Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-29 / 201. szám

I 2001. Augusztus 29., Szerda MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét SZERI ÁRPÁD Otthonra találtak Nem is kisebbfajta, hanem egyenesen komoly vihart váltott ki an­nak idején egy magyarországi településen néhány szellemileg fo­gyatékos ember letelepítésének terve. A lakók közül többen - mi­ként azt a televízió is bemutatta - vehemensen tiltakoztak az el­len, hogy szomszédságukban, a számukra kialakított házban né­hány jobb sorsra érdemes intézeti lakót helyezzenek el. Valós indo­kokat az ellenzők közül persze senki sem tudott megemlíteni, ál­talában valamilyen homályos okra visszavezethető, zsigeri eluta­sítást lehetett érzékelni, tromfként a végső érvvel: „azok” márpe­dig akkor se jöjjenek ide, ne legyenek a szomszédaink és kész. A televízió ezt követően máig emlékezetes dokumentumfilmet készített néhány fogyatékosról. Mint kiderült, a település tiltako­zói által mérhetetlenül félreismert otthonlakók majdhogynem ki­vételesen érző emberek, kellő segítséggel olyan teljesítményre - pl. színházi előadás - képesek, melyre szellemileg ép társaik közül sem sokan. Ugyanakkor az is bebizonyosodott: tehetnek gyakorta bármit, ezek az emberek minden erőfeszítésük ellenére végtelenül kiszolgáltatottak maradnak. Főleg, ha olyan előítéletes gondolko­dás veszi őket körül, mint amilyen az említett településen, jóllehet a műsor végeztével a néző joggal tehette fel a kérdést: valójában kiknek a szellemi képességei hagynak maguk után kívánnivalót, a tiltakozó „normális” lakóké, avagy a beköltözésre váró fogyaté­kosoké? Mindezek alapján kiváltképp fontos megemlíteni azt a jó pél­dát, melyet egy Tolna megyei település, Regöly mutatott a napok­ban. A községben hat fogyatékos talált (lakás) otthonra, anélkül, hogy bárki tiltakozott volna. S bár ez alkalommal szerencsére nem egy szomorú, negatív szenzációról van szó, melynek bemutatása - egyebek mellett éppen az elrettentés miatt - mondhatni kötelező a média számára, talán egyszer a regölyi csendes és szép történetről is készül majd film, mint olyan esetről, melynek mindenhol ter­mészetesnek kellene lennie. Megkérdeztük Olvasóinkat Milyen rekordkísérletben venne részt? Hat fiatal a napokban arra vállalkozott, hogy Budapes­ten, a vidámpark óriáskere­kében tölt egy hetet. Ha sike­rül vállalkozásuk - melynek haszna, a ráfordított energiát tekintve, legalábbis kétséges -, bekerülnek a rekordok könyvébe. Ön milyen rekord- kísérletben venne részt? - ezt kérdeztük az utcán a járóke­lőktől. szovono: Felker Istvánné Semmilyen­ben sem. Ami a budapesti fi­atalokat illeti, becsülöm őket, hogy ki­tartanak, de én képtelen lennék valami hasonlóra. Hosnyánszki Gyöngyi fel­szolgáló: - A vidámpark­ban megkez­dett próbaté­telt jónak tar­tom, de én magam tény­leg nem tu­dom, hogy milyen hasonló kezdeményezés­ben vennék részt. Azért lehet, hogy az óriáskereket kipróbál­nám, az már más kérdés, hogy meddig bírnám. Ott János nyugdíjas: - Het- vennyolcadik évemben va­gyok, hát mi­lyen rekord- kísérletben vehetnék már részt? Sem­milyenben! A fiatalok ott Pesten, csak csinálják, bennük még van ilyen „mánia”, hogy így fejezzem ki magam. Imreh Norbert zenész: - Még nem igazán gondolkod­tam ezen, de azt szívesen kipróbálnám rekordkísér­letként, hogy meddig len­nék képes utazni a világ­ban úgy, hogy közben minden felmerülő költsé- gemet más fizeü. , ____________■ To lnában megkezdődött a szüret A korai fajták már beértek A szekszárdi és a tolnai borvidéken a korai szőlőfajták szedésével megkezdő­dött a szüret. Pakson az Irsai Olivért már le is szedték, Bátaszék környékén pedig megkezdték az oportó szüretelé­sét. Megyei körkép Az idei évben egy héttel később kezdődött el a korai szőlőfajták szedése, a múlt évhez képest, annak ellenére, hogy az időjárás hasonlóan alakult. Az idén több volt a csapadékos napok száma, és ez megne­hezítette a szőlő növényvédelmét. Július közepétől a mai napig nagy veszélyt jelent a lisztharmat, mely nem kímélte azokat a szőlőket, ahol nem a megfelelő készít­ményekkel permeteztek. Az első felmérések szerint úgy tűnt, sok szőlő termett az idén, de ahogy közeledik a szüret ideje, egyre job­ban látszik, hogy egészséges, kiváló minőségű szőlőből koránt sem lesz annyi, mint amire számítottak a felvásárlók. Pakson, a Dunamenü Mezőgazdasági Rt. területein már a múlt héten befejezték az Irsai Olivér szedését, a bátaszéki határban Tüntetnek a szőlőtermelők? Bátaszéki szüretelők pedig megkezdték az oportó szüretelését. Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnöke kérdésünkre elmondta, az eddig vett szőlőminták alapján elmondható, hogy jó minőségű az idei szőlő, ahol a permetezést ren­dre elvégezték a gazdák. Eddig oportóban 7-es savat (ami alacsonynak tűnik) és 14-es cukor­fokot mértek. A lisztharmattal fer­, FOTÓ: BAKÓ JENŐ tőzött szőlőkben korábban kezdték meg a szüretet a kisebb termelők, hogy mentsék ami még menthető. Az igazi, nagy szüret majd csak szeptember 20-át követően indul, amikor a zweigeltet, majd a kékfrankost, az olaszrizlinget, októbertől pedig a merlot, majd a cabernet fajtákat kezdik szedni. Sokan abban bíznak, ahogy telnek a hetek, a felvásárlók rájönnek arra, hogy kevesebb lett a jó minőségű szőlőből és megemelik a most még nagyon nyomott árakat. A szek­szárdi és a tolnai borvidéken, jelenleg a tava­lyi árnál tíz százalékkal kevesebbet adnak a felvásárlók. ____________________________________________ MAUTHNER A fehér és a kék szőlőknél a védőár azonnali bevezetését, a vörösexportbor-támogatás literenkénti 40 forintra emelését, az import megszüntetését, a védőáron történő szőlőfelvásár­lás esetén - állami garanciával - 50 százalékos kölcsön biz­tosítását követelik az alföldi szőlőtermelők. Jelenleg ugyanis a felvásáríók egy kiló fehér szőlőért 30-35 forintot szándékoz­nak adni, ami a termelési költségek felét sem fedezi. Levelü­ket eljuttatták a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­riumba is. Utánajártunk, Tolna megyében nem terveznek ha­sonló akciót a szőlősgazdák. Adóhivatali ellenőrzések Véletlenszerűen választja ki a számítógép az adózót A véletlenszerűségen alapuló kiválasztási rendszert ez év májusában vezették be a megyei adóhivatalban, az APEH el­nökének utasítása alapján. Ennek részleteiről Wiede-mann Józsefné osztályvezetőt kérdeztük. Tolna megye____- M it jelent az, hogy véletlensze­rűen választják ki az adózókat egy-egy ellenőrzés során?- A rendszer lényege, hogy az ellenőrzések elrendelése során biztosítani kell az általános törvé­nyi alapelv érvényesülését, amely a megkülönböztetés és részrehaj­lás tilalmára vonatkozik. A rend­szer jelenleg két területen műkö­dik, az utólagos és a kiutalás előt­ti ellenőrzések esetében.- Mi volt az adóhivatal célja en­nek a rendszernek a bevezetésével?- Az volt a cél, hogy az ellenőr­zések központilag meghatározott hányadánál a potenciálisan vizs­gálható adózói, illetve bevallási körből, emberi beavatkozás nél­kül, „véletlenszám generátor” al­kalmazásával közvetlenül, illetve Pollenjelentés Az ÁNTSZ megyei intézetének jelentése szerint az elmúlt héten a csalánfélék és a parlagfű pol­lenje volt jelen legnagyobb kon­centrációban a levegőben. A két „listavezető” mellett az üröm, a libatop, az útifű és a pázsitfűfé­lék virágpora szállt. Volt olyan napja a hétnek, amikor légköb­méterenként 679 pollen volt je­len a levegőben. A gom­baspórák koncentrációja a hét folyamán fokozatosan nőtt, szá­muk a hétfői 3680-ról vasárnap­ra 9024-re emelkedett. b Pályázati pénz A Szociális és Családügyi Minisz­tériumtól 2 millió 40 ezer forintot kapott a dombóvári Jóléti Szolgá­lat Alapítvány a hajléktalanok foglalkoztatást elősegítő komp­lex modellkísérleti program foly­tatásához. A pénzből a parkgon­dozói tanfolyamot sikeresen el­végzett és azóta már állandó munkahelyet is talált két nő, va­lamint öt férfi számára 12 hóna­pig albérleti hozzájárulást fizet a projektért felelős szervezet. a MUNKALEHETOSEGi kézbesítő kollégát kere­sünk a vasárnapi kiadású TN VASÁRNAP REGGEL KÉZBESÍTÉSÉRE Szekszárd­Szőlőhegvre Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- az előfizetési díjak havi beszedését- az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel Mit nyújtunk?- biztos, teljesítményarányos bérezést Jelentkezni lehet: Mézes Tibor ügynökségvezető Tel.: 06-70/244-2354 74/511-539 MUNKALEHETŐSÉG! balkancar BÁTASZÉKRE kézbesítő munkatársat mmm \íf keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE Új targoncák bérbeadása teljes szervizzel. Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére Targonca-, alkatrész­- az előfizetési díjak havi beszedését értékesítés, OvOZjvUvűv L- az előfizetői kör bővítését,-szerviz. együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel 2 tonnás ‘BÉKA’ 55 OOO,- +áfa ^.• ■ Mit nyújtunk?- biztos, teljesítményarányos bérezést Jelentkezni lehet: Vas Zoltán Balkancar Hungary Kft/ 2220 Vecsés, Vigyázó F. u. 4. ügynökségvezető Telefon: 06-29/350-350, fax: 06-29/350-360 Tel.: 06-30/9379-362, www.balkancar.hu 74/491-599, 74/511-503 SZÍVESEN SZEKSZÁRDON. A budapesti Szív Egyesület huszon­nyolc nyugdíjasa látogatott tegnap Tolna megye székhelyére. A vendégek az egy napos kirándulás keretében megtekintették Szekszárd nevezetességeit, köztük a felvételen látható, Farkas Pál alkotta köztéri szobrot is. fotós bakó jenö a kiutalás előtti ellenőrzéseknél közvetett módon, a bevallás alap­- ján, kijelölje a vizsgálandó adó- t zót. Ez azt jelenti, hogy a kivá­lasztás informatikai támogatással : (számítógéppel) működik, embe- i ri beavatkozás nélkül. A kiválasz­- tó rendszer által kijelölt adózók- r nál a rendszer által előírt vizsgála­- tokát minden esetben el kell vé­- gezni, öt munkanapon belül köte­- lező a megbízólevelet kiállítani.- Ezt követően a vizsgálat megkez­dését 10 munkanapon belül meg- kell kísérelni. A rendszer által elő- ■ írt minimum (ellenőrzés alá vont- időszak, adónem) nem törölhető, t illetve nem csökkenthető, de a- vizsgálat köre kibővíthető. i - Mennyire lehet kiszűrni ezzel- a rendszerrel a kiválasztás során- felmerülő esetleges szubjektív szempontokat?- A rendszer szubjektív és ob­jektív szempontok kiküszöbölé­sével fenntartja az általános fe­nyegetettséget az összes adózóra vonatkozóan. Közvetett módon tehát az önkéntes adó megállapí­tásának és befizetésének irányá­ba tereli az adózókat. A rendszer azt eredményezi, hogy olyan adó­zók is ellenőrzésre kerülnek, akik eddig esetleg teljesen elkerülték az adóhatóság figyelmét, valamit a kiválasztás alapján végzett el­lenőrzések a kis- és középvállal­kozások ellenőrzöttség szintjé­nek növelése irányába hatnak.- Mennyi vizsgálatot végeztek el eddig ezzel a módszerrel?- Országosan a bevezetést kö­vető két hónapban közel 200 esetben történt vizsgálat, me­gyénkben pedig kilenc. A befeje­zett vizsgálatok egyharmada zá­rult megállapítással. A rendszer alkalmazásának gyakorlati ta­pasztalatai kedvezőek, az igazga­tóságok a program kezelését kön- nyen elsajátították. mauthner

Next

/
Thumbnails
Contents