Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-12 / 32. szám
Szűcs kapus büntetőből büntetett A pénztelenség mellett a büntetőkről szólt az utóbbi néhány hónap a Fradival kapcsolatban. Az előző bajnokság utolsó fordulóiban több vitatott tizenegyeshez jutottak a zöldek. Majd a BL-selej- tezők során éppen a büntetőpárbajban maradt alul a magyar bajnok. Pénteken újra a kis pöttyre mutatott a játékvezető, a labda mögé a kapus Szűcs Lajos állt, majd a hálóba lőtt.- A közönség kiabálta a nevemet és végül teljesült a kérésük - elevenítette fel gólját a kapus. - Kinéztem a mesterre, aki nem ellenkezett, így felmentem és belőttem. Igaz, korábban nem engedte, most viszont nem tiltakozott.- Ezek után különösen fájó, hogy nem vállalkozott Splitben, de miért is nem?- Felvetődött ugyan a nevem már az első öt rúgó között is, ám a kapusedző Józsa Miklóssal abban maradtunk, hogy akkor inkább a védésre kell koncentrálnom. Hiába voltam rajta egy kivételével az összes lövésen, csak egyet tudtam hárítani. Ha Dragóner belövi a tizenegyesét, akkor én következtem volna. Sajnos nem került már erre sor. Amúgy, ha kell, a későbbiekben is vállalom, a mester láthatta, hogy számíthat rám. De továbbra is Lipcsei Peti az első számú tizen- egyesrúgónk. (sch) minden szóóóó! A legritkább esetben szoktam privatizálni, s baráti társaságom véleményét ráerőltetni az olvasóra, most mégis ezt teszem. De nem véletlenül: van egy ismerősöm, bizonyos Csákváry János, aki megveszekedett Vasasdrukker és van egy közös cimboránk, Váradi Károly, aki a Fradiért rajong. Az elmúlt napokban vice versa adták és kapták a zrikát, hitően a többek sorsát alapvetően befolyásoló hétfői ülésen jelenik csak meg először a nyilvánosság előtt. A hibasorozat talán akkor indult el, amikor Gellei Imrét elengedték, mert nála még volt eredmény, és abban az időben a pi- ros-kékeklire megették. Aztán már Mészároson volt a sor, prognosztizálható volt, hogy előbb-utóbb konfliktushelyzet alakul ki közte és a vezetés között. Az értékelhető produkció szinte csak Tóth József polgármesterhez és Gyalog András ügyvezető el- ' nőkhöz kötődött, óvábbá a Danubi- s céghez, amelyik éveken át így vagy úgy, de biztos anyagi bászen sose gon dolták, hogy a Fradi egyszer még kalákában lesz az MTK-val. Csákváry azonban mostanság egyre szontyolodik, ugyanis ami a Vasassal történik, azt már ő sem érti. De mi is van valójában a Vasasban? Gyalog András ügyvezető elnök szabadságát tölti és hallgat, mobiltelefonján már arra sincs hely, hogy újabb üzenet ráférjen. Vajon milyen hívásokat kaphat, dicséretet vajmi keveset, holott meggyőződésem, ha nincs a Tóth József-Gyalog András duó és a háttérben nem dolgozik Katona Béla elnök, akkor lényegesen hamarabb kipukkadt volna a Fáy utcában a labda. Vélheről mintázták a béke szigetét. Aztán belépett Mészáros Zoltán szakosztálymenedzser, és már a harmadik mérkőzésen az volt számára a legfontosabb, hogy miképp tudja mielőbb felállítani az ősvasa- sos Komjáti Andrást. Mészáros akarata érvényesült, jött Mezey György, ám őt is elkezdték kóstolgatni, majd egy szép napon reggezisnak számított. Lehet, hogy csak a dobogóról álmodozhattak, de nem jártak a fellegekben, s főleg nem olvadt el úgy a csapat, mint a csokifagyi. Az új horvát tréner szedett-vedett sereget kapott, ráadásul kommunikálni