Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-13 / 162. szám

2001. Július 13., péntek HÁZ A I TÜKÖR 3. OLDAL Egy olajszőkítő 53 elítélttel szemben Váratlan fordulatot vett az 53 jogerős ítélettel már egyszer lezártnak vélt olajszőkítési ügy: az APEH Csongrád me­gyei nyomozó hivatala kapott egy levelet, amely szerint S. D. az összes bűntettet ma­gára vállalta, így elkezdődött a perújítási nyomozás az adó­hatóságnál. Az ügy rendkívüliségét jelzi, hogy az APEH Csongrád megyei bűn­ügyi igazgatósága so­ron kívüli eljárást kez­deményezett. A Dél-Magyarország S. D. környezetéből megtudta, hogy a férfit (S. D.-t) az egyik elítélt védője azzal a kéréssel kereste fel, hogy vállalja magára az összes bűn- cselekményt. Annak ellenére, hogy ő erre nem volt hajlandó, egy levél érkezett az APEH Bűn­ügyi Igazgatóságának Csongrád megyei nyomozó hivatalához, amelyben az áll, hogy S. D. ma­gára vállalja több millió liter olaj eladását. A Btk. az adócsalás esetén ki­szabható büntethetőséget 8 év­ben maximálja, s attól kezdve le­het szó az ügy elévüléséről, ha az elkövetéstől eltelt idő egybeesik a büntetési tétel felső határával - tájékoztatta lapunkat Heidrich Gábor, a Csongrád Me­gyei Bíróság elnöke. Egyébként kérdéses, hogy egy ember az ösz- szes elítélt bűncselek­ményét, azaz akár 320 rendbeli magánokirat- hamisítást is magára __ tud-e vállalni. Balogh László, a már megszűnt olajbizottság MDF-es tagja lapunknak elmondta: el­képzelhetetlennek tartja, hogy az olajbizottságban történtek és a mögötte sejthető ügyek után újra összeálljon az újabb fejlemény vizsgálatára a képviselőcsapat. ____________________|CSERNYÁNSZKY| Sz abadnap húszmilliárdért?! Munkaszüneti nappá nyilvá­níttatná Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-ét a Füg­getlen Kisgazdapárt. Naptá­runkban jelenleg tíz piros be­tűs ünnep van egy évben: öt egyházi és öt állami/nemzeti. Elvileg nincs akadálya annak - tudta meg lapunk -, hogy a mun­kaszüneti napok számát gyara- pítsuk. Mindössze egy indítványt kell beterjeszteni a parlament elé a Munka törvénykönyvéről szóló jogszabály módosítására. Ilyen törvénymódosítást kezdemé­nyezhet a kormány, a köztársasá­gi elnök valamint bármelyik or­szággyűlési képviselő. Ezután az erre kijelölt bizottság megtárgyal­ja az előterjesztést, és eldönti, hogy alkalmas-e az általános vi­tára. Ha a honatyák legalább egy- harmada támogatja az indít­ványt, akkor az az Országgyűlés elé kerül. A mérlegelésre vonat­kozóan nincsenek különösebb szabályok. Hacsak nem az, hogy a munkaszüneti napok bővítése hihetetlen nagy gazdasági ki­esést, kárt jelent az országnak, hiszen azon a napon nincs ter­melés. Az elmúlt esztendőben húszmilliárd forintba került az országnak egy munkaszüneti nap beiktatása. Kérdés, hogy mindez megér-e egy rendkívüli parlamenti ülést a képviselők számára, amikor amúgy is igen feszített tempójú lesz az őszi jogalkotási menet­rend? - UG ­„Kinőttem az óvodáskorból” Áll a bál az exbelügyminiszter, Horváth Ba­lázs körül, mert a honatya - azontúl, hogy szót emelt a Fidesszel kötendő megállapodás késlekedése miatt - felvetette egy esetleges pártelnökcsere szükségességét is. A buda­pesti választmány alelnöke fegyelmit indíta­na a renitens Horváth ellen, s a baranyai szervezetek is elhatárolódtak a képviselő véleményétől, aki kikérte magának a gyere­kes módszert. Horváth Balázs nem először emelt szót a Fi­desszel folytatott tárgyalások lassúsága miatt, bírálta azokat, akik a fórum mind nagyobb önál­lósodása irányába „mennének el”. Kifejtette: a Békejobbnak nincs jövője, továbbá, hogy ha el­marad a két koalíciós párt megegyezése, az MDF-en belül le kell vonni a személyi konzek­venciákat. Herényi Károly, a fórum szóvivője tegnap nem tudta megmondani, hogy megérkezett-e már a ■ fegyelmit kezdeményező levél az etikai bizott­sághoz, de szerinte a nyári szabadságok miatt eleve csak késve hívhatná össze az elnök a testü­let soros ülését. Herényi úgy