Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-07-29 / 30. szám
ÖTÖS LOTTÓ Joker: 005153 — Állandó szolgáltatásaink: ingyenes házhozszállítás, használtbútor beszámítás részletfizetési lehetőség Nyitva tartás: H-P: 9-17-ig, Sz: 9-12-ig Telefon: 74/414-695, 510-334 Hétvégére erősített bele a simon- tornyai Régiók Összmű-vészeti Fesztiválja: pénteken, szombaton, vasárnap a világ bármely színpadán elférő produkciókat láthattak-láthatnak a Beszédes-udvarban, ahol a Dunaújváros Táncszínháza, a Kispál és a Borz fordult meg, ma Boban Markovié Orkestar és a Besh 0 Drom koptatja a deszkákat. A fesztiválhangulaton pénteken este a marpingeni Total Samba Show (képünkön) utcai menete dolgozott keményen. (Folytatás a 3. oldalon.) Zsiványok és nehéz fiúk harc(s)a a fesztiválon A Dombori Nyári Fesztiválon tegnap már délelőtt fél tizenegy tájban érezni lehetett, hogy valami van a levegőben. A szabadtéri színpad környékén többek között bácsalmási nehéz fiúk és faddi zsiványok is gyülekeztek. Összecsapásuk elkerülhetetlen volt. A rendőrségnek szerencsére nem kellett közbeavatkoznia, tekintettel arra, hogy - többnyire ponty, harcsa, keszeg, kárász alapanyagú - halászlé főzésben mérte ösz- sze tudását a fent említett fantázianevű két csapat, valamint rajtuk kívül még 11 társaság, Bátaszékről, Bogyiszlóról, Fácánkertből, Faddról, Kecskemétről, Medináról, Sióagárdról, Szek- szárdról és Tolnáról. A sportszerű küzdelmet ennek megfelelően egy - a Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, Kocsner Antal, Fadd polgármestere, Kovács János mesterszakács, Bédi Sándor, SHARP-menedzser alkotta - bizottságnak (ld.: zsűri) hangos szó nélkül sikerült levezetnie és értékelnie. Az összecsapás a bácsalmásiak sikerét hozta, de igen emlékezetes halászlét alkotott a szekszárdi Újvárosi Vegyes, a fácánkerti Fácán, valamint a bogyiszlói Harcsa Bajusz, illetve Mester- hármas is. Süteményben a legjobb a bátaszéki Cikádor kráflija és a Medinai Kékfrankos „rácsos” linzere lett, (a zsiványok nem örültek). Kovács János, a zsűri szakmai elnöke a színvonalas gasztronómiai vetélkedő tapasztalatairól szólva elmondta: a hagyma használatával az év ezen szakában óvatosan kell eljárni. Rámutatott továbbá, hogy a jó halászlé jó halból, jó paprikából, jó vízből és jó vöröshagymából (valamint sóból) készül, egyéb adalékok nélkül. Minél többféle íz van ugyanis egy ételben, annál nehezebb létrehozni benne a harmóniát. Mindez más szavakkal kifejezve azt jelenti, amit számos laikus is megtapasztalt már: a jó halászlé egyszerűen nagyszerű, -stSzőke szamba, közép-európai fesztivál Hírek A tóba fulladt egy férfi Felhevült testtel ugrott Tenge- licen, az egykori oktatási központ mellett lévő magántóba tegnap kora délután egy tenge- lici férfi. Pillanatok alatt eltűnt a vízben, s azonnal keresni is kezdték. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, már nem tudtak rajta segíteni. Vonattal ütközött Kistehergépkocsi vonatszerelvénnyel ütközött tegnap késő délután egy közúti-vasúti kereszteződésben a Hegyeshalom- Bezenye közötti vasútvonalon. A baleset következtében egy súlyos sérültet szállítottak a mosonmagyaróvári kórházba. Kékfestő fesztivál Országos Kékfestő Fesztivál színhelye a Baranya megyei Nagynyárád. A látványos rendezvényt szombat délután a kultúrház udvarán Hágendorn József polgármester nyitotta meg. A tárlatot a pápai kékfestő múzeum igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Vasárnap délelőtt Paskai László bíboros, esztergomi érsek celebrál misét a római katolikus templomban, majd Dávid Ibolya igazságügyi miniszter adja át a millenniumi zászlót. Dávid Ibolya: 2 óra 40 perc Rekordrészvétel mellett rendezték meg tegnap a 21. Balatonátúszást Révfülöp és Balatonboglár között, az 5,2 kilométeres távon 9.442-en indultak. A résztvevők magas száma ellenére komolyabb mentésre csak három esetben volt szükség. A győztes idő 1 óra 4 perc volt. Fodor Lajos, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke 2 óra 23 perc alatt teljesítette a távot, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter pedig 2 óra 20-2 óra 40 perc közötti eredményt ért el. Dávid Ibolya az idén keveset tudott készülni a versenyre, mert medencékben nem tud úszni, a nyílt vizeken, tavakon, folyókon való edzést pedig az időjárás nem tette lehetővé. BerIak Szekszárdi, Ebes, 56-os főút, dili városkapu a J S» * » — ...—-——í-ben AUGUSZTUS 1-TŐL Egyes bútorokra 30"40"50°/o'OS árengedmény Amigo készlet tort! VASARNAP VASÁRNAPI www.tolnainepujsag.hu e-mail: tolnai.nepujsag@axels.hu IV. évfolyam 30. szám 2001. július 29 VR-GRAFIKA Auto top 10 Suzuki Swift Wolkswagen Polo/Classik Renault Thalia Peugeot 206 Suzuki Wagon R+ 11806 Skoda Fabia RatPunto Opel Corsa Fonás: MCE Az első félévben 71 ezer autót adtak el a magyar kereskedők, s bár a forint erősödése miatt sem csökkennek a kocsik árai, a szakemberek mégis tízszázalékos növekedést jósolnak. A Suzuki Swift fölényesen vezet, az Opel Astra és VW Polo dobogós helyezése sem meglepő, viszont az éppen csak bevezetett Renault Thalia negyedik helye viszont szép reményekre jogosítja a francia márkát, amiben persze az olcsósága lehet a ludas. Doszpot. oéngyjlkos Júniusban csökkent a munkanélküliség ■ Júniusban hatezerrel kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván, mint egy hónappal korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH adatai szerint a munkanélküliségi ráta ezzel 5,4 százalékra csökkent. A hónap végén 359,6 ezer regisztrált munka- nélkülit tartottak nyilván, közülük 110,3 ezer kapott munkanélküli járadékot, 64,3 ezren jövedelempótló támogatást, míg 72,6 ezren az ezt felváltó rendszeres szociális segélyt. A munkanélküliség csökkenését a szakemberek szerint a lakosság számának fogyása, illetve az inaktívak arányának emelkedése okozza. Ahogy hajdan Moldova híressé tette Tonhausert, az ügyészség tavaly Papát, úgy Doszpot évek óta a rendőrség legismertebb arca. Címlapokról mosolyog, a pletykalapok is megpróbálják a barátnőjével ugyancsak barátaival lekapni Az egydanos karatemester vezeti a magyar macsólistát, szívesen randevúznának vele a hölgyek és a tinilányok is. A gyerekek pedig viccet gyártottak a nevéből: „rajzoljon téged körbe a Doszpot Péter...” rbara boámén? Xantus Barbarát még mindig gyakran hívják Krisztának, pedig a Famíliának már rég vége, azóta játszott Shakespeare-t, a második lemezét énekli fel és több kollégájával, Détár Enikővel, Fésűs Nellivel, Brunner Mártival és Gregor Bernadettel Playboy show-ra készülnek, hiszen mindannyian táncosnők voltak és hát szeretnének újra rangot szerezni az erotikának Magyarországon. Sztárok életveszélyben < i i