Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-02 / 179. szám

12. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Augusztus 2., Csütörtök Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő LEHEL nevű kedves olvasóinkat. Az ősmagyar Lél (lélek) név változata. Védő­szentje: Szent Lullus (t 786), Németország egyik térítője. A katolikus liturgikus naptárban Vercelli Szent Özséb püspök (t 371) emlékezete. Ő ve­zette be nyugaton a papok közös életét, vagyis egy házban (a plébánián) való lakását. HAJDAN: Augusztus másodikán 125 éve, 1876-ban a megyehá­zán elhelyezték Bartal György arcképét: 1844-ben itt lett ő ha­zánk harmadik önként adózó nemese, 1875-ben pedig miniszter­ként halt meg. 105 éve, 1896-ban Székely Ferenc levéltáros soro­zatot kezdett Adatok a Tolna megyei reformátusok történetéhez címmel. 100 éve, 1901-ben a dombóvári vadászterület elárvere­zésekor meglepetve tapasztalta az előző bérlő, hogy az árat a négyszeresére verte föl egy idegen, aki szavai szerint mindezt önzetlenségből tette: így akarta nagyobb jövedelemhez juttatni a községet. 95 éve, 1906-ban kijelölték a Sárköz köves országútját. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 83. Mt. 13.47-53. Református: 2Móz. 34.27-35. ApCsel. 25.1-12. Evangélikus: lKor. 10.16-17. Ap. Csel. 19.23-40. Ortodox: lKor. 10.28-11.7. Mt. 16.24-28. ‘ A NAP KÉL 5.23 órakor, nyugszik 20.17 órakor. A Hold kél 20.12 órakor, nyugszik 4.12 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 157 cm, Paks 320 cm, Dombori 354 cm, Árvízkapu 723 cm. A Sió Pa­lánknál 169 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Rónai Gábor. Tel: 511- 513. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Ró­bert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510- 790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660 Operafesztivál Münchenben A hagyománynak megfelelően Richard Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájá­nak előadásával zárult kedden este Münchenben a 2001-es nyá­ri operafesztivál. Az előadásokra kibocsátott je­gyek 99 százaléka elkelt - 62 787 jegyből mindössze 383 nem talált vevőre az elmúlt 34 nap alatt. Az öt különböző helyszínen tartott 72 előadást - beleértve a szabad­téri koncerteket is - összesen 106 000 zenerajongó látogatta. Münchenben különben az idei nyári operafesztiválon öt bemuta­tót tekinthetett meg a nagyérde- mű - emlékeztet a dpa jelenése. ■ Jönnek a Káposzták és óvszerek Jönnek a Káposzták és óvszerek Kelet-Európába, nevezetesen az ilyen nevű thaiföldi éttermek. Az első Romániában nyílik meg, ahol egyúttal ez lesz az első thai étterem is. A thaiföldi anya- vállalat azt tervezi, hogy a no­vemberben startoló bukaresti után hamarosan minden kelet­európai országban létesít Cabbages and Condoms, azaz Káposzták és gumióvszerek név­vel éttermet. A cég jelmondata: A mi éte­lünktől biztos nem lesz terhes! Az egész láncolat főnöke Mecsai Viravaidja, aki tagja a thaiföldi szenátusnak. Viravaidja 1987- ben nyitotta meg Bangkokban első Káposzták és óvszerek ét­termét azért, hogy a bevételből támogathassa a népességszabá­lyozást. Az „első fecske” hatal­mas sikert aratott, különösen a külföldi turisták kedvelték meg igen hamar, mivel jól fűszerező- dött benne a humor az ételek­kel. A vendéglő falát a világ minden tájáról való több száz gumióvszer ékesíti, a vendégek pedig étkezésük végén ajándék­ba is kapnak egy-egy gumit - je­lentette az AP. DINÓ, HOMOKBÓL. Belga diákok a zeebruggei homokszobrászati versenyen egy hatalmas dinoszauruszt készítettek. A mostani verse­ny címe: Dinoszauruszok, óriások és a tengerpart, a műalkotásokat pedig augusztus 10-től láthatják azok, akik a belga tengerparton jár­nak. EUROPRESS/EPA Kolbász lett a kísérleti disznóból Kolbász lett két génmanipulált, tudományos disznóból, miután ellopták őket a Florida Egyetem­ről. A két sertést - amelyeknek a látását befolyásoló génjeiken változtattak az amerikai kutatók - az egyetem egyik alkalmazott­ja lopta el. A disznók már nem éltek, az egyetem ugyanis elal­tatta őket és megsemmisítésre ítélte tetemüket. Az egyetemi al­kalmazott azonban sajnálta vol­na, hogy kárba vesszenek, ezért ellopta és egy mit sem sejtő böl- lér ismerősével feldolgoztatta őket kolbásszá, amelyekből azu­tán kilenc ember jól bedisznóto- rozott. Egyelőre egyiküknek sincs semmi baja, az egyetemen azonban elrendelték, hogy min­den génkezelt állatot leölésük után be kell festeni, nehogy megint megegye őket valaki. Túszkomédia Túszdráma helyett túszkomédia zajlott le Buenos Airesben. A rendőrséget telefonon arról értesítették egy irodaházból, hogy a szomszédos épületben túszul ejtettek tucatnyi irodai alkalmazottat. A rendőrség le­zárta a nagyváros központjának utcáit, a levegőben helikopterek köröztek, a tetőkről kommandó­sok ereszkedtek kötélen alá, a helyi tévé pedig élőben közvetí­tette a túszdrámát. Amikor azután a golyóálló mellényes, állig felfegyverkezett rohamosztag betört a negyedik emeleti terembe, csupán egy csendesen ücsörgő, bár megle­pett meditáló csoportot talált - nem volt ott sem terrorista, sem más bűnöző, sem túsz. Mint kiderült; a szemközti irodaház alkalmazottai a medi- tációs gyakorlatok láttán vélték azt, hogy ilyesmire csakis túsz­szedők kényszeríthetnek embe­reket. ■ ________Olvastam - Láttam - Hallottam________ MA UTHNER ILONA Árak és méretek Úgy tűnik az idén az élelmiszeriparban (pékek, hentesek, cukrászok, tejesek, stb.) érintett vállalkozások nagyon ügyelnek arra, hogy ne emeljenek árakat, vagy ha mégis arra kényszerülnek csak kicsit változ­zon a régi ár. Ezzel persze elégedettek is lehetnénk, mi, vásárlók. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Álltam a kenyeres pult előtt és azon gondolkodtam miközben a kínálatot nézegettem, hogy az almás táska, mely egy hónappal ezelőtt még akkora volt, hogy két kézzel kel­lett megfogni fia a számhoz emeltem, most olyan aprócska lett, hogy azt hittem nem darabra, hanem kilóra mérik. Tévedtem. Az eladó ar­ról próbált meggyőzni, hogy ez az almás táska ugyanaz az almás tás­ka, mint pár héttel ezelőtt, de elismerte, hogy hétről hétre csökken a mérete. Példaként megmutatta a töltött pizzát, a meggyes párnát, a tú­rós batyut, mind, mind egyre csak zsugorodik. Egyben mind változat­lan, az árában. Miközben erről beszélgettünk, kis kupaktanács ala­kult a pult előtt, a többi vásárló is elmondta a véleményét. Usy látszik, a gyártók kímélni akarnak bennünket, egyrészt nem emeltek árat (ez dicséretes dolog tőlük), másrészt csökkentet­ték a finomságok méretét, így vigyáznak az egészségünkre. Ahogy megfogalmaztuk a dolgok lényegét, rögtön jobb kedvre is derül­tünk tőle, mert nem az a lényeg, hogy az almás táska mekkora, hanem, milyen hatást vált ki belőlünk, vásárlókból. Kivel zárják össze a transzvesztitát? Nemes dilemma miatt szabadláb­ra helyeztek Cipruson egy transz­vesztitát: a börtön vezetősége nem tudta ugyanis eldönteni, hogy az illetőt a férfi vagy' a női részlegbe kell csukni. Az elítélt nőnek néz ki és úgy is viselkedik, ám hivatalosan férfi. A 35 éves Mariosz Angelodimu - aki jobban szereti, ha Alexiának hívják - csa­lás miatt került rács mögé. Az őrök a börtön színházában szállá­solták el, és Ciprus főügyészéhez fordultak megoldásért. Ő azon­ban szintén nem tudott nemet mondani, és inkább úgy döntött, feltételesen szabadlábra helyezte­ti Alexiát. Ennek értelmében a transzvesztitának, ha ismét tör­vénybe ütközőt követ el, le kell töltenie most kapott büntetését is. Amennyiben azonban a bör­tön nem épít addigra transzvesz­tita részleget, a nem kérdése vál­tozatlan marad: a férfiak vagy a nők közé kerüljön Alexia? James Bond holdautója: 107 ezer dollár 75 ezer angol fontért kelt el ked­den este egy londoni árverésen az a jármű, amelyet a James Bondot alakító Sean Connery vezetett a nevadai sivatag holdbéli tájain egy 1971-ben forgatott filmben. Az árverés szervezői a mintegy- Hány okos szőke nő fér be egy liftbe ?- Az összes... * * *- Miért járkál a szőke nő zu­hanyzás közben körbe-körbe?- Rá van írva a samponra, hogy WASH&GO... * * *- Mit mond a szőke nő egyik lába a másiknak?- Semmit, mert soha nem ta­lálkoznak. * * 9r- Mi a bajuk a barna meg a fe­kete nőknek a jó kis bulikkal?- Hogy őket olyanra nem hív­ják meg... kk k- Miért fehér a menyasszony ruhája?- Mert MINDEN háztartási gép fehér! k k k- Hogyan lesz öngyilkos a szőke nő?- Leugrik a cipőjéről az IQ- jára. * * * Szőke nő fodrászhoz megy hajat vágatni. De a fején levő fülhallgatót nem akarja levenni, mondván akkor meghal. A fodrász dolgozgat, de zavarja a fejhallgató, ezért megkéri a nőt, hogy vegye le. Nagy nehezen sikerül vele leve­tetni, de 1 perc múlva a nő meg­hal. A fodrász kíváncsiságból belehallgat és ezt hallja: „Kiléééégzééééés... belééégzééés...” * * *- És azt tudják, hogy miért ennyire rövidek a szökés vic­cek?- Hogy a barnák is fel tudják fogni... * * *- Mit kap az ember, ha felkí­nál 10 fillért a szőke gondolatai­ért? Visszajárót... Mobiltelefon-razzia Mobiltelefon-razziát tartott a rendőrség Malajzia több távköz­lési boltjában, hogy elkobozza azokat a készülékeket, amelyek előlapját ismert személyek mez­telen képe díszíti. Az újdonság igen hamar nép­szerű lett Malajziában. Ha hívás érkezik, akkor a telefon előlapja kivilágítja az illető színésznő vagy színész legintimebb test­részét. Ugyanilyen látványos­sággal szolgál akkor is, ha valaki hívást kezdeményez. Hogy a razzia során a rendőr­ség összesen hány pucér híres­séggel ékesített mobiltelefon­előlapra tette rá a kezét, arra nem tért ki a ■ Horoszkóp KOS (III. 21.-IV. 20.) Anyagilag és érzelmileg is mélyponton van. Amire nagyon számított nem jött be. Nem érti mért alakulnak ilyen rosszul a dolgai. BIKA (IV. 21.- V. 20.) Ne fölé nyeskedjen, ne nézze le azokat, akiknek kicsit lassabban jár az eszük. Legyen óvatos, mert türel­metlenségével sok ellenséget sze­rezhet magának. IKREK (V. 21 - VI. 21) Nem vi selkedik következetesen, nem le­het arra számítani amit mond. Mindent érzései szerint ítél meg, és rugalmasan változtatja a véle­ményét. RÁK (VI. 22.- VII. 22) Nagyon nem szereti azt, ha csak lépésről lépésre haladhat előre. Szeretne nagyokat ugrani, imádja a gyorsa­ságot. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 22.) Minden olyan közösségi ese­mény boldoggá teszi, ahol csodá­lattal veszik körül. Saját magánál senkit sem szeret jobban. SZŰZ (Vili. 23.- IX. 22.) Figyel metlen és szétszórt, megjegyzé­sei olykor tapintatlanok és sértő- ek lehetnek. A baj könnyen meg­előzhető, ha kicsit kevesebbet be­szél. MÉRLEG (IX. 23.- X. 22.) Döntse el, jni az, amit valójában el akar érni, és mi az, amire csak hiúságból vágyik. Nem olyan nagy baj, ha néha csak szórakoz­ni van kedve. SKORPIÓ (X. 23. -XI. 22.) Bár milyen nehézséggel magabizto­san és nagyvonalúan megbirkó­zik, nincs semmi görcsösség tet­teiben. NYILAS (XI. 23.- XII. 21.) Ál landóan azzal van elfoglalva, ki, mit gondol önről. Közben arra sem képes, hogy tárgyilagosan ítélje meg egyes vélemények for­rását. BAK (XII. 22-1. 20) Ne számít son arra, ha nagyobb munkába kezd rögtön sikereket fog elérni. Lesznek akik kritizálják, akadá­lyozzák a tevékenységében. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 18.) Ko rábban felépített terveit, elképze­léseit váratlan események zavar­hatják meg. Kiderül, mennyire képes feltalálni magát. HALAK (II. 19- III. 20) Csábító nak mutatkozhat egy új szerelem lehetősége, de emiatt az érzés mi­att ne tegye kockára régi, megbíz­ható kapcsolatát. Felnyársalta az elefántbika Agyaraival felnyársalta és súlyo­san megsebesítette gondozóját egy négy tonna súlyú elefántbi­ka Szingapúr egyik állatkertjé­ben. A 45 éves gondozó egyik tüdeje átfúródott és több bordá­ja eltörött a meglepetésszerű tá­madás következtében, de kór­házba szállítását követően álla­pota stabilizálódott - jelentette kedden a Straits Times című an­gol nyelvű lap. Szingapúr állatkertjének igaz­gatósága értetlenül áll az eset előtt és fogalma sincs róla, hogy mi idézhette elő az elefánt táma­dását. A Chawang névre hallga­tó ormányos már 18 éve ismeri gondozóját. A szerencsétlenség akkor történt, amikor az állat éppen sétát tett három gondozó kíséretében. A skorpiók királynője. Malena Hassan méltán nyerte el a Skorpiók királynője címet, mert egy hónapot töltött 2700 mérges rovar társaságában egy 2x6 méteres üvegkalitkában Kota Baru városában, Malajzia északi részén. ______________europress/epa 10 7 ezer dollárnak megfelelő ősz- szeg két- vagy háromszorosát re­mélték - írta az AFP. A különleges terepjáró - amelyet a londoni Ho­llywood Bolygó nevű étteremben árvereztek el - 2003 áprilisáig a Las Vegasban működő Holly­wood Bolygó szórakozóhelyen marad, mivel ez a létesítmény több éves bérleti szerződést kö­tött a járműre annak előző tulaj­donosával. Az új tulajdonos ame­rikai, de kilétét nem fedte fel. _____ ■

Next

/
Thumbnails
Contents