se tud a fél csapattal, így nem csoda, hogy egy hete felmentették. Majd miután Tóth Bálint már mint új edző nyilatkozott a tévében, újra visszahelyezték a kispadra... Ennél assan formába lendülünk i többet aligha kell említeni ahhoz, ha érzékeltetni akarjuk, mennyire tervszerű minden, ami a Vasasban történik. Eközben ilyen-olyan pletykákat lehet hallani, amelyik közül a legfrissebb az, hogy az ISM a Pasaréti úti Vasas-bázist mindenképpen meg akarja kaparintani, míg a Fáy utcai és a Folyandár utcai létesítmény vonatkozásában hajlandó alkudozni a Danubius Rt. jelenlegi vezetőivel. Pasaréten lakópark épül, vagy •tán szálloda, fővárosunk újabb ékessége emelkedik majd a magasba, talán pont azért, hogy a 2012-es olimpián legyen hol elszállásolni a vendégeket, mert aki a jövőbe néz, az ám az igazi optimista sportember. Hát cirka ilyeneket beszélgetnek az én barátaim, én meg azt mondom erre nekik: akkor lesz majd nagy csapata a Vasasnak, ha egy álmatlan éjszakán az angyalföldi foci haldoklása miatt is megszólal az OTP-s Csányi, vagy a fotexes Várszegi lelkiismerete... Gyenes András Armstrong kihagyja Már csak néhány nap, és felébred háromhetes Csipkerózsika álmából a világ legnagyobb cirkusza, a Forma-1. A pilóták szabadságon, mindenhol teljes csend honol, hiszen két ötven kilométeres teszttől eltekintve egyetlen egy autót sem indítottak el két hete. A Hungaroring ismét megszépülve, átalakítva, új, büszke tornyával várja, hogy néhány napig az érdeklődés középpontjába kerüljön. David Coulthard, a West- McLaren-Mercedes skót versenyzője befejezte felkészülését a Földközi-tengeren és a szárazföldre lépve északi szomszédunknál, Szlovákiában járt. Több ezer rajongója örömmel vette tudomásul, hogy skót az aszfalton és a lepedőn kívül két keréken is képes magas színvonalon teljesíteni. Coulthard Pös- tyénben forró iszapfürdőt vett, majd a termálvizes medencében regenerálódott. Az áztatás végeztével kerékpárra pattant, s egy sprintszakaszon mutatta be tudását. Mindeközben legnagyobb riválisa, a pontversenyben 37 ponttal vezető Michael Schumacher, valamint Mika Häkkinen, a skót csapattársa apai teendőinek élt a szünetben. Mindketten elmondták, úgy érzik, jó volt a szünet, végre szeretteikkel is lehettek a világtól elzártam A német pilóta, aki a jövő heti Magyar Nagy díj on akár világbajnok is lehet - ehhez elég négy ponttal többet szereznie Coulthardnál -, azt is kijelentette: ő nem tud annyi számot a fejében tartani - mármint, hogy milyen kombinációk esetén lehet négyszeres bajnok -, így a legegyszerűbb módszert fogja a magyar pályán választani. A szegény embert az ág is húzza, hiszen nem elég, hogy a négyszeres világbajnok Alain Prost csapata elvesztette vezérpilótáját, Jean Alesit - idén a Jön Dávid Sándor Schumiáda című kötete Évek óta megszokhattuk, hogy a magyar futam előtt a Hungalibri kiadó megjelenteti Dávid Sándor Forma-1-es sztorik című könyvét. Idén sem lesz ez másképp, rövidesen a boltokban kapható a Schumiáda alcímet viselő kötet. „Négy évvel ezelőtt kapcsolódtam bele a sorozat írásába, azóta viszont teljesen az én reszortom lett - vallotta Dávid Sándor. - Péntek éjjel fejeztem be az utolsó fejezetet, így ismét a lehető legaktuálisabb sztorikkal, történésekkel találkozhat az olvasó.” Noha a legutóbbi futam, a Német Nagydíj is benne van