Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-16 / 164. szám
I 2001. Jűuus 16., Hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét IHÁROSI IBOLYA Kánikula Van az úgy, hogy az embernek semmi sem elég jó. A morgolódás után, hogy az idén már sosem lesz nyár, a kánikula készíti ki az embert. Erre mondják azt, hogy nem fehér embernek való időjárás. Azért valahogy el lehetne viselni, ha nem nehezítenék a helyzetet külső körülmények is. Vagy éppen fordítva, a meleg miatt reagálunk érzékenyebben a dolgokra1 Nem tudom. De, tény, hogy szombaton délután, amikor már véget értek a kerékpárversenyek, betelefonált lapunknak egy hölgy. Elhaló hangon mondta el, hogy most már kezd elegük lenni mindenből Volt, aki már rosszul is lett, mert a meleg és a zaj miatt nem tudott pihenni. A pia gyerekek sírnak, az idősek ájuldoznak. Nem lehetne az ilyen nagy tömeget megmozgató rendezvényeket valahol a városon kívül rendezni? - kérdezte elhalóan. Akkor még úgy gondoltam, évente néhányszor toleránsnak kellene lennünk, s türelemmel elviselni mások szórakozását. Gondoljunk bele, ilyen melegben milyen nehéz lehet például a versenyzők élete. Mégis végighajtották a távot. Éjfél felé azonban, amikora 10perces alvások után félkómában hallottam a városban zajló utcabál hangjait, kezdett megváltozni a véleményem. Igaz, az erkélyen még a zenét is élvezni lehetett volna, ha valamilyen fura ok folytán nem éppen éjjel állt volna szándékomban aludni. Minden szó érthető volt, amit a mikrofonba mondtak, énekeltek. Egy órakor becsuktam az erkélyajtót, az ablakot. Na, annál elviselhetetlenebb nincs, mint amikor csak az ütemes dübörgés hallható. Morgolódás, forgolódás, hőség és dübörgés. No, ez nem megy. így aztán fél háromkor is élvezni voltam kénytelen az óbégatást. Mindez természetesen nem a fellépő zenekar minősítése, hanem a helyzeté. Az már csak a szombati kánikula diszkrét bája volt, hogy kora este megjelent a repülőgép. Szúnyogirtáshoz az illetékesek figyelmébe ajánljuk még augusztus 20-át, a városi szoboravató ünnepséget, vagy a bográcsétel-főző kavalkád idejét, esetleg szóba jöhet szeptember elseje, a megyenap. Mindkét alkalommal legalább ugyanennyien lesznek az utcán. De, talán szeptember elején már nem lesz kánikula. Megkérdeztük olvasóinkat Kellenek-e népünnepélyek? Minden falunak, városnak megvannak a maga hagyományai, jeles napjai. Arról kérdeztük meg olvasóinkat, kelle- nek-e, illetve mit jelentenek egy-egy település életében a népünnepélyek. Fehérvári Tamás, országgyűlési képviselő, Dombóvár.- Feltétlenül szükség van közösségi élményekre. A vasutasnapra meg különösen, hiszen Dombóvár tradicionálisan vasutas város, sokan kötődnek a MÁV-hoz. Az ünnepen nemcsak a dombóváriak voltak ott, az egész országból, sokan megtisztelték a vasutasnapunkat. Mindenki jól érezte magát, s ha már így van, akkor elfelejti a gondokat, s talán optimistábban ment hétfőn dolgozni. A jelek szerint a MÁV a jövőben fényesebb pályára áll, mint eddig. Nagyné Bánó Erzsébet, Várong:- Nagyon is szükség van közös ünnepségekre, például azért, hogy a régi hagyományokat felidézzük, esetleg újakat honosítsunk meg. Ezen kívül szórakozást is jelentenek ezek a programok, sőt még a készülődés is, ami megelőzi a rendezvényeket. A turistákat is vonzza a látványosság. Eljönnek a városból, a szomszéd falvakból, s ez nekik is szórakozás, kikapcsolódás. Babati Imréné, Dalmand:- Sok gond, sok baj van az emberek életében, már csak azért is szükség van ünnepekre, hogy a falu ne legyen a mélyponton. Dalmandnak nincsenek népi hagyományai, ezért mi nyugdíjasok találtuk ki az asszonykórust, mivel népviselet sem volt, a ruhát is mi terveztük, hátha hagyomány lesz belőle a fellépéseink nyomán. A grábóci szerb búcsú Az országban ez a legnevezetesebb- Ez a templom Magyarország egyetlen fennmaradt szerb kolostor-temploma. Néhány éve két szerb apáca lakik a kolostorban, Krisztina és Mária nővér. Ők fogadják a kirándulókat, érdeklődőket, gondját viselik az épületnek és a parknak. Az országban több helyen is tartanak szerb búcsút, például Szentendrén és Egerben, de mind közül A szent liturgia előtt legnevezetesebb a grábóci. A délelőtti szent liturgiát - mint mindig - a délutáni vesperás (vecsernye) követi. Ezen a napon történik a kalász szentelés, amely a köztudattal ellentétben nem csak ennek az eseménynek a része, hanem valamennyi szent, piros betűs ünnepünkhöz hozzátartozik. A lelki megtisztuláshoz a tesü vigadalom is szorosan kötődik, így a szertartások után zenével, tánccal, étellel, itallal köszöntjük az ünnepet. Mintha Káplán Pál szavait akarná igazolni, a templom melletti pajta felöl felszáll a füst, amelynek parazsa felett forog a Barcsról érkezett csorog BAKÓ JENŐ p0rt báránysültje. A mellettük lévő asztalnál a hercegszántóiak beszélgetnek hol magyarul, hol szerbül toldva a szavakat:- Lesz itt jó hangulat. Évenként legalább egyszer itt találkozunk a baranyai, tolnai, egri barátainkkal. Ezt az alkalmat soha nem hagyjuk ki. A grábóci búcsú a legjobb. Kissé odébb a százhalombattaiak várják a mise kezdetét. Pontban tíz órakor megszólal a szerzetesek egykor ebédre hívó, patkó alakú harangja, s tízenhat - csodálatos, bizánci stílusú ruhába öltözött - pap a templomba vonul. Kezdetét veszi a szent liturgia. A mise nyelve ószláv. A templomon kívül árusok kegytárgyakat, búcsúfiát kínálnak sátraikban. Megérkezik a zenekar, s készülődik, hogy a nyári nap forrósága után, az enyhülést hozó esti órákban muzsikájukra kólózhasson szerb és magyar, német és horvát, mindenki, akit ennek az ünnepnek a varázsa idehozott. PÁL ÁGNES Grábóc évenkénti nevezetessége a szerb ortodox keresztények Péter, Pál naphoz kötődő búcsúja. Az idén július lS-re esett a jeles nap. Grábóc A török elől menekülő szerb szerzetesek az 1580-as években érkeztek ide. A hely kedvező adottságai miatt letelepedtek és felépítették első fatemplomukat, majd 1587-ben kőből sárba rakva újat emeltek. A templomot Szent Mihály Arkangyal tiszteletére szentelték fel. Az 1900-as évek elejétől búcsújáró hely. Búcsú napján a dombok alján megbújó kis faluban megmozdulni is alig lehet. Buszokkal, autókkal érkeznek az ország minden részéről és határainkon túlról is a lelki megtisztulásra vágyók, a barátokkal, rokonokkal találkozni akarók, a kíváncsi turisták. A délelőtt 10 órakor kezdődő szent liturgia előtt Káplán Pál, szerb ortodox lelkésszel sikerül néhány szót váltani. A lelki megtisztulásra vágyók Báta a legsárközibb település Mozolai Márta és Steiner Ildikó lettek a legszebb sárközi hölgyek Ötödik alkalommal adtak randevút egymásnak szombaton a sárközi települések. A decsiek, a bátaiak, az őcsényiek és az alsónyékiek ezúttal Sárpilisen jöttek össze, hogy egy programokban, vetélkedőkben gazdag napon eldöntsék: melyikük is a legsárközibb település a Sárközben. Sárpilis Az idei találkozó a szokásoknak megfelelően ezúttal is kispályás labdarúgó-mérkőzésekkel kezdődött - az öt falu csapáta reggel kilenc órakor feszült egymásnak -, majd rétessütő verseny, birkapörköltfőző verseny és borverseny következett, ám aki mindezek közül nem találta meg számítását, annak sem kellett unatkoznia, hisz a szervezőknek köszönhetően akadtak bőven látványosságok. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: a férfiak nagy örömére „nagykanállal mérték” a hideg sört, a hölgyek a bizsusorokban és a kézművesek bemutatóiban, míg a gyermekek a játékárusok portékáiban szemezgethettek, válogathattak kedvükre. Mire az utánozhatatlan sárközi birkapörkölt elkészült, a futballisták is eldöntötték, ki a legjobb a zöld gyepen. A győzelmet ezúttal a decsiek szerezték meg, megelőzve a bátaiak és az örök ellenfél, Őcsény csapatát. A gólkirályi cím szintén Decsre került, Pusztai Gábornál senki sem talált többször a kapuba. A szigorú zsűri eközben a birkapörkölteket és a réteseket mustrálta, s döntött: a legfinomabb, legízletesebb pörköltet idén Bárdos Lajos alsónyéki versenyző készítette, akinek főztjé- re még a sárpilisiek román testvértelepülése, Kilyén delegációjának tagjai is megnyalták mind a tíz ujjúkat. A pörköltfőzésben a második helyen Pataki József sárpilisi, míg a harmadikon Vojtek József bátai „szakácsmester” zárt. A rétessütésben Babos Mihályné nyugdíjas főszakácsnak köszönhetően a bátaiak vitték el a pálmát, a helyiek és az alsónyékiek előtt. A legnehezebb döntést a borversenyben hozta meg a szakmai zsűri. A beérkezett 32 minta közül kilenc kapott aranyérmes minősítést, köztük ketten, Sümegi Márton (Báta) és Dávid Mihály (Decs) két borukkal is a legjobbnak bizonyultak. A várva-várt szellemi vetélkedő újabb bátai sikert hozott. Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató furfangosnál-furfangosabb kérdéseire a bátai csapat adta a legtöbb jó választ, így a bátaszé- ki I. Géza Gimnázium igazgatója, Sümegi József által vezetett bátai csapat a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is elvitte a pálmát. A második helyen a házigazda, míg a harmadikon az alsónyékiek küldöttsége végzett. A színpadon délután négy órakor kezdődött kultúrműsorban valamennyi település néptáncegyüttese fellépett, majd a Sárköz legszebb lányát és asszonyát választották meg. A négy fős szigorú zsűri - a döntnökök Bordás Istvánná (Sárpilis) , Adorján Mihályné (Alsónyék), Farkas Lászlóné Pál Bözsi (Decs) és Korsós László (Őcsény) voltak - a legszebb lánynak az őcsényi Steiner Ildikót, míg a legszebb asszonynak a decsi Mozolai Mártát választotta. A nyerteseknek a díjakat a tavalyi győzők: Töttős Eleonóra és Kasza Katalin adták át. Az estig tartó kultúrműsort követően a vendégek az utcára vonultak, s a W együttes muzsikájára hajnali három óráig ropták a táncot. _______________________________IBŐNÁII- Na persze. Hiába jó fej. Ezek biztos nem fognak futni hagyni - morog Zsiga.- Hazudnak, mint a vízfolyás - csattan fel Sári.- Ott van a Kovács, az a zser- nyák meg a társa. Nekem kerekperec megmondták, hogy felköttetnek.- Édes istenem... - sóhajtja Sári.- Ugyan már, nem eszik olyan forrón a kását! - véli Joci.- Forrón? A halott édesapám, már semmilyen kását nem eszik - komolykodik Zsiga.- De vicces vagy, hallod-e.- Az a kérdés, az öreg meddig húzza a kórházban. Ha megmarad, akkor talán nem olyan vészes a helyzet. De ha bekrepál, akkor nekem is végem.- Ez a legrosszabb, ez a várakozás, a bizonytalanság... - panaszkodik Sári. Ebben a pillanatban Zsiga észreveszi a tér másik felén Lenyót, aki három lány társaságában éppen valami vidám történetet mesél. Felugrik, üvöltve rohan feléje.- Megállj, te szemétláda... Most kicsinállak! - Kitépi a lányok gyűrűjéből, leteperi, mire Joci és Sári odaér, javában verekednek Miközben dögönyözik egymást, Zsiga egyfolytában kiabál.- Te hernyó, te köpedék. Hagynád, hogy sittre vágjanak ártatlanul? Meg felkössenek? Te is spicli vagy, mi? Legszívesebben leokádnálak! Joci és Sári megpróbálják szétválasztani őket.- Elég, elég legyen már! Mit akarsz? Még egy pert a nyakadba? Akkor senld sem mossa le rólad, hogy az öreget is tényleg agyonverted! - üvöltí Joci Zsiga arcába.- Jól van, hagyjatok már! Csak kifordul a belem az ilyen férgektől, mint ez a... - a legmélyebb undorral mondja - Lenyó! A krumpliorrú véresen, porosán hanyatt fekve zihál a földön, a kezefejével törülgeü magát.- Oké, oké kishaver. Te akartad - hörgi, miközben feltápászkodik a földről. - Elmegyek én a nyavalyás tárgyalásodra. Ne félj, ott leszek. De azt nem fogod megköszönni. Úgy himbálózol majd a kötélen, hogy öröm lesz nézni. Na, ezt akartad? Ezt? Zsigáék már a tér másik felén járnak, onnan nézegetnek hátra, Lenyó magát porolja, a lányok is nevetgélve hagyják magára. 6. Nagy keservesen hazaértek, Sári és Joci közös erővel támogatják fel a még mindig zilált Zsigát a lépcsőházban. Kiérnek gangra, végigbotorkálnak, kanyarodnak. Odaérnek egy zöldre mázolt ajtó elé. Nem is kell csöngetniük, az ajtó kinyüik. Egy apró, kontyos asszony, Zsiga anyja áll ott, kisírt szemekkel.- Most volt itt a Törökné - kezdi halálra vált hangon.- És? Mit akart? - kérdezi Joci elsőnek.- Reggel meghalt a kórházban a férje - és már sír is. Zsiga senki másnak, csak magának mormolja.- Vége. Mondtam, hogy ez lesz a vége. 7. Mind a hárman bent ülnek Zsigáék lakásában, leeresztett redőnyök mögött, félhomályban.- Kész. Én tűnök innen. Nincs más választásom - jelenti be Zsiga. Sári szinte sikítva kérdi.- Mi az, hogy eltűnsz?- Csak úgy? - kérdi Joci.- Csak úgy! Hát hogy? Az útlevélben már benne van a jugó vízum. Mázli, hogy pont az Adriára akartunk menni nyaralni. Veszek vonatjegyet. Viszem a dollárt meg van itt egy kis arany is, aztán kalap, kabát. A többi a jövő zenéje.- Én is veled jövök! Jaj, úgy félek - húzódik Sári közelebb Zsigához.- Félni már felesleges. Intézkedni kell.- Hát, ha jobban belegondolok... - morfondírozik Joci -, nekem- sincs sok keresnivalóm itthon. Nem igaz? Elvisztek?- Naná. Ballasztnak jó leszel. De akkor most sipirc. Még ma indulnunk kell. 8. A ljubljanai főpályaudvar jegypénztáránál Sári, Joci és Zsiga állnak a kis ablaknál. Bár megviselte őket az éjszakai utazás, elég jóked- vűek, hogy ideáig simán eljutottak. Persze, még csak most következik a neheze, átszökni Olaszországba. Sári némettudását igénybe véve vesznek jegyet Triesüg, majd félálomban bóbiskolva zötyögnek, míg immár délután rájuk nem nyit a jugoszláv határőr.- Dobr dán. Ggye vü igyítye? Sári az előre megbeszélt verzió szerint kezdi előadni a rablómesét arról, hogy ők hárman a magyar mezőgazdasági minisztérium delegációja, aldk egyenesen Lipicába utaznak, hogy a lónemesítéshez szükséges anyagot (afféle biológiai anyagot) szerezzenek be és vigyenek haza. Amikor a határőr végre megérti, miről van szó, nem állja meg nevetés nélkül, bár azt nem tudni, vajon átlátott-e a szitán vagy csak magát a történetet találja humorosnak.- És ebben a kis táskában fuvarozzátok ide-oda a ló-izét? - mutat ütött-kopott hátizsákjukra. Mind a hárman ártatlan képpel bólogatnak. (Folyt, köv.) K
