Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-11 / 212. szám

I 2001. Szeptember 11., kedd KÉK 7. OLDAL TŰKOR Kirakodóvásár a bírósági tárgyaláson Deésy Géza szerint politikai bosszúhadjárat folyik ellene Tolnában történt A nyári tárgyalási szünet után a múlt hé­ten folytatódott az egy éve újra kezdődött Stadler-per a Bács-Kiskun Megyei Bírósá­gon. Az ügyész vádmódosítási indítványt nyújtott be a harmadrendű vádlott ellen. E szerint a Torgyán Józseí fiával kap­csolatos kazettaügyben elhíresült Deésy Géza ellen tovább súlyosbodtak a vádak. Kecskemét Iratismertetéssel és az utolsó igazságügyi szakértő meghallgatásával folytatódott a Stadler-per. A bírói pulpitus kissé átalakult: parfümökkel és cipőkkel telt meg. Ezeket a termékeket 1995-ben bűnjelként foglalta le a rendőrség az akasztói vállalkozótól, vala-k mint azoktól a perben szereplő cégektől, amelyek részére az árukat eladták. A bíró­ság arra volt kíváncsi, hogy a vizsgált termé­kek valóban olyan nagy értékűek-e, mint ahogyan az adásvételi számlákon szerepel­nek. Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a lábbelik, és főként a fantáziane­vekkel ellátott illatszerek silány minőségű, távol-keleti hamisítványok. Az ORFK vizs­gálati osztályának felkérésére készített szakértői jelentés megállapítja: a parfümök­nek csak egy pillanatig van illatuk, a cipők pedig nagyon rövid használatra alkalmasak. Kereskedelmi forgalomban ilyen termékek nem találhatók, főként vásárokon és piaco­kon árusítanak hasonló minőségűeket - ál­lapította meg a szakvélemény. Az illatszereket a harmadrendű vádlott, P. Nándor és a negyedrendű Deésy Géza cége adta el az akasztói vállalkozónak. A két vádlott a szakértői vélemény felolvasá­sa után hangosan tiltakozni kezdett a tár­gyalóteremben. Állításuk szerint az általuk forgalmazott illatszerek egy Párizs melletti gyárból származnak, ahol egykor szemé­lyesen is jártak. Szerintük, ha ez a hatósá­gi véleményezés kitudódik, a francia cég hitelrontásért be fogja perelni a szakértőt. A lábbeliket a hetedrendű arab vádlott cé­ge adta el az akasztói futballmecénásnak. A vádlott a tolmácsán keresztül előadta, hogy a tárgyalóteremben lévő cipőket is az ő cége forgalmazta, de ezek nem azonosak azokkal, amelyeket a Stadler Kft.-nek el­adott. Ezek ugyanis „halottcipők”, mondta az arab, ami azt jelenti, hogy ilyen cipők­ben járni nem lehet, csak a halottak elte­metésére használják. Stadler József véde­kezésül elmondta: lehet, hogy a szakértő által vizsgált termékek silányak, azonban az ő cége minden esetben jó minőségű árut exportált. A tárgyalás végén az ügyésznő vádmódosítási indítványt nyúj­tott be. Ez alapján a Deésy Géza elleni vád tovább súlyosbodott, a harmad- és ötöd- rendű vádlott esetében viszont enyhült. Az ügyész szerint ugyanis további esetekben is bebizonyosodott, hogy Deésy bírta rá a másik két vádlottat a fiktív számlaadásra. Deésy Géza a vádmódosítás hallatán felhá­borodásának adott hangot. Lapunknak el­mondta, hogy január óta több büntető- eljárás indult ellene, és mindezek mögött - akárcsak a tegnapi vádirat-módosítás mö­gött - politikai bosszúhadjárat húzódik meg. Ä per a jövő héten folytatódik. RAJNAI ATTILA ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HOLTTEST AZ AUTÓBAN. Ágfalvai üdülőjében agyon­verte élettársát, majd a holttest­tel a csomagtartóban átment a határon egy német férfi. A 64 éves nyugdíjas azért ölte meg párját, mert az szakítani akart vele. Sulzbach térségében fel­adta magát, és beismerte tettét: egy sétabottal és egy kalapács­csal verte halálra élettársát. A férfi lakóautójában megtalál­ták a halott