Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-19 / 33. szám

2001. augusztus 19. A SPORT ~k 11 XVI. ATOM-KUPA CSELGÁNCSVERSENY Rajcsányi aranya a nyitónapon Hadfi Dániel (balról) egészen a döntőig fogadhatta a gratulációkat fotó: gottvald Hét súlycsoport küzdelme­ivel tegnap megkezdődött Pakson a XVI. Atom-kupa nemzetközi junior csel­gáncsverseny. A nyitóna­pon hét érem jutott a ma­gyar dzsúdósoknak. Az Atom-kupa idei felvonásá­ra 22 ország 350 cselgánc- sozója érkezett a Duna-parti városba. A dzsúdó-nagyhata- lomnak számító francia, spa­nyol, orosz, német csapat, il­letve a szomszédos Ausztria, Szlovénia, Jugoszlávia és Ro­mánia nemzeti együttese mellett először tette tisztele­tét Pakson a japán férfi és női, valamint a brit női válogatott, s egy +100 kg-os óriással még Liechtenstein is képviseltette magát. Az Energetikai Szak­képzési Intézet sportcsarno­kában szombaton a férfiak felső négy, és a hölgyek alsó három súlycsoportjának küz­delmeit rendezték. Az Atom­kupa idén a novemberben Budapesten sorra kerülő juni­or Európa-bajnokságra is vá­logat, ezért valamennyi klub versenyzőinek különös fon­tossággal bírt a paksi megmé­rettetés. A legkönnyebb nők mező­nyében induló három magyar közül Szögedi és Csemoviczki is az elődöntőbe jutott, egymás elleni kiegyenlített csatájukat előbbi nyerte. Szögedi ereje a döntőre elfogyott, a román Dumitru ipponnal nyert. Csemiczki a kisdöntőben hon­fitársától, a vigaszágról tovább­lépő Pergétől is vereséget szen­vedett. Az 52 kg-osok között Fekete kiemeltként az egyenes ágon egy mérkőzést nyert, ám a reményágon visszakapaszko­dott, és a francia Ramin testén át begyűjtötte a bronzot. Az 57 kg-os hölgyek mezőnyében Szabó Brigitta a négy közé ju­tott, ott azonban nem bírt az osztrák Locherrel, s a harma­dik helyért is alul maradt Bejczi Zsuzsával szemben. A „nehézfiúk” ezúttal is él­vezetes, izgalmas mérkőzése­ket vívtak. A 81 kg-osok között a sorsolás szeszélye folytán a két legjobb magyar, a fővárosi Rajcsányi Gergő és a paksi Nagysolymosi Sándor is a felső ágra került. Az elődöntőben kettejük presztízs-csatáját előbbi nyerte, az atomos dzsú- dós pillanatnyi kihagyása elég volt hozzá, hogy másfél perc elteltével a hátán landoljon. Rajcsányi lendülete a finálé­ban sem tört meg - négy dön­tősünk közel egyedül ő tudta aranyra váltani a lehetőséget -, s gyorsan odavágta az osztrák Rinnerthalert. A 90 kg-osok mezőnyében a junior vb- bronzérmes Hadfi Dániel ak­ciódús dzsúdóval masírozott a fináléig, ott azonban az orosz Kausztov útját állta. A mázsás férfiak súlycsoportjában Deli László is csak a döntőben bot­lott meg. A +100 kg-osok kö­zött tatamira lépő két magyar­nak csak két-két mérkőzés ju­tott - sikerélmény nélkül. A helyiek kedvence, Ko­vács Antal és mestere, Han- gyási László a müncheni vi­lágbajnokságon szerzett ezüstéremért az Atom-kupán vehette át klubja elismerését. Az olimpiai és világbajnok dzsúdóst súlycsoportja küz­delmeiről kérdeztük.- Ezúttal is erős mezőny jött össze, ezért külön öröm, hogy magyar dzsúdós is bejutott a . döntőbe. Úgy gondolom, Deli Lacitól az Európa-bajnoksá- gon is érmet várhatunk, míg Szabó Gábor hosszú távon in­kább a nehézsúlyban lehet eredményes. A legtehetsége­sebb junioroknak is kell még két-három év, mire a felnőttek között is megállják a helyü­ket. Ezért van egy olyan kez­deményezés, hogy a 23 éven aluliaknak is rendezzenek vi­lágversenyeket, különben a felnőttek között fiatalon szer­zett kudarcélmények miatt néhányuk elveszik a sportág számára. Az Atom-kupán ma 10 órá­tól a férfi 60, 66 és 73, illetve a hölgyek 70, 78 és +78 kg-os súlycsoportjában hirdetnek győztest. (fekete) LABDARÚGÓ BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK DFC féltucat a mohácsi hálóban Bonyhád Agraco FC- Balatonlelle 0-1 (0-0) NB II, Hummel-csoport. Bonyhád, 250 néző. V: Gál (Haris, Tóth). Bonyhád: Bogyay- Somogyvári, Nagy Z., Lantos, Magócs- Gore- tich (Kordé, a 66.), Bene- deczki, Osztermájer, Nagy Zs. (Tálas, a 71.)- Köllő (Gergely, az 54.), Papp. Já­tékos-edző: Nagy Zoltán. Balatonlelle: Gyenes- Ta­más (Erdei, a 46.), Finta, Buzsáki, Püspök- Cubelák (Hajmási, 65.), Himics, Kolovics, Hosszú- Silimon, Sylla (Takács, a 67.). Edző: Kenéz István. A 8. percben Magócsot buktatták a vendégkaputól 28 méterre, a szabadrúgásból Nagy Zoltán hajszállal lőtt a jobb oldali kapufa mellé. A 22. percben Köllő tört be a 16- osra, ám éles szögből 8 mé­terről leadott lövése az oldal­hálóban kötött ki. A 34. perc­ben Hosszú 14 méteres lövé­sét Bogyay szenzációs vető­déssel tisztázta. Fordulás után, a 60. perc­ben gyors bonyhádi kontra után Gergely emelt Papp elé, aki a kapus mellett is elvitte a labdát, ám 12 méterről fölé bombázott. A 82. percben gyors kontrát követően Silimon ívelt középre, a későn eszmélő védők között pedig Takács 8 méterről a hálóba gurított. 0-1. Hiába dolgozott ki szá­mos gólhelyzetet a hazai csapat, játékosai a legna­gyobb lehetőségeket is elhi­bázták. A vendégek kevés lehetőségük közül egyet ér­tékesítettek, s így győzelem­mel távozhattak Bonyhád­ról. Jók: Somogyvári, Lan­tos, illetve Finta, Buzsáki, Kolovics. Nagy Zoltán: - Amíg a helyzetkihasználásunk ilyen gyenge marad, nem is szá­míthatunk győzelemre. (hunyadi) Dombóvári FC-Rutin- Mohács 6-0 (4-0) NB III, Dráva-csoport. Dom­bóvár, 300 néző. V: Gergely. Dombóvár: Szabados- Hopp, Horváth Á., Várai- Nagy (Banai), Horváth J.- Tóth (Pintér), Steiger, Szabotin- Savanyú (Fehér), Bán. Játé­kos-edző: Horváth Árpád. Mohács: Tóth- Jancsarics, Domokos (Dárdai), Jakab, Strigyencz- Lajos, Schwarcz- kopf, Darabos (Auth), Ba­logh (Bíró)- Bódis, Peterke. Edző: Bíró Ferenc. A 10. percben Steiger ug­ratta ki Bánt, aki a védők mö­gül kilépett, majd 12 méterről a jobb sarokba lőtt. 1-0. A 30. percben Steiger pontos átadá­sát Savanyú 10 méterről lőtte a léc alá. 2-0. A 33. percben bal oldali szögletrúgás után a kipattanó labdára Steiger csa­pott le és 15 méterről a bal al­só sarokba bombázott. 3-0. A 38. percben egy jobb oldali szögletre Savanyú jó ütem­ben érkezett és 5 méterről pontosan fejelt a léc alá. 4-0. Szünet után, a 48. percben Tóth jobb oldali beadását Szabotin futtából 10 méterről lőtte a kapu jobb oldalába. 5-0. A 60. percben Horváth Árpád jobb oldali szabadrú­gását Steiger jó ütemben csúsztatta a kapuba. 6-0. A minden csapatrészében jobb DFC még ilyen arányban is megérdemelten nyert. Játéká­ért a hazai csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Nyári Róbert Megyei I. osztály Kéty-Nagymányok 2-3 (2-1). Kéty, 150 néző. V: Dárdai. Két jól játszó csapat küzdelmes mérkőzésen egy „érdekes” ti­zenegyes döntött a vendégek javára. G: Márton R., Szedlák, illetve Zsilka, Borbély, Kecs­keméti. (gödrei) Túlerőben a bonyhádiak, ám a végén a vendégek örülhettek fotó: gottvald 8. RADENSKA-KUPA UTÁNPÓTLÁS KÉZI LABDATORNA Célegyenesbe fordultak a csapatok A fiúknál jugoszláv, a lá­nyoknál magyar fölényt hozott a Szekszárdon zaj­ló 8. Radenska-kupa nem­zetközi utánpótlás kézi­labdatorna. A városi sportcsarnokban, a palánki- és a Zrínyi utcai tor­nacsarnokban zajló tornán lapzártánkkor ugyan még ja­vában pattogott a labda, az azonban már korábban el­dőlt, hogy a fiúknál - a leg­utóbbi kiíráshoz hasonlóan - ezúttal is jugoszláv együtte­sek osztoznak majd a dobo­gón. Hogy a Crvena Zvezda, a Capljina és a Nasice gárdái közül végül melyik gárda áll­hat a pódium legmagasabb fo­kára, csak a mai helyosztókon dől el, azonban bármelyik csapat is végez az élen, telje­sítménye alapján joggal veszi át a legfényesebb medáliát. Amíg a fiúknál a jugoszlá- vok, addig a lányoknál ma­gyar csapatok vitték a prí­met, külön öröm számunk­ra, hogy megyénk mindkét együttese, a Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd és a Tolna KC is remekül helytállt az erős mezőnyben. A szek­szárdi lánycsapatok közül az 1987-88-ban születettek me­zőnyében az UKSE III tegnap kora este már biztos dobo­gósnak vallhatta magát, a 18 éveseknél az UKSE I a negye­dik, a Tolna KC az ötödik he­lyet szerezte meg, míg az 1985-86-ban születetteknél az UKSE II a 7. helyen zárt. A torna mérkőzéseit tegnap Papp György, a Magyar Kézi­labda ^Szövetség szakmai igazgató-helyettese és Éliás Gábor a versenybizottság el­nöke is megtekintette. A hely­osztókat és a döntőket ma 8 órától a városi sportcsarnok­ban rendezik. (rónai) Ünnepi sportműsor Vasárnap Cselgáncs: XVI. Atom-kupa Pakson az ESZI-csarnokban, 10. Kézilabda: Radenska-kupa utánpótlás torna a szekszárdi városi sportcsarnokban (hely­osztók, döntő) 8. Labdarúgás NB III, Dráva-csoport: Paksi SE-Harkány (Barna J.), Len­ti-Szekszárdi UFC (Kozári), Barcs-Decs (Deák T.) 17. Jako Sport megyei I. osz­tály: Dunaföldvár-Dunaköm- lőd (Anczló) 16, Bátaszék- Kakasd (Rácz G.), Őcsény- Kajdacs (Krekó), Tamási- Bölcske (Kiss L), Tevel-Tolna (Sebestyén A.), Nagydorog- Simontornya (Álló) 17. A Du- naszentgyörgy szabadnapos. Megyei II. osztály: Gyönk- Cikó (Horváth G.), Sióagárd- Aparhant (Ledneczky), Hő- gyész-Pusztahencse (Hor­váth L), Mucsfa-Bátaapáti (Hermész), Bogyiszló-Majos (Weitner), Ozora-Madocsa (Haraszin), Váralja-Tengelic (Biszak) 17. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Szedres-Báta (Hor­váth ,F.), Pálfa-Mórágy (Nyit- rai), Fadd-Gerjen (Monosto­ri) 17. Nyugati csoport: Kö- lesd-Nak (Varga L.), Csikós- tőttős-Kaposszekcső-Ireg- szemcse (Stier), Dalmand- Felsőnyék (Fábos) 17. Az Iz- mény szabadnapos. Megyei IV. osztály: Tolna- némedi-Lengyel (Palkó), Zá- vod-Bov vh Jvarasd (Nagy), Kocsola-riarc (Forrni), Kurd- Bonyhádbörzsöny (Hegyi), Szakcs-Pincehely (Tamás) 17. A Mőcsé^ zabadnapos. Hétfő Labdarúgás: Megyei III. osz­tály, Nyugati csoport: Zom- ba-Döbrököz (Varga A.) 17. Öregfiúk mérkőzés: Szek­szárdi Dózsa-Pécsi MSC 17. Lovassport: Tamási Lovas­napok 9-től. Totóeredmények A totó 33. heti szelvényén szereplő szombati mérkőzé­sek eredményei: 1. Dunaferr-FTC 0-1 2 2. Sopron-Győr 4-0 1 3. Haladás-Debrecen 1-1 x 4. Kispest-ZTE 0-2 2 5. Bayern M.-St. Pauli 2-0 1 6. Bremen-1860 M. 1-3 2 7. Hamburg-K.lautern 2-3 2 8. Nürnberg-Stuttgart 2-4 2 9. Rostock-Dortmund 0-2 2 10. Schalke-Leverkusen 3-3 x 11. Wolfsburg-Freiburg 1-1 x ~~i VASÁRNAPI ~—n Tolnai. Népújság,^ az Axel Springer Magyarország Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Vezető szerkesztő: Hangyái János. Tervező szerkesztő: Árki Attila. Kiadja az AS-M Kft. Tolna M. Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510 Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE Terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája saját árushálózatán keresztül és a PANNONHÍR RT. értékesítési helyei. ISSN: 1419-0168 10-től augusztus 23­Telefon/fax: 75/319-081 Paks, Kurcsatov u. 6/a Előhűtött konyhakész csirke (kg) Ahol a minőség és a választék naponta találkozik! Nyitva tartás: hétfő: 6.30-18.00 óráig szombat: 7.00-13.30 óráig kedd-péntek: 6.00-19.00 óráig vasárnap: 8.00-12.00 óráig Trappista sajt (kg) 999 Ft Sole tartós tej, 1 l, 1,5% 136 Ft Szatmári finomliszt, 1 kg 65 Ft Talléros sör, 0,51 79 Ft +ü lapunk előfizetőinek! a Tolnai Népújság és a Vasárnap Reggel együttes előfizetői ajándékba kapják ma a Kópé legújabb számát. Keresse a lapban! Miért ne fizetné elő Ön is? Hívjon minket a 74/511-503-as telefonszámon! ________________________________________■. k » ¥

Next

/
Thumbnails
Contents