Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-07 / 157. szám
2001. Július 7., Szombat SPORT 15. OLDAL Erős csapattal érkezik a Fradi Gern, Lipcsei és Pinte is Dombóváron Az előzetes hírek szerint a legerősebb összeállításában lép pályára ma este fél hatkor Dombóvárott a bajnoki címvédő Ferencváros együttese. Labdarúgás A zöld-fehérek a közelgő bajnoki rajtra (július 14.) való tekintettel nem pihentetik sztárjaikat, Csank János vezetőedző várhatóan legjobbjait, így az év legjobb kapusának választott Szűcs Lajost, a szlovák válogatott Pintét, az utánpótlás válogatott Gerát, a bátaszéki gyökerekkel büszkélkedő Horváth Pétert, valamint a hosszú légióskodás után tavaly hazatérő Lipcseit is harcba dobja a szombati, Dombóvári FC-Aramis For Men NB lll-as együttese elleni jótékonysági mérkőzésen. A DFC utánpótlás csapatainak támogatására szervezett találkozón várhatóan az eddigi látogatottsági csúcs is megdől - a Fradi legutóbbi dombóvári vendégjátékát mintegy 1500-an látták -, a szervezők több mint kétezer szurkolóra számítanak. A zöldek fellépése előtt 15.30 órától a Dombóvári FC és a kaposvári Mézga Focisuli 15 esztendős játékosokból álló gárdái mérik össze erejüket. A mérkőzések ideje alatt a szurkolók a helyszínen tombolát is vásárolhatnak, a szerencsések Fradi relikviákat és helyi vállalkozók által felajánlott ajándéktárgyakat nyerhetnek. A találkozóra 600 forintért elővételben az Aramis-For Men Kft-nél, a Szumma Autósüzletben és az USA Sportboltban válthatók jegyek, a sportág népszerűsítése érdekében azonban a tíz évesnél fiatalabb szurkolók ingyen tekinthetik meg az összecsapást. ___________________(RÓMAI) Me gváltozott a versenykiírás Augusztustól négy osztályban küzdenek a csapatok Megváltoztatta a megyei bajnokság versenykiírását a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége. Labdarúgás Az elnökség legutóbbi ülésén szavazott a megyei küzdelemsorozatok átszervezéséről, s a tagok 6:5 arányban a változtatás mellett döntöttek. A határozat értelmében az eddigi három osztály helyett augusztustól négy osztályban folynak majd a küzdelmek Tolna megyében. A megyei 1. osztály és a megyei II. osztály versenykiírása nem változik - mindkét vonalban továbbra is 16-16 csapat küzd egymással ellenben a harmadik vonalban az új idénytől két nyolcas csoportra oszlik a mezőny, míg a megyei III. osztály alatt induló körzeti bajnokság két nyolc fős csoportjába azok az együttesek nevezhetnek, akik nem rendelkeznek ifjúsági csapattal. Az új versenyszabályzat értelmében augusztustól a megyei III. osztályban is csak azok az együttesek szerepelhetnek, akik ifjúsági csapatot is neveznek a küzdelmekre. Az új versenykiírás kísérleti jellegű, abban az esetben, ha az együttesek rendszeresen tudják szerepeltetni ifjúsági gárdáikat, a következő idénytől szó lehet két 16 csapatos másodosztály indításáról is. Rangos mezőny Fonyódon Kilenc Tolna megyei versenyző a rajtnál Július 8-án vasárnap nyolcadszor rendezik meg Fonyódon a Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnokságot. — Triatlon _ A balatoni nyár legnagyobb versenysport- rendezvényén idén is több mint kétszázan állnak rajthoz, hogy teljesítsék a 2,5 km úszásból, 80 km kerékpározásból és 20 km futásból álló távot. A nevezések alapján a Nagydíj történetének legszínvonalasabb vetélkedése várható, hiszen elindul a háromszoros középtávú bajnok, Kropkó Péter és a legfőbb riválisok, Léhmann Tibor, Schumacher Ákos, valamint Fazekas Attila is ott lesznek majd a Balaton partján. Kropkó egyébként a neves külföldi Ironman- viadalok mellett ebben az évben is csak Fonyódon szerepei magyarországi versenyen. Ä rendező Balaton 2000 Sportegyesület a legjobbak között 760 ezer forint pénzdíjat és csaknem egymillió forint értékű tárgyjutalmat oszt ki. A hagyományokhoz híven tolnai sportolók is rajthoz állnak Somogybán. Az előzetes nevezések alapján a SporTolna Triatlon és Futóklub (Sályi János, Tóth Dávid, Marton László, Bagyal Csaba, Dióssy Iván), az Anonym SE Bonyhád (Szentirmai Péter, Gergelics Natália) és a Paksi Triatlonklub (Simiakis Amália és Simakis Stellios) versenyzői próbálnak szerencsét a magyar tenger partján. _______________________(OROSZ) Kiegészítő játékosokkal az élre Ismét új csapattal vág neki az idénynek a DVMSE együttese Nagyratörő tervekkel vágott neki a 2000/2001-es pontvadászatnak az NB I/B-s Dombóvári VMSE férfi együttese. A vezetők egyértelműen kijelentették: az első osztályba jutás a célja az alaposan megerősített gárdának. Kosárlabda Hogy komolyan gondolták mindezt, bizonyította: Meszlényi Róbert személyében az egyik legtehetségesebb edzőt szerződtették a kispadra, ráadásul egy csokorra való új játékossal is megerősítették a keretet. Dombóvárra került többek között Ecseri Norbert (Honvéd), Baumgartner Balázs (Kaposvár), Tursics Olivér (Tiszaújváros), s az Albacomptól importált Polster Péter személyében egy rutinos kosaras is érkezett az NB I/B-s alakulathoz. Az elmúlt évben a Soproni Postás A-csopor- tos női gárdáját trenírozó edzőnek ennek ellenére nem volt könnyű dolga, hisz egy teljesen új csapatot kellett építenie, ráadásul az is nehezítette feladatát, hogy az újak közül többen csak kiegészítők voltak korábbi együttesüknél. „Megítélésem szerint ennek a társaságnak legalább két-három hónapra szüksége van, hogy folyamatosan magabiztos és megbízható teljesítményt nyújtson” - jelentette ki a rajt előtt a tréner, aki leginkább abban bízott, hogy a vezetés által beígért külföldi húzóember mielőbb megérkezik Dombóvárra. A DVMSE a nehézségek ellenére remekelt az alapszakaszban. Az idény elején ugyan még nem sziporkázott a csapat, ám a pontokat szorgalmasan gyűjtögetve így is lopakodott felfelé a tabellán. Az áttörést az Albacomp fiókcsapatának, a Veszprémnek a legyőzése jelentette, a dombóváriak attól kezdve megállíthatatlanok lettek. A „kiegészítő” játékosok húzóemberré váltak Meszlényi keze alatt, s több bravúros győzelemmel bizonyították: kár lenne leírni őket. - Rengeteget edzett a társaság, s bár az elején döcögött a szekér, meccsről-meccsre egyre inkább kezdett beérni az elvégzett munka - kezdte a visszatekintést Meszlényi Róbert. - Sokat számított, hogy az együttes gyengébb játékkal is hozta a mérkőzéseket, s már ekkor látszott, hogy -ha csak valami rendkívüli nem jön közbe- esélyesek leszünk a feljutásra. Az újonnan igazoltak közül Tursics, Polster és Ecseri rendre hozták a tőlük elvártakat, s a fiatalok közül Balogh és Kovács is hozzá tudott tenni a csapat játékához. Az alapszakaszt meglepő magabiztossággal tudták le Polsterék, s készülhettek a rájátszásra, ahol a keleti régió legjobb négy NB 1/B-s együttese várt rájuk. A DVMSE két győzelemmel - Kecskemét, Tiszaújváros - kezdett, Meszlényi edző ennek ellenére nem volt boldog, hisz a vezetők által beígért légiós csak-csak nem akart megérkezni Dombóvárra.