nőt. CSERBENHAGYÓ. Vasárnap hajnalban Nagykanizsán egy 23 éves fiatalember Wartburgjával elgázolt egy szabályosan közle­kedő kerékpárost, majd segít­ségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az 58 éves biciklis a helyszínen meghalt. A vezető később ön­ként jelentkezett a rendőrségen. BALESET. A járdaszigeten ta­lálható lángossütő bódéba ro­hant a 32-es csuklós autóbusz tegnap délelőtt a fővárosban. A helyszínre érkező mentőknek el kellett látniuk a rosszulléttel küszködő gépkocsivezetőt. Az anyagi kár jelentős. AUTÓCSEMPÉSZEK. Két lo pott Audit foglaltak le a vámo­sok Beregsuránynál. A 35 millió forint összértékű járműveket orosz csempészek Ukrajnába akarták vinni. Az egyik Audinak hamis volt a forgalmi engedélye, és a rendszám egy másik gépkocsié volt. A másik autó szintén hamis papírokkal közlekedett. NEM KERESIK SIMONT. To vábbra is csak Magyarországon körözik Torgyán József egykori főtanácsadóját. Az ORFK egy­előre nem kérte a Legfőbb Ügyészségtől, hogy adja ki a nemzetközi elfogató parancsot Simon László ellen. A rendőr­ség szerint a 130 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított Simon Svájcban, esetleg Olasz­országban rejtőzködik. VÁDIRAT. A Fővárosi Fő­ügyészség tegnap benyújtotta a vádiratot a Papa néven ismertté vált Sándor István és öt társa el­len. A nyugalmazott rendőr­alezredest vesztegetéssel, hiva­tali visszaéléssel, valamint ha­mis tanúzásra való felbujtással vádolják. A további öt gyanúsí­tott ellen felhozott vádak össze­függenek az egykori főnyomo­zó által - az ügyészség szerint - elkövetett bűncselekmények­kel. Sándor István ügyvédje teg­nap bejelentette: védence az adatvédelmi biztosnál kezde­ményezi, hogy az ellene folyó büntetőeljárás iratait ne titkosít- sák 85 évre. ■ Kapitánycsere Kaposváron Rövidesen új rendőrkapitánya lesz Kaposvárnak. A megyei rendőrfőkapitány kezdeményezte dr. Pintér István városi kapi­tány felmentését, mivel az elmúlt évek eredményességi muta­tóival elégedetlen volt.- Más szemléletű vezetőre van szükség egy megyei jogú város rendőrkapitányi posztjára. Dr. Pintér István kiváló szakember, de néhány olyan vezetői feladatot elmulasztott végrehajtani, amely szükséges lett volna a hatéko­nyabb, eredményesebb munká­hoz - mondta tegnap lapunknak Kustra József, Somogy megye rendőrfőkapitánya. Kustra szerint az elmúlt há­rom évben a bűncselekmények felderítettségi mutatói elmarad­tak a várttól. Mivel az idei év első félévében sem látszott javulás, kénytelen volt a változtatás mel­lett dönteni. A rendőrfőkapitány egyébként a megyei kapitányság osztályvezetőjeként továbbra is számít Pintér munkájára.- A felmentésről szóló feljegy­zést ma délelőtt aláírtam, tudo­másul vettem - jegyezte meg Pin­tér István. A mutatószámokkal kapcsolatban azonban elmondta: 199. évi kinevezésekor az, isme­retlen tettesek által elkövetett bűncselekmények 28 százalékát derítették fel. 2000-ben ez az adat már 33 százalékos volt. A felje­lentések száma pedig 4800-ról 3600-ra csökkent.- Amikor én lettem Kaposvár rendőrkapitánya, olyan rendőr­séget szerettem volna, amely bűnüldözés- és nem statisztika­központú - mondta a felmentett főrendőr. - Olyan munkát ígér­tem, amelynek eredménye a vá­ros közbiztonságának javulása. Úgy érzem, ehhez tartottam ma­gam. Ez a javuló felderítési arány egy becsületes, megfeszí­tett munka eredménye, ami azonban természetesen tovább javítható. A volt városi kapitány még nem döntötte el, elfogadja-e a Kustra József által felajánlott, a megyei kapitányság bűnügyi szervek felderítő osztályvezetőjé­vé való kinevezést. 