Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-05 / 155. szám

12. OLDAL ERRŐL - ARRÓL 2001. Július 5., Csütörtök § ||| __________Kalendárium__________ Sok sze retettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő kus naptárban EMESE és SAROLTA nevű kedves olvasóinkat. Emese: Ősmagyar név, jelentése: anyácska. Védő­szentje: Szent Emerentiana római vértanúnő (+304). Virága: fátyolvirág. A katolikus liturgikus naptárban Zaccarai Szent Antal (+539). Orvosból lett pappá, egy női és egy férfi betegápoló rendet alapított. A katolikus, az ortodox és a görög katoli- Athoszi Szent Atanáz emlékezete. HAJDAN: Július ötödikén 165 éve, 1836-ban Tolna megye köz­gyűlésén Bezerédj István olvasta föl követjelentését, amelyet a vármegye oly fontosnak ítélt, hogy később ki is nyomtatta. 100 éve, 1901-ben Molnár Mór nyomdatulajdonos elhatározta, hogy a Tolnavármegye Garay János Képes Naptárában irodalmi műveket közöl „megyénk legjobb íróinak tollából”. 90 éve, 1911-ben a szek­szárdi orvosok sikeres operációt hajtottak végre Károlyi Mihályon, aki később jelentős adománnyal fejezte ki háláját. 85 éve, 1916- ban Zichy Gyula pécsi püspök arra kérte híveit, hogy vasárnap is dolgozzanak. 75 éve, 1926-ban elhunyt Szekszárd szülötte, Késmárky István apát, egyházjogász. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 114. Mt. 9,1-8. Református: 2Móz. 14,15-31. ApCsel. 14,1-7. Evangélikus: Mt. 18,15-20. ApCsel. 14,21- 28. Ortodox: Róm. 15,17-29. Mt. 12,46-13,3. A NAP KÉL 4.53 órakor, nyugszik 20.44 órakor. A Hold kél 20.50 órakor, nyugszik 4.30 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 134 cm, Paks 290 cm, Dombori 323 cm, Árvízkapu 688 cm. A Sió Pa­lánknál 178 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 526. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450-450; 20/912-0529. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Szerelmi vallomás? Csak a bal fülbe! Aki sikeres akar lenni a szerelem­ben, jól teszi, ha kedvesének bal fülébe suttog érzelmes szavakat. Legalábbis ez következik az ame­rikai Sam Houston egyetem mun­katársának, Teow-Chong Símnek abból a felfedezéséből, hogy az érzelmes szavak inkább eljutnak az emberek tudatába, ha a bal és nem a jobb fülükkel hallják azo­kat. A brit Pszichológiai Társaság európai kongresszusán elhang­zott előadásában Teow-Chong rá­mutatott: „ez a megállapítás az emberi agy jobboldali féltekéjé­nek az emocionális ösztönzések feldolgozásában betöltött szere­péből következik”. A bal fület agyunk jobboldali féltekéje ellen­őrzi. A megállapításhoz vezető kísérlet során 62 embernek mindkét fülébe mondtak emóci­ótól fűtött, illetve hűvös szava­kat. Amikor azután megkérdez­ték tőlük, vajon emlékeznek-e az előbbiekre, azok közül, akiknek a bal fülébe súgtak 64 százalék emlékezett rájuk, viszont csak 58 százalék tudta felidézni őket azok közül, akik a jobb fülükön át hallották a szerelmes szavakat. Tudósok arra is rájöttek, hogy az emberek bal füle érzékenyebb a zenei hangok és dallamok iránt, mint a jobb - áll a Reuters jelenté­sében. Ha mindez beigazolódik, kiderülhet: a szerelemben és a zenében egyaránt „balfülesek” vagyunk. Gyalogosan, egészen a Holdig Egy harmincéves német férfi, Bert. Simon reméli, hogy 2036- ban célba ér: gyalog megteszi a Földet a Holdtól elválasztó távol­ságot, 360 ezer kilométert - igaz, csak itt lenn, „földhözragadt mó­don”. Rekordot akarna dönteni? Be szeretne kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe? Szó sincs róla, az ilyesmi nem érdekli a stuttgarti születésű férfit, aki 1994-ben egyszerűen elutazott az indiai Bombaybe és onnan el­indult holdsétájára. Állítása sze­rint azóta 53 ezer kilométert gya­logolt 42 országon keresztül. A hét végén várják Florida állam­ba. Ahhoz, hogy a céljáig hátra­lévő több mint 300 ezer kilomé­tert megtegye, még 35 esztendőn I át kell gyalogolnia. Haj ókázó óvodások Tegnap délelőtt ha­jókirándulást tettek Pakson a németkéri óvodások. Az ötven kisgyerek és kísérő­ik busszal érkeztek a kikötőbe, onnan a Charon Bt. Kiszler Károly által vezetett Margitsziget nevű sétahajójával egy körutat tettek a Du­nán Paks fölött a kanyarig, majd Úszódig és aztán vissza. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Rézkábel a fa körül Csalánba nem üt a mennykő - de Szingapúrban igyekeznek megóvni ettől a csapástól az óriásfákat is. A városállam a jövőben vil­lámhárítókkal szándékozik megvédeni száz különösen öreg és szép fát az esetleges villámcsapásoktól. Fánként öt­ezer szingapúri dollárért (3243 euróért) villámhárító­ként rézkábeleket csavarnak a fák törzse köré, és így földelik őket - jelentette a Straits Times című angol nyelvű lap. A vil­lámhárítók haszonélvezői tör­ténelmileg jelentős, és har­minc méternél magasabb fák lesznek. A városállam botanikus kert­jének munkatársa, Ian Turner szerint évente mintegy tíz nagy fát ér villámcsapás. „Közülük legalább kettő azonnal elpusz­tul, a többieket pedig gombák támadhatják meg. Ez utóbbiak fele azután lassan elhal” - idéz­te a hírügynökség Turnéit. Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Nyári tábor Ki ne emlékezne az első alkalomra, amikor nyári táborba ment. A várakozás izgalma mellett ott volt a szorongás is, kiben keve­sebb, kiben több. Nehezen tudtuk elképzelni, hogyan is lesz szü­lők nélkül, egymagánkban, idegen helyen. A táborban aztán a kezdeti tanácstalanság elmúltával elkezdtük értékelni és élvezni a nyaralást. A közösséget, amely hasonlított az iskolaira és mégis más volt, a sok új ismerőst, akikből egykettőre barátok lettek, az addig ismeretlen tábori programokról nem is szólva. Az akadály- verseny, a számháború, a ki mit tud, a tábortűz, csupa izgalmas dolog, tele mulatsággal. Az ember önbizalmának jót tett, hogy rá­jött: tud magáról gondoskodni, képes egyedül rendben tartani az ágyát, a ruháit, saját magát. Ugye még jól emlékszik mindenki a takarodó utáni nevetgélésre és suttogásra, az éjszakai tábori őrség semmihez sem hasonlítható izgalmaira, a csínyekre, olykor kissé vaskosra sikeredett tábori beugratásokra. Nyári szünet van, táborozási szezon. Megyénkbe az ország más vidékeiről és a fővárosból érkeznek gyerekek, a mieink pedig más tájakra vonulnak. A táborozás azonban manapság már nem olcsó mulatság, s évről-évre egyre kevesebb család tudja megengedni magának,' főként ott, ahol több gyermek is van. Szerencsére szá­mos alapítvány, társadalmi szervezet és önkormányzat vállalja, hogy a rászoruló családoknak segítséget nyújt, hogy minél több gyerek ismerhesse meg a nyári táborok izgalmait és örömeit. Akit eltemettek, az ne Saját temetését rendezte meg egy Costa Rica-i tanítónő, hogy élet- biztosításának összegét felvehes­se. Az A1 Dia című lap feltételezi, hogy egy orvos segítségére lehe­tett a nőnek a halotti bizonyít­vány megszerzésében. Kezdet­ben úgy tűnt, hogy a csalás sike­res lesz. A fővárosban, San Jóséban megrendezték az állító­lag elhunyt tanítónő temetését és a „halott” nővére felvette a 10 538 eurónak megfelelő biztosítási ös­szeget, miközben a tanítónő egy időre „alámerült” Guatemalában. Nem sokkal később azonban le­bukott, amikor egy népünnepély­re visszatért Costa Ricába és tánc táncoljon! közben felismerte őt egy régi is­merőse. San Jóséban szerdán áll bíróság elő a tanítónő és nővére. Mindkettőjükre akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható - je­lentette az AFP. Az nem derül ki a jelentésből, kit földeltek el a taní­tónő helyett. Kolumbusz térképe Madridban A hagyományos turistaprogra­mok mellett a Spanyol Nemzeti Könyvtár 80 térképritkaságát is megcsodálhatják azok, akik júli­usban Madridban járnak. A spa­nyol térképészet kincsei című kiál­lításon számos olyan térképet is kiállítottak, amely még soha nem került a nagyközönség elé - a kö­zépkorból származó, az egyes vi­dékek általunk ismert körvonala­ira alig-alig hasonlító térképektől a XIX. században rajzolt remeke­kig. A kiállításon látható az ame­rikai szárazföld ma Latin-Ameri- kának nevezett részéről 1500-ban készült, első átfogó térkép. Ezen a mai szemmel aránytalannak tű­nő rajzon Kuba és Dominika fog­lalja el a legnagyobb helyet, de már fel van rajta tüntetve a Mis­sissippi is. Látható az a másolat, amelyet a tudós szerzetes, Bartolomeo de las Casas készített saját kezűleg Kolumbusz Kristóf első „ndiai” útja során, 1492-ben vezetett hajónaplójáról. (A geno­vai hajós köztudomásúlag Indiá­ba akart eljutni nyugat felé hajóz­va.) A térképek mellett számos közép- és kora-újkori térképésze­ti és navigációs műszert - teodoli- tot, asztrolábiumot, szextánst - láthatnak az érdeklődők - szá­molt be a kiállításról az AFR A baromfiudvarban a kakas ahányszor elmegy az egyik tyúk mellett, mindig kitép a há­tából egy tollat. A tyúk már majdnem kopasz, mikor nem bírja tovább idegekkel, és meg­szólal:- Mondd csak te kakas, a többi tyúkot miért nem bántod?- Mert téged meztelenül akar­lak! - válaszolja a kakas. ❖- Ma alig tudtam elmenekülni a cápától - panaszolja egy tengeri hal a másiknak.- Van ellene orvosság! - mondja a másik. - Vegyél a szádba egy adag algát!- És az használ?- Attól függ, hogy milyen gyor­san menekülsz. ❖ A békalány így szól az anyjá­hoz:- Mama én úgy félek a gólyától - zokogja.- Na de kislányom - válaszolja a mama -, használj antibébi tab­lettát! ❖ A kiselefánt életében először bemegy a nudista strandra. Az első szembe jövő férfin nagyon elcsodálkozik, és udvariasan megkérdezi tőle:- Bácsi ne tessék haragudni! Tetszik elég levegőt kapni azon a kicsike ormányon? ❖ Két víziló beszélget az állatkert­ben:- Tegnap a gondozóm nagyon leszidott.- Miért?- Mert lenyeltem. ❖ Egy kutya éjszaka lohol az ut­cán.- Hova rohansz? - kérdezi az egyik haverja, aki éppen arra jár.- A betörők! - lihegi a kutya.- Szóval betörőket üldözöl? - kérdezi a másik.- Azt nem tudom. Csak azt hal­lottam, hogy éjjel az asszo­nyom így szólt az urához: rab­lók vannak házban, ereszd ki a kutyát. Aztán a gazdám elenge­dett. A gyilkos darázs Csehországban darázscsípés okozta egy 53 éves osztrák fér­fi halálát. A darázsméregre erősen allergiás' férfi a hétvé­gén erdei sétára indult a mor­vaországi Prostejov közelé­ben. Séta közben közel ment egy darázsfészekhez és több darázscsípés érte. A férfi el­vesztette eszméletét még mie­lőtt a mentők a helyszínre ér­keztek volna. A mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani - jelentette ked­den a dpa. Horoszkóp Elvis Presley, sumér nyelven Mezopotámiai ágyékkötőben és saruban adják elő a dalt BAK (XII. 22. -1. 20.) Bölcs tü relemmel vegye elejét az otthoni konfliktusoknak, mert ezzel nem csak saját idegeit kíméli, hanem a családja nyugalmát is óvja. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Önön és kitartásán múlik, mennyit va­lósít meg régóta dédelgetett terve­iből. Anyagüag nincsenek gond­jai, egy szerencsés helyzetnek köszönhetően. HALAK (II. 21. - III. 20.) Véget érhet egy szép szerelmi történet, mely hosszú éveken keresztül meghatározta az életét. Ne adja át magát a kesergésnek, kezdjen új életet. KOS (III. 21. • IV. 20.) Pár nap pihenést engedélyez magának. Ezt jól is teszi, mert az utóbbi hó­napokban sokat vállalt, mind a munkahelyén, mind a családjá­ban. BIKA (IV. 21. ■ V. 20.) Már an nak is örül, hogy talált valakit, akibe szerelmes tudna lenni, azt sem bánja, ha ezt nem viszonoz­zák. Az önbizalma egyenlő a nul­lával. IKREK (V. 21.- VI. 21.) Szabad sága alatt azokat az otthoni teen­dőit végezze el, melyekre eddig nem volt ideje. Utazás helyett ta­karít, és rendezget, de ez is örö­met okozhat. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Kelle mesen érzi magát barátai között, ezért úgy tervezte a nyarat, hogy több idő jusson a közös kikapcso­lódásukra. OROSZLÁN (VII. 23. • Vili. 23.) Munkahelyén a korábbinál elő­nyösebb helyzetbe kerülhet, ha megoldja azokat a feladato­kat, melyeket a főnöke önre bí­zott. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) For dítson több időt a lelki vonatko­zású problémáinak megoldására. Tele van gátlásokkal, rossz érzé­sekkel. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Cserbenhagyhatja közismerten béketűrő természete, ezért job­ban teszi, ha elkerüli a vesze­kedéssel fenyegető helyzete­ket. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Pénzét sem kíméli amikor család­jának igyekszik a kedvébe járni, de úgy tűnik, a jó szándék és az anyagi támogatás sem hozza meg a békét. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) Fi gyeljen jobban oda egészségére, mert egy-egy orvosi ellenőrzés in­dokolt lenne akkor is, ha csak múló rosszullétei vannak. Halálosztó lódarazsak Lódarázsraj végzett Kambo­dzsában egy négyéves kislány­nyal és annak nagymamájával. Mindkettőjüket gyilkos dara­zsak százai támadták meg, miu­tán fészkük - eddig kiderítetlen okból - rázuhant a család házá­ra. A kislány szüleit és két test­vérét is alaposan összeszurkál­ták a támadók. A négyéves kislány röviddel a rovarok támadását követően, nagymamája pedig, aki megpró­bálta elkergetni a támadókat, néhány órával később halt bele a darázscsípésekbe. A kambo­dzsai fővárostól mintegy hatvan kilométerre fekvő falu lakosai­nak végül sikerült lángoló fák­lyákkal elkergetni a hívatlan vendégeket. Nem volt elég egy finn akadé­mikusnak, hogy latin nyelven jelentette meg Elvis Presley dalait. Jukka Ammondt most azzal döbbentette meg a vilá­got, hogy elkészítette a Király egyik nagy sikere, a Carl Perkins-féle Blue Suede Shoes című rock and roll- klasszikus legújabb változa­tát - sumér nyelven. A rock-zenének és a világ egyik leg­ősibb, csaknem 6000 éves írott (ék­írásos) nyelvének összepárosításá- hoz Ammondt tanár úr megfelelő környezetet is választott: e héten tartanak ugyanis egy nemzetközi asszírológiai és közel-keleti régé­szeti konferenciát Helsinkiben, és itt mutatja be az excentrikus tudós, hogy mit üzennek egymásnak Elvis és az agyagtáblák. A szöveg fordítá­sában kollégája, Simo Parpola pro­fesszor segédkezett, és ő javasolta, hogy a „kék antilopcipő” helyett az „égszínkék bőrsaru” korhűbb len­ne. Éppen ezért Ammondt a tudo­mányos konferencia díszebédjén mezopotámiai ágyékkötőben és sa­ruban adja elő a dalt. „Hiszek ab­ban, hogy a lemez segít megérteni az emberek számára gyökereiket, és hogy mi Finnországban tisztel­jük a gyökereket” - mondta. Ammondt latin nyelvű Elvis-dalai világszerte nagy sikert arattak, tö­rekvését még II. János Pál pápa is érdeméremmel tüntette ki - emlé- keztet a brit hírügynökség. _____■

Next

/
Thumbnails
Contents