Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-24 / 171. szám

10. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Július 24., Kedd Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő KRISZTINA, KINGA és KINCSŐ nevű kedves olvasóinkat. A görög-latin Christina (jelentése: keresztény nő) magyar alakváltozata. Védőszent: Szent Krisztina vértanú (+304). A magyarországi katolikus nap­tárban Árpádházi Boldog Kinga (+1292). IV. Béla magyar király lánya és Boleszláv lengyel király fe­lesége volt, aki férje halála után belépett a klarisszák kolostorá­ba. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Krisztina nagyvértanú. HAJDAN: Július 24-én 215 éve, 1786-ban II. József rendeletben tiltotta meg a Tolna megyei nemeseknek is, hogy jobbágyaikat botoztatással büntessék. 125 éve, 1876-ban a megyei közgyűlés tárgysorozatába vették „A szegzárd vidéki szőlőhegységekben elterjedt úgynevezett vincellérbogár kiirtására szolgáló rendsza­bályok életbeléptetését”. 100 éve, 1901-ben a szekszárdi törvény­székre kisorsolt esküdtek között gőzmalom-tulajdonos, gyógy­szertáros, földműv^ és gimnáziumi tanár is akadt. 95 éve, 1906- ban a megyeszékhely népiskolájának renoválásáért indított (ál­lam elleni) perben a helyi katolikusok javára döntöttek. A NAPI IGÉK: Katolikus: Kiv. 14,21-15,1. Mt. 12,46-50. Reformá­tus: 2Móz. 29. ApCsel. 21,17-26. Evangélikus: Jn. 7,37-44. Fii. 3,17-21. Ortodox: lKor. 10,5-12. Mt. 16,6-12. A NAP KÉL 5.12 órakor, nyugszik 20.29 órakor. A Hold kél 9.33 órakor, nyugszik 22.59 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 192 cm, Paks 325 cm, Dombori 329 cm, Árvízkapu 689 cm. A Sió Pa­lánknál 176 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐI' Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Ihárosi Ibolya. Tel: 511- 520. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Ráko­si Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. UQgSrVHíAtl S3-AUT 53 1 Horoszkóp —WMEHE xac masaammmmsn ___i. - am i...i — aa.. :.i DE TROIT HÁROMSZÁZ ÉVES. A bámészkodók Kolumbusz egyik hajójának, a Ninának mását nézik Detroitban. Az észak-amerikai város most ünnepli alapításának háromszázadik évfordulóját, ebből az alkalomból jelent meg a hasonmás hajó is._____________________________________ europress/epa Tö kös-répás Négy évszak-joghurt BAK (XII. 22. - I. 20.) Olyan „semmilyen” kedve van. Úgy tel­nek a napok, hogy igazából nem tudja mit is akar. Ennek ellenére nem érzi rosszul magát a bőré­ben. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 19.) Min dénáron el akarja érni a célját és ehhez ismerősei közvetítő szere­pét is felhasználja. Úgy érzi, a cél szentesíti az eszközt. HALAK (II. 20. - III. 20.) Ne en gedje, hogy mások manipulálják bűntudatot ébresztő manővereik­kel. Nem tett semmi rosszat, leg­feljebb van akinek keresztezte az elképzeléseit. KOS (III. 21. - IV. 20.) Nagyon vár egy jó hírre, annyi negatív do­log érte az utóbbi időben, hogy már reménykedni sem mer ab­ban, hogy önnel jó dolog is tör­ténhet. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Kezdje azzal a napot, hogy felteszi a kér­dést, hogyan lehetnék hasznos? Gondoljon ki valamit, ami nem túl megerőltető, de segít máso­kon. IKREK. (V. 21.- VI. 21.) Szíve sen verseng másokkal a siker minden formájáért, mert meg van győződve arról, hogy így érezheti csak értékesnek ma­gát­RAK (VI. 22. - VII. 22.) Úgy ér zi, minden összeesküdött ön el­len. Akármit is tervez el, nem jól jönnek össze a dolgai. Ne adja fel, pár nap és fordul a szerencse kereke. OROSZLÁN (VII. 22-Vili. 23.) Szabadságra vágyik, és meg is tette az első lépést ebben az irányban, kivette a szabadságát. Minden „kötelező” program nél­kül élvezze a napokat. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Vál toztatni szeretne eddigi életén, de nem tudja hol kezdje. Megfe­lelő munkahelyet és társat sem találni egykönnyen. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Jó napok következnek, örömét, sze­rencséjét ossza meg másokkal! SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Is merősei véleményére is hallgas­son amikor úgy dönt, frizurát vál­toztat. Nem biztos, hogy a vörös önnek is jól állna. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) Jó hírt kap, amire már hetek óta várt. Madarat lehetne önnel fo­gatni, annyira feldobja a nagy le­hetőség, mely anyagilag is ren­dezheti az életét. ■ Első lett a tökös-répás Négy évszak-joghurt az idén má­sodízben megrendezett avignoni Trophélia- versenyen, amelyre kizáró­lag új ízekkel lehet bene­vezni. A különlegességet a nancy mező- gazdasági és élelmiszeripari főis­kola hat diákja kotyvasztotta ösz- sze. A második helyet a helyi cso­port szerezte meg, egy krémmel töltött brióssal próbálkozott, míg a harmadik helyen a nantes-iak kölessöre végzett. A nyertes jog­hurtba répát, sütőtököt, céklát és Halottról jót vagy semmit Jó, hogy ezt nem kellett a 40 év­vel ezelőtt, 1961. július 1-jén szü­letett Dianának megérnie. Az ITV brit magán-televízió egyik „doku­mentumfilmjében” ugyanis sarat dobáltak „a szívek királynőjére”. Azt állították, hogy Lady Di wale­si hercegnő, Károly trónörökös elvált felesége gyermekkorában elmebeteg volt. Miután szülei há­zassága zátonyra futott, lelki be­teggé vált. A „dokumentumfilm” írónője, Penny Junor nem keve­sebbet állít, mint hogy Diana lelki kiegyensúlyozatlansága okozta a Károllyal kötött házasságának a fölbomlását is. Lady Di anyja, Frances Shand Kydd, aki a sugár­zás előtt megtekinthette a négy évvel ezelőtt, 1997. augusztus 31- én tragikus körülmények között elhunyt lányáról szóló összeállí­tást, fölháborodottan nyilatko­zott: „A film egyszerűen ízléste­len. Lányomnak boldog gyer- mek- és ifjúkora volt.“ ________■ pa radicsomot kevertek és némi cukrot. Azért éppen ezeket a zöldségeket választották ki, mert a kifőzök szerint ezeknek egyike sem üti az édes ízt, ráadásul vala­mennyi nagyon egészséges és tápláló önmagában is, és mint a kísérletek bebizonyították: sok­kal kevesebb kalória van benne, mint az igen népszerű gyümölcs­joghurtokban. Az igazi siker azonban csak ez­után következik: a győztes diá­kok elnyertek egy pályázatot, amelynek révén termékük beke­rülhet a kereskedelmi forgalma­zásba, annak ellenére, hogy a professzorok szerint a verseny célja nem az üzlet, hanem a diá­kok kreativitásának fejlesztése. A hat diák azonban előre gondolko­dott: már a csomagolási, a gyár­tás-költségvetési és a marketing­tervük is készen van, és lépéseket tettek a finomság jogi levédésére is, mielőtt valamelyik, tejtermé­kekben utazó nagy francia cég el­happolja a jónak látszó ötletet. Nancy amúgy jó bázisa lehet a fo'- lyamatosan fejlődő francia élel­miszeriparnak, mert az avignoni döntőbe jutott 12 termékből négy innen származott. Humor NOCSAK, KI BESZÉL? A rendőrségen kora hajnalban csöng a telefon.- Kérem, azonnal jöjjenek a ria­dókocsival, mert életveszélyben vagyok! A szomszédék macská­ja bejött a szobába!- Mi ez az ízetlen tréfa? Ki be­szél egyáltalán?- Hát én - hangzik a félénk vá­lasz a vonal másik végéről -, a papagáj! VÁLÓOK Kengyelfi összekarmolt, véralá­futásos arccal jelenik meg a munkahelyén.- Mi a csuda történt veled? - kér­di az egyik kollégája.- Képzeld, tegnap kicsit később mentem haza és a kutyám nem ismert meg. Rám ugrott, és tes­sék, így nézek ki!- Borzasztó! - mondja részvéttel a kolléga. - Én az ilyen kutyától azonnal elválnék. HÍVŐ LÉLEK- Hiszel a Paradicsom létezésé­ben, szívem? - kérdi a férj elgon­dolkodva a feleségét.- Már hogyne hinnék, Béla, ami­kor most is azt főzök. ■ Lottónyeremények Az ötös lottón nem volt telitalá- latos szelvény. A 37 darab né­gyesre egyenként több mint 670 ezer forintot fizetnek. A hárma­sok csaknem tízezer, a kettesek 720 forintot érnek. A hatos lottón az egyetlen hattalálatos szelvény nyeremé­nye csaknem 56 millió forint. Az 5 darab 5 + 1-es szelvényre egyenként közel másfélmillió forintot fizetnek. Az öt találatos szelvényekre több mint 85 ezer, a négyesekre több mint kétezer forint jár. A hármasok nyeremé­nye 560 forint. Korrupt rendőrök mindenütt vannak Naponta számtalan csábítás éri az egyébként jól fizetett és számos kedvezményt élvező né­met rendőröket (is). Nem men- •nek a szomszédba tanácsot kér­ni, ha - mondjuk - egy kábító­szer-razzia időpontját kell kö­zölniük az illetékes informáto­rukkal, aki viszont bélelt borí­tékkal hálálja meg a figyelmes­séget. Dühöng a rendőri korrup­ció a Rajna meg a Majna mentén is. Az offenbachi bíróság nem­rég ítélte 18 hónap börtönre a neuisenburgi autópálya-rendőr­ség egyik parancsnokát, mert fo­lyamatosan ugyanazt a céget ér­tesítette, a gépkocsi-roncsokat elszállítandó. Ellentételezésül ebéd- és vacsorameghívásokat, kocsijához gumiabroncsokat, karácsonyra készpénzt szokott kapni. ___________________■ ________Olvastam - Láttam - Hallottam_________ SZ ERI ÁRPÁD Valóság show A győztes különösebb üdvrivalgás nélkül zsebre tette az ötmilliót - átvette az erről szóló csekket -, a kamera még egyszer végigpász­tázott a közönségen és a versenyzőkön, majd. hirtelen váltás után jött a stáblista, amiből kiderült, hogy vége. Mármint annak a té­vés műsornak, melynek keretében tíz fiatal vállalkozott arra, hogy hetven napon át életének minden pillanatát a nézők elé tár­ja. A kritikák persze fanyalogva mutattak rá - és gyakorta joggal -, hogy bizony ez a reality show csak halvány, pontosabban kilúgo­zott mása a valóságnak: a szereplők viselt dolgairól csak röpke és sajátos logikájú összeállításokat kaphattak a látványos sztorikra vágyó érdeklődők. Ám gyakorta annak lehettek tanúi, hogy Tibi miként ténfereg a folyosón, Napsi hogyan szépítkezik a fürdőszo­bában, avagy, hogy Zoli mit fogyaszt tízóraira a konyhában. Per­sze, a csapat tagjainak egy részét túlzás is lett volna megvádolni a zavarba ejtően színes egyéniség minősítéssel, de azért ne legyünk igazságtalanok: ha úgy tetszik, megdolgoztak a pénzükért. Min­denekelőtt persze a győztes, akinek a nyeremény komoly változást hozhat az életében. S talán ezen új élet első szakaszát lenne érde­kes nyomon követni: vajon mihez is kezd ötmillió forinttal, ami ugyan ma már nem számít horribilis összegnek, de kezdésnek nem rossz. Szóval, most lehetnénk tanúi az igazán fontos pillana­toknak, de azokat már nem közvetítik a kamerák. Atyai bocsánatkérés Fülöp herceget, a brit uralko­dó férjét 80. születésnapja al­kalmából megszállta a szent lélek, és bocsánatot kért első­szülött fiától, Károly trónörö­köstől azért, mert balfácán­nak, az uralkodásra alkalmat­lannak nevezte. Károly fölha­gyott a duzzogással, és részt vett a papa születésnapi buli­ján. Fülöp mindazonáltal évti­zedek óta arról híres, hogy ké­pes vérig sérteni embertársait. Kínában időző brit egyetemis­tákat arra intett, hogy mielőbb „húzzanak haza”, mert ferde- szeműekké válnak. Kohl né­met szövetségi kormányfőt „birodalmi kancellárnak” titu­lálta (annak ellenére, hogy Fü­löp folyékonyan beszél néme­tül), holott tudhatta volna, legutóbb Hitlert nevezték ek­képpen... BÁLNAVADÁSZOK. A japán halászok azért demonstrálnak, hogy a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság engedélyezze számukra a tengeri emlősök vadászatát, szemben a Greenpeace és más környezetvédő szervezetek követelésével. A természetvédők teljesen be akarják tiltatni a kereskedelmi célú bálnavadászatot. europress/epa Az OTP Ingatlan Rt. saját beruházásban Paks, Tolnai út 2. szám alatt 28 db lakást (átlag 136 eFt/m2), 6 db üzletet (150 eFt/m2), és az alagsor teremgarázsában 24 db gépkocsi-beállót alakít ki. A lakásokra szoc. pol. + ÁFA-visszatérítés és kedvezményes (7 + 1% k. k.) hitel igényelhető. Az üzleteket és a gépkocsi-be­állókat készpénzért lehet megvásárolni. A földszinten lévő 4 db lakáshoz 1-1 saját használatú kert tartozik. Jelentkezéseket még elfogadunk az alábbi helyeken: I • OTP Ingatlan Rt., Szekszárd, Találka tér 7. Telefon/fax: 74/312-474 fwn • OTP Bank Rt., paksi fiók, telefon: 75/310-827, KM fax: 75/310-626 •35198* I i

Next

/
Thumbnails
Contents