Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-11 / 212. szám

2001. Szeptember 11., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét VENTER MARIANNA Könyvek nekünk, rólunk Boldogult ifjú koromban olvastam egy novellát, aminek egyik sze­replője évszázadokra visszamenőleg fel tudta sorolni az őseit, ne­vüket, foglalkozásukat, rövid élettörténetüket. Az, hogy pontosan tudta honnan és kitől származik nagyon sokat jelentett neki, s őseinek története segítséget nyújtott saját élete nagy döntéseiben. Gondoljunk csak bele, legtöbben talán csak a dédszülőkig tudjuk visszakövetni családtörténetünket, s minél távolabbra nézünk vis­sza az időben, annál homályosabbak, töredékesebbek az informá­cióink. Pedig milyen jó is lenne tudni például, hogy mi történt sa­ját eleinkkel a török időkben, netán a tatárjáráskor. Egyáltalán, magyar földön éltek-e, vagy később kerültek a Kárpát-medence ol­vasztótégelyébe? Ha máshonnan jöttek, milyen tájról, milyen kö­zegből, mit hoztak magukkal? Az egyes ember mellett az egyes településeknek is megvan a ma­guk története, s talán annyi könnyebbség van a dologban, hogy ez utóbbiról több az adat, a feljegyzés, a dokumentum. Levéltárak őr­zik az anyakönyveket, az elöljáróság irományait, a népességi ada­tokat. Örvendetes, hogy egyre több település, kisebb és nagyobb községek, városok egyaránt, örökítik meg történetüket itt, Tolna megyében is. Több ilyen könyvet is volt már szerencsém kezemben tartani. Többségüket lelkes amatőr helytörténész készítette, aki időt, fáradságot nem kímélve szedegette össze az adatokat, s ezek a kötetek talán abban különböznek a hivatásos szakértők által ké­szített munkáktól, hogy érzik bennük a személyesség, a szerző kö­tődése, lakóhelye iránti szeretete. Nagyon remélem, hogy egyre több ilyen könyv születik majd a jövőben is, s talán eljön az az idő is, amikor minden falu és város története megörökítődik, hittel, re­ménnyel, szeretettel. Megkérdeztük olvasóinkat; ___________ Fe lajánlják-e adójuk 1-1 százalékát? A személyi jövedelemadó 1 százalékát köz­hasznú szervezetnek, 1 százalékát pedig egyháznak ajánlhatja fel az állampolgár. Ol­vasóinkat arról kérdeztük, élnek-e ezzel a lehetőséggel? Guttmann Henrik alkalmazott, Decs:- Természetesen felajánlom az 1 százalékot. Leg­alább erről a pénzről biztosan tudom, hogy az ar­ra érdemesekhez kerül majd. Dr. Töttős Gábor főiskolai docens, Szekszárdi- Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy adóm 98 százalékát elég felelőtlenül kezelik, ezért rendelkezem a maradék 2 százalék felhasz­nálásáról, mert tudom, hogy aki kapja, annak na­gyon sokat jelent. Másokat is arra biztatok, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Mónus Imréné pedagógus, Szekszárdi- Igen, rendelkezem az adóm 1 százalékáról. A munkahelyem alapítványát rendszeresen támo­gatom ezzel az összeggel, mert ezen a módon tudom a munkájukat segíteni. Szabó Diána lakberendező, Szekszárdi- Még nem tudom, hogy felajánlom-e ezt a pénzt. Majd ha eljön az ideje, akkor döntök ebben a kérdésben. ■ Pollen-jelentés Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intéze­tének jelentése szerint az elmúlt héten a parlagfű virágpora volt je­len a levegőben a legnagyobb koncentrációban. A parlagfű mel­lett a libatop, az útifű, a pázsitfű­Dombóvár Állásbörzék helyett nyílt napok A pályakezdőkre és a negyven év felettiekre fokozottan figyelnek A művelődési házban Liszicza István, a Tolna Megyei Munka- lehetőséghez jusson. Ehhez fel­ügyi Központ igazgatója nyitotta meg tegnap a városi kiren-ajánljuk azokat az állam által nyújt- deltségeken szeptember 10. és 20. között lebonyolításra kerü- ható támogatási formákat, melynek lő „Nyílt napok” rendezvény-sorozatot. Vele beszélgettünk, segítségével az „üzlet” közöttük lét­rejöhet. A dolgozni akarókat arra szeretnénk ösztönözni, hogy helyezkedje­nek el, a foglalkoztatókat pedig arra, hogy hozzanak létre új munkahelyeket.