véli: a 12 éve profi politikusnak számító Horváth fajsúlyosabb ember annál, mintsemhogy különvéleménye miatt meg­büntessék. Hozzátette: mind­emellett nem bölcs dolog tőle, hogy az ország legnépszerűbb politikusát, Dávid Ibolyát tá­madja. Gémesi György elnöksé­gi tag egyelőre elhárította kér­déseinket, csupán annyit mon­dott: a „renitens” exbelügy­miniszter nem magányos har­cos, kritikai észrevételeit má­sok is osztják. Horváth Balázs lapunknak úgy fogalmazott: nem érdekli a vicc határát súroló fegyelmi ügy, szerinte nincs is ilyen kezdeményezés. Egyébként pedig 59 évesen kikéri magának, hogy megbüntessék, mint egy óvodást, csak mert kritizálni merte, ami kritizálnivaló. __________________TAKÁCS MARIANN Cs ecsemőgyilkos anyák 25-30 csecsemőgyilkosságra derül fény évente, de szakér­tők szerint ennek akár a tíz­szerese is lehet. Minap egy hatgyerekes anyuka szülte meg titokban gyermekét ott­hon, s a csecsemőt életveszé­lyes koponyasérülésekkel vit­ték kórházba. Egyáltalán nem a nyomorúság, nem is a szegénység szerepel az első helyen a csecsemőgyilkossá­got elkövetett anyák tragédiát ki­váltó indokai között. A bizonyta­lan partnerkapcsolat, az anyós, a rokonok és a barátok, a környe­zet véleménye, netán megbélyeg­zése és a megszokott életmódhoz való ragaszkodás - ezek a perek­ből kihámozható leggyakoribb okok. Az elkövető nőknek több mint a fele férjes vagy tartós kap­csolatban él, és már van gyereke. Ők nem fizikailag, hanem lelkileg felkészületlenek egy (újabb) gye­rek vállalására - véli Herczog Mária szocioló­gus, az Orszá­gos Kriminoló­giai Intézet munkatársa. A bajba került anyák általában olyan magukra hagyott embe­rek, akik „szoci­ológiailag izo­láltak”, környe­zetük nem fi­FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY gyei rájuk. Ugyanakkor azt A kórházak előtt inkubátor várja az elhagyott csecsemőket tapasztalják: (Képünkillusztráció) nincs hathatós segítség. Évi 25-30 esetre derül fény, de ennek a tízszerese is lehet az el­tussolt esetek száma. Az 50 mil­liós Németország évi 5 esetével szemben nálunk ez az arány magas. A bajba kerültek nemcsak a körzeti védőnőt, a háziorvost ke­reshetik meg, de a kórházakat éppúgy, mint a Vöröskeresztet, a Máltai Szeretetszolgálatot, vagy a helyi család- és gyermekvédelmi szolgálatot. (CSERNYÁNSZKY) Mínuszban a Gyermekrák Működésképte­lenné vált a Gyer- mekrák Alapít­vány, miután 102 millió forintot le­emelt számlájáról az adóhatóság jú­lius 5-én. A Legfelsőbb Bíró­ság másodfokú vég­zése jogszerűtlen­nek ítélte az 1 száza­lékos adófelajánlá­sok kiutalását. Több mint 41 mil­lió forintot adott a rá­kos gyerekeknek és családjaiknak az 1998 óta műkö­dő Gyermekrák Alapítvány, emel­lett segítette őket gyógyszerekkel, A SZAMOK MÖGÖTT EMBEREK Egy erdélyi édesanya mun­katársunknak elmondta, 11 éves kislánya decembertől van kórházban, s az alapít­ványnak köszönhetően havi 15 ezer forintot kapott ed­dig táplálékkiegészítésre és kéthavonta 10000 forintot vásárlási utalványra. Most megdöbbenve értesült, hogy az alapítvány tovább nem tudja ezt a támogatást biztosítani. Megkérdezte: hányán lehetnek, akik nem tudnak még arról, hogy hiá­ba várják a segítséget? sőt a temetési költsé­geket is állta szükség esetén, miközben egészségügyi intéz­ményeknek műsze­reket adományozott - tudtuk meg Balogh Istvántól, az alapít­vány elnökétől4. Júli­us elejétől azonban egy árva petákja sem maradt a szervezet­nek, mert az APEH leemelte számlájáról az 1 százalékos adó­felajánlásokból 1999- ben összegyűlt 102 millió forintot a Leg­felsőbb Bíróság (LB) végzése alapján. Az alapítvány felülvizs- gálati kérelmet nyújtott be. rcs. j.i Koktél a bűnjelirodának Tegnap hajnalban tűz ütött ki az APEH Bűnügyi Igazgatóságá­nak Somogy Megyei Nyomozóhivatalában, a bűnjelkezelő iro­dában. A Somogyi Hírlap információi szerint szándékos és meg­szervezett gyújtogatás történt. Az APEH nyomozóhivatalának felállítása óta még nem történt ilyen eset. Az országban minden­hol újra ellenőrzik a biztonsági intézkedéseket a hivatalokban.