a kötetben, mégsem ezt, hanem a bevezetőt írta legutoljára. Mint elárulta, fia most egy betűt sem írt a könyvébe, holott korábban ő is, és a lánya is rengeteget segített neki. „Szinte nem is beszélünk egymással. No nem azért, mert haragban lennénk, hanem azért, mert gőzerővel írja a Mika Hákkinenről szóló, szeptemberben megjelenő könyvét.” David Coulthard csapat összes pontját ő szerezte -, a vártnál szerényebb eredmények miatt veszélybe került a csapat jövője. Az istálló vesztesége már. tavaly is meghaladta a 4,2 millió eurót, s ez az összeg több támogató visszalépése miatt tovább emelkedett. A Peu- geot-gyár, amely az elmúlt idényben ingyen szállította a motort, szerződést bontott, így a csapat 30 millió euróért a Fer- raritól vásárolt hajtóművet. Az augusztus 19-ei Magyar Nagydíjon a Jordan-Hondához szerződő francia Jean Alesi helyett leigazolt Heinz-Harald Frentzen a hungaroringi futamig szóló teszttilalom ellenére, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyével, pénteken 50 km erejéig kipróbálhatta a számára új versenyautót, amelyet Frentzen kérése teljesen átalakítottak. A FIA engedékenységét a Ferrari is kihasználta, ugyanis Luca Badoer, a maranellóiak harmadik pilótája szintén mehet 50 kilométert a fioranói pályán. Az olasz versenyző a három Magyarországra szállítandó versenyautót próbálja ki. A héten aztán az is kiderült, hogy újabb érdeklődő kíván az F-l-ben szerepet vállalni. TörökMár megint megújult a Hungaroring Az új toronyban, a Millennium Towerben helyet kaptak a FIA és a FŐM képviselő, megújult az időmérés, valamint hat új boksz épült, illetve világszínvonalú sajtóközpontot is kialakítottak, hogy Bernie Ecclestone külön bejáratú irodájáról már ne is beszéljünk. Ugyanakkor épült egy világbajnoki motokrossz- és egy off road-pálya is. 8611 új ülőhelyet szereltek fel, és újabb 2000 négyzetméternyi lelátó fölé került tető. A jegyeladás várhatóan rekordot dönt, a hírek szerint a szállodák többsége már most kiteheti a megtelt táblát. (szujó) Mika Häkkinen ország is érdeklődik az autós gyorsasági világbajnokság iránt, s az illetékesek azt tervezik, hogy három éven belül pályát építenek Isztambulban. BML Kerékpár - Lance Armstrong nem áll rajthoz a szeptember 8-30. között esedékes spanyolországi profi körversenyen, a Vueltán, sőt az októberi portugáliai világbajnokságon sem. A Tour de France háromszoros győztese fáradtsággal indokolta döntését. . ■ Győrffy döntős Atlétika - Győrffy Dóra bekerült a magasugrás döntőjébe az edmontoni világbajnokságon. Győrffy, aki júliusban két méterrel országos csúcsot ért el, a 11. helyen lett tagja a finálé tizenkettes rúezőnyének. ■ Lesz Öbölátúszás Tömegsport - A mai Pannon GSM Öbölátúszás szervezői eldöntötték, hogy a várható hűvös időjárás ellenére is sor kerül az eseményre. A résztvevőknek a Balatonfüred és Tihany közötti 3,6 km-es távot kell teljesíteniük. A rajt vasárnap 8-14 óra között lesz. Nevezni a füredi Probio strandon lehet szombaton 10-től 20, vasárnap 8-tól 14 óráig. ■ Ezüst a junior vb-n Kézilabda - A győri női junior világbajnokság fináléjában véget ért a Kovács Péter dirigálta együttes eddigi menetelése: a sorozat selejtezőiben csupán egyetlen vereséggel a döntőbe jutott társulat ugyanis ezúttal alulmaradt riválisával szemben: Magyarország- Oroszország 27-29. 4 4