Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-02 / 152. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. JÚUUS 2., HÉTFŐ HÍREK TOLNA. A tolnai Vöröskereszt Klub július 4-én, szerdán tartja következő foglalkozását a tol­nai művelődési házban. A téma a természetgyógyászat. SZEKSZÁRD. A Szekszárdi Vámhivatal a készletzárjegyek igénylése miatt július elején meghosszabbított ügyfélfoga­dást tart. Július 2-től július 5-ig reggel 8 órától este 8 óráig, míg, július 6-án reggel 6 órától éjfé­lig fogadják az ügyfeleket. BONYHÁD. A városi művelő­dési központ július 2-től au­gusztus 12-ig nyári nyitva tar­tás szerint működik. Hétköz­nap 9-20, vasárnap 15-20 óra között várják a vendégeket, szombatonként zárva lesz a ház. A nyitvatartási idő termé­szetesen alkalmazkodik a kü­lön meghirdetett programok­hoz. NAGYMÁNYOK. A németor- szági Eisenach fúvószenekara látogat a megyénkbe. A 14 fős együttes július 4-én, szerdán 17 órakor az egyházaskozári, júli­us 5-én, csütörtökön 17 órakor a váraljai, illetve 19 órakor a nagymányoki evangélikus templomban ad koncertet. KÖLESD. A Kölesdért Alapít­vány kezdeményezésére a múlt hét végén a helybeli közhasznú munkások, Bíró Erzsébet köz­reműködésével virágágyásokat alakítottak ki a település köz­pontjában. Ezzel folytatódott az a munka, melyet két évvel ezelőtt Szabó István kertész és édesanyja kezdett el Kölesd ja­vára. ZOMBA. Tegnap 6.40-kor érke­zett a riasztás, mely' szerint Zombán, az Alkotmány utcá­ban kigyulladt egy ház tető- szerkezete. A lángokat a szek­szárdi hivatásos, valamint a zombai önkéntes tűzoltók fé­kezték meg. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy LEHŐCZ FERENC kurdi lakos életének 67. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2001. jú­lius 4-én, szerdán 10 óra 30- kor lesz a kurdi temetőben. Gyászmise 10 órakor a kur­di katolikus templomban. A gyászoló család Evangélikus hétvége Bonyhádon A lélek- és közösségépülés jegyében A bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimná­zium a déli evangélikus egyházkerület lelkészeit, egyházmegyei felügyelő­it látta vendégül család­jukkal együtt. Bonyhád A két napos találkozóra 54 településről érkeztek a ven­dégek, akik jóízűeket be­szélgettek, sportoltak, ki­rándultak Grábócra illetve Bonyhád nevezetességei­hez. A péntek esti áhítaton dr. Harmati Béla püspök azt mondta, az egymás iránti kapcsolatok, a gondoskodás fá­raszthat, de üdíthet is. Azt kívánta a je­lenlévőknek, hogy két napra legyen a nyugalom helye Bonyhád, a lélek- és közösségépülés jegyében.- Minden kényszer nélkül kínáltúk a hétvégi találkozás lehetőségét a lelké­szeinknek. Megfelelő helyszín a bony­hádi gimnázium sportlehetőségeivel, nagyszerű a környezet az öreg fák alatt, a kollé­gium kitűnő lehetőséget ad az elhelyezésre, sze­retjük a várost és környékét. Sokan most jártak először Bonyhádon, és már péntek reggel elin­dultak otthonukból, és bejárták Tolnát-Baranyát, ismerkedve a falvakkal.- Ön szorgalmazta 1992-ben, hogy a bonyhádi gimnázium visszakerüljön az egyházhoz.- Az önkormányzat, a város népe és a környék is nagyra tartja ezt a gimnáziumot. Régi hagyo­mány, hogy kivétel nélkül mindenkinek otthont ad. Bármiféle családból is jöjjön valaki, termé­szetesen felvesszük. Érdekessége a gimnázium­nak, hogy az összes magyarországi egyházi is­kola közül egyedül a bonyhádi nyerte el azt a ki­Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat a családi hétvégén váltságot, hogy részt vehet az Arany Já­nos tehetségkutató- és gondozó prog­ramban. Amikor megkaptuk ezt a lehe­tőséget, maga a miniszter kérdezte, hogy csináltuk, hogy noha katolikus és református gimnázium jóval több van, egyedül a bonyhádi evangélikus gim­názium kapta meg a lehetőséget? Vála­szom: jó volt a pályázat, és jó az adott­ság. A diákotthon párját ritkitóan szép, modern, épp jókor építettük meg. Itt van az egyik legré­gebbi magyarországi tornaterem, szinte műem­lék. Azt meg kéne hagyni iskolamúzeumnak, és egy szép új tornacsarnokot építeni. Hogy az eddigi két egyházkerület helyett újab­ban három működik, erre annyit mondott a püs­pök úr, hogy a strukturális változások nem je­lentenek lényegi változást, legfeljebb több az ad­minisztráció. Mindez azonban senkinek nem ju­tott eszébe az evangélikus családi hétvégén, hi­szen a beszélgetések, ismerkedések, na és a gye­rekek önfeledt játékának szemlélése hálásabb feladatnak bizonyult. Széchenyi iskola: megoldáskényszer Még egy évig maradhatnak a diákok a „lapos tetősben” Még egy évig használhatja a tolnai Széchenyi iskola a helyi katolikus iskola udvarán álló ún. lapos tetős épületet. Ezt kö­vetően vissza kell adni azt a katolikus iskolának. A kényszer- helyzet arra mindenképpen jó, hogy végre döntés szülessen az önkormányzati fenntartású Széchenyi iskola jövőjét illetően. Tolna Két éve, hogy az egyházi fenntar­tású katolikus iskola beköltözött a rendszerváltás után ismét egyházi tulajdonba került, templommal szembeni iskolaépületbe, amelyet korábban az önkormányzati Szé­chenyi iskola használt. A Széche­nyi iskola ezek után három épület­ben tudta csak megoldani diákjai elhelyezését. Ezek egyike a katoli­kus iskola udvarán található, az egyház tulajdonában levő „lapos tetős” épület, amelyben a széche- nyis 3. és 4. osztályosok tanulnak, négy osztályban összesen mint­egy 100 gyerek. A két évvel ezelőtti épületát­adás során született jegyzőkönyv alapján a Széchenyi számára két évig biztosították a lapos tetős épület használatát. Ez a két év le­járt, és a katolikus iskola fenntar­tója, a pécsi egyházmegye nemré­giben az ingatlan „azonnali” át­adását kérte. A város polgármeste­re ezek után levelet írt az egyház­megyének, válaszában a megyés­püspök jövő nyárig, egy év „hala­dékot” adott a Széchenyi iskolá­nak a kiköltözésre. A témáról a tolnai képviselőtes­tület ezen a héten zárt ülésen tár­gyalt, a püspök által írt levélbe nem tekinthettünk bele, az egy­házmegye képviselőjét pedig nem sikerült elérnünk, az mindeneset­re tudható, hogy a lapos tetős épü­let átadását az egyház azért kéri, mert megítélése szerint a katoli­kus iskola - az erről szóló megálla­podás ellenére - nem használhatta akadálytalanul a katolikus iskola udvarán található, de az önkor­mányzat tulajdonában levő torna­csarnokot, (amelyet a Széchenyi és a katolikus iskola mellett még a gimnázium is igénybe vesz a test­nevelés órák céljára.) Az egyház a lapos tetős épületben tornaszobát szeretne kialakítani, így biztosí­tandó az önkormányzati torna­csarnoktól való függetlenséget. A püspök levelében említést tett az idei beiratkozással kapcsolatos konfliktusról is a katolikus iskola és az önkormányzati iskolák kö­zött. Mindennek alapján valószí­nűsíthető, hogy az egyház mosta­ni lépése az iskolák közötti vi­szony rosszabbodásának követ­kezménye. A kialakult helyzet miatt az ön- kormányzat sürgősen dönteni kényszerül a Széchenyi iskola el­helyezésének megoldását illetően, amire egyébként sokan azt mond­ják: minden rosszban van valami jó. A képviselőtestület a zárt ülé­sen elfogadta azt az indítványt, mely szerint a szeptemberi ülésre készüljön tanulmányterv az iskola egy helyen történő, végleges elhe- lyezésének megoldására. ______-s­Di plomák most és fél évszázada Már talárban léptek a pedagógusok a főigazgató elé A korábbiaknál is ünnepé­lyesebb külsőségek köze­pette vehették át diplomái­kat szombaton délelőtt Szekszárdon a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karának végzős pedagógusai. Szekszárd A sikerrel záróvizsgát tett száz­huszonhárom pedagógus - tizen­nyolc szociális munkás, tizenhá­rom német nemzetiségi óvodape­dagógus, tizenöt óvodapedagó­gus és hetvenhét tanító - immár talárba öltözve lépett dr. Horváth Béla főigazgató, illetve dr. Vass Miklós rektorhelyettes elé. Öten ezen a napon - de már a meghí­vottak közül - különleges elisme­résben részesültek: ketten - akik 1941-ben végeztek tanítóként - gyémántdiplomát, hárman pe­dig, fél évszázaddal első okleve­lük után, aranydiplomát vehettek át.-SZÁ­Szekszárd után Tolna Porondon az Eötvös Cirkusz Szekszárd-Tolna A világhírű Eötvös Cirkusz me­gyebéli turnéjának újabb állomá­sára érkezik a héten. Július 3-án és 4-én, azaz kedden és szerdán 18 órától Tolnán, a Vásártéren fel­állított sátorban láthatja a társulat káprázatos, szórakoztató műso­rát a közönség. A modern és hagyományos cir­kuszművészet legjobb produkci­óit felvonultató előadásból ter­mészetesen a meglepetés sem maradhat ki. Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztárai­ban (nyitás 10 órakor), vagy tele­fonon megrendelhetők a 06-30- 222-42-98-as számon. A vidék lelke az egyház Lelkipásztorok a Parlamentben Az Országházban járt a hőgyészi esperes-plébános, Szabó József. „A vidék lelke az egyház” címmel rendeztek fórumot az ötezer fő­nél kisebb lélekszámú települé­sek katolikus, református és evangélikus lelkipásztorai részére Budapesten, a Parlamentben. A pécsi egyházmegyét 12 lelkipász­tor képviselte, a meghívottak kö­zött volt Szabó József hőgyészi esperes-plébános. A plébános lapunk munkatár­sának kérdésre elmondta, hogy a Parlament felsőházi üléstermé­ben megrendezett tanácskozás meghívottjait Orbán Viktor mi­niszterelnök köszöntötte, majd dr. Seregély István, a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar elnöke, dr. Bölcskei Gusztáv református püs­pök, illetve dr. Szebik Gusztáv evangélikus püspök mondott be­szédet. Ezt követően Glatfelder Béla tájékoztatta a lelkipásztorokat a Széchényi-terv egyház és vidék- fejlesztési részéről, majd dr. Semlyén Zsolt által vezetett fó­rum következett, melyen kikérték a lelkipásztorok véleményét az el­hangzottakkal kapcsolatban. A beszélgetést fogadás zárta. FKÉ RECCSENET A DUNÁN. A paksi Duna-part nyári esték egy remek hangulatú koncerttel folytatódott szombaton este. Semmi play back, igazi élő zenét hallhatott a nagyszámú közönség csaknem két órán át a gesztenyék alatt a víziszínpadról, a rock, blues, jazz legjobb ha­gyományaira építve. A hatvanas, hetvenes évek legendás koncertjei­nek légkörét idézte a Favágók, a népszerű Vágó István és társai, Heilig Gábor, Gallai Péter, Makrai Pál, Majsai Gábor és Látó János. Láncreakció Úgy tűnik, árnyalni kell a régi mondást: azaz manapság már nemcsal* az tűnik el, ami nincs lebetonozva, hanem az is, ami nincs lehegesztve. A megyeszékhely gyalogjáróinak korlát láncai például évről-évre megritkultak, magyarán valakik nem túl elegáns mozdulattal le­akasztottak egy-egy darabot a vascső kallantyúiról. Ezt egészen a kö­zelmúltig - technikailag - meg is lehetett tenni: ám a város megbízá­sából beindult a láncreakció. Mint felvételünkön látható, Mészáros Zoltán lakatosmester éppen a láncszemeket rögzíti ponthegesztés- sel, s kiegyenesíti a megdőlt tartó oszlopokat is. ______fotó, gottvald Er délyben jártak a földvári kertbarátok Június 1-e és 4-e között má­sodik alkalommal utaztak Erdélybe a dunaföldvári kert­barát klub tagjai. A kirándu­lást Pünkösdre időzítették, hiszen ebben az időszakban van az Európa szerte híres csíksomlyói búcsú. Az uta­zás élményeit Szeleczki Sán­dor, a klub elnöke osztotta meg lapunkkal: Dunaföldvár- Kifejezetten a búcsú volt az úti cél?- Nem,' kisebb körutat tettünk Erdélyben. Nagyvárad után meg­néztük Kolozsvárt, majd elutaz­tunk Csíkszeredára, jártunk Madé- falván, Segesváron és Korondon is. Csíkszereda szomszédságában fekszik Szentegyháza, melyet majdnem tisztán magyarok lak­nak. Itt volt a szálláshelyünk csalá­doknál, akik nagyon barátságosan fogadtak minket.- Szándékos volt a szálláshely választás vagy erre volt lehetőség?- A klub alapelvei közé tartozik a művelődés, ismeretszerzés mel­lett a barátkozás is, ezzel a kettős céllal utaztunk most is. Az érintett városokban végignéztük a törté­nelmi emlékhelyeket, turisztikai látnivalókat, három helyen koszo­rúztunk is. Szálloda helyett azért választottuk a családokat, hogy megismerhessük, hogyan élnek, gondolkodnak.- Mik a tapasztalatok?- Erősen őrzik magyarságukat, kulturális értékeiket. Igen összetar­tóak és nagy szeretettel fogadtak minket. Nálunk kevésbé törtetők és egyáltalán nem jellemző rájuk az a fajta harácsolás, ami itthon sajnos egyre jobban terjed.- Jóval egyszerűbben, szeré­nyebben élnek, úgy is fogalmaz­hatnék, hogy szegényebben, mint mi. Tiszta, rendes körülményeket találtunk, de sok minden, ami ná­lunk mindennapos, az náluk már luxus. Szóval ők körülbelül ott tar­tanak most, ahol a mi szüléink tar­tottak 40 éve.- A látnivalókon túl volt-e vala­mi érdekes, meglepetésszerű él­mény?- Meghívtak bennünket egy hangversenyre, ahol egy száztagú gyerekkórus és egy 35 tagból álló gyerek zenekar szerepelt. A zene­karban mindenféle hangszer - vo­nós, fúvós, ütős - megtalálható. Megvallom őszintén, nem számí­tottam arra, hogy gyerekek ilyen színvonalon, ilyen technikai tudás­sal bírnak. Mindez pedig egy lel­kes, helyi zenetanárnak köszönhe­tő. Úgy gondolom mindnyájunk­nak óriási élmény volt a koncert. Meg is fogalmazódott bennem még ott, hogy ezt egyszer a dunaföldváriaknak is hallaniuk kell.- Milyen volt a búcsú?- Fantasztikus élmény volt az is. Részt vettünk mi is a körmenet­ben, körülbelül két kilométert gya­logoltunk, megtapasztaltuk tehát, hogy mennyi is közel félmillió em­ber. Parkolni nem is lehetett ott, csak a szomszédos Csíkszeredán, de azt is szinte elárasztotta a - főleg külföldi - buszok tömkelegé. Ren­geteg volt a német és magyar rend­számú busz. A több küométeres útszakaszon egyre többen csatla­koztak a menethez, az emberek táblákkal, zászlókkal, feszületek­kel vonultak, közben végig énekel­tek, megérintette az embert a za­rándokút hangulata. SZIEGL ERIKA i i #

Next

/
Thumbnails
Contents