- Majdnem megfulladtunk, olyan benzinszag és füst volt - mondta a szomszédban lakó idős asszony -, aztán csak annyit közöltek a rendőrök, hogy valami baleset történt. Most meg koktélt emle­gettek... Szándékos gyújtogatás történt. Az első emeleti helyiség ablakát ugyanis valaki betörte és egy vél­hetően gázolajjal átitatott rongyot és szivacsot dobott a helyiségbe szemeteszacskóba csomagolva. Az égő holmitól az ablak alatt a földön elhelyezett iratok gyullad­tak meg. Nem keletkezett nagy kár, a huszonöt négyzetméteres helyiségből alig három négyzet- méteren sérültek meg az aktahal­mok. A helyiségben riasztó, füst­érzékelő van. Az APEH somogyi Nyomozó- hivatalában annyit lehetett teg­nap megtudni, hogy tűz valóban volt, de minden további informá­ció a nyomozást hátráltatná. Burillák Attila, az APEH sajtószó­vivője azt mondta: az ismeretlen elkövető felkúszott a falon, hogy bedobja az égő gyutacsot. Az esetnek szemtanúja is volt, s ő azonnal értesítette a rendőrséget és a hivatal riasztóberendezése is működésbe lépett. Az iratok sze­rencsére nem sérültek, az anyagi kárt félmillió forintra becsülik. Egyébként - tette hozzá a szóvivő - a kaposvári eset ellenére úgy vélik: az APEH-hivatalok és -székházak biztonsági berende­zése megfelelő. Feljelentést tettek ismeretlen elkövető ellen. Vagyis: egyelőre marad a talál­gatás... Valószínű, a tettes ponto­san tudta, hogy hova kell behajíta- nia az égő olajos rongyot, jakab Fülemüleper Varászlón Traktor rombolta le Vamus Xaver garázsát Mendreczky a nyolcadik elnök A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma csütörtöki ülésén Mendreczky Károlyt választotta a közszolgálati televízió elnökévé kétharmados több­séggel - 19 igen szavazattal, 4 nem ellenében. Az elnöki tisztségre négyen nyújtottak be pályázatot, miután Szabó László Zsolt lemondott. Mendréczky személyében a nyolcadik elnök irányítja a magyar közszolgálati televíziót 1990 óta. A VESZTESEK VÉLEMÉNYE Varnus Xaver tegnap hajnal­ban nagy zajra ébredt. Elő­ször azt gondolta, földrengés van Varászlón. Amikor kiné­zett az ablakán kiderült: egy traktor éppen a garázsát rom­bolja. Varnus kamerához nyúlt, s felvette a „műveletet” videóra. Az előzmény: az orgonaművész hónapok óta nem tud meg­egyezni szomszédaival arról, hogy az a föld, ahova garázsát építette, kinek a tulajdona. A jegyző egy hónapja bontást ren­delt el a garázsra. A határozat végrehajtását azonban felfüg­gesztette a bíróság. Vamus Xaver múlt év végén költözött a somogyi faluba. A varászlóiak állítják, az a föld, aho­va a garázs épült, annak a csa­ládnak a tulajdona volt, akiktől Xaver a házat vásárolta. Azóta azonban a falu polgármesterének leánya tulajdonolja a földhivatal nyilvántartása szerint. A falusiak szerint nem ez az egyetlen olyan föld, amely rejtélyes módon jutott a falu első emberének családjá­hoz. Subosits Tamás, a garázs­bontó szomszéd azt állítja: nem tudott a bíróság felfüggesztettő határozatáról és ajánlott levélben előre értesítette Varnus Xavért a bontásról. Subosits szerette volna eladni, az árban azonban nem sikerült megegyezni. A falu képviselő-testülete ma este hét órára rendkívüli testületi ülést hívott össze. Azt szeretnék, ha Gresa Gyala polgármester a tisztázatlan ügyek miatt mond­jon le posztjáról. Vamus Xaver feljelentést tett a marcali rendőr­ségen az önbíráskodók ellen. FÁBOS ERIKA BARA ISTVÁN: - Javíthatatlan op­timista vagyok: azt gondolom, hogy még egy csonka kuratórium is dönthet jól. Most Mendreczky kezében van a marsallbot, be kell bizonyítania, hogy megérdemli a bizalmat. FRIDERIKUSZ SÁNDOR: Gratu- lálok a győztesnek! Senki előtt nem lehet kétséges, hogy szakmai döntés született. De azért nem bánom, hogy megpróbáltam és meg fogom próbál­ni valahányszor csak alkalom nyílik rá, hiszen ettől a kormánytól azt ta­nultam: „ Merjünk nagyot álmodni!” Bár ezúttal nekem nem