- Milyen kedvezményekre számíthatnak a foglalkoztatók?- A támogatások odaítélésekor az a mun­kaadó, aki a nyílt napon köt szerződést a ná­lunk regisztrált állásnélkülivel, minden eset­ben az adható maximális összeget kaphatja.- Mit kínálnak azoknak, akik még így sem találnak állást?- Nekik a képzési és átképzési ajánlatainkat mu­tatjuk be. Reményeink szerint ők különféle tanfo­lyamok elvégzése után - már új és remélhetőleg kor­szerű ismeretekkel felvértezve - a korábbiaknál na­gyobb eséllyel tudnak majd mun­kát találni.- Kik azok, akikre az eddigiek­nél több figyelmet fordítanak?- A szeptember 10. és 20. kö­zött megyeszerte megrendezésre kerülő nyílt napok kiemelt cél­személyei a pályakezdők, vala­mint a negyven évesnél idősebb nők és férfiak. glaub- Az új név megváltozott tartalmat is ta­kar?- Természetesen most is a legfonto­sabb ügyfeleinknek - a foglalkoztatók­nak és a munkát keresőknek - szeret­nénk az egymásra találást biztosítani az állásbörzék helyett bevezetett nyílt nap­jainkon. Rendezvényeinken többek kö­zött mód nyílik arra, hogy a cégek és intézmények vezetői, valamint a vállalkozók, illetve az elhelyez­kedni szándékozók kölcsönösen ismertessék az egy­mással szemben támasztott feltételeiket és ennek köszönhetően mindenki az elvárásainak megfelelő A városi kirendeltségek nyílt napjai: Tamási: szeptember 11., 12., 13. Tolna: szeptember 13. Dombóvár: szeptember 17., 18., 19., 20. Paks: szeptember 18. Bonyhádi szeptember 19. Szekszárdi szeptember 20. A kovácsműhely Grábócról érkezett A Völgységi Múzeum őszi programjairól A közgyűjteményi és közműve­lődési intézmények egész évben kínálják programjaikat. Az őszi időszak beköszöntővel ezek megsokasodnak, lehetőséget adva a diákoknak és érdeklő­dőknek a szabad idő hasznos eltöltésre, az információszer­zésre. A bonyhádi Völgységi Múzeum ismeretterjesztő mun­kája sokszínű, a lakosság min­den rétegének alkalmat kínáló. Bonyhád A Völgységi Múzeum időszaki és állandó kiállításokkal, gyermekek­nek szervezett programokkal várja az érdeklődőket. Kiadványok meg­jelentetésével, konferenciák szer­vezésével szolgálja a kultúra ter­jesztését. Szőts Zoltán igazgatóval a közlejövő terveiről, feladatairól váltunk szót.- Ezen a héten bontják le azt az ásványkiállítást, amely egész nyá­ron nyitva tartott. Ez­után milyen progra­mokat kínálnak?- A Kövecses Varga Lajos ásványgyűjte­ményéből rendezett bemutató anyagát szeptember 14-én csomagoljuk el. A do­bozolás előtt azonban ezen a na­pon 11 és 13 óra között ásványvá­sárt rendezünk, elsősorban általá­nos iskolai tanulóknak. Folytatjuk játszóházi sorozatunkat a paradi­csompusztai fogyatékos gyerekek­nek. Legközelebb őszi termésekből babákat fognak készíteni múzeum- pedagógus vezetésével. A „Mester­ségek tüköré” című programjain­kat is megterveztük már. Farkas Éva a fekete kerámia készítés tudo­mányába vezeti be a diákokat, majd a szalmafonást ismerhetik meg. Kisiskolásoknak októberben őszi barkácsolást szervezünk.- Milyen kimondottam múzeu­mi munka vár Önre és a munkatársaira a közeljövő ben?- Most kerül nyomdába, majd szeptember közepén bemutatásra a III. Völgységi Konferencia előadásaiból készült kiadványunk A Völgység 20. százada - struktúrák és konfliktusok címmel. Készülünk dr. Dobos Gyula nem­régiben megjelent Perczel monog­ráfiájának bonyhádi megismerteté­sére a Perczel Napok keretén belül. Sikerült megvásárolnunk egy grábóci kovácsműhelyt, amelyre a pénzt pályázatokon és szponzorok segítségével gyűjtöttük össze. Ezt a nagyközönségnek október köze­pén szándékozunk bemutatni. Ezen felül természetesen vannak nem látványos feladataink is, mint a gyűjtemény-revízió, leltározá­sok, felkészülés a különböző elő­adásokra. PÁL ÁGNES Zeneterápia, pályázati pénzből A Bonyhádon működő Tolna Megyei Önkormányzat Fogyaté­kosok Árpád-házi Szent Erzsé­bet Otthona közel egymil- lió-négyszázötvenezer forintot nyert a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán. A tá­mogatás egy részét terápiás he­lyiség kialakítására fordíthatják. Ennek létrehozása lehetővé te­szi zeneterápia alkalmazását vízággyal, valamint fény- és mozgásterápia bevezetését az otthon lakói számára. A fenn- mardó résszel a szakmai sze­mélyzet képzését és szupervízi­óját oldhatják meg. Felújítások Szedresben Elkészült az idén az önkor­mányzat által tervezett épület- és útfelújítások nagy része Szedresen. Ennek keretében megvalósult a háziorvosi és a fogorvosi rendelő külső-belső felújítása, tetőcseréje, két pedagógus szolgálati lakás külső tatarozása, a körzeti meg­bízotti és a fogorvosi szolgálati lakás külső renoválása, a községháza mindkét épületének külső festése. A Dózsa és a Hunyadi utcában leaszfaltozták a tervezett szakaszokat, a Jókai utcában erre a héten kerül sor. A felújítási munkálatok össze­sen mintegy 8 millió forintba kerülnek. Óvoda, iskola: nem lesz átszervezés Ismét vállalja a tamási önkor­mányzat, hogy nem hajt végre az intézményt érintő átszerve­zést ezúttal a városi óvodánál, a 2. számú Általános Iskolánál és a Béri Balogh Ádám Gimnázi­umnál a 2002/2003-as tanévig. Az óvoda és a két iskola a Comenius minőségfejlesztési program első intézményi mo­delljének bevezetésére nyert pénzt az Oktatási Minisztérium­tól. ■ A fődíj: játszótér, fából készült játékokkal Országos kampányt indított az il­legális szemétlerakók feltérképe­zése és felszámolása érdekében a Hulladék Munkaszövetség (Hu- MuSz) - tájékoztatta lapunkat a Baranya-Tolna megyei régió programkoordinálását végző Pé­csi Zöld Kör elnökségi tagja, Zöl­di Miklós. A kampány augusztus végén „Tájsebészet” néven, társadalmi szervezetek és iskolai csoportok részére kiírt pályázat közzétételé­vel vette kezdetét. A pályázat há­rom fázist foglal magában: az ille­gális hulladéklerakók feltérképe­zését, felszámolásának megterve­zését, s végül felszámolását. A HuMuSz elképzelése szerint a szeméthalmok felszámolása mellett a fő célkitűzés a lakosság szemléletformálása. Ennek meg­felelően a pályázati győztesek azok közül kerülhetnek ki, akik az illegális lerakók megszünteté­sét a legszélesebb társadalmi ösz- szefogás révén tudják megvalósí­tani, s akik a program mindhárom fázisához gazdag médiadoku­mentációt és illusztrációt csatol­nak. A fődíj egy több egységből álló, fából készült játszótér lesz. Szüreti mulatság Aparhanton Az aparhanti nyugdíjas klub szeptember 14-én, pénteken szüreti mulatságot rendez a he­lyi Édenkert bárban. A hagyo­mányokat felelevenítve lesz bíró és bíróné, csőszlány és csőszle­gény. A mintegy száz fős ven­dégsereget műsorral szórakoz­tatják, majd vacsora után, a haj­nalig tartó bálon eljárják a sző- lőtaposót. __________________■ Sz igetváron koszorúztak Szigetvár hős védőire emlékező közös túrát szervezett a Bajtársi Egyesület Zrínyi Miklós Honvéd Nyugállományúak Klubja és a Honismereti Egyesület most va­sárnap, szeptember 9-én Sziget­várra. Az esősre fordult idő sem akadályozta meg az autóbusz- nyi csoportot abban, hogy útra keljen, s hogy felkeressék a vár híres és igen gazdag történelmi kiállítását. Szeptember 7-én, az elmúlt pénteken volt 435 éve, hogy a vár és hős védői elestek a török túlerővel szemben vívott küzdelemben. Az emlékezés koszorúját a tolnai gimnázium diákjai, a ta­nárok, és az egyesületek képvi­selői helyezték el Zrínyi Miklós szobránál. Körömnyi képek festője A csepeli nagykalapácstól a miniatűrkönyvekig Az emelőgépek mellett foglal­kozott a képzőművészettel a Tolnanémediről indult és oda visszatért festő, Lázár Gyula. Nagy képei közül kettő a Cse­pel Műveké lett, miniatűr könyveit a gyűjtők világszerte becsben tartják.- Tolnanémediben jár­tam iskolába a háború alatt - mondja a het­venéves festő. - Volt egy tanítóm, Ördögh Virgil nevezetű, aki festegetett, tőle tanul­tam meg a festészet alapjait.- Mint kulákgyerek nem tanul­hattam tovább, a szüléimét Ráko­si lecsukatta. Később Pestre ke­rültem, először segédmunkás vol­tam, majd lánghegesztő, technir kumot végeztem az acélszerkeze­ti szakmában. Dolgoztam a Ganz- Mávagban, a Csepel Művekben emelőgépi ügyintéző lettem. Köz­ben múzeumokat jártam, és szak­körökön, szabadiskolában tanul­tam festeni. Ezerhétszáz kép: nem is olyan óriási mennyiség - mondja. Két képe a Cse­pel Műveké lett: az egyik 2x1,5 méteres a gránitprés tesztelését ábrázolja, a gyár ötvenedik évforduló­ja alkalmából a Művek megvette a Nagykalapács című festményét. A festés mellett tudományos-fantasztikus novel­lákat is írt, Tiltott Vulkán címmel kis kötete háromszáz példányban meg is jelent a csepeli munkásott­hon csillagász szakköre és sci-fi klubja kiadásában. Lázár Gyula azonban leginkább specialitásá­ról, a miniatűr albumok készíté­séről nevezetes. Több, mint száz ilyen egyedi kiskönyvet festett már, és fest még ma is. Ebbéli tu­dását már egy 1983-as katalógus is méltatta. A könyvek mérete ál­talában 52x64 milliméter, a képek 25x35 milliméteresek, a grafikák, olaj, temperaképek portrékat, régi hidakat, várakat ábrázolnak. A legkisebb a Várak című album, a képek 10x8 milliméteresek. A könyvlapocskákra nagyon vé­kony rézlemezt ragaszt, amelyre alapozás után festi - nagyító nél­kül - a képeket. Egy remekmű a miniatűrök közül- Tulajdonképpen a szegény­ségből indult - mondja arról, mi késztette a mini-festésre. Egy ilyen egyedi kiskönyvet tizenhat miniatűr könyvre cserélhetett el, aminek szenvedélyes gyűjtője. Mára körülbelül ezer darabos könyvtárral büszkélkedik.- Tudtommal egyedül csiná­lom ezt a műfajt: a mini könyv­gyűjtő klubban szinte az egész vi­lággal tartottuk a kapcsolatot, szerte a világon van gyűjtőknél könyvem, és sehonnan nem jött olyan jelzés, hogy rajtam kívül más művelné a miniatűr könyv­festészetet. T.F. félék és a csalánfélék pollenje szállt. A gombaspórák is nagy­számban voltak jelen, kiemelke­dően magas a Cladosporium kon­centrációja volt. ____________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents