Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-22 / 195. szám
12. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Augusztus 22.,Szerda J Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő MENYHÉRT és MIRJAM nevű kedves olvasóinkat. Menyhért: A héber vagy arab Melhior (jelentése: királyi fény) és a germán Meinhard (jelentése: merész) keveréke. Védőszentje: a napkeleti bölcsek egyike. A katolikus liturgikus naptárban Szűz Mária királynő. Az ünnepet XII. Pius pápa rendelte el 1955-ben annak kifejezésére, hogy Mária a kiválasztás és Krisztushoz fűződő kapcsolata révén felülemelkedik a világegyetemen. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Agatonikosz és Zodikosz vértanúk emlékezete. HAJDAN: Augusztus 22-én 110 éve, 1891-ben a híres bibliográfus, Apponyi Sándor gróf eladta kölesdi birtokát 113.000 forintért Jeszenszky Béla bárónak. 100 éve, 1901-ben az állami főállatorvos javasolta: Kocsolán, Tevelen, Pakson és Gyönkön új vágóhidak állítandók fel, mert az eddigiek nem felelnek meg a kívánalmaknak, Lengyelen és Németkéren pedig a közfogyasztásra szánt állatoknak a mészárosok udvarában való levágatását betiltani javasolta. 95 éve, 1905-ben a szekszárdi református olvasókör „a gazdaközönség érdekeinek előmozdítására hitelszövetkezet alapítását határozta el”, de ezt sokan bírálták. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 20. Mt. 20,1-16. Református: Zsolt. 13. lKor. 5,15-5. Evangélikus: Jn. 4,19-26. ApCsel. 27,13- 26. Ortodox: 2Kor. 6,11-16. Mk. 1,23-28. A NAP KÉL 5.49 órakor,Nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 9.48 órakor, nyugszik 21.49 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 14 cm, Paks 145 cm, Dombori 143 cm, Árvízkapu 519 cm. A Sió Palánknál 150 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510- 790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. A Kilimandzsáró elefántja A légierőt is be kellett vetni Kenyában egy eltévedt elefánt ellen. A 25 esztendős elefántbika két társával együtt kisétált a Nairobival határos vadas parkból, de útközben elvált két társától és céltalanul baktatott egy elővárosi település utcáin. A pánikba esett lakosok riasztották a vadőröket, mire azok helikopterről altató-injekciókkal lőtték a csavargót. Ez azonban kevés volt. Végül a kenyai légierő gépeinek bevetésével sikerült elaltatni a több tonna súlyú elefántot és teherautón visz- szaszállítani a vadonba, a Kilimandzsáró lábához. Mobilgyűjtő spanyol „kenguru” A spanyol környezetvédelmi minisztérium kampányt kezdeményezett a rádiótelefon-készülékek gyűjtése és újra-hasznosítása céljából. Jaume Matas szakminiszter szerint az első évben legalább 100 tonnányi)!) elöregedett, használhatatlan marokfont kell(ene) ösz- szegyűjteni. Ebből a célból kengurura emlékeztető gyűjtőládákat helyeznek el: az „erszénybe” kell beledobni a fölöslegessé vált mobilkészüléket. Napjainkban legalább 17 millió rádiótelefon van forgalomban spanyol földön. Nem egészen hatoda, mintegy hárommillió megérett a selejtezésre, az újra hasznosításra. Szeretnék megakadályozni, hogy a használhatatlan készülékeket gazdáik egyszerűen a szemétbe hajítsák. Éppen ezért az akciót népszerűsítő „tragamovil” gyűjtőbuszok fölkeresik az ország valamennyi, 50 ezer lakosnál népesebb települését. Ezzel egyidejűleg 300-nál több gyűjtőhelyet is létesítenek az öreg marokfonok leadása céljából.- Az összegyűjtött készülékeket a bilbaói hulladékhasznosító üzembe szállítják, ahol a mérgező anyagokat, alkatrészeket, mindenekelőtt az akkumulátorokat kiszerelik belőlük és környezetbarát módon, újra feldolgozzák. Koleszár Ferenc bemutatkozik Faddon a Művelődési Házban, a falunap alkalmával kiállítás nyílt Koleszár Ferenc, iparművész hallgató munkáiból. A húsz képet, a portrékat, a csendéleteket, a terrakotta szobrokat és az üveg munkákat Molnár M. György festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe. FOTO: GOTTVALD KÁROLY Pandaikrek Szecsuánban Kettős öröm érte a szecsuáni vadrezervátum óriás nősténypandáját: ikreket hozott a világra. Jajának nem ez az első ikerszülése: eddig már kétszer is két bocsot szült. Mellesleg neki magának is van egy ikertestvére. Az újszülöttek még csaknem teljesen szőrtelenek és egyik sem éri el a 200 grammot. A kis pandák apja ismeretlen. A kínai állami televízió szerint a Szecsuán tartománybeli pandakutató központban hajtottak végre Jaján mesterséges megtermékenyítést. A központban a közeljövőben valóságos demográfiai robbanás várható, mert kilenc további nősténypandában fogant meg magzat, és köztük újabb ikrek várhatók. A vulungi vadrezervátumban is négy panda várja magzatát. A világ egyik legveszélyeztetettebb állatfaja az óriás panda. Mindössze ezer példány él belőle Kínában, és fogságban nagyon ritka, hogy természetes úton párosodjon. Öngyilkos poéták A később öngyilkosságot elkövető különböző nemzetiségű költők verseinek szavaiból és szó- használatából következtetni lehet életük szomorú végére - vélik amerikai kutatók. Számítógépes program segítségével a kutatók kilenc olyan költő 156 versének szövegét elemezték, akik öngyilkosok lettek, valamint kilenc olyan poéta összesen 135 költeményét, akik nem követtek el ön- gyilkosságot. Úgy találták, hogy az öngyilkosságra hajlamos költők olyan szavak felé vonzódtak, amelyek a másoktól való elkülönülést és az önmagunkkal való foglalkozást hangsúlyozták. A leendő öngyilkos költők sokszor használták az „én”, „engem” és „enyém” szavakat és kevesebb- szer a többes szám első személyének a kifejezéseit. Az öngyilkosság jóval gyakoribb a költők, mint más irodalmárok között. ________Olvastam - Láttam - Hallottam________ IH ÁROSI IBOLYA Ünnep után Több mint 500 napos millenniumi évet zártunk húszadikán. Volt minden, mi szem szájnak ingere. Ünnepi zászló, miniszter, püspök. ízlés, s politikai álláspont kérdése, hogy ki miként viszonyult az állami és egyházi ünnepek összemosásához, a korszerűtlen neobarokk pompához. Vagy éppen ahhoz a reklámötlethez, amely közvetlenül próbálta meg összekapcsolni az államalapító királyt a mai miniszterelnökkel. Lehet, hogy a „királyi” tévé nézői mérgezést kaptak a millenniumi krónikáktól, melyek azt a képzetet keltették, hogy nálunk csak ünnepek vannak, miáltal ötszáz napot kellene egyvégtében emelkedett lélekkel töltenünk, belefeledkezvén az ezer éves történelem nagyszerűségébe. Csakhogy. Magam is ott whom a megyeszékhely zászlóátadási ünnepségén éppúgy, mint néhány kis település millenniumi programján. Saját szememmel láttam a kis óvodások készülődését, az öregek meghatott, párás tekinteté, a Himnuszt vagy a Szózatot együtt éneklő emberek összetartozásának szívet melengető perceit. Lehet, hogy sok volt a tudósítás, de minden falunak, városnak csak egy ünnepnapja volt. Az ott élők számára az egyetlen, amikor a maguk is építette ország ezer évére emlékezhettek. Átélhették, hogy övék e föld, amely munkájuk nélkül más, kevesebb lenne. Jó lenne ebből az összetartozás-érzésből valamicskét átmenteni a hétköznapokba. Bill Gates csak az ötödik... az örök ranglistán Bill Gates, a Microsoft szoftvercég tulajdonosa még mindig az Egyesült Államok - s egyben a mai világ - leggazdagabb embere: vagyonát 63 milliárd dollárra becsülik. Ami szép összeg,-de eltörpül azon vagyonok mellett, amelyeket az amerikai gazdaság óriásai a múltban fel tudtak halmozni. Az örök ranglistát John D. Rockefeller vezeti, aki az olajgazdaságban szerzett pénzeivel 210 milliárd dolláros vagyonra tett szert. Voltak idők, amikor a piac hetven százaléka az 1937-ben elhunyt milliomos cégének (Standard Oil) kezében volt. A második helyen Andrew Carnegie áll. Az 1919-ben elhunyt üzletember szintén olajjal szerezte első millióit, ám azután az acéliparba szállt be, és a U.S. Steel tulajdonosaként gazdagodott meg igazán: 111 milliárd maradt utána. Harmadik társuk, Cornelius Vanderbilt (1794-1877) birtokában volt a Hudson folyó legnagyobb hajóflottája. Kompokkal bonyolították le a forgalmat New York és Staten Island között, vitték-hozták a postát, s utasokat szállítottak San Franciscóba és Franciaországba. Vanderbilt, aki 106 milliárd dollárt halmozott föl, csaknem hetvenévesen „átnyergelt” a vasútra, s tovább gyarapította mesés vagyonát. A negyedik John Astor, német bevándorló, aki 1848-ban halt meg és szőrmekereskedelemmel szerezte 86 milliárd dolláros vagyonát. Az ötödik helyen áll Bill Gates, akinek 63 milliárdjából több mint 16 milliárd a magánvagyon, a többi a cégében fekszik. ____________■ Hum or- Professzor úr, a múltkor azt ígérte, hogy előadást tart az agyvelőről - mondja az amerikai diák.- Hogyne - szól a professzor. - Majd legközelebb. Egyelőre más van a fejemben. Pistike papája kérdezi az állatkereskedésben:- A kisfiamnak a jeles bizonyítványáért szeretnék venni olyan kutyát, amelyik keveset eszik és teljesen szobatiszta.- Szerencsére van egy pár ilyen szép kitömött példány a raktárban, abból tessék vinni! Praktikus ajándék! * A detektívregény-író felhívja egy kórház belosztályán fekvő barátját.- Délután meglátogatlak! - mondja. -Csak azért kérettelek a telefonhoz, hogy megérdeklődjem, mit hozzak.- Tán egy tábla csokoládét - válaszol a beteg.- Jó, hozok egyet. És még?- Egy üveg narancslevet.- Jó, hozok egyet. És még?- Valami szórakoztató könyvet?- Jó, írok egyet! ■k- Uram, már fél órája tartja a kagylót a fülén, és egy szót sem szól. Tegye már le, mert én is telefonálni szeretnék!- Legyen türelemmel uram, a feleségemmel beszélek! *- Mitől híztál meg ennyire?- Az orvosom csak étkezés utánra engedélyezett egy-egy cigarettát. Így azután kicsit árt a tízszeri étkezés. *- Olyan szomorú vagy mostanában. Mi a bajod?- Gyötrődöm. A férjem megcsal, és még csak nem is tagadja. Én meg csak fogyok, fogyok...- Hát akkor hagyd el!- Nem tehetem, még öt kiló súlyfeleslegem van...________■ Ád ám és Éva: Claudia és Markus Ha annakidején őseink ilyen gyönyörűek lettek volna, semmi szükség sem lenne ma a plasztikai sebészekre. A szakmát talán ki sem találták volna. A világszép Claudia Schiffert és az ugyancsak jóvágású német Markus Schenkenberget kérték fel ugyanis, legyenek modelljei az Ószövetség luxuskiadásának. A két szép ember testesítse meg Ádámot és Évát. Claudia és Markus neve alighanem elegendő reklám lesz a teremtés történetének népszerűsítéséhez. Horoszkóp Az űrutazás felesleges lenne? Nagy teljesítményű távcsőrendszereket a Kozmoszba BAK (XII. 22. -1. 20.) Új felada- tok, több pénz, igaz több felelősség is várja. Nem mutasson bizonytalanságot, s szerelmi sikereket arathat. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Ma radjon ki a munkahelyi konfliktusokból. Diplomáciai érzéke sokat segíthet. Vegye figyelembe a családtagok érdekeit is. HALAK (II. 21. - III. 20.) A tűre lem, a megértés, a legfontosabb tulajdonságai. Munkájában is ezekkel az erényekkel érhet legbiztosabban a célba. KOS (III. 21. - IV. 20.) A maga biztosság kevés ahhoz, hogy meghódítsa szíve hölgyét, most rugalmasnak, megértőnek és kedvesnek is kell lennie, ha a kapcsolatot valóban komolyan gondolja. BIKA (IV. 21. - V. 20.) A hatal mi harcokat nem a családban kell megvívni. Ha nem tudnak békét kötni, elválnak útjaik. IKREK (V. 21.- VI. 21.) Ne tér helje agyon a szervezetét. Szánjon időt a kikapcsolódásra, flörtökre is. A munkahelyén most nemigen történnek lényeges változások. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Hagyjon fel az álmodozással, remek ötleteit sem tudja kivitelezni, ha elszakad a realitásoktól. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Sikerre leginkább akkor számíthat, ha a maga útját járja ugyan, de komolyan odafigyel mások véleményére is. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Ne mindig másokat bíráljon, mert lehet, hogy a hiba az Ön készülékében van. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Ha nem képes másokkal együttműködni, akkor a többiek az ön közreműködése nélkül alkotnak egységes csapatot, s elég hamar a partvonalon kívül fogja magát találni . SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Diktátori magatartása előbb- utóbb megbosszulja magát, ha környezete fellázad. Vegye elő az érzelmeit, s más színben látja a világot. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Szedje össze magát, mert szétszórtsága, pesszimizmusa hatással van a közvetlen környezetése is, s ily módon amit kisugároz, ugyanazt kapja vissza. Utazás a buszon, védőfelszerelésben Különös autóbuszra figyeltek fel a német rendőrök. Bár a jármű szabályosan közlekedett a Nürnberg felé vezető autópályán, a hatóság képviselőinek szemet szúrt a sofőr meglehetősen fura öltözete. A férfit ugyanis speciális, motoros védőruha borította. Miután a rend őrei tüzetesebben megvizsgálták a járművet, kiderült, hogy a szélvédő üveg hiányzik a busz elejéről, így a bezúduló levegő rázúdul a sofőrre és szabadon áramlik a széksorok között. A matuzsálemi kort megért autóbuszt Hannoverben akarta felújítatni tulajdonosa, ám a hosszú utazástól megkímélte a hatóság, mivel azonnal elkobozták az életveszélyes járművet. A Nemzetközi Űrállomásnak semmi haszna, és nem is kellene embereket távolabbi bolygókra küldeni, mert űrkutatásra a szondák, műszerek sokkal olcsóbbak és hasznosabbak. így látja a helyzetet Sir Martin Rees vezető brit csillagász. Véleménye szerint az űrállomás - amelyre annyit költenek, mintha színaranyból lenne -, legfeljebb arra szolgálhat majd, hogy onnan „ugródeszka” legyen az űrbe. Kutatásra annyiban alkalmas, mintha egy óceánjárón helyeznének el csillagászati távcsövet. Rees szerint az igazi eredményeket a kozmoszban elhelyezendő nagy teljesítményű távcsőrendszerek hozzák majd, amelyeket a Holdnak a Földről látható és nem látható ’ oldalára kell majd telepíteni. Arra a kérdésre, hogy van-e élet a Földünkön kívül, ma nem lehet választ adni. Ez csak a Földhöz hasonló méretű, más naprendszerekben található bolygók vizsgálatával deríthető ki. Ilyenek „mindössze” 10 fényévnyi távolságban is bőven találhatók. Ha ezeken a hőmérséklet olyan, hogy a víz nem forr, illetve nem fagy meg, akkor az élet ott lehetséges” - mondta a brit tudós. Élőlények a távoli bolygókon természetesen lehetségesek, ám formájukról fogalmunk sincs. Előfordulhatnak a sűrű légkörben lebegő kerek alakok, de rovarmé- retűek is a nagy nehézségi erővel rendelkező bolygókon.