jött be. SZENES ANDREA: - Sajnálom, hogy a kuratórium elnöke nem in­dokolta meg, miért döntöttek úgy, ahogyan döntöttek. A civil kuráto­rokhoz el sem jutott a pályázatom, ezért azt rövidesen meg fogom je­lentetni. Örülnék, ha az új elnök, akinek gratulálok, megvalósítaná azt az ötletemet, hogy a kettes csa­torna hírtévéként működjön tovább. MENDRECZKY KÁROLY Budapesten született 1956-ban. Az ELTE Bölcsésztudományi Ka­rán diplomázott, később elvégez­te az egyetem újságíró szakosító­ját, majd médiaszakon szerzett oklevelet. Közel 20 éve dolgozik a Magyar Televízióban. A TÉVÉ IRÁNYÍTÓI 1990. július 31. Hankiss Elemér (1993. január 22. Nahlik Gábor - alelnök) 1994. július 7. Szilárd Tibor 1994. július 20. Horváth Ádám 1996. január 1. Székely Ferenc 1996. október 1. - Megalakult a MTV Rt. - Peták István 1998. január 6. Horváth Lóránt 1999. július 8. Szabó László Zsolt 2001. július 12. Mendreczky Károly elnök HÍREK KORMÁNYÜLÉS. A Zala me­gyei Kálócfán tart kihelyezett ülést a kormány a jövő héten kedden. Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón elmondta: a kabinet agrárkérdésekkel foglalkozik a tanácskozáson, amelyen külön napirendi pont lesz a zsebszerződések ügye. A miniszterelnök jelez­te, hogy a Zala megyei falu­ban a helyszínen kívánnak tájékozódni a zsebszerződé­sekről, mert állítólag a kör­nyéken gyakori a külföldiek spekulációs földvásárlása. BÉREMELÉS. Átlagosan húszszázalékos béremelést kapnak szeptembertől a szo­ciális területen dolgozó diplo­mások, az ágazatban bérszor­zó alkalmazását vezetik be - közölte a szociális és csa­ládügyi miniszter csütörtö­kön. Harrach Péter elmondta, hogy az intézkedés az ágazat mintegy 65 ezer dolgozója közül a 7500 felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalót érinti. PARANCSNOK. A Honvédel­mi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával ösz- szefüggő törvénymódosítások hatályba lépését követően szerdai hatállyal megszűnt a Magyar Honvédség parancs­noki funkciója - tartalmazza a tárca Vezetőjének körlevele. APEH. Az adóhivatal tiszte­letben tartja az Alkotmánybí­róság döntését, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nyomozói­nak munkája az adótitokhoz való hozzáférés nélkül nem lehet kellően hatékony, sőt, a korlátozás el is lehetetlenít- heti a szervezet tevékenysé­gét - jelentette ki a szervezet szóvivője. FULLADÁS. Gondatlanság­ból elkövetett emberölés ala­pos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást S. É. 34 éves nyírábrányi asszony ellen Hajdú-Bihar megyében. A gyanúsított szerdán délután ebédet vitt férjének a közeli legelőre, és egyedül hagyta otthon két gyermekét. A 21 hónapos kislány a mezőre in­dult, s egy mocsaras területre jutva a 40-50 centiméteres vízbe fulladt. A szülők mint­egy két óra múlva kezdték keresni a kislányt. REPIADÓ. Augusztus 17-én lép hatályba, de január 1-jéig visszamenőleges hatállyal le­het alkalmazni a reprezentá­cióval összefüggő adózási szabályokat, amelyeket a pénzügyi törvények módosí­tásáról szóló törvénycsomag tartalmaz. A változás szerint nem kell megfizetni a repre­zentáció után számított adó­ból azt a részt, amely nem több, mint az éves árbevétel 0,5 százalékának, de maxi­mum 2,5 millió forintnak a 44 százaléka. SZABADI SZÁMLÁI. Nem kizárt, hogy Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesz­tését kéri a legfőbb ügyész a parlamenttől a Concordia Rt. ügyében - jelentette ki Szőgyényi József, a képviselő védője. A tegnap ismét kihall­gatott exállamtitkárt olyan számlákról faggatták, ame­lyek minisztériumi pénzekből indított mobilhívásokról, éttermi étkezésekről árulkod­tak. Tegnap hallgatták ki Korompai Nikolettet is, a Concordia közraktározási Rt. egykori vezérigazgatóját, aki nem kívánt vallomást tenni. Bánáti János ügyvéd elmond­ta: hétfőn nyújtotta be felleb­bezését az előzetes letartózta­tás ellen, visszajelzést azon­ban még nem kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents