Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-12 / 32. szám
2001. augusztus 12. ★ ARCKÉP *7 Karsai, az „agrárgerilla” A battonyai búzaégetőként elhíresült dr. Karsai József 1998 szeptemberétől két és fél év alatt 11 helyi, megyei és országos mezőgazdasági demonstrációt szervezett. A rekordok könyvébe illő teljesítmény minden bizonnyal Torgyán József volt agrárminiszternek okozta a legtöbb fejfájást. Az agrárügyekben kevésbé járatos polgárok tudatában a két név valószínűleg összekapcsolódott, sokan úgy vélik, Karsai kifejezetten Torgyánnak, a torgyániz- musnak köszönheti népszerűségét. Vajon a miniszter bukását követően mivel tölti napjait a korunk Áchim Andrásaként, Dózsa Györgyeként emlegetett „agrárgerilla”. Az egykori tudományos kutató jelenleg is gazdálkodik, és mezőgazdasági szolgáltatásokat végez más, környékbeli földtulajdonosoknak. Kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a döglött oroszlánt rugdossa. Ugyanolyan hévvel képviseli a társadalom perifériájára szorultak érdekeit, mint korábban a gazdákét. Karsai József hatgyermekes parasztcsaládba született hatodik gyermekként. A mezőgazdasági munkába hétévesen kóstolt bele először: hajnali kettőkor a gabonaföldön szedte a kötélnek valót, terítette a kötelet. Karsai József Született 1944. augusztus 12-én, Battonyán Végzettsége: általános agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök, tudományos doktor Család: nős (felesége Katalin), gyermekei Szilvia (1972) és Csaba (1974), unokája Blanka (1997) Foglalkozása: főagronómus-helyettes, növényvédelmi főágazat-vezető, termelési, majd kutatási főmérnök, 1991 óta mezőgazdasági vállalkozó „Elszorul a szívem, ha látom, hogyan tengetik emberhez méltatlan körülmények között az életüket”- Érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytattam tanulmányaimat jó és jeles eredménnyel. Az első diplomámat 1968-ban kaptam, rá három évre a növényvédelmi szakmérnöki képesítést is megszereztem - mondja.- Ekkor már nyilván dolgozott.- Termelőszövetkezetben kezdtem Battonyán, illetve a szomszédos Mező- kovácsházán, de már az egyetemi szakdolgozat megírásakor belekóstoltam a kutatásokba. Mező- kovácsházán 1973-ban saját laboratóriumom volt, olyan felbontású mikroszkóppal, amilyennel akkor talán a gödöllői egyetem sem rendelkezett. Gyakorlati tapasztalataimat fölhasználva itt írtam meg doktori értekezésemet a helyben termesztett sárgarépa növényvédelmi technológiájából. Úgyhogy a doktori címet sem kártyán nyertem...- Ha már a kártyát említette: kutatói berkekben milyen volt akkoriban a lapjárás?- A doktorim megvédésekor, 1980-ban már igen sok növényvédőszer-gyártó céggel álltam kapcsolatban, támogatásukkal gyakran mehettem külföldre. Tevékenységemre, ezen belül főleg a mezőkovácsházi kísérleteimre Pesten is fölfigyeltek. A nyolcvanas évek elején a tudományos kutatásokat a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központja irányította. Velencére kerültem, ahol munkatársaim közreműködésével 1981 és 1990 között mintegy negyven találmányom született; húsz-harminc országban jelentettem be, illetve értékesítettem őket.- Ezek szerint ön már akkor dúsgazdag ember volt, amikor Torgyán doktor még csak álmodozott a sztárügyvédségről.- Velencén a legszebb ház hárommillióba került akkoriban. Voltak olyan évek, amikor két-, két és fél millió találmányi díjat kaptam, pedig a törvényes ötven százalék-helyett csak tíz százalékot adtak, mondván, ne irritáljuk a közvéleményt. így is összejött a nyolc év alatt 16-18 millió, természetesen a fizetésen felül.- Mit lehetett kezdeni ennyi pénzzel az át- kosban?- Be lehetett tenni a bankba, lehetett belőle venni gépkocsit, értékpapírokat. Amikor az MDF-kor- mány tömegestül elcsapta az elméleti kutatókat, volt mihez nyúlnom.- Hajói értem, lapátra tették!- Az egész tudományos kutatást likvidálták! Állástalanként egyszer-kétszer bementem a munkaügyi központba, de akkor ennél megalázóbb szituációt elképzelni sem tudtam. Ha egy fillér sem lett volna a számlámon, akkor is azt mondtam volna a harmadik alkalom után, hogy én ide többet be nem teszem a lábam. Egyértelművé vált számomra, hogy sorsfordulóhoz értem, akárcsak az ország.- Nem lett volna szerencsésebb az újrakezdés a sikerei színhelyén?- Velencén van a házam, de ott egy percig sem voltam állandóra bejelentett lakos. Battonyán él az egész rokonságom, Velencéről rendszeresen hazajártam, mert én ott vagyok otthon, hivatalosan mindig is ott laktam. Amikor elkezdődtek a földárverések, magától értetődött, hogy ott licitálok, és ott gazdálkodom, ahol az első kötelet leterítettem a kéve alá, és ahol a felmenőim egy életen át küszködtek a földdel.- Megvolt a szaktudása, megvolt az induló tőkéje, az ország legjobb szántóiból a birtokába került kétszázötven hektár. Miért nem érte be ennyivel, miért adta politizálásra a fejét?- Hát... egészen biztosan nem szereplési vágyból. A fiammal és a vejemmel visszük a gazdaságot, hogy úgy mondjam, ma is rendben van a szénánk. Csakhogy a gazdatársaim, az ipari munkahelyekről utcára került battonyaiak fölélték tartalékaikat, elképesztő méreteket öltött a szegénység és a nyomor. Valójában 1993-94-ben a gazdakörökbe is eljáró falugazdászként érzékeltem először igazán a magyar mezőgazdaság minden nyűgét, baját. Ez és a szociális érzékenységem terelt az érdekvédelem irányába. Lenyűgöz a gazdák hite és kitartása: az éveken át sorozatban meghozott, elhibázott kormányzati intézkedések ellenére még ma is képesek az újrakezdésre. Én őket tartom a vidékfejlesztés letéteményeseinek. Aki őket támogatja, aki az ő érdekeiket képviseli, az a jobb sorsra érdemes vidéki Magyarországot képviseli. Ettől a hittől vezérelve szerveztem az országos gazdatüntetéseket, vállaltam az országos demonstrációs . bizottság elnöki teendőit.- Az utóbbi időben, főleg azóta, hogy Torgyán fölállt a bársonyszékből, ön sokkal többet foglalkozik a vidék elnyomorodá- sával, mint konkrét mezőgazdasági kérdésekkel.- Lehetetlen megrendülés nélkül beszélni a rendszerváltozás nagy veszteseiről, utolsó tartalékaikat is fölélt vidéki, apátiába süllyedt emberekről. Elszorul a szívem, ha látom, hogyan tengetik emberhez méltatlan körülmények között az életüket. A hatezres lélekszámú Battonyán lehetnek ezren, ezerkétszá- zan. Már a ház sem az övék, amiben laknak, nem tudják fizetni sem a megemelt törlesztőrészletet, sem a közüzemi díjakat, nincs meg a napi betevő falatjuk, nem tudnak ruház- kodni. Volt olyan eset, amikor az iskolapadból kiszédülő alsó tagozatos gyermek szó szerint elette a csecsemőtápszert az ikertestvérei elől. A szülőknek én adtam pénzt, hogy újra kiváltsák a tápszert. Három-négy évvel ezelőtt jutottam odáig, hogy a falat is kifordult volna a számból szentestén, ha meg nem vendégelem azt a 350-400 battonyai kisiskolást, akiknek a többsége legfeljebb zsíros kenyeret ehet karácsonykor. Azóta minden évben megrendezem a „szegények karácsonyát”, sajnos egyre többen állják körül a közös fenyőt. Bizonyos alkalmakkor vendégül látom a kisnyugdíjasokat, ebédet, kenyeret osztok városomban a rászorulóknak. Battonyán legalább négyszáz olyan család van, ahol havonta kétszer sem kerül hús az asztalra. Pedig ha megtartották volna a húsz-harminc aranykoronájukat, a szerencsésebbek a háromnégy hektár földjüket, most hizlalhatnának disznót, nevelhetnének baromfit, lenne hozzá takarmányuk.-Ez az a pont, amikor azt kell mondanom: álljon meg a menet! Ha ők megtartották volna a földjüket, korántsem biztos, hogy önnek most kétszázötven hektárja lenne.