Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-13 / 188. szám

I 2001. Augusztus 13., Hétfő OTTHONUNK 9. OLDAL * Amit látunk, nem az, aminek gondol­nánk: nem a napi divatnak hódoló la­kás. Ellenkezőleg. A szokatlan színe­ket felvonultató tetőtér világát ugyanis nem az aktuális trend, hanem egy hat évvel ezelőtti mexikói utazás határozta meg. Vendéglátónk első saját otthonát vizsgamunkának is tekinthetjük, hi­szen az ifjú hölgy kezdő, ám ambició­zus lakberendező.- Mindenképpen a Várhegyen akartam él­ni, mindig is vonzott a patinás, dombolda­li utcák hangulata - mondja a lány - E régi vágyamat családi segítséggel, némi köl­csönnel és szerencsével sikerült elérnem. Édesanyám ajánlotta, hogy cédulázzuk körbe a környéket - az első visszajelentke­zés rögtön ide vezetett. Igaz, első pillan­tásra nem látszott, hogy az üres padlástér­ből milyen barátságos, egyedi otthont le­het teremteni, ám a cserepek közt elővilla­nó, remekbe szabott lovasszobor képe vi­szont igencsak csábító látvány volt.- Mint közös barátnőnktől tudom, amint megvette a lakást, rögtön kórházba került.- Szerencsémre, édesanyám magára vállalta az építészeti átalakítás oroszlán- részét: a konyha, a fürdő és étkező átcso­portosítását. Aztán, mire a festésre és be­rendezkedésre került a sor, már magam is itthon voltam, s a „szépészeten” már az öcsémmel és a barátommal dolgoztunk. Szó szerint, hiszen magunk festettük a fa­lakat és az ajtókat, sőt, még a bútorok egy részét is. Az élénk színektől a divatossá­guk miatt ódzkodtam ugyan, ellenben úgy éreztem, mégiscsak ezek fejezik ki az egyéniségemet. Az erősen kontrasztos és „agyonantikolós” irányzatba viszont vég­képp nem akartam belelépni, ezért fino­mabb árnyalatokkal játszottam.- Úgy tudom, a nappali színvilágát a Yucatan-félszigeti hajdani települést, Palenque-t ábrázoló poszter határozta meg.- Néhány éve gyönyörű utazást tettünk a barátommal Mexikóban, s a két hónapos csavargás során mélységesen megfogott az indián kultúra, a színek kavalkádja, az Az ihletadó: Mexikó Ritkaságszámba megy az épített konyhabútor, hát még a csempézett. ott használatos mintavilág. Az a poszter szinte mágikus hatással van rám. A hozzá illő, erős rózsa­színestől min­denki ódzko­dott a környeze­temben, s ami­kor elkészült, bizony én is megijedtem tő­le. Egyrészt, mert nem kife­jezetten világo­sította a teret, másrészt, mert magam is kissé vadnak ta­láltam. Idővel aztán megszerettem, mivel meleg hangulatot áraszt, és különlegessé teszi a szobát.- A tetőterekben többnyire nyersen hagyják vagy barnára pácolják a gerendá­kat. Ön nemcsak hogy lefedte, de még a fallal azonos színűre is festette őket.- Mert nem vágytam hang­súlyozni a lakás tetőtéri voltát. Attól, hogy az éles kontrasztot adó gerendáza- tot „falszínű” gipszkarton mögé rejtettem, sokkal kelleme­sebbé, nyugod- tabbá vált a látvány. A tetőterek másik közhelyét, a számomra unalmas hajópad­lót szintén elvetettem. A parketta lakkos csillogása pedig nem kedves a szemem­nek. A színes parkettpanelt viszont érde­kesnek és egyben barátságosnak találtam, ...én azonban valami barátságosabbra és egyénibbre vágytam, így született a mozaikcsempe... így a kék hálóba világoskék, a rózsaszín falú nappaliba pedig hozzá hasonló árnya­latú, bükk burkolat került.- Az üvegtégla divat ugyan, de inkább tágas, modem terekben látjuk, semmint kicsi padláslakásokban. Pedig hát...