10 nap gon­dolkodási időt kért. A megyei kapitány elmondta, hogy Kaposvár régi-új rendőrka­pitányt kap októbertől dr. Király Ferenc személyében. A férfi 1997- ig már betöltötte ezt a pozíciót, azóta a megyei kapitányság gaz­dasági igazgatójaként dolgozott. VARGA OTTÓ Magával is végzett az ámokfutó Öngyilkos lett az az állásából elbocsátott biztonsági őr, aki megölte öt egykori munkatársát a hét végén. A férfi akkor fordította maga ellen fegyverét, amikor bekerítették a rendőrök. Sacramento Végzett magával az a férfi, aki három napig rettegésben tartotta Kaliforniát. A fiatalember akkor lett öngyilkos, amikor már nem volt esélye a menekülésre, mert a rendőrség bekerítette. Az ámokfutó utolsó leheletéig küz­dött a fegyveres túlerővel szem­ben, két nyomozót megsebesí­tett a rendőrökkel vívott tűz- párbajban. A hatóságok szerint a 20 éves Joseph Ferguson azért „csavaro­dott be”, mert a barátnője szakí­tott vele, és elbocsátották az ál­lásából, a Burns Security nevű cégtől. A sacramentói rendőrséget szombat éjjel tizenegy óra után riasztották, mert lövöldözést hal­lottak a város egyik rakodótele­pén. A helyszínre siető rendfenn­tartók az egyik ház udvarán két nő holttestére bukkantak. Nem sokkal ezután újabb riasztás ér­kezett: járókelők jelentették a rendőrségen, hogy két férfi élette­len testébe botlottak a Miller Park Marinán. Joseph Ferguson, akit a múlt héten bocsátottak el - eddig isme­retlen okok miatt - a munka­helyéről, szombat este végigtele­fonálta korábbi munkatársait, és halállal fenyegette meg őket. Az áldozatok mindegyike a Burns cég munkatársa volt. A rendőrök a gyilkos lakásá­ban egész fegyverraktárat talál­tak: két lefűrészelt csövű puskát, két rohamkarabélyt, két revol­vert, sisakot, golyóálló mellényt és gázmaszkot. Holmijai között a fehérek felsőbbrendűségét hir­dető irományokból is volt egy gyűjtemény. Kábítószer a kamionban Pénteken délután fél kettőkor jelentkezett belépésre a gyulai határátkelőhelyen az a német rendszámú kamion, amelynek török gépkocsivezetőjénél 43,4 gramm kábítószert találtak a vámosok. A hasist, a marihuánát, az ópiumot tíz csomagocs­kában rejtette el a sofőr, aki társával Németországból Török­országba tartott. Gyula A kamionban két gépkocsivezető tartózkodott, de egyértelműen megállapítható volt, hogy egyikő­jük saját fogyasztására „szortí­rozták” ki a csomagokat. Össze­sen 43,4 gramm hasist, marihuá­nát és ópiumot találtak a vámo­sok a gépkocsivezető fülkéjében. A fekvőhelyen, az ágynemű alatt lelték meg az első csomagokat, majd személyes holmijai között az újabbakat, összesen tízet. A kábítószert lefoglalták, a török sofőrt pedig átadták a gyulai rendőrkapitányságnak, ahol őri­zetbe vették. A lefoglalt kábító­szer értéke mintegy negyvenezer forint - tudtuk meg Novák Mihálytól, a gyulai vámhivatal parancsnokától. Idén eddig két kábítószer­fogással is dicsekedhet a vám­hivatal. Januárban negyven kilo­gramm heroint fedeztek fel egy török kamionban. A hűtőkamion narancsot szállított, a mennyezet hőszigetelő anyagának eltávolítá­sa után bukkantak a nagy meny- nyiségű kábítószerre. Mivel Tö­rökország nemcsak kábítószer­fogyasztó, hanem termelő ország is, török illetékességű elkövetők­kel az átlagosnál gyakrabban ta­lálkoznak a hatóságok. Nekiment a kerítésnek Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Bogyiszlón a Dankó utca egyik házának kerítésébe hajtott egy gépkocsi, mintegy 5 ezer forintos kárt okozva. Víz a kazánházban A szekszárdi Remete utca egyik családi házához vonultak a helyi tűzoltók tegnap reggel, ahol az épület kazánházából mintegy 5 köb- méter vizet szivattyúztak ki. ______________________________ ■ Sé rtetteket és tanúkat keres a rendőrség Rablásokkal gyanúsít négy fi­atalembert a szekszárdi rend­őrség. Ezúttal sértettek és ta­núk jelentkezését várják. Mint már beszámoltunk róla, szeptember 4-én a kora délutáni órákban Szekszárdon a vasútál­lomás környékén négyen megtá­madták P. S. fácánkerti lakost. Körbeálíva fenyegetésekkel arra kényszerítették, hogy adja át ne­kik ezüst ékszereit. Az okozott kár mintegy hétezer forint. E bűncselekmény elkövetésé­vel alaposan gyanúsítható két 15, egy 18 és egy 17 éves fiatalember. Vannak arra utaló adatok, hogy ugyanazok a városközpontban, a buszpályaudvar körül, a fasorban, útonállásszerűen több fiatalt, isko­lást állítottak meg, veréssel fenye­gették meg áldozataikat, ezzel kényszerítve őket arra, hogy pén­züket, értéktárgyaikat átadják. A rendőrség tanúk, sértettek, és azok jelentkezését kéri, akik tudnak hasonló, Szekszárdon el­követett bűncselekményről. Be­jelentést lehet tenni a 74/ 501- 100, vagy a 06-80/200-179-es te­lefonszám 36-22-es mellékén. ■ Halálpiramis Mexikóban A piramis mélyén tartott jaguárok végeztek velük Hála a legmodernebb techniká­nak, egyre több ősi városra buk­kannak a sűrű őserdők mélyén. A legújabb régészeti szenzáció színhelye Mexikó, ahol lézersu­garak felhasználásával számí­tógépes modellezés útján felfe­dezték Ek Bálám, a .Jaguár-vá­ros” maradványaik Ilyen pontos helyszín megállapításra - jelen­tették be a kutatók - még egy évtizeddel korábban sem volt képes az archeológia. A szakemberek megállapították, hogy a Yucatan félszigeten három­ezer esztendővel ezelőtt virágzó maja városban a birodalom többi részéhez hasonlóan napirenden volt az emberáldozat kegyetlen kultusza. Az itteni, piramis-formá­jú áldozati templomban azonban egyedi módon ért véget a szeren­csétlen kiválasztottak gyakran na­gyon rövid élete: kiéheztetett, a 30 méter magas piramis mélyén tar­tott jaguárok végeztek velük. A je­lek szerint az áldozatok hosszú szertartás után kerültek a felsőbb szintekről egyre lejjebb, amíg az­tán a papok belökték őket egy ak­naszerű nyílásba. Az a végén bar­langgá szélesedett; ott várták az ér­kezőket az ítélet-végrehajtók, az errefelé szent állatnak számító ja­guárok. A maja birodalom maradványai­ra eddig is jellemző volt a szépség és brutalitás sajátos elegye. A jagu­árvárosi halálakna bejáratánál pél­dául ember nagyságú maja isten­szobor búcsúztatta a biztos halálba zuhanókat. Dr. Letícia Varas asszony, a ku­tatások vezetője közölte, minde­nütt egyedülállóan szép dombor­műveket és egyéb képzőművészeti remekeket, valamint maja írásjele­ket találtak. Ezeket eddig nem tud­ták megfejteni, de e titkok felderíté­sére is bevetették az elektronika „eszét”. „Ek Bakam kétharmadát még fel kell tárnunk. Tudjuk, még sok rej­tély vár megfejtésre” - mondotta a régész. _______________■ Ön is benne lehet! Intézmények, vállalkozások, vállalkozók címlistája a Tolnai Népújság 2002. évi KALENDÁRIUMÁBAN a „Fontos címek - Szolgáltatás” - oldalon Ehhez ki kell töltenie az alábbi szelvényt, s a postán feladott 2.500 Ft feladóvevénnyel együtt szíveskedjen címünkre visszaküldeni: ASM Kft. Tolna megyei Irodája, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. X.................................................. Né v: ...................................................................... Tevékenységi kör: ..................................................................... Cí m: ...................................................................... Telefonszám: ...................................................................... A Kalendáriumot előfizetőink ajándékba kapják. J

Next

/
Thumbnails
Contents