- Amikor elkezdődött a rájátszás, jeleztem a vezetők felé, hogy mielőbb szükség lesz az ígért erősítésre - folytatja Meszlényi edző. - Szerencsére Lee személyében gyorsan meg is érkezett a megmentő. Első ránézésre látszott az amerikain, hogy remek játékos, ennek ellenére akadtak gondjai a beilleszkedéssel, s a súlyával is voltak problémák. Szegeden mindezek ellenére be kellett vetnem, s bár akkor még nem tudott segíteni a csapaton, a folytatásban igazolta, hogy remek vásárt csináltunk vele. Lee mindössze két hét edzéssel a háta mögött a MAFC-nak 32, a Kecskemétnek 33, a Tiszaújvárosnak 36 pontot dobott, s hogy valóban igazi gyöngyszemre leltek a dombóváriak, azt a Szegednek hintett 39 pontjával bizonyította végérvényesen. A DVMSE - nem kevésbé az amerikainak köszönhetően - az élről várhatta a feljutásról döntő sorozatot, amelybe már a nagycsapatok, az egykor szebb napokat látott Honvéd, a Debrecen, a Soproni Ászok és a SMAFC együttese is bekapcsolódtak. A dombóváriak nem ijedtek meg a nagy nevektől, s a nyitányon sziporkázva, 36 pontos különbLee-vel (11) remek vásárt csináltak a dombóváriak FOTÓ: GOTTVALD séggel győzték le a SMAFC-ot, majd ugyanazzal a lendülettel otthonában intézték el a Honvédőt. A remek sorozaton még a Debrecenben elszenvedett vereség sem tudott csúfítani, főként úgy nem, hogy a következő körben - a 43 (!) pontot szerző Lee vezérletével - a SMAFC otthonában is sikerült nyernie a Meszlényi alakulatnak. A végére ugyan a Soproni Ászok ellen egy újabb vereség is becsúszott, ám a debreceniek hazai legyőzésével a gárda igazolta: a rájátszás legjobbjaként jogosan jutott fel az első osztályba.- Az amerikai légiós mellett Polster Péter játszott kiemelkedően, s Tursicsnak és Ecserinek is sikerült olyan produkciót nyújtania, amire nem lehetett nem felfigyelni. Természetesen nem feledkezhetek el a többiek teljesítményéről sem, hisz nélkülük biztosan nem zártunk volna ilyen remek idényt - fejezte be mondandóját az időközben szakmai igazgatóként egykori csapatához, a Soproni Postáshoz visszatérő tréner.- A dombóvári vezetők csak ígérgettek, s a játékosokkal sem egyeztettek időben, így nem láttam értelmét, hogy Dombóvárott maradjak - zárta le Tolna megyei karrierjét Meszlényi Róbert, akivel együtt Tursics, Ecseri és Polster is távozott a DVMSE-től. Attól a DVMSE-től, melynek háza táján több dolog képlékeny még. A vezetés jelenleg azon fáradozik, hogy Meszlényi helyére megfelelő utódot szerződtessen a kispadra, s a távozókat olyan kosarasokkal pótolja, akik méltón képviselik majd a dombóvári színeket az első osztályban. (RÓNAI) Mai Sportműsor Autókrossz: Duna-kupa II. osztályú országos bajnokság 3. futama a kölesdi Zönge-Ringen, 9-17. Labdarúgás: Felkészülési mérkőzések: Dombóvári FC serdülő-Mézga Focisuli 15.30, Dombóvári FC-Aramis For Men-Ferencvárosi TC 17.30. ■ Csillag és Tóth remekelt Budapesten Atlétika Remekül szerepelt Csillag Balázs és Tóth Szilárd a Népstadionban rendezett a MAL-kupa IAAF meghívásos versenyen. A magyar válogatott színeiben rajthoz álló, Iowaban tanuló Csillag (3:51.37) úgy végzett második helyen az 1500 méteres síkfutásban, hogy több jó nevű külföldi futót is maga mögé utasított. Hasonlóan jól szerepelt Tóth Szilárd (3:58.40) is, aki mindössze hét másodperccel elmaradva Csillagtól az ötödik helyen futott át a célvonalon. ■ Jugoszláv-izraeli légiós a PVSK-ban Kosárlabda A jugoszláv-izraeli Mila Nikolic egy évre leszerződött a bajnok és az Euroligában harmadik PVSK- Mizq női kosárlabda csapatához. - Együttesünk ezzel teljessé vált a következő iuényre - tette hozzá az MTI érdeklődésére Rózsa Gábor menedzser-igazgató. - A harminc éves, kettős állampolgárságú magasbedobó az előző szezonban az Euroliga negyeddöntőjéig jutott a lengyel Gdyniával, s a nemzetközi sorozat hetedik legeredményesebb játékosa volt. A191 centis Nikolic - akit a tizenegy év után hazatelepült litván Jolanta Vilutyte pótlására szerződtettek - 1999-ben megnyerte az észak-amerikai profi bajnokságot (WNBA) a Houston Venus Williams győzelmet remél Tenisz Az amerikai Venus Williams, aki az angol nyílt teniszbajnokság szombati döntőjében a belga Justine Heninnel csap össze, kijelentette, hogy számára csak egy eredmény, a győzelem elfogadható. - Imádom Wimbledont, tavaly is nyertem, miért ne sikerülne újra. Tegnap felhívott otthonról Serena, hogy vigyek neki valamit Londonból. Gondolom a győzelmi trófea szép ajándék lenne - mondta Venus Williams. A fiatalabb Williams-testvér a wimbledoni torna negyeddöntőjéig jutott, ám ott az amerikai Jennifer Capriati három szett- ben legyőzte őt. __________■ SZAMITAST ECHNIKA 7100 Szekszárd, Mikes u. 24. {Hajóház) Telefon. 74/410-644 Nyitva: hétfőtói - péntekig 9 ~ 17 • szombaton 9 FfQICIUIS Akciós ajánlatunk Tomato alaplap. PH Cel. TOO, 128 Mb SD RAM, 10 Gb HDD, TNT216 Mb AGP VGA vet. 52x CD-ROM. 1,44 FDD, MMorony ház, HUN Ml, egér. SB komp. hangkártya. 120 W hangszóró lOE.aaa Ft 15' colror SVGA monitor 46.200 Ft-tól... 12 óráig Monitor vásári Használt color monitorok 1 év garanciával már 15.000Ft-tól! CANON BJC 2100 nines tintasugaras * nyomtató 4 S3.400Ft Helyi géphasználati lehetőség 300 Ft/óral AUTOALKATRESZIMPORTOR Vezető nyugat-európai első beszállítói minőségű személy, teher és mező- gazdasági gépjárműalkatrészek, importjával valamint kereskedelmével foglalkozó cég, hosszú-távú együttműködés céljából nagykereskedést keres. Programunk többek között kuplungalkatrészeket, lengéscsillapítókat, szűrőket, fékbetéteket, fékalkatrészeket, tömítéseket, motoralkatrészeket, futóműalkatrészeket foglal magába. A mielőbbi kapcsolatfelvétel érdekében „Autóalkatrész" jeligére várjuk válaszukat a kiadóba. VÁLTOZATOS KEDVEZMÉNYEK! <tflk P<?LlT ELCLl NYÍLÁSZÁRÓ ^AjOfZLtT= I Fix ablak (90x120) Bukó-nyíló ablak (90x150) Erkélyajtó (90x210) Kétszárnyú ny/nyíló-bukó 120x150) Egyszárnyú bejárati ajtó: [teljesen üvegezett 100x210) A2 árak az áfát. a beszerelési és a szállítás dipt nem tartalmazzák. Ezen kívül forgalmazunk PANORAMA PLUSZ. PANORAMA PENTA, VALAMINT SCHÜCO KORONA termékeket is. 11.500, -Ft 22.500, -Ft 31.400, -Ft 39.400, -Ft 81.900,-Ft Tolna megyei kizárólagos forgalmazó: Szekszárd, Hunyadi u. 5. (Vetőmag Kereskedőház) Telefon: 74/416-525 _______PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Te rmészettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara az alábbi akkreditált másoddiplomás szakirányú továbbképzési szakokat indítja (tanártovábbképzésben is) 2001 szeptemberétől, költségtérítéses formában: ■ Európai Unió szakértő • Természetismeret és környezetkultúra ■ Turizmusszakértő Információ: PTETTKtanulmányi osztály, telefon: (72)501-567 A PTE TTK FEEFI 2001 októberétől költségtérítéses szakirányú továbbképzéseket indít az alábbi szakterületeken: ■ Pu blic Relations szakértő < Felnőttoktatási szakértő Információ: Mácsai Zsolt, telefon: (72) 251 -444/2095, 8-16 óra » . . ' " \w\ A képzések időtartama: 4 félév (EU-szak 3 félév). A kar a végzettségről szakirányú oklevelet állít ki. Jelentkezési hátáridő: 2001. szeptember 14. A jelentkezés feltétele bármilyen felsőfokú oklevél. 1