelt el 70Ó ezer forintot. VESZÉLYBEN A VASÚTI KÖZLEKEDÉS Színesfém-gyűjtő tulajdonította el az egyik Dombóvár és Döbrököz közötti fénysorompó áramellátó vezetéket. Tettével a tolvaj veszé­lyeztette a vasúti és a közúti közlekedés biztonságát. OSZLOPNAK HAJTOTT Gyulajon a Kossuth utcában hajnalban villanyoszlopnak hajtott egy személygépkocsi. A jármű vezetője elmenekült a helyszínről. Az autóban 20 ezer, a villanyoszlopban 50 ezer forint kár keletkezett. ALKATRÉSZT LOPTAK A szekszárdi Alkotmány utcában feltörték egy parkoló gépkocsi motorházának tetejét. A járműből 45 ezer forint értékben loptak ki alkatrészeket.

Next

/
Thumbnails
Contents