Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-29 / 201. szám
KÉK 7. OLDAL | 2001. AUGUSZTUS 29., SZERDA TÜKÖR Szökött fegyenc lőtt a rendőrökre A kemény bűnöző külső munkahelyről „lépett olajra” Rövid időn belül megállapították annak a férfinak a személyazonosságát, aki a hétfői zálogházrablás után rendőrökre nyitott tüzet. A kemény bűnöző tavaly novemberben szökött meg, miután a börtönben engedélyezték neki, hogy külső munkahelyen dolgozhasson. Miskolc Mint arról tegnap beszámoltunk, két férfi hétfőn kirabolta Miskolcon a Győri kapuban lévő zálogházat. Menekülés közben a lillafüredi úton tűzharcba keveredtek az őket üldöző rendőrökkel. Az egyik bűnöző - miután több lövés is eltalálta - sérülten esett össze, így nem tudott meglépni. Társa után hajtóvadászatot indított a rendőrség. A kórházba szállított férfit többször megoperálták, a rendőrök kérdéseire viszont nem válaszolt, és csak annyit mondott, hogy Lászlónak hívják. A nyomozók gyorsan kiderítették személyazonosságát. Gombos László 33 éves debreceni lakos - aki az utóbbi időben már A merénylők nyomába eredő rendőrök jól tették, hogy golyóálló mellényt vettek föl fotók, jeney lajos inkább a fővároshoz kötődött - valójában szökött fegyenc. Legutóbb kilenc és fél év- hangolva próbálják felgöngyölíteni az re ítélték fegyveres rablás miatt. A többszö- ügyet, és elfogni a tetteseket. Továbbra is rösen büntetett, kemény bűnözőnek te- érvényes a díjkitűzés: aki érdemleges in- kinthető férfinak azonban mégis engedé- formációval segíti a lövöldöző rabló elfogá- lyezték a börtönben, hogy külső munkahe- sát, ötszázezer forint jutalomra számíthat, lyen dolgozhasson büntetésének ideje A keresett férfi személyleírása: 30 év körü- alatt, és ő meg is „hálálta” ezt a bizalmat, li, 180-185 centiméter magas, erős testalka- Tavaly november megszökött a munkahe- tú, barna „tüsi” hajú. A rabláskor fehér pó- lyéről, és azóta sem jutottak nyomára a ha- lót és világos farmert viselt. Szintén keresik tóságok. Úgy tudjuk, hogy több mint 10 a rendőrök a HSG-136-os, bordó Mercedes éve követett már el bűncselekményt Mis- E290 TTD gépkocsit. A bejelentéseket a kolcon, azért el is ítélték, és - hivatalosan 46/514-500-as, vagy az éjjel-nappal hívható meg nem erősített - információink szerint 107-es segélyhívóra várják, az akkor őt elítélő bíró is felismerte a sajtó- A rendőrök tegnap már ki tudták hallban megjelent képek alapján. Felvetődhet gatni a kórházban ápolt férfit, ám ennek a kérdés, hogy egy ilyen bűnöző - súlyos részleteiről semmit sem árulnak el a nyo- ítélet után - miként kaphatott engedélyt mozás érdekeire való tekintettel. A férfit - börtönön kívüli munkavégzésre? az eddigi adatok alapján - jelentős értékre, Társát még mindig keresik a rendőrök, fegyveresen elkövetett rablással, és több megfogalmazásuk szerint a „szükséges” emberen, hivatalos személy sérelmére elérővel. Mivel nem zárható ki, hogy az or- követett emberölés kísérletével gyanúsít- szág területén több hasonló bűncselek- ják. A Büntető törvénykönyv jelenlegi elő- ményt követett el Gombos és társa (i), a írása szerint ezért életfogytig tartó bünte- nyomozásba bekapcsolódtak több megye tést is kaphat. rendőrei, akik borsodi kollégáikkal össze- • ___________;____________________h.sz. A rablók golyói célt tévesztettek Hogyan tovább? Ha bebizonyosodik, hogy a rablók több megyében is „dolgoztak”, felvetődik majd a kérdés: hol folytatják le a büntetőeljárást? ^z ilyen esetekben - a jogszabály megfogalmazása szerint * a célszerűség alapján kell dönteniük az illetékeseknek, ám hogy milyen szempontok alapján döntenek, az még kérdéses. Minderre csak akkor lehet választ adni, ha sikerül elfogni a rabló társát vagy társait, és pontosan tisztázni lehet, hol és milyen súlyú bűncselekményeket követtek el. ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KÚTRABLÁS. Kedd hajnalban Szerencsen kirabolták az egyik benzinkutat. A kapucnis férfi 180 ezer forintot vitt el, de a forró nyomon elindult rendőrség hamarosan elfogta. Felkutatásában segített a benzinkút videofelvétele is. KISKORÚAK. Rablás bűntette miatt indított eljárást két fiatalkorú ellen a XV. kerületi rendőrség. A gyanúsítottak letépték egy iskolás fiú nyakláncát, leszedték róla az arany medált, majd mobiltelefonját akarták elvenni. A sértett védekezett, erre a két tettes feladta. A fiatalkorú rablókat a játszótéren fogták el. ÜTKÖZÉS. IFA-nak ütközött tegnap délben a 84-es főúton egy vele szemben közlekedő német rendszámú Opel. A hátsó ülésén ülő 69 éves asszony életét vesztette, két utasa megsérült, noha mindhárman be voltak kötve. HARAKIRI. Az a zalai férfi, aki pénteken ismeretlen támadóra fogta súlyos sérülését, tegnap bevallotta, hogy maga szúrta hasába a kést. Augusztus 24-én éjjel egy asszony hívta fel az ügyeletet, hogy 32 éves fiát t a strandon megszúrták. A kés a hasüregbe hatolt, ezért a műtét elkerülhetetlen volt. A nyomozás során a sérült története egyre bizonytalanabbá és zavarosabbá vált, végül kiderült: a harakiri elkövetője összeveszett feleségével, s alkoholos állapotban követte el tettét. ŐRIZETBEN. Fél tucat gépkocsi feltörésével gyanúsítható tizenéves fiúkat fogtak el tegnap éjszaka a pécsi rendőrök. Az elkövetőket őrizetbe vették. Nem nyomoznak Feljelentett városatyák Szeged tos kárt okozott a városnak. Félmiliiárd forintos A külföldi vállalat az Budapest Bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást az ügyészség a hivatali visszaélés miatt feljelentett óbudai polgármester ellen. Nem indít nyomozást a IMII. kerületi ügyészség Tarlós István óbudai polgármester ellen, akit hivatali visszaélés miatt július 12-én jelentett fel a Habeas Corpus Egyesület valamint 12 magánszemély - tudtuk meg tegnap Borbély Zoltántól. A Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: a hivatali visszaélés cél- zatos bűncselekmény, amelyet kifejezetten jogtalan előny vagy hátrány okozása miatt követnek el. Tarlós István viszont a gyermek alkotmányban rögzített egészséges testi, lelki, erkölcsi fejlődéshez való jogára hivatkozott, amikor be akarta tiltani a homo szexualitással kapcsolatos rendezvényeket. A Sziget Kft. július 13-án nyilvánosan bocsánatot kért a meleg szervezetektől és semmisnek nyilvánította az általa aláírt szerződést. Ennek ellenére a Habeas Corpus Munkacsoport feljelentette Tarlóst. Az ügy most nyugvópontra jutott, bár az ügyészség döntése ellen panasszal lehet élni... ___ - UG hű tlen kezeléssel vádolja a szegedi polgármestert és tizenhét városházi képviselőt a Polgári Szegedért Egyesület. A szervezet feljelentette a politikusokat. Az egyesület elnöke szerint Bartha László polgármester a közgyűlés jóváhagyása nélkül kötött előszerződést a luxemburgi Cranium Kft.- vel. Csapó Balázs azt állítja, hogy a megegyezés értelmében a csongrádi megyeszékhely marostői városrészében fekvő telkeket negyedáron adta el az önkormányzat, és ezzel 600 millió forinadóhivatal által ajánlott 3400-3800 forintos négyzetméterenkénti ár helyett mindössze 980 forintot fizetett a húszhektárnyi föld egyetlen négyzetméteréért.- Az önkormányzat pályázat útján értékesítette a területet, és már 1999 novemberében döntött a nyertesről. 2001 májusában végül a közgyűlés - az összes városatya helyeslése mellett - engedélyt adott Bartha Lászlónak a végleges szerződés aláírására a győztes luxemburgi, ám magyar bejegyzésű céggel - mondta a város jegyzője. MTI Erőszak a klinikán A beteget az operáció után kitolták a műtőből, s elhelyezték a megfigyelőben. A 35 éves Dr. Dietmar K. ekkor lépett akcióba. Többször is magáévá tette a fiatal pácienst. Stuttgart A férfi nemrég dolgozott a baden- württembergi központi kórházban, s nem tudott róla, hogy a klinika helyiségeit videokamerák pásztázzák. Másként nyüván nem követi el rémes tettét. K. doktort jó munkaerőnek, kellemes kollégának tartották, aki előszeretettel vállalt éjszakai beosztást. Este most is jó apaként, puszival búcsúzott el gyerekeitől és feleségétől. Másnap azonban igencsak meglepődött, amikor otthon letartóztatták a rendőrök. A vád: szexuális bűncselekmény. Éjjel ugyanis felügyeletére bíztak egy nyitott szívműtéten átesett, 24 éves török nőt, aki még nem ébredt föl teljesen a narkózisból. Az orvos „kezelésbe vette”: először csak simogatni kezdte a formás, meztelen testet, majd fölbátorodva néhányszor magáévá tette. A frissen operált nő félálomban borzalmas fájdalmakat érzett, ám védekezni nem tudott. Másnap a nővérnek mesélte el a történteket, s a bizonyítás nem okozott gondot. Két kamera is rögzítette az orvos brutális bűncselekményét. Dr. Dietmar K. nem számíthat enyhe büntetésre, már csak azért sem, mert Németországban a közvélemény az ilyen bűncselekméLetartóztatták a doktort nyék példás megtorlását sürgeti. Több mint kétszáz nemi erőszakkal kapcsolatos esettel foglalkoznak jelenleg a nyomozóhatóságok, bíróságok. Elkövetőik között nem egy a visszaeső, és a jelek szerint az ügyészségek a múltban meglehetősen elnézően bántak az esetekkel. T. A. Ladával ütközött a vonat A Ladát vezető hölgy hiába ment a vonat elé, a szerelvény már nem tudott annyira lefékezni, hogy az ütközést elkerülje, a vonat az autót több száz méteren tolta maga előtt. A gépkocsi egyszerűen fennakadt a síneken. Szárazd Délelőtt fél tizenegy előtt röviddel egy vüágoskék kombi „kocka Lada” igyekezett a Szárazdról Keszőhideg- kút felé vezető földúton, amely az AS-1218 jelű átjáróval keresztezi a Pécs-Budapest vasútvonalat. Az autó az átjárón már nem jutott át: egyszerűen fennakadt a síneken. A járműben egy Gerenyáspusztán élő középkorú házaspár ült. A fennakadásnál a fénysorompó fehéren villogott, így mindketten biztonságban el tudták hagyni az autót, hamarosan azonban Pincehely felől egy te- hervonat-szerelvény közeledett. A Ladát vezető hölgy a vonat elé ment, a szerelvény vezetőjének igyekezett tudomására adni a helyzetet, a vezető fékezett, de már nem tudta megállítani a vonatot. A mozdony az ütközés után több száz méteren tolta maga előtt a síneken a kocsit. A Lada totálkáros lett, de a mozdony is megsérült annyira, hogy a szerelvényt egy másik mozdonynak kellett a keszőhidegkúti állomásra vontatnia. A vasúti forgalom egy órán keresztül állt, a Pécsről Budapestre közlekedő Tenkes Intercity közel egy órát, az ellenkező irányban haladó vonat 15 percet késett. A műszaki mentéshez a szekszárdi tűzoltók vonultak ki. A tamási rendőrkapitányság vizsgálja mind a vonatvezető, mind az autó sofőrjének felelősségét. A sofőrnek minden esetben meg kell győződnie arról, hogy át tud-e menni a vasúti átjárón - mondta Bihari Zoltán közlekedési osztályvezető. Az átjárót a szárazdiak rendszeresen használták mezőgazdasági területek felé, eddig még nem volt hasonló gond. T.F. A Lada totálkáros lett FOTÓ: COTTVALD KÁROLY Tolnában történt ISMÉT AUTÓLOPÁS, KÜLFÖLDI KÁRVALLOTTAL. Gunaras für dőről elloptak egy ezüStmetál színű VW Golf típusú személygépkocsit. A jármű ezúttal is külföldi állampolgár tulajdonát képezi. PÉNZTOLVAJOK VÁMOLTAK A VÁMUDVARON. Szekszárdon, a Vámudvarban tegnap ismeretlen tettesek pénzt tulajdonítottak el egy személytől. Hasonló eset történt Tolnán, egy sörözőben, ahol áruhordás közben szabadították meg pénzétől a sofőrt. LÁNGOK A TÉESZ MAJOR MÖGÖTT. Tegnap délelőtt 9 óra körül kigyulladt a bátaszéki téesz major mögötti, körülbelül ezer négyzetméternyi területen található szalma és tarló. A lángokat a szekszárdi hivatásos, valamint a bátaszéki önkéntes tűzoltók fékezték meg. ________________________________________________________■