- Az üvegfal az öcsém ötlete volt. A raj­ta átderengő kékségnek köszönhetően nemcsak az előtér jut fényhez, hanem a mozaikos étkezőasztal is sejtelmes csillo­gást kap. Ez utóbbi egyébként nem vala­mi drága, egyedi darab, hanem egyszerű, falapos, öntött-fém bútor. A sablon sze­rint a fémhez üveglap illenék, én azonban valami barátságosabbra és egyénibbre vágytam, így született a mozaikcsempe, amit az öcsémmel kettesben raktunk fel. A konyha alakja nem engedte volna ké­szen vásárolt bútor felállítását; a faszerke­zetes, pozdorjalapos, csempézett bútor­zatot egy igen kreatív ezermester készítet­te el. A helyiséget magát mediterrán han­gulatú csempével és falfestéssel igyekez­tem „benapoztatni”, meleggé, barátságos­sá tenni.- „Amatőr" létére dicsőségére válik, amit az alig hatvan négyzetméteres térben művelt...- Köszönöm a dicséretet, ami annál in­kább jólesik, mert a lakásban csupán két „komolyabb” bútor van: a kovácsoltvas ágy és a nappali nád ülőgarnitúrája. A töb­bi leleményesség szülte, jött darab. A té­véállványt helyettesítő, vulkánfíber kof­fert a barátom édesanyjától kaptam. A nappali dohányzóasztala valójában négy összeragasztott, üveglappal fedett Ytong tégla. A hálószoba bútorai vidékről be­szerzett, nyolcvan-, százéves darabok. A kis lóca a szüleim kétszáz éves, arab gar­nitúrájából „meglovasított”, új huzattal felfrissített, családi bútor. Ügyelek arra, hogy a lakás ne hasson aktuális trendet demonstráló bútorstúdiónak, mert jó szívvel kizárólag személyre szabott, ba­rátságos világot tiidok" mréiriteni. Szíve­sebben rendezek be olyan .teret, és élek olyan otthonban, amelyben benne van a lakója egyénisége és saját, remélt kreativi­tásom. Romantikus virággömbök Gyakorta fűződnek érzelmekkel kapcsolatos történetek a növé­nyek elnevezéséhez. így kapta kertünk egyik szép cserjéje Hortensia asszony után a nevét, aki a növény felfedezőjének, Philbert Commersonnak volt > nagyrabecsült barátnője a 18. században. A különböző horten­ziafajok eredeti hazájukból, Ja­pánból és Észak-Amerikából ju­tottak el az európai kertekbe. Óri­ási, többnyire lapított gömb ala­kú virágaik lenyűgözőek; fehér, pasztellsárga, rózsaszín, valamint a lila és a kék különböző árnyala­taiban nyílnak. A nagyra növő fajták romantikus hangulatot te­remtenek a kertben. Hazánkban a nyugat-dunántúli kertekben ér­zik a legjobban magukat. Ezen a klímán jól tűrik a napot is, egyébként inkább félámyékba érdemes telepíteni. A nevelés sar­kalatos pontja a talaj és a víz. A hortenzia érzékeny a sok mészre és a szárazságra. A levelek sárgu- lása jelzi a fölösleges meszet, ilyenkor 5%-os vasgálicos öntö­zéssel lehet megszüntetni a mészklorózist. A legismertebb kerti hortenzia Japánból szárma­zik. Rózsaszínű és pirosas virágú fajtái kiválóan érzik magukat a szabadban. Látványos, nyáron nyíló, lombhullató, díszcserjék. Különleges tulajdonságuk, hogy savanyú la,, a a virágok színe kékre változik, bőséges vízellá­tást igényelnek. Az elnyílt virágo- kat rendszeresen vágjuk le. ■ • • »!. «vftrtywn 33. Stftm 8001 U HÖLGYVILÁG t _ HA TÖBBRE VÁGYIK Most nyolc oldalas CSAK SZEX melléklettel! Keresse a hírlapárusoknál! Előfizetői forró drót: 488-55-88 www.holgyviiag.hu Azt hiszi Napóleon hogy ezt a játékot 0 nyerné meg? Ebben a játékban nem biztos hogy a legjobb stratéga nyer!

Next

/
Thumbnails
Contents