Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-07-01 / 26. szám
8 k UTAZÁS * 2001. július 1. Idén kevesebb az ügyfél, nagyobb az utazási irodák kínálata, sok a nagyon olcsó last minute-út. A hatóságok számos intézkedéssel próbálják elejét venni, hogy a cégek csődöt jelentsenek, és a turisták külföldön rekedjenek, de azért nem árt az óvatosság. Érdemes elrepülni a csodaszép Kanári-szigetekre, de nem árt, ha tudjuk, haza is hoznak bennünket Kisebb pánik tört ki az utazási piacon, mivel több iroda irreálisan alacsony árakkal rukkolt ki. Például lehet találkozni 40-50 ezer forintos repülős görög utakkal, vagy egyéni utazással 30-40 ezerért olasz apartman is kapható; más úgy csábít ügyfeleket, hogy a repülőút árát csak külön, apró betűvel jelzi. Több iroda a korábbi kontingensei többszörösét kötötte le az idei szezonban, miután tavaly ismert cégek - például a HTC csoport - húzták le a rolót, s az ő ügyfélkörük szabaddá vált. S mivel a szálláshelyeket, a közlekedési eszközöket a cégeknek előre ki kell fizetniük, a túlkínálat miatt kénytelenek ár alatt kínálni programjaikat. Hosszabb távon azonban nem működik, hogy önköltségi ár alatt adjanak el bármilyen terméket, így utakat sem, ezért jogos az aggodalom, hogy a hírek idén is beszámolnak majd csődbe jutott irodákról, külföldön rekedt turistákról. Az egyik ismert iroda vezetője szerint a tavalyi botrányok miatt idén kevesebb az utas, s a túlvállaló cégek belehajszolják egymást az árversenybe. Egy főleg horvát programokat áruló cég ügyvezetője pedig úgy véli, a last minute-, illetve újabban a super last minute-utak rombolják a komoly irodák presztízsét, hiszen az olcsó árakkal törvényszerűen együtt jár az alacsony színvonal is. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségében nem tartják tragikusnak az utóbbi napok eseményeit. „Szállodatúltöltés a világon mindenütt előfordul” - mondja Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke. Az utóbbi időben ismertté vált eseteket nem tartja jellemzőnek, az 1600 iroda közül szerinte csak élenyésző számú él vissza az utazók kiszolgáltatottságával. Hogy még ennyi eset se forduljon elő, azt javasolják, a döntési szempont ne az legyen, melyik az olcsóbb út. S mielőtt kiválasztják a programot, nézzék meg, melyik iroda szolgáltatását veszik igénybe, a működési engedélyt is kérjék el, és arra is figyeljenek oda, aláíratnak-e utazási szerződést. Ha közvetítő irodánál fizet be az utas, akkor is alaposan tájékozódjon a cégről, mert itthon még változtathat a programján, odakint erre már nincs lehetőség. A GM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal belkereskedelmi és idegenforgalmi főosztályán 1300 irodát jegyeznek. Dr. Andor György- né főosztályvezető szerint lehet, hogy túl sok az utazási iroda, a hasonló adottságú Ausztriában például harmadennyi iroda működik. Április 28-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely szigorította a szabályozást az engedélyezés és vagyoni biztosíték terén. Ennek ellenére előfordulhatnak a partnerek között késve fizetések, ahogyan ez külföldön sem ritka.- Az irodák gyakran lejárt engedélyekkel működtek, nem újították meg a vagyoni biztosítékról szóló adatokat, lejárt a tevékenységért felelős megbízás, sőt az is előfordult, hogy hiányzott a működési engedély. Ezeket az irodákat hiánypótlásra szólítottuk fel. Az újraengedélyezést hatvan nap alatt kell kezdeményezni, s ennek június 28-án járt le a határideje, az előírt feltételeket addig kellett teljesíteni. Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt kérünk a cég vezetőjétől, akinek igazolnia kell a szakirányú ide-, genforgalmi végzettséget, az érvényes munkaszerződést, a minősítő vizsgabizonyítványt, vagy a tízéves szakmai gyakorlatot. Ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel akarjuk elejét venni annak, hogy hozzá nem értő szakemberek létesítsenek irodákat - mondja a főosztályvezető. - Az is fontos - fogalmazott -, hogy a cégvezetőről megtudják, öt éven belül nem volt-e eltiltva a szakma gyakorlásától. Ezek az intézkedések természetesen az utasok érdekében történnek. S csökkentik annak esélyét, hogy valamely cég tőke és szakértelem hiányában megkeserítse ügyfelei nyaralását. Százszázalékos garanciát azonban ezek a lépések sem jelentenek, ezért nem árt az óvatosság. Ám az ellenkezője sem lenne célszerű. Az ismert, évek óta a piacon lévő és megbízható cégekhez nyugodtan fordulhatunk a kellemes nyaralás reményében. hírek Új kerékpáros-túratérkép Pécs: A Dél-Dunántúl nevezetességeit két keréken felkereső turisták számára adott ki új, ingyenes kerékpáros-túratérképet a Magyar Turizmus Rt. A színes térkép részletesen felsorolja a dél-pannóniai nevezetességeket. Olyan útvonalakat ajánl a drótszamár rajongóinak, amelyeket követve nagyobb erőfeszítést kívánó sportteljesítmény nélkül is kényelmesen elérhetik úti céljukat. Feltünteti a kis forgalmú mellékutakat, a töltéseket, sőt az erdészeti útvonalakat is. Műszaki hiba miatt késtek Budapest: Műszaki hiba, zsúfolt légtér és karbantartási problémák miatt késtek a Travel Service charter-járatai az elmúlt napokban több alkalommal 8-9 órát. A cseh-magyar tulajdonban lévő cég a főszezonra újabb gépet rendelt, amely 14 napos késéssel érkezett meg. Egy másik gépüknek műszaki problémája volt. A cég a károsult utazási irodákat kárpótolni fogja. Málnafesztivál Hollókőn Hollókő: Málnafesztivált rendeznek ma a Nógrád megyei településen. Lesz málnalövészet, lekvároslepény-evés, málnaékszer-ké- szitő verseny, málnakirálynő-választás, illetve málnalovag-avatás. Nógrád megyei „édességmesterek” számára Világörökség-cuk- rászversenyt hirdettek a fesztivál napjára. A húsz meghívottból választják majd ki Nógrád megye legjobb cukrászát. Rendőrök pólóban, sortban Szolnok: Elsősorban a külföldi turisták tájékoztatására, biztonságérzetük növelésére, rendőrségi ügyeik intézésére idén is működik a Tourist Police-program Jász-Nagykun- Szolnok megye idegenforgalmi szempontból fontos helyein. A szolnoki főiskola idegen nyelvet beszélő hallgatói segítik a rendőrök munkáját, akik „strandrendőri egyenruhát” - pólót, rövidnadrágot, baseballsapkát és sportcipőt - viselnek, és kerékpáron közlekednek. Felújítják a sukorói templomot A sukorói református templomot ez év nyarán felújítják. Júniusban kezdődtek a munkálatok: kicserélik a födémszerkezetet és a gombáktól hemzsegő tetőt is. A tervek szerint szeptember 28-ra már a megújult templom fogadja a református híveket, és az arra látogató turistákat. A munkára mintegy 20 millió forintot költenek. A templom falán évtizedek óta márványtábla hirdeti: „Ebben a templomban folyt le 1848. szeptember 28-án a haditanács, amely Kossuth Lajos honvédseregének első győzelmes előkészülete volt. A századik évforduló tiszteletére állította a történelmi emlékbizottság.” A pákozdi csatát megelőzően szeptember 28-án este 7 órakor itt ült össze a haditanács, amelyen részt vett Móga János altábornagy, Vasvári Pál, a márciusi ifjak vezére, Görgey Artúr őrnagy, Xantus János etnográfus, Perczel Mór ezredes, valamint több kormánybiztos és országgyűlési képviselő. Mallorca is zár? A mallorcai turisztikai miniszter, Celestí Alomar vissza akarja szorítani a szigeten a tömegturizmust. Tervei szerint a jövőben az oda látogatók nagy része egyéni utazó, természetbarát vagy golfrajongó lesz, s jóval kevesebb csoportot engednek be. Most, a nyaralószezon kezdetén a turisztikai forradalom prominens követeiként többek között Boris Becker, Claudia Schiffer és Michael Douglas érkezett a miniszter meghívására a „Camp de Mar" hotelban rendezett gálaestre. Dunántúlnyi országról ezért épp itt volt az ideje egy alapos áttekintéssel szolgáló útikönyvet írni. A Cartographia országok sorozatában Horváth Tibor vállalkozott erre. Kis barokk falusi templomok, nagy műemlék várak, a híres lipicai ménes, gyógyfürdők, vadvízi, kocsizó- és sízőhelyek... A látnivalókban bővelkedő, kiindulópontnak számító helyek közül huszonegyet emel ki a könyv, a tudnivalók sorából pedig mindent: taxitól a gyógyszertári nyitva tartáson át az értéktöbbletadóig. Megújult a szécsényi ferde tűztorony ■ Megújították a szécsényi ferde tűztorony homlokzatát; a műemléket várhatóan még ez év nyarán megnyitják a látogatók előtt. A város központjában álló 27 méter magas, ötszintes tűztorony az idők során északi irányban 40 centiméterre megdőlt. A szakemberek megállapítják, tovább dőlt-e az építmény. A továbbiakban pedig évenkénti ellenőrzéssel kísérik nyomon az esetleges elmozdulását. A torony elődje fából ácsolt harangláb volt, melyet egy pestisjárvány emlékére állítottak. Ezt lebontották, s a XIX. században emelték téglából a tűztornyot, a század végén pedig újabb szint ráépítésével kétemeletessé alakították. A harmadik szint 1929-ben került a toronyra, ekkor kapta meg ma látható bádogsisakját is. A toronyban a múlt , század derekáig tűzőrség működött. Színes lesz a szentendrei nyár ■ Színházi előadások, táncestek, koncertek és kiállítások gazdagítják a Szentendrei Nyár rendezvénysorozatát. A Szentendrei Teátrum műsorrendjében július 20-án szerepel Molnár Ferenc Játék a kastélybanja, egy héttel később pedig a János vitéz a budapesti Katona József Színház előadásában. Schubert Téli utazás című dalciklusának színpadi változata augusztus 10-én lesz műsoron. Szombatonként dzsessz- és folkesteknek ad otthont a Barcsay-múzeum kertje. Az After Crying július 7-én, Balogh Kálmán és a Romano Kokalo július 14-én, Boban Markovics Orkestar július 28-án muzsikál. A 2001. évi szentendrei tárlat képzőművészeti bemutatója július 8. és 22. között, az iparművészeti pedig július 29-től augusztus 12-ig látható a Művészet Malomban. Gergelyiugornya várja vendégeit ■ A márciusi árvíz utáni helyreállítást követően vendégfogadásra kész a nemzetközi hírű gergelyi- ugornyai Tisza-parti üdülőövezet, amely idén is gazdag szabadidős programmal várja a beregi tájegységbe érkező hazai és külföldi turistákat. A szabad strandon és az ahhoz tartozó termálfürdő területén június 30. és augusztus 20. között számos kulturális és sportrendezvénnyel várják az üdülőket. Bereg az újjáépítés közepette is szívesen látja vendégeit, akik előtt nyitva a vásárosnaményi Beregi Múzeum, az Iskolaműzeum, a Fafaragó Galéria, valamint a tájegység egyházi műemlékei. Szlovénia 1500 éves történelme során 1992. május 22-én először lett szabad állam. Persze páratlan flórája és faunája gazdag és változatos maradt ennek az érintetlen, sok évszázados, szomszédként mégis ismeretlen szlovén tájnak. Az Alpok keleti szárnyától délre, a napsütéses oldalon fekvő bámulatos tengerparttal, háromezres hegycsúcsokkal, rohanó patakokkal, méltóságteljes folyókkal, ősfenyvesekkel és cseppkőbarlangokkal tűzdelt bő Szabadidőközpont épül Miskolcon ■ Magánvállalkozásban összesen 1,5 milliárd forintos beruházással gyógyászati és szabadidő- központ épül Miskolc belvárosában az 1894-ben épített Erzsébet-fürdő felújításával. Az első ütemben 67 millió forintos költséggel felújítják a fürdő Erzsébet-tér felőli kétkupolás szárnyát. A régi kupola tetőszerkezetét már lebontották, helyette új, acélszerkezetű üvegkupolát építenek, ami megjelenésében azonos a korábbi műemléki városképpel. Az üvegkupola alatt exkluzív kávézót alakítanak ki. A munkálatokat várhatóan ez év őszére fejezik be. Ezt követően már a gyógyvíz kínálta szolgáltatásokkal várják a vendégeket. A beruházás 2002-ben kezdődő második ütemében felújítják a sportuszodát, majd kialakítanak egy százszobás szállodát is. lauz Szlovéniához