- Az én lelkiismeretem tiszta. Kértem, könyörögtem, ne adják el, beművelem nekik, akár hitelben is, aztán a végén elszámolunk. Kevés foganatja volt, de az idő sajnos engem igazolt. Egyébként áron alul egy kapa földet sem vettem, aki tudatlanságból el akarta prédáim másnak, annak ráígértem, attól megvettem.- Utólag mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a földkárpótlás mikéntjéről politikai alkuk eredményeképpen döntöttek. Ami azóta történt a mező- gazdasággal, az is tömény politika. Ebben a megközelítésben válik érthetővé dr. Karsai József újabb pályamódosítása. Önt - vélik sokan - végül is Torgyán József tette az ország egyik legismertebb emberévé. Ha Torgyán eltűnik, Karsai körül elfogy a levegő. Nos, Torgyán a saját letartóztatását várja, Karsai neve pedig még ma is jól hangzik agrárberkekben.- A magyar mezőgazdaság válsága és az én közéleti szereplésem nem Tor- gyánnal kezdődött. Már Nagy Frigyes minisztersége alatt ötszáz fős nagygyűléseken tiltakoztunk az értékesítési, és az ebből adódó egyéb gondok miatt. Az 1998-as választások első fordulója előtt arra kértem a Békés megyei 7-es választó- körzet jelöltjeit, hogy ismertessék a mezőgazdasággal és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseiket. A fórumon több száz gazda vett részt, összesen tizennyolc településről. Őket arra biztattam, hogy pártállástól függetlenül arra szavazzanak, aki - válaszai, programja, szakmai felkészültsége alapján - a legtöbbet tehet a mezőgazdaságért. Viszont az igazi bajok kétségtelenül a mostani koalíció győzelmével kezdődtek. A kormányváltást megelőző átmeneti időszakban, 1998 nyarán hétszáz forintot ajánlottak az árpánkért, beszállítva Debrecenbe. A búzáért ezer forintot ígértek. Mindkettő töredéke volt az előző évinek, így a tényleges termesztési költségeknek is. Ebben a helyzetben lett Torgyán agrár- miniszter! Mivel 1989-től figyelemmel kísértem a megnyilvánulásait, elolvastam a róla szóló Ómolnár-köny- vet, nem lehettek illúzióim. Ekkor, érzékelve a veszély nagyságát, elhatároztam: olyat teszek, amire fölfigyel az ország, fölfigyel Európa. Hogy Isten elleni vétek lett volna a búzaégetés? Vallásos neveltetésű, tizenhat éves koráig ministráló emberként ma is azt mondom: nem az álló aranyrúd lefordítása számít szentségtörésnek, hanem a belőle készült aranykereszté. Minisztersége második napján az óriási sajtófelhajtással Battonyára látogató Torgyán négy- szemközti megbeszélésünkön kijelentette: a búzaégetés olyan adu a kezében, amellyel a Fidesz ellenében rendbe tudja tenni a mező- gazdaságot, valóra tudja váltani vidékfejlesztési elképzeléseit. Jelezte azonban, hogy a nyilvánosság előtt, kényszerűségből, egészen mást fog mondani. Ezt be is tartotta, ám a tárgyalások után még így búcsúzott tőlem: „Máskor Budapesthez közelebb égessetek, hogy ne rázas- sam a tökeimet ezen a négyszáz kilométeres úton!” Kétszázötven kilométerre voltunk a fővárostól, a négyszáz kilométer sehogyan sem stimmel.- Furcsa színjáték lehetett.- Az volt, valóban. Olyannyira, hogy még a minisztériumba is be akartak vinni. Amikor nemet mondtam, akkor vette át Torgyán a kamarától a falugazdászhálózatot csak azért, hogy tőlem mint falugazdásztól megszabaduljon. Na, erre várhatott! Rájöttem: őt csak a saját fegyverével, kemény, primitív demagógiával lehet legyőzni. Nem vagyok rá büszke, hogy lementem a szintjére, de nem volt más választásom, csak így tudtam „piramisba” helyezni - utalt arra a 2000 kora őszén 450 résztvevővel megtartott demonstrációra, melynek során a nyolc megyéből Battonyára érkezett gazdálkodók egy fából épült, 4 méter magas, kátránnyal konzervált piramisba helyezték Torgyán József életnagyságú viaszfiguráját. Ménesi György Dr. Karsai zászlóbontása. A felvétel a negyvenéves battonyai nyugdíjasklub jubileumi ünnepségén készült, melyen a vállalkozó (nem először és nem is utoljára) több mint ötszáz idős embert látott vendégül
