Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-24 / 197. szám
2. OLDAL V I L Á G TÜKÖR 2001. Augusztus 24., péntek Exkluzív Gorbacsov: a Nyugat becsapott Budapest Tíz évvel az elvetélt moszkvai államcsíny és a Szovjetunió felbomlása után Kemény László találkozott az egykori párt- főtitkár-államfővel. A politológus megosztotta lapunkkal a beszélgetés néhány érdekes részletét.- Erre mondják, hogy késő bánat...- Gorbacsov ma is győzködi igazáról korábbi tárgyalópartnereit, többek között az idősebb Busht, akinek karib-tengeri nyaralójában a közelmúltban jöttek össze. Felhívta a figyelmemet Henry Kissinger minap megjelent cikkére, amely Mit tegyünk Oroszországgal? címmel épp a kialakult zsákutcából keresi a ki- Hogyan emlékszik ma vissza Mihail Gorbacsov arra a szerepre, amit a történelmi fordulatban betöltött?- Hetvenéves kora ellenére Gorbacsov ma is rendkívül dinamikus és ambiciózus. Megítélése szerint a nemzetközi kapcsolatok korántsem úgy alakultak, ahogyan azt annak idején nyugati partnereivel elképzelték. A kiindulópontja az volt, hogy a nyolcvanas évek végén a fegyverkezési verseny és a totális szembenállás helyett megérett az idő az együttműködésre, a kölcsönös érdekeken alapuló megegyezésre. Ehhez arra lett volna szükség, hogy az átalakított Szovjetuniót integrálják az átalakuló világba. Hiába indította el azonban a peresztrojkát odahaza, hiába egyezett bele a Varsói Szerződés felszámolásába, a másik fél megszegte a szavát. Nem szüntették meg a NATO-t, nem születtek meg a gazdasági integrációt elősegítő intézkedések és intézmények. A Nyugat egyoldalú előnyöket érvényesített, mindenáron a hidegháború győztese akart lenni. utat.- Decemberben lesz egy évtizede, hogy szétesett a Szovjetunió, s épp tíz éve mondott le a pucs- csisták házi fogságából kiszabadult Gorbacsov a főtitkári posztról. Erre miként emlékszik?- Gorbacsov történelmi szerencsétlenségnek tekinti a Szovjetunió „romba döntését”. Megítélése szerint nem volt törvény- szerű az államszövetség megszűnése. Egyfelől a reformellenes erőket kellett volna belátásra bírni, hogy a birodalom a korábbi formájában már nem tud fennmaradni, másrészről a Jelcin vezette „demokratákat” kellett volna meggyőzni az állam- szövetség fennmaradásának előnyeiről. Gorbacsov szerint Jelcin Tánc és jókedv a 70. születésnapi bulin FOTÓ: EUROPRESS/EPA nem maradt meg a peresztrojka eredményeinek erősítése mellett; feltételezte, hogy ha megszabadul a szövetségi köztársaságoktól, akkor Oroszország - természeti adottságai és tartalékai révén - újjá tud születni, fel tudja gyorsítani fejlődését. A Szovjetunió felszámolása azonban etnikai konfliktusokhoz, régen nem tapasztalt szegénységhez, gazdasági visszaeséshez és a demokrácia „karikatúrájához” vezetett.- Miként viszonyul Mihail Gorbacsov a jelenlegi orosz vezetéshez?- Azt mondta, szerinte Putyin jó úton halad, és széles körű támogatást vívott ki programjához. Épp ezért a Gorbacsov szervezésében létrejött szociáldemokrata mozgalom, amely - más hasonló szervezetekkel együtt - létrehozta az Egyesült Szociáldemokrata Pártot, úgy döntött: a következő választásokon Putyin elnökségét fogja támogatni.- Az 1991. évi puccs évfordulóján sokan Gorbacsovot tették felelőssé a kialakult helyzetért...- Ő erre válaszolva azokat a méltató nyilatkozatokat idézte, amelyeket a hetvenedik születésnapjára gyűjtöttek egybe a világ legnevesebb politikusaitól, tudósaitól, művészeitől, közéleti szereplőitől Gorbacsov történelmi szerepéről. Ebben a kötetben szerepel a híres írónő, Tatjana Tolsztaja (Alekszej Tolsztoj unokája) figyelmeztetése: „A Gorba- csov-jelenség olyannyira politikai, és ő maga annyira karizmatikus, hogy emberi értékítéletet mondani róla lehetetlen; eddig minden ilyen kísérlet csődöt mondott.” CSÁK ELEMÉR Hírek Bevonulás Macedóniába Hírek ARAFAT már két héttel ezelőtt utasítást adott a szélsőséges iszlám csoportoknak az Izrael elleni öngyilkos merényletek beszüntetésére. A palesztin elnök megbeszélést tartott a Hamász és az Iszlám Dzsihád vezetőivel, és megállapodtak abban, hogy egyelőre nem hajtanak végre több terrortámadást Izraelben. VISSZAKÖLTÖZNEK a prágai repülőtérre a brit bevándorlási hivatal emberei, akik mintegy tíz napja hagyták el a cseh fővárost azután, hogy közfelháborodást keltett ténykedésük. Az volt a feladatuk, hogy kiszűrjék azokat a romákat, akikről feltételezhető, hogy menedékjogot kérni utaznának Londonba. MILOSEVICS volt jugoszláv államfő ügyvédei eljárást kezdeményeztek egy holland kerületi bíróságon a hágai Nemzetközi Törvényszék őrizetében lévő politikus szabadon bocsátása érdekében, jogi szakértők szerint azonban erre nincs sok esély. ARGENTÍNÁBAN népszavazást tartanak arról, hogy bevezessenek-e megszorító intézkedéseket a pénzügyi válság leküzdésére. A dél-amerikai ország külső és belső adóssága csaknem 130 milliárd dollár, ami a bruttó hazai termék fele. A Nemzetközi Valutaalap csak akkor hajlandó újabb hiteleket adni Argentínának, ha végrehajtják a megfelelő szigorító intézkedéseket. UKRAJNÁBAN harminckilencre emelkedett a donyecki bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak száma. További harminchat bányász kórházban van, tizenötük állapota súlyos. A sújtólégrobbanás miatt bekövetkezett katasztrófa helyszínén még mindig ég a tűz. POZSONYBAN kormány- bizottságot alakítanak a holo- kauszt-túlélők kárpótlási lehetőségeinek tanulmányozására. A testület elnökének Csáky Pál miniszterelnök-helyettest nevezték ki, aki szerint a privatizációs bevételekből lehetne pénzt találni a kártalanításra. Kétszázhúsz brit ejtőernyős érkezett tegnap Macedóniába, hogy támogatást nyújtson az albán lázadók fegyvereinek begyűjtéséhez. Hatástalanításukra magyar szakértőket készítenek fel, akik a napokban utaznak a balkáni országba. Szkopje Nagy-Britannia kulcsszerepet játszik a NATO által elhatározott akcióban, a kontingens 3500 fősre tervezett összlétszámából hétszázat ad a brit hadsereg. A német kormány viszont ötszáz fős katonai egység küldését tervezte. Az igenlő döntést biztosra vették, hiszen a Schröder-kormány többször is a misszió melletti elkötelezettségét hangoztatta. A parlamenti hozzájárulás keresztülvitele azonban kemény diónak ígérkezett, mert a kormánynak nemcsak az ellenzékben lévő kereszténydemokraták, a szabaddemokraták és a reformkommunisták (PDS) ellenszavazataira kell számítania, hanem a szövetségi gyűlésben többséget alkotó szociáldemokrata-zöld koalíció harminc képviselőjének ellenszavazatára is, akik attól tartanak, Elsőként a britek érkeztek Szkopjéba hogy Németország belesüllyedhet a balkáni válságba. A Bundestagot a legkorábban a jövő hét közepén hívhatják össze ez ügyben rendkívüli ülésre. Schröder kancellár emiatt lemondta latin-amerikai körútját, amely vasárnap kezdődött volna. * Hazánk a Honvédelmi Minisztérium két cégének 41 emberét küldi Macedóniába a beszolgáltatott fegyverek megsemmisítésére. Polgári alkalmazottként ez a szakmájuk, békében is fegyverekkel foglalkoznak; azokat javítják, hatástalanítják. RendelkezFOTÓ: EUROPRESS/EPA nek tehát a szükséges ismeretekkel, tudnak bánni azzal a technológiával, amellyel száz milliméter űrméret alatti kézifegyverek, illetve az aknavetők fizikai roncsolása, megsemmisítése végrehajtható. A feladatot erre a célra kialakított műhelykocsikban végzik majd el, amelyet a helyszínre kell telepíteni. A Honvédelmi Minisztérium vállalta, hogy az illetékesek a most elkezdett felkészülést augusztus végére, szeptember első napjaira befejezik, és így útnak indulhatnak a magyarok a meg- adott helyszínre. ____________■ Sz tárok szellemkastélyai Cornwall sokak szerint elátkozott tájék. Kate Winslet, a Titanic hősnője mégis itt, az idilli Tintagel falu peremén vásárolt kúriát mintegy 155 millió forintnak megfelelő összegért. „Bee Gee” Robin Gibbre is mágikus hatással voltak. Ezért döntött úgy 16 éve, hogy feleségével egy valamikori papi szemináriumba költözik Oxford közelében. Az in-» gatlan 80 ezer négyzetméterén jócskán jut hely Johnnak, a ház szellemének a kísértésre. „Négyszáz évvel ezelőtt ő volt itt a kertész - mondja Gibb. - Egy alkalommal küépett az ebédlő falából, jól megnézett bennünket, aztán eltűnt.” Londonban is borzongást okoznak a szellemek: Händel német zeneszerző lakóházában is rendszeresen megjelenik egy túl- világi lény. Tiltakozásul talán, mert az év végén múzeum nyílik a Handel-házban? Hasonlóan eltévedt lelkek a Nagy-Britannia A vastag falak mögött szellem kísért - Kate ugyanis egy klasszikus kísértetház újdonsült tulajdonosa. A szellem az épület hetven éve elhunyt gazdája. A környék meglehetősen titokzatos: a legenda szerint a Tintagel ormon állt egykoron a mondabeli Artúr király kastélya, ott találkoztak a lovagok. Háromszáz kilométerrel keletre - Surrey grófságban - Geri Halliwell másfél milliárd forintnak megfelelő összegért jutott hozzá egy kastélyhoz. Az egykori „Spice Girl” sincs egyedül! A romantikus lakóhely 100 szobájában rendszeresen kísért a 200 esztendővel ezelőtt elhunyt várúr. Anglia és elvarázsolt lakóhelyei tengerentúlon is bolyonganak: a színész házaspár Urna Thurman és Ethan Hawke New York közelében, Sneden’s Landingben vásárolt birtokot. Három hónap elteltével kénytelenek voltak kiköltözni az épületből, mert éjszakánként szellemek üvöltöttekbömböltek az ódon falak között. Az előző tulajdonosnak, a Supermanből ismert Margót Kiddernek is gondjai voltak a házzal: ő is hallotta, amint a kísértetek zajonganak; idegei fölmondták a szolgálatot, és égő matraco- *kat dobált ki az ablakokon. Harmadik típusú találkozásai más hírességeknek is voltak. Az egykori James Bond, azaz Roger Moore például csak akkor érzi biztonságban magát éjszakánként, ha a helyi pap javaslatát megfogadva bibliát helyez az éjjeliszekrényére. KULCSÁR LÁSZLÓ ____________________ÁLLÁSPONT _____________________ BE RKI IMRE Bilincses emberek Kölyökkoromban, ha időnként túlságosan elszaladt velem a ló, és rossz fát tettem a tűzre, azzal ijesztgettek: ha nem szedem össze magam, eljön értem és elvisz a zsákos ember. Akkor sem tudtam és azóta sem, kik voltak azok a zsákos emberek, s ha tényleg megjelentek volna, hová is vittek volna? Lehet, hogy éppen ez a titokzatosság volt számomra félelmetes. Mindenesetre az ilyen figyelmeztetések után néhány napra behúztam fülem-farkam, s igyekeztem jól viselkedni. Mostanában mintha valósággá kezdenének válni gyermekkori félelmeim. Igaz, nem zsákos embereket látok, hanem bilincseseket. Bennük is az a félelmetes, hogy arctalanok, és bármikor, bárhol megjelenhetnek, lecsaphatnak azokra, akikkel túlságosan elszaladt a ló. Váratlanul ütöttek rajta például Székely Zoltánon, korábban Kunos Péteren, vagy a kaposvári aljegyzőn, szerdán pedig a Fővárosi Közigazgatási Hivatal főosztályvezetőjén és három társán. Bilincsbe verve, pórázon vezetve mindenki szeme láttára vitték el őket, és ma már azt is tudjuk, hová. Nem vitatom, hogy a lefogottak megérdemelték sorsukat. Ha igaz, közpénzeket tüntettek el, visszaéltek hatalmukkal, korrupcióba keveredtek, egyszóval rossz fát tettek a tűzre. Bevallom azt is, hogy némi viszolygással nézem az ilyen akciókat, és még sajnálom is az arcukat vállalni kénytelen bilincsbe verteket. A bilincses emberek arcát még soha nem láttam. Hiába próbálom a helyükre rakni a kockákat a képernyőn, soha sem sikerül. Arctalanok maradnak, ezért is félelmetesek. A magam dolgában tiszta a lelküsmeretem. Nincs módom még néhány forint elsikkasztására sem, a korrupciós ügyek messze elkerülnek, hivatali hatalmam is elenyésző. Mégsem alszom nyugodtan, mert félek. Nem tudom, holnap hol jelennek meg váratlanul a büincses emberek, és visznek el mindenki szeme láttára olyasvalakit, akire ma még felnézünk, akiben bízunk, aki emberi sorsokról dönt, aki közpénzünkkel bánik. Félek az újabb csalódástól! LENGYEL JÁNOS MiG-sem igaz Ha még kétszer összeül a MiG-ek felújításával kapcsolatos állítólagos korrupció gyanúját vizsgáló bizottság, és elolvasom az erről szóló tudósításokat, joggal kétségbeesem. Csak hát ismerem a honi politizálás hétköznapi rejtelmeit is, így semmi okom a pánilaa. Ami ugyanis a MiG-ek körül történik, az szerves folytatása az új évezred magyar politikai-közéleti meccseinek. A politikusok is egyre inkább úgy járnak, mint az aranylábú fiúk, akik azt sem veszik észre, hogy egy évtizede üres stadionokban fitogtatják nemzetközi összehasonlítást ki nem álló tudásukat. Bár igaz: a piacgazdaságban szokatlanul jól élnek belőle teljesítményükhöz képest. No de vissza a MiG-ekhez! Á parlament nemzetbiztonsági bizottságának háromórás zárt ülése után a kormánypárti és az ellenzéki politikusok teljesen másként emlékeztek a történtekre. A fideszesek Kosztolányi Dénessel az élen úgy vélték, a „bizottsági ülésen az a gyanú merült föl, hogy az ügyben meg nem engedhető, befolyásoló cselekményekre készülnek olyanok, akiknek a ténykedése egyértelműen a szocialista párthoz köthető”. Keleti György szerint, aki nemcsak szocialista képviselő, hanem a nemzetbiztonsági bizottság elnöke is, ilyenek el sem hangzottak az ülésen. Sőt, Simicskó István, a tárca nélküli miniszter politikai államtitkára azt hangsúlyozta: semmit nem tudnak az ügyről.Érdekes. Ennek ellenére ma meghallgatják Fazakas Szabolcs volt ipari minisztert, a MiG-felújításban érdekelt német-orosz cég magyarországi képviseletvezetőjét, és Ábri Juditot, aki nem más, mint a szocialista párt tanácsadója. Az ügyészség megpróbálja hivatalosra venni a figurát, a MiG-29-es harci repülőgépek felújításával kapcsolatos feltételezett visszaélések ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el. A bizottság pedig a magyar politikai kabaré egy újabb fejezetének megírására készül. Az még nem bizonyos, hogy a szereplők beszélnek is. Az viszont igen, hogy üres lesz a nézőtér. S az is, hogy ami ma MiG-ügyekben elhangzik, arra ismételten mindenki másként emlékszik majd. Árvizek, áradások A monszunesők okozta áradások Délkelet-Ázsia több országában százezreket kényszerítettek lakóhelyük elhagyására. Tegnap a heves esőzések miatt a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila egyes kerületei víz alá kerültek. A tömegközlekedési eszközök elakadása miatt diákok és hivatalnokok százai voltak kénytelenek mellig érő vízben hazavergődni. A Bengál-öbölből kicsapó hirtelen ár elsodort Bangladesben három gyermeket, elárasztott több mint harminc tengerparti falut, és lakóhelyének elhagyására kényszerített mintegy százezer embert. Víz alulról és felülről fotó: